Petőfi Népe, 2011. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-25 / 250. szám

PETŐFI NÉPE - 2011 OKTÓBER 25., KEDD 5 KULTÚRA Bestseller lett az 5. kötet hunyadi A kecskeméti szerzőt két megyében jelölték Príma Díjra A mennydörgés kapuja című kötet a napokban került ki a nyomdából Javaslatokat várnak az idei Pilinszky-díjasok személyére november 10-éig várja a javasla­tokat az idei díjazottak személyé­re a Pilinszky János Alapítvány. A szervezet létrehozóinak szán­déka, hogy évente egyszer elis­merésben részesítse azokat a Bács-Kiskun megyében élő és dolgozó pedagógusokat, írókat, költőket, művészeket és újságíró­kat, akik munkásságukkal, élet­művükkel és kiemelkedő alkotá­saikkal hozzájárultak a nemzeti kultúra értékeinek/emlékeinek védelméhez és fejlesztéséhez. A díjazásra méltó személyre bárki javaslatot tehet írásban, részle­tes indoklással. A javaslatokat november 10-éig a Pilinszky Já­nos Alapítvány levelezési címére, Imre Károly kuratóriumi elnök nevére címezve kell eljuttatni (Kecskemét, Katona József tér 8.). A beérkezett javaslatokat az ala­pítvány szakmai kollégiuma bí­rálja el. A három díjat november 25-én, a költő születésének nap­ján adják át. ■ Sivár, romos gyárépületekben éri a múzsa csókja elhagyott, lebontásra ítélt gyár­épületek jelennek meg portré- szerűen bemutatva Sütő Róbert festőművész képein, akinek fest­ményeiből ma nyílik kiállítás az Eötvös Galériában. A miskolci születésű, 34 éves alkotó 2003- ban végzett a képzőművészeti egyetemen, azóta határon belül és kívül is több egyéni és csopor­tos tárlaton vett részt. A Köd, fal, tükör című kiállítás megnyitója 17 órakor kezdődik. A vendége­ket Filp Csaba DLA képzőmű­vész köszönti. ■ Hangversennyel ünnepel a születésnapos alapításának 10. évfordulóját ünnepli pénteken a Nemes- szeghy Márta Vegyeskar. Az ün­nepi hangversenynek az evan­gélikus templom ad otthont 18 órától, vezényel Smuta Attila. A belépés ingyenes. ■ Egy héttel a megjelené­se után az Alexandra történelmi regénylistájá­nak első, összesített top 100-as listájának 2. he­lyére ugrott Bán Mór Hu­nyadi János életéről szóló történelmi regénysoroza­tának új, ötödik kötete. Ökrös Csaba- Sokat zaklatták az olvasók az elmúlt hetekben, hogy mi­kor jelenik már meg az új kö­tet? - kérdeztük Bán Jánostól, a regényciklus írójától.- A visszajelzésekből egyér­telmű volt, hogy sokan várják az 5. kötetet, de arra mi sem számí­tottunk, hogy egy héttel a meg­jelenés után a kiadónak gondos­kodnia kell az újranyomásról.- Tehát pár héten belül két ki­adás kerül ki a nyomdából?- Igen, köszönhetően annak, hogy minden újabb kötetet egy­re népesebb olvasótábor vár. Az első részből az ötödik utánnyo­más került a boltokba, és remé­nyeink szerint az új kötet is gyorsan felzárkózik az eddig megjelentekhez. Akadt olyan olvasó, aki szabadságot vett ki a megjelenés napjára, hogy azon­nal elkezdhesse az olvasást.- Az ötödik kötet milyen ese­ményeket fog át?- Az 1440-es évek első felé­ben folytatjuk Hunyadi János történetét. Ekkqs ostromolták meg először a török hadak Nándorfehérvárt, és ehhez az időszakhoz fűződik a magyar történelem egyik legkevésbé is­mert diadala. A törökök akna­járatot ástak az ostromlott erőd alá, de szerencsére a védők idő­ben észrevették, és berobban­tották az ellenséges aknákat. A korabeli feljegyzések szerint 17 ezer törököt temetett maga alá a föld. Szintén ebben a kötetben lehetnek az olvasók tanúi a pol­gárháború kitörésének, hiszen Magyarországnak ekkor két ki­rálya volt: egy pár hónapos cse­csemő és a 16 éves Ulászló. A le­gendás vaskapui ütközethez is most érkezünk el. Tanulmánya­ikból sokan emlékezhetnek a rendkívüli összefogásra, mely­nek révén Hunyadi - az Erdélyt ért megsemmisítő katonai csa­pás után - öt nap alatt szerve­zett hadsereget par^silokUól, polgárokból, kisnemesekből.- Pár évvel a Budai Nagy An­tal parasztfelkelés után fegy­vert adott a parasztok kezébe?- Éppen ez jellemzi Hunyadi János történelmi nagyságát. Ké­pes volt mindenkit mozgósítani a haza védelmében: kibékíteni egymással nemzetiségeket, sze­gényeket, gazdagokat. A semmi­ből létrehozott hadseregével nem csak megverte a fosztogató török seregeket, de a feljegyzé­sek szerint teljes egészében megsemmisítette azokat. Igaz, nagy árat fizetett érte...- Gyakran hivatkozik korabeli feljegyzésekre. Az új kötetben milyen arányban vannak je­len történelmileg hiteles és fantázia szülte események?- A jegyzetekből és a függe­lékből kiderül, hogy majd’ min­den apró. részlet valóságos. Ugyanakkor - mivel ez regény, és nem történelmi tanulmány - dramaturgiai szempontból fon­tos volt olyan részletekkel kiegé­szíteni, amelyekről nem tudhat­juk, hogy megtörténtek-e vagy sem, hiszen azokról nem ma­radtak fenn feljegyzések.- Könnyű volt felkutatni a tör­ténelmi forrásokat?- Sok száz könyv és tanul­mány foglalkozik a korszakkal, ennek ellenére vannak feldolgo­zatlan részletek. A vaskapui üt­közet rekonstruálásában erdélyi olvasóim egyike segített azzal, hogy eljuttatott hozzám itthon fel nem lelhető forrásokat.- Milyen az eddig megjelent kötetek utóélete?- Túl azon az örvendetes té­nyen, hogy folyamatosan újra kell nyomni a korábbi köteteket, elkészült az első könyv képre­gényváltozatának forgatóköny­ve. Fazekas Attila, a legjobb hazai képregényrajzoló megkezdte a sorozat grafikai munkáit Először folytatásokban jelenik meg az egyik hetilapban decembertől.- Jó néhány Prima Díj-jelölést kapott az elmúlt években.- Nagyon megtisztelő volt, hogy tavaly Bács-Kiskun és Szol­nok megyében is jelöltek. Idén a Prima Díj Szolnok megyei kura­tóriuma nekem ítélte a díjat ma­gyar irodalom kategóriában. Ez, és az ehhez hasonló elismerések végtelenül megtisztelőek. A re­génysorozat által megfestett, nagyszabású történelmi freskó­nak lassan minden apró részle­te kirajzolódik, és az elismeré­sek is azt igazolják, hogy mind több emberhez jut el a híre. A víg özvegy előadását jeltolmács akadálymentesíti az új évadban is folytatódik a kecskeméti Katona József Szín­ház akadálymentesített előadás- sorozata. A hírős városi teátrum április­ban csatlakozott a dr. Tapolczai Gergely országgyűlési képvise­lő fővédnökségével létrejött 90 decibel Projecthez, melynek cél­ja, hogy az ország színházaiban rendszeresen legyenek siketek és nagyothallók számára is élvezhető, akadálymentesített előadások. ■ Az idei évad első jeltol­mácsolt operett-előadása október 30-án, vasárnap lesz. Áprilisban a Hebehurgya höl­gyeket, májusban a Nyomorul­tak című musicalt élvezhették a hallássérültek jelnyelvi tolmács segítségével. A visszajelzések szerint mindkét akadálymente­sített előadás óriási élmény volt számukra. Az idei évadban először októ­ber 30-án Lehár Ferenc: A víg özvegy című operettje lesz aka­dálymentesítve. A jelnyelvi tol­mács ezúttal is Bertus Tímea lesz, aki nagy sikerrel tolmácsol­ta a korábbi előadásokat is. ■ Szoboszlay a rajzfilm műhelytitkairól a száz éve történt, az Össz­tánc, a Tinti kalandjai című ani­mációs filmek rendezője, Szoboszlay Péter mesél pályájá­ról, meghatározó élményeiről csütörtökön Kecskeméten, a Művész Kávézóban. A Balázs Béla-díjas alkotó 1961-ben lett a Pannónia Filmstúdió munkatár­sa, majd négy évvel később el­készítette első önálló filmjét. 1981-től a kecskeméti animációs filmstúdió munkatársa, filmjei több nemzetközi és hazai feszti­válon nyertek díjakat. Rendsze­resen tanított, többek között Ku­bában, Finnországban, Német­országban, Izlandon. Kecskemé­ten 1998 óta vezeti animációs műhelyét az ifjúsági otthonban. A beszélgetés csütörtökön 5 óra­kor kezdődik, beszélgetőtárs: Komáromi Attila. ■ A mester, aki dőlni hagyta a nyomtatott betűt Rendhagyó rajzórák festmények között stílus Kilian Dax képei, simogatható reliefjei, szobrai a Vásárhelyiben A KALOCSAI ÉRSEKI KÖNYVTÁR 150 ezres gyűjteményének ismét egy igen értékes darabját mutatjuk be Érseki Litera-túra rovatunk­ban. Aldus Manutius, a híres ve­lencei mester az első kiemelkedő humanista nyom­dász volt. Műhelyé­ből 1495-től görög klasszikusok egész sora került ki. Aldus új korszakot nyitott a nyomdászat, és álta­lában a könyvkultú­ra történetében: ő te­remtette meg a mai kisalakú könyvet, s ő volt a kurzív (dőlt) nyomdai betű megal­kotója is. A humanis­Manutius kiadványait a könyvgyűjtők nagyon szeretik ta kézírás dőlt betűje alapján hoz­ta létre e nyomdai betűjét, s első­ként 1501-ben Vergilius művei­nek kiadását készítette vele. A16. század elejétől használta híres nyomdászjegyét: a horgonyt a rá- tekerődző delfinnel és az ALDUS felirat­tal. Könyvei még az általában nagyon szép humanista nyomtatványok közül is kiemelkednek: „al- dinák” megjelöléssel emlegeti őket a nyom- dászati és könyvtörté­net, és a későbbi könyvgyűjtők legke­resettebb gyűjtési tár­gyát képezik. ■ A Vásárhelyi Pál Általános Isko­la és a Mercedes-Benz-Schule Oktoberfest című rendezvényé­nek programjaként nyílt meg, s látogatható az intézmény aulájá­ban Kilian Leonard Dax építész, dizájner és képzőművész kiállítá­sa. A művész munkásságát Né­metországban a nyolcvanas évek eleje óta egy új stílus létrehozói között tartják számon. Életműve egyesíti a német és a magyar kul­túra elemeit, közös nevezőt hoz­va létre a két nemzet között. A tárlatra válogatott anyag korsze­rű, nyugat-európai művészetként is képes megszólítani a gyereke­ket olyan aktuális tartalommal, mint a természet és a modern technológiák összhangja. ■ A festmények mellett izgalmas felületű, „simogatható'' reliefeket, szobrokat is felvonultató kiállítás rendhagyó rajzórák helyszíne. Felvételünk Kelemen Andrea nyolcadikosoknak tartott óráján készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom