Petőfi Népe, 2011. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-27 / 252. szám

PETŐFI NÉPE - 2011: OKTÓBER 27., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Büntetőpárbaj döntött Baján, újabb forduló vár a csapatra KIVERTE A MAGYAR KUPÁBÓL élvo­nalbeli ellenfelét a Baja. Az első percekben Szűcs Lajosnak több­ször Is bravúrt kellett bemutatnia, majd egy szöglet után Maries kö­zelről a kapuba bólintotta a labdát. Ezután őrizte előnyét a Pápa, és át­engedte a játékteret a Bajának. A hazaiak Covic 16 méteres, fordu- lásos kapásgóljával tudtak egyen­líteni. A második játékrészben mindkét kapu előtt adódtak gól­helyzetek, ám a kapusok több bra­vúrt is bemutattak, a támadók pe­dig óriási ziccereket rontottak. A hosszabbítás elején Marie kapott piros lapot, az elfáradó csapatok pedig nem tudták eldönteni a meccset. A 11-eseknél Herbert már az elsőt kivédte, kétgólos előnyt is elért a Baja, de öt-öt bün­tető után egyenlő volt az állás. A sorsdöntő párbajban Domokos magabiztosan lőtt a hálóba, Rodenbücher lövését pedig Her­bert kivédte, így a Baja jutott a 16 közé. Bognár György csapata küz­dőszellemét dicsérte a lefújást kö­vetően, és megérdemeltnek ne­vezte a továbbjutást. Kovács Lász­ló kihagyott helyzeteiket sajnálta, mert a futball örök törvénye sze­rint azokat büntette meg a Baja. BAJAI LSE KALO-MÉH - LOMBARD PÁPA TERMÁL FC1-1 (1-1,1-1) BÜN­TETŐKKEL: 4-3 Baja, 400 néző: Vezette: Veizer (Szpisják, Búzás). Baja: Herbert-Szauter, Burucz, Forgács, Villám - Lógó, Domokos - Varga (Nagy E., a szünetben), Szöllősi (Balázs, 76.), Kormos (Micskó, 58.) - Covic. Vezetőedző: Bognár György. Pápá: Szűcs - Nagy (Zulevs), Tóth, Rodenbücher, Présinger - Horváth, Farkas (Németh, a szü­netben) - Lovrencsics (Puri, 81.) Maries, Ganugrava - Ferenczi. Mb. edző: Kovács László. Gól: Maries (0-1) a 7., Covic (1-1) a 43. percben Kiállítva: Maries a 94. percben. Küszködve, de nyert a KTE labdarúgás Szoros meccsen jutott a tizenhat közé a kupavédő Elmaradt a pálinkakóstolás és a meglepetés Mezőköves­den. A címvédő Kecskeméti TE jutott a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé. Rajtmár István Nem kóstolhatta meg az államtit­kár legjobb pálinkáját Rózsa Pál Mezőkövesden. Ezt azonban alig­ha sajnálja a Kecskeméti TE több­ségi tulajdonosa! A pálinkakósto­lás lehetősége a Mezőkövesd - KTE Magyar Kupa-mérkőzés szü­netében adódott, amikor a helyi il­letőségű Tállai András önkor­mányzati államtitkár kijelentette: amennyiben az NB Il-es vendég­látó jut a 16 közé, abban az eset­ben meghívja Rózsát a világ leg­jobb szilvapálinkájára. Ekkor már 2-2 volt az állás, de a meccs első negyedórájának vé­gén hatalmas meglepetés lógott a levegőben. A hatodik percben Maynard sarkáról került saját ka­pujába a labda, majd hét perccel később Lakatos Béla nem túl acé­los fejese után Antal lába közt vánszorgott a játékszer a vendé­gek hálójába. Bizony a semmiből, de a legjobbkor jött Foxi fejesgól­ja, majd félóra múltán Lencse ka­pufás lövése után Joco Stokic kö­zeli egyenlítése, 2-2. Ekkor már magabiztosabbak voltak a kecskemétiek, ennek ellenére a vendégek harmadik találatára még bő félórát kellett várni, amikor Joco Stokic, a csa­pat legújabb gólfelelőse egy szép balsarkos lövés után ismét betalált, 2-3. A'vezetés meg­szerzése után sem villogott ugyan a KTE, de tartotta az eredményt. Mondjuk ehhez az is kellett, hogy a 92. percben Antal megfogjon egy gólba tar­tó fejest. Szerencsére hárította, és ezzel a tizenhat közé juttatta a kupa címvédőjét. a I Lencsét (29) nagyon őrizték, de az egyenlítő gól előtt az ő lövése után pattant a kapufáról Stokic elé a labda Mezőkövesd-Zsóry - Kecskeméti TE 2-3 (2-2) LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA- MÉRKŐZÉS a 16 közé kerülésért. Mezőkövesd, 500 néző. Vezette: Takács J. (L. Tóth, Tóth I.) Mezőkövesd: Ficsór - Lakatos, Vámosi, Elek (Nagy P. a 31. percben), Kaszás - Lipusz, Irhás, Bagi, Sivák - Husanik (Enescu, 69.), Olasz (Hamar, 77.). Vezetőedző: Szabados György. Kecskemét: Antal - Maynard, Radanovics, Gyagya, Forró - Csukics - Gyurcsó (Urbán G., 62.), Bertus (Patvaros, 46.), Foxi - Lencse, Stokic (Hegedűs, 78.). Vezetőedző: Tomiszlav Szivics. sárga lap: Enescu, Kaszás, ill. Gyagya, Csukics, Urbán G., Foxi. gólszerző: Maynard (öngól, 1-0) a 6., Lakatos (2-0) a 13., Foxi (2-1) a 22., Stokic (2-2) a 30., Stokic (2-3) a 63. percben. kitűnt: Lakatos, Bagi, illetve Stokic. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Jánossomorja - Győri ETO 2-9, BKV Előre - Diósgyőr 1-4, Kaposvár II. - Gyirmót 3-2, Veszprém - Szombathelyi Haladás 0-2, Békéscsaba - Vasas-HÍD 3-2, Cegléd - Debrecen 0-2, Szolnoki MÁV - FTC 2-5, Tatabánya - Video­ton 0-2, Putnok Paks 3-2, Balmazújváros - MTK1-2, Kozármisleny - Siófok 2-1, Csákvár - Pécs 2-3, Rákosmenti KSK - Kaposvár 0-1, SZTK-Erima - Újpest 3-3 (büntetőkkel: 3-4). A győztes csapatok jutottak tovább.- -11 Ismertek a novemberi meccsek időpontjai labdarúgás A magyar lab­darúgó-válogatott november 11-én 18 órától fogadja Szé­kesfehérváron Liechten­steint, míg a lengyelek elle­ni, poznani felkészülési mérkőzés november 15-én 20.30-kor kezdődik. Bene Ferenc váltja Vébert Pápán KISPAD Bene Ferenc lett a labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard FC vezetőedzője - adta hírül a klub hivatalos honlapja. Mint ismert, a pá­pai együttes hétfőn menesz­tette Véber Györgyöt Bene Ferenc az U 18-as válogatot­tunk szövetségi edzője is, csapatával épp tegnap győz­te le Telkiben 2-O-ra Izraelt. Több százan vettek búcsút Simoncellitől motogp Több száz barát, is­merős és rajongó jelent meg szerda délelőtt Marco Simoncelli búcsúztatásán. A 24 esztendős olasz moto­ros a gyorsaságimotoros- világbajnokság vasárnapi, Malajziai Nagydíján szen­vedett halálos balesetet. Eljárás a karibi térség újabb tíz elöljárója ellen megvesztegetés A Nemzet­közi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a karibi térséget tö­mörítő konföderáció tíz újabb tagja ellen indított el­járást. A FIFA annak az emlékezetes májusi, trinidadi ülésnek a kap­csán vizsgálódik továbbra is, amelyen a FIFA-elnök- ségre pályázó Mohamed Bin Hammam - a nemzet­közi szövetség szerint - megvesztegetéssel próbálta elérni, hogy rá szavazza­nak a tisztújításon. A Tormási Autóház az alábbi állás betöltésére várja a jelentkezőket: alkatrész raktári segédmunkás Elvárások: • Középfokú végzettség • • B kategóriás jogosítvány • ■ Büntetlen előélet • • Alapfokú számítógépes ismeret • ■ Targonca kezelői képesítés (előnyt jelent) Fényképes önéletrajzokat a 6000 Kecskemét. Jász utca 24. címre várjuk. A borítékra írják rá a betölteni kívánt munkakört. KUNSÁG VOLÁN ZRT. Kecskemét, Csáktornyái u. 4-6. TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy az őszi tanítási szünet időszakában (2011. október 28. és november 7. között) a KUNSÁG VOLÁN Zrt. által közlekedtetett helyi, helyközi és távolsági autóbuszjáratok az alábbiak szerint közlekednek: 2011. október 28. péntek a hét utolsó munka- és tanítási napja 29. szombat szabadnap 30. vasárnap munkaszüneti nap 31. hétfő munkaszüneti nap 2011. november 01. kedd munkaszüneti nap, a hét első munkanapját megelőző nap 02. szerda tanszünetes munkanap 03. csütörtök tanszünetes munkanap 04. péntek tanszünetes munkanap 05. szombat tanszünetes munkanap, a hét utolsó munkanapja 06. vasárnap munkaszüneti nap, a hét első munka- és tanítási napját megelőző nap 07. hétfő / a hét első munka- és tanítási napja (A VOLÁN társaságok a fenti - általános közlekedési rendtől - eltérően is közlekedtethetik helyközi és távolsági járataikat. Kérjük, hogy az utazás megkezdése előtt a területileg illetékes társaság információs elérhetőségein érdeklődjenek!) Temetői forgalom Kecskemét helyi autóbusz-közlekedésében 2011. október 29. és november 1. között (szombattól keddig) a korábbi évek gyakorlatának megfelelően - szükség szerint - rásegítő járatok indulnak a Széchenyi térről a 12-es és 18-as helyi autóbuszvonalakon a Köztemetőhöz. KUNSÁG VOLÁN ZRT., KECSKEMÉT rr* JÖVŐD A TÉT! PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS 2011. KECSKEMÉT október 27-28.. 9-17 óra Lánchíd Utcai Általános Iskola Sportcsarnoka Kecskemét, Lánchíd u. 18. MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTELVÁRUNK! Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. Tel.: 76/478-207. fax: 76*486-592 í 4j[* ) E-mail: bacskh-mk(alab.hu honlap: www.munka.hu ‘ " VILÁGGAZDASÁG Időpont: 2011. november 3. 9:30-13:30 Helyszín: Kecskemét, Árpád krt. 4. Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Az üzleti sikerek támogatója: www.uztetitelekom.hu Szakmai támogatója: // KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁS KONFERENCIÁK A siker titka a tudás! Megalapozott döntés - kiszámíthatóbb holnap ■ Regionális lehetőségek kkv-k számára - Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ■ Az Új Széchenyi Terv pályázati lehetőségei a vállalkozások számára - MAG Zrt. ■ Költséghatékony informatikai megoldások - beruházás nélkül - Csáki-Barcza Zoltán, IT Partner osztályvezető - Magyar Telekom Nyrt, kis- és középvállalkozások értékesítési igazgatóság * Lánctartozások megelőzése céginformációval - PartnerControll.hu A rendezvényen való részvétel díjmentes! Információ és jelentkezés: „ , telefon: (+36-1) 489-1115, fax: (+36-1) 489-1169, I 6tOH INCp0 S www.vg.hu/rendezveny, e-mail: konferencia@vg.hu A VILÁGGAZDASÁG kiadójának üzleti portfoliója: VILÁGGAZDASÁG manager magazin pü' Harvard vV Business ♦ Review

Next

/
Oldalképek
Tartalom