Petőfi Népe, 2011. szeptember (66. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-08 / 210. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2011. SZEPTEMBER 8.. CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Belerothadt a nyakába a madzag Jánoshalma A gyámügyi szakemberek előtt sem ismeretlen az állatkínzó család Az állatvédők a négy kutya miatt mentek ki, de az állatmentő akció során a család egyéb bűneire is fény derült Gennyes sebet vájt a kutya húsába az a bálamadzag, mellyel gazdája feltehetően még kölyök korában kötötte meg a most körülbelül kétéves jószágot. Az állat tulajdonosa lopja az áramot, négy gyermeke pedig állítólag élő macskát boncol. A gyámügyi hivatal határozott lépéseket ígér. Zsámbóki Dóra Lakossági bejelentésre a jánoshalmi rendőrökkel együtt siettek a Kiskunhalasi Állatvédő Egyesület, valamint a Halasi Állatvédőrség aktivistái ahhoz a jánoshalmi családi házhoz, melynek udvarán embertelen körülmények között tartott négy kutyát gazdájuk. Pozsgai Ákos, az egyesület aktivistája elmondta, hogy a helyszínen a szomszédok arról panaszkodtak: a négy gyermekét egyedül nevelő asszony több kutyát is befogadott, de egyikükről sem gondoskodott.- Elhangzott az is az utcában lakóktól, hogy a gyermekek nemrég élve felboncoltak egy macskát, egy kiskutyát megcsonkítottak, a közeli kutat pedig azért kellett lezárni, mert oda dobálták bele az elpusztult •állatokat - beszél az ügy részleteiről az állatvédő aktivista. A jánoshalmi ház udvarán a napokban két, néhány hetes kölyökkutyát, az anyjukat, valamint egy sebekkel teli ebet találtak az állatvédők.- Az udvar tele volt szeméttel, rézkábelekkel, ezek alatt találtuk meg az anyakutyát és két kölykét. A házba alig tudtunk bejutni, mert mindenhonnan vezetékek lógtak. Kiderült, hogy a családtól kikötötték az áramot, de ők illegálisan visszakötötték - idézi fel az állatvédőket fogadó látványt Pozsgai Ákos. A kutyák tulajdonosától megtudtuk: négylábúi etetéséhez nincs pénze, így főként a szomszédok és a környéken élők hordták az ételt a kutyáknak.- A sérült kutyát csak később, éjszaka sikerült befognunk. Az asszony szerint fél éve fogadta be, a szomszédok szerint viszont már 2 éve velük élt. Mivel azonpozsgai Ákostól megtudtuk: az állatvédők a helyszínen az áramlopásról is készítettek felvételeket. - A szomszédok elmondása szerint időnként az asszony egyik kisfia „bütyköli” a házba illegálisan bekötött vezetékeket, tehát még a kiskorú veszélyeztetése is fennáll. Ezt hivatalosan is jeleztük a szolgáltatónak - akiknek már tudomásuk volt az áramlopásnali segítségre volt szüksége, rohantunk vele az állatorvoshoz, aki rögtön meg is műtötte - meséli az aktivista. A több mint egy órás, altatásban végzett műtét után készült állatorvosi szakvélemény megállapította: a kutya nyakán körben, bélsárral szenynyezett, legalább egy centi mély seb tátongott, melybe belenőtt a jószágra kötött bálamadzag. A ról -, illetve a jánoshalmi gyámügyeseket is értesítettük - tette hozzá az állatvédő. megkerestük az esettel kapcsolatban a jánoshalmi gyámhivatalt is. Az ügyben eljáró szakembertől megtudtuk: a család nem ismeretlen a gyámügyesek előtt. A 13, 12, 10 és 9 éves gyermekek valamennyien szellemi fogyatékkal élnek. Tavaly a kisebbek kollésebből folyamatosan szivárgó vér és genny hatására kőkeménnyé szilárdult „bűzös szőrcsimbókok” képződtek a kutya nyakán, melyek folyamatosan fertőzték a sebet. A szakvélemény szerint a kutya sérülései súlyos emberi gondatlanságból következnek.- Az asszony a helyszínen mind a négy kutyájáról lemondott az álgiumban laktak, de idén nem jelentek meg ott, miként az iskolában sem, így az állatkínzástól függetlenül került ismét előtérbe a család a hatóságnál. - Ez egy védelembe vett család, de egyáltalán nem működnek együtt - teszi hozzá a szakember, aki gyors, határozott lépéseket helyezett kilátásba az ügyben a gyámügyi hatóság részéről. latvédők javára, ezzel el is ismerte a kutyák tulajdonjogát - mondja az állatvédő egyesület tagja, aki hozzáteszi: feljelentést tettek az ügyben a rendőrségen állatkínzás miatt. A kutyák, mióta az állatvédők pártfogásukba vették őket, jól vannak. Kiskunhalason, a Szegedi úti állatotthonban próbálják meg kiheverni eddigi sanyarú sorsukat. ► NÉZŐPONT A 3. OLDALON A gazda szerint fél éve volt nála a súlyosan sérült kutya, a szomszédok szerint két éve Határozott lépéseket ígér a jánoshalmi gyámügy HÍRSÁV Biztonságosabb lett a kerékpárút Kalocsa Megújult Kalocsán a kerékpárút egy szakasza. A karbantartás részeként most a Kossuth utcai szakasz problémás felületeit javították ki. A városban még akadnak javításra váró részek, az önkormányzat szűkös anyagi helyzete azonban nem teszi lehetővé, hogy ezeket egyszerre rendbe hozzák. Azt már tudják, hogy a következő szakasz az 51-es úttal párhuzamosan futó, Bátyára vezető út lesz. (Sz. B. Z.) Új tetőt is kap a hivatal Helvécia Megkezdődött a helyi polgármesteri hivatal felújítása. A következő hetekben cserélik a nyílászárókat, új tetőt kap, és szigetelik a falakat. Egyelőre zavartalan az ügyfélfogadás. Magó István polgármester elmondta: arra törekednek, hogy a felújítás ne zavarja a napi munkát. Előfordulhat, hogy mégis szükség lesz egy-egy rész lezárására. (S. H.) Nagyobb volt a tűz füstje, mint a lángja kunfehértó Egy hektáron égett egy 20-30 éves fenyves erdő aljnövényzete tegnap reggel Kunfehértó határában. A halasi tűzoltók három autóval - egy vízszállítóval és két szerkocsival - vonultak a negyed 8 körül kialakult tűzhöz. A helyszínre érve kiderült: szerencsére a tűzesetnek nagyobb a füstje, mint a lángja. Az aljnövényzetet perzselő tüzet egy óra alatt sikerült lefeketíteniük a tűzoltóknak, így az nem tudott átterjedni a fenyves erdőre. (Zs. D.) További hírek a BA0N.hu hírportálon HIRDETÉS Öt sikerkönyvet kínálunk extra kedvezménnyel! Nora Roberts: Nyáréjszakák Susan Wlggs: Aranyló nyár Nora Roberts: Nyári örömök Debbie Macomber: Szingli-tangli Nora Roberts: Nyári szerelmek 1795 Ft helyett 849 Ft Jelentkezzen munkanapokon 8-16 óráig! Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Bővítse velünk romantikus könyvtárát! Kedvezményes ajánlat gggíls a Petőfi Népe előfizetőinek! Több, mint TÁJÉKOZTATÁS A VODAFONE MAGYARORSZÁG ZRT. HÁLÓZATFEJLESZTÉSÉRŐL Bács-Kiskun megye, most rákapcsolunk! Tovább gyorsítjuk a Vodafone-hálózatot az egész megyében. Nagyszabású hálózatfejlesztésünk következő lépcsőiéként október-november folyamán megújítjuk hálózatunkat Bács-Kiskun megye teljes területén. Az állomások cseréje után a 3G-vel már lefedett területek nagy részén akár a korábban tapasztalt sebesség kétszerese is elérhető, és ahova egyelőre nem ér el a szélessáv, ott is a korábbinál gyorsabban, EDGE kapcsolattal internetezhetsz. A fejlesztések során törekszünk arra, hogy a munkálatok a lehető legkevesebb ügyfelünknek okozzanak kellemetlenséget. Az érintett területeken november 30-ig hétköznaponként, a hajnali órákban fordulhat elő szolgáltatás-kimaradás. csak rólad Szól é vodafone Országos Vadásznap 2011. szeptember 10. (szombat) - Kalocsa, Érsekkert Megtisztelőfeladat előttáll Bács-Kiskun megye vadásztársadalma: 2011. szeptember tóén, szombaton Kalocsán rendezik az Országos Vadásznapot, immár harmadik alkalommal Bács-Kiskun megyében, amelynek részletes programjáról dr. MészárosAttila.amegyeivadászkamaraelnöketájékoztatott: Időpont és helyszín: 2011. szeptember 10. (szombat) 10.00 óra - Kalocsa, Érsekkert 10.00 óra: Kürtszó (Országos Magyar Vadászkamara Kürtegyüttese). Nemzeti Himnusz és Vadászhimnusz (Szeredy Krisztina művésznő előadásában). Szent Hubertus-mise: dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye érseke celebrálja. Szarvasbika behozatala a Magyar Vadászok és a Bács-Kiskun Megyei Vadászok zászlajának kíséretében. Megnyitó: dr. Mészáros Attila, a Bács-Kiskun Megyei Vadászszövetség és az OMVK Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezetének elnöke. Ünnepi köszöntők: dr. Semjén Zsolt, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke, fővédnök, Török Ferenc Kalocsa Város polgármestere Országos és megyei vadásznapi kitüntetések átadása. Országos és megyei vadásznapi lóverseny eredményhirdetése. Új vadószokfogadalomtétele 12.00 óra: Ebéd (2000 fő részére kedvezményes áron egytálételként vadpörköltet biztosítunk a közösségi sátorban, ezen túlmenően vendéglátó egységek állnak rendelkezésre) 14.00 óra: Vadfőző verseny eredményhirdetése (a zsűri elnöke Benke László mesterszakács) Egész napos programok: Bács-Kiskun megyei aranyérmes vadásztrófeák bemutatása (az Érseki Kincstár emeletén: Kalocsa, Hunyadi u. 2 ). Kiállítás dioráma formájában a Magyarországon, valamint a Közép- és Észak-Európában, illetve Afrikában vadászható vadfajokból (Kalocsa, Érsekkert, a szökőkút előtt). „12 vadászfestő 100 festménye" címmel kiállítás, illetve két faszobrász műveinek tárlata a Kalocsai Galériában (Kalocsa, Szent István király útja 12-14.). Érseki Könyvtár megtekintése (Kalocsa, Szent Háromság tér 1„ az Érseki Palota emelete). Vadászati és horgászati cikkek, népművészeti tárgyak vására. Vadászkutya-bemutató. Vadászíjász-bemutató. Terepjáró autók bemutatója 12.00 -17.00 óra Kulturális programok a főszínpadon: 14.00 -14.30 A Piros Rózsa Táncegyüttes műsora 14,30 -15.00 A Hagyományőrző Népi Együttes műsora 15.00 -16.00 A Dunapataji Zenebarátok körének előadása 16.00 -16.20 A Mezei Virágok Népdalkor 16.20 -17.00 A Liszt Ferenc AMI folklórműsora 14.00-tól 17.00-ig a nagysátorban kézműves foglalkozások és arcfestés a gyerekeknek, illetve kirakodóvásár Fontos tudnivaló, hogy a központi rendezvény helyszíne az Érseki Palota kertje (Érsekkert). Az Érsekkert körül a gépkocsik számára megfelelő számú parkoló lesz kialakítva, ahonnan a főrendezvény helyszíne kb. 5 perc alatt megközelíthető. A parkolókat folyamatosan járja egy városnéző kisbusz is, amelyre bárki felszállhat. A parkolókat biztonsági őrökfelügyelik, akik segíteneka tájékozódásban is.