Petőfi Népe, 2011. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-22 / 248. szám

4 BAJA PETŐFI NÉPE - 2011. OKTÓBER 22., SZOMBAT Csaknem negyed- milliárdot költenek a kikötői útra az esztendő végéig még idén megújul a kikötőben a IV. Károly rakpart. Már foly­nak a munkálatok a Duna mentén: a rendkívül rossz, ká- tyűs út helyett új épül, egyide­jűleg a vízelvezetést is megold­ják a területen. Nagy László, a Bajai Országos Közforgalmú Kikötőműködtető (BOKK) Kft. ügyvezető igazgatója elmond­ta: az összefogás útjaként em­lítik az utat, mert a 232 millió forintos korszerűsítéshez az önkormányzat, a részben tulaj­donában lévő társaság és a ki­kötőben működő cégek együtt­működése kellett. ■ Kiszélesítik az utat, így kényelmesebben elfér­nek majd a kamionok. A kiadások ötödét a BOKK Kft. eredménytartalékából fedezik, a nagyobb részt pedig pályázaton nyerték el. Kiszélesítik az utat, így kényelmesebben elférnek majd a kamionok, parkolókat alakítanak ki, ami tovább javít­hatja az erre járók közlekedési feltételeit. Mindezt úgy, hogy csupán két napig lesz teljes zá­rás a kikötőben, ezt az alkalma­zott technológia miatt kényte­lenek elszenvedni a jelenleg is működő kikötői cégek.- Hosszú távra és komplexen gondolkodunk a kikötő, a vá­ros és a térség fejlődéséről. Vannak további fejlesztési ter­veink és tárgyalunk olyan cé­gekkel, amelyeknél látnak fan­táziát a bajai kikötőben - fo­galmazott Nagy László, kikötő­igazgató. ■ Mindig akad meglepetés a felszín alatt Látható a változás Egyre több felületen érzékelhető, hogy a bajai belváros megújítása után milyen kép tárul az emberek elé. Utak, járdák átalakulása figyelhető meg, és a sétálóutcában már a portálcserék következményeivel is szembesülhetnek a nézelődők. Bár homlokzatfelújításhoz, nyílászáró­cserékhez aligha lehet ideálisnak nevezni a jelenlegi időjárást, a következő hetekben még lesz feladatuk az ezen munkálkodóknak. Még a vak is látja a kutyát? egyenlő bánásmód Általában segítőkészek az emberek Egy ügy után két új eset bosszantotta fel a férfit. Kubatovics Tamás- Kiküldtek az üzletből. Három hölgy volt bent, egyikük elém lé­pett, amikor be akartam menni, és közölte, hogy nem mehetek be. Kicsivel később egy élelmi­szereket árusító boltban jártam hasonlóan. Ott azt mondták, a többi vásárló védelme miatt kell távoznom - mondja ezen a héten szerzett kedvezőtlen tapasztala­tait Batiz Antal Tamás. A vakve­zető kutyával közlekedő, 28 éves férfi évek óta Elóval együtt rója az utcákat, vesz részt rendezvé­nyeken. Szőnyegek, tarisznyák és díszpárnák készítésével fog­lalkozik, de reklámanyagok ter­jesztéséből is igyekszik kiegészí­teni bevételeit. A fenti esetek ilyen alkalmakkor történtek. De vásárlóként is betérhetett volna ajánlott segítségüket - fogalmaz az üzletekbe. a férfi. A tesztelés mellett más- Baján én vagyok az egyet- módon is kiáll az érdekeiért. Egy len, aki vakvezető kutyával köz- korábbi, hasonló eset kapcsán lekedik. Kulcslyuklátásom van, az Egyenlő Bánásmód Hatóság- ez vakságnak minősül. Van lá­tásmaradványom, ami normális fényviszonyok között még segít a tájékozódásban, de szürkület­ben például nem érzékelem a szintkülönbségeket, például a lépcsőket. Kutyával viszont tel­jes biztonságban tudóit közle­kedni. Bevallom, néha tesztelem az általános hozzáállást, a nyil­vános helyekre esetenként azért megyek be, hogy megismerjem a reakciókat. Összességében kedvező tapasztalatokat szerez- a tem, mert több száz üzletből csu- f pán néhányból akartak kikülde- | ni, most rövid időn belül jött ez I a két elutasítás. Általában segí- < tőkészek az emberek és a hely- Antal és Elő együtt járják az ut­zettől függ, hogy elfogadom-e fel- cákat hoz fordult: egy hónapja zárult le az ügy, amiben elmarasztal­ták az üzletet, és eltiltották a ha­sonló cselekedetektől.- Nem kaptam kártérítést, és nem a bírságolás elérése volt a célom. Azt akartam elérni, hogy egy nyilvános szolgáltatástól ne zárhassanak el valakit azért, mert vakvezető kutyával közle­kedik. Érzékelhető egyfajta tu­datlanság, van, aki úgy gondol­ja, hogy az üzletében a törvé­nyek fölött áll, és megválogathat­ja vevőit. Az pedig a kezemben lévő fehér botról eléggé egyértel­mű lehet, hogy vak vagyok. A kutya két oldalán pedig akkora vörös kereszt van, hogy azt még a vak is látja. Szájkosarat pedig nem kell viselnie - fogalmaz Batiz Antal Tamás. Majd hozzá­teszi: mindkét üggyel a hatóság­hoz fordul, mert az egyenlő bá­násmódot szeretné elérni. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETTEK. 2011. OKTÓBER 13. ÉS OKTÓBER 20. KÖZÖTT ANYAKÖNYVE- zettek: Kiss Luca (édesanyja neve: Sipos Dorottya) Baja, Bog­dán Dominik (Együd Szandra) Bácsbokod, Papp Tamara (Papp Éva) Vaskút, Kránicz László (Kopári Kitti) Sükösd, Korsós Kármen Korina (Dankó Mariet­ta) Hercegszántó, Páncsics Mi­lán (Budai Bernadett) Rém, Kovanecz Anna Róza (Szegedi Nikoletta Aranka) Baja, Makrai Lili Kíra (Csatár Erika) Vas­kút,Rostás Anett Franciska (Reinwald Mária) Baja, Nagy Bálint (Schneider Kármen) Gara, Liu Yan Jie( Jie Xulin) Ming Xi Xing (Fujian, Kína) Tóth Roland (Pintér Anikó) Csátalja házasságkötés 2011. október 15-én nem volt. MEGHALTAK. 2011. OKTÓBER 13. ÉS OKTÓBER 20. KÖZÖTT ANYA- KÖNYVEZETTEK: Dobos János Gyu- láné (született: Glavánovits Jo­zefa) 96 éves vaskúti, Schneider Pálné (Steinmetz Mária) 91 éves bajai, Szili Ferenc 60 éves garai, Schob- locher András 81 éves bajai, Sárközi Lajosné (Lakatos Er­zsébet) 80 éves bajai, Fuszenecker István Gergely 44 éves bajai, Berta István 52 éves bajai, Grizák József 70 éves érsekcsanádi, Link Henrikné (Kertész Mária Terézia) 93 éves bajai, Bö- röcz Jánosné (Szabó Vero­nika) 88 éves nagybaracskai, Nagy József 86 éves nagy­baracskai, Krevnyik István­ná (Murai Ilona) 96 éves bajai lakos. Mesterek, iskolák, tanítványok - ezzel a címmel nyílt kiállítás a Nagy István Képtárban, ahol a 65 éve alakult, Rudnay Gyula vezette Szabadakadémia, majd Rudnay Képzőművészeti Kör mestereinek és tanítványainak munkáit szemlélhetik meg a látogatók. A 90 éves B. Mikii Ferenc (elöl), a 80 éves Szurcsik János (jobbra) és a 70 éves Bálint Attila közös tárlatának megnyitóján sokan tisztelegtek az alkotók munkássága előtt. Képeik alatt tartották a nap folyamán a Nagy Rajzolás elnevezésű programot, ezen kisebb és nagyobb gyerekek, diá­kok, főiskolai hallgatók is ecsetet ragadhattak. Sokan éltek ezzel a lehetőséggel. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKŐRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA Szerkesztő: KUBATOVICS TAMÁS Baja, Péter-Pál utca 7/A Telefon: 79/426-371 Ma futhatnak az ötpróbások baja A futással folytatódik az EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 sorozata. A Petőfi-szigeten, az Ifjúsági szállónál 8 órától nevezhet­nek az aüéták. A verseny 9 órakor kezdődik. A próbára vállalkozók 7,14 vagy 28 kilométeres távot választ­hatnak. A sorozat eddigi rendezvényein, az elmúlt félév során 20 város 70 helyszínén közel 36 500 ember állt rajthoz, és telje­sítette a versenyszámok egyikét. Esti muzsika a könyvtárban baja V. Bajai Bluegrass (B)Est címmel tartják ma este 7 órától a tíz éve műkö­dő The Banjo Jumping Band buliját az Ady Endre Városi Könyvtárban. A countryzene talaján kialakult bluegrass- zenét játszó bajai együttes vendégeként a fővárosi Poa Pratensis formáció is fellép az est folyamán. Vasárnapi tárlatnyitás Bácsalmás Holnap délelőtt negyed 12-kor nyitják meg Kiss Baranyiné Szilágyi Dó­ra kiállítását a Fiedler Kö­zösségi Házban. Az alkotá­sok november 3-ig tekinthe­tők meg az intézmény nyit­vatartási idejében. (J. J.) OKTÓBER 23. Bácsalmáson vasárnap délelőtt 9 órakor ünnepi szentmisét tartanak a római katolikus templomban, majd ezt követően ünnepi megemlékezést a Hősök terén lévő emléktáblánál. Köz­reműködnek: a Hunyadi János Gimná­zium tanulói és Németh Balázs polgár- mester. Az ünnepség végén koszorú­kat helyeznek el az önkormányzatok, a pártok és civil szervezetek. MADARASON fél kilenckor ünnepi szentmisével kezdődik a községi meg­emlékezés. A mise után a Hármas Ha­lomnál Rausch Sándor, a megyei köz­gyűlés alelnöke mond ünnepi beszé­det Az általános iskola műsora után helyezik el a megemlékezés virágait és koszorúit. MÉLYKÚTON az 195&os forradalom és szabadságharc 55. évfordulójának emlékünnepségét vasárnap délután tartják, 16 órakor koszorúkat helyez­nek el Szobonya Zoltán Pacsirta utcai emléktáblájánál, a városi ünnepség 17 órakor kezdődik a központi parkban lé­vő emlékműnél. Este 6 órától szentmi­se a Szent Joachim templomban, utá­na mécsesgyújtás az emlékműnél. Baján a Déri-kertben vasárnap 16 órakor kezdődik a városi megemlé­kezés. ■ J. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom