Petőfi Népe, 2011. augusztus (66. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-03 / 180. szám

14 PETŐFI NÉPE - 2011. AUGUSZTUS 3., SZERDA Az agynak egy jó autó olyan, mint a szex como Bemutatták a Kecskeméten is gyártandó Mercedes B osztály belső kialakítását MEGYEI KÖRKÉP Como, az olasz kisváros iz­gatott lázban égett múlt pénteken. Épp itt nyaralt George Clooney. Pedig más világtörténelmi esemény is megesett aznap: bemutat­ták a Kecskeméten gyár­tandó Mercedes B osztály belső' kialakítását. Gál Zita Milánótól körülbelül hatvan ki­lométerre található Como. A 75 ezres lélekszámú kisvárosban ta­lálható Olaszország legnagyobb és legmélyebb gleccsertava, az Alpokkal körülölelt, festői Como- tó. A 17-18. századi lombardiai arisztokrácia kedvelt üdülőhelye ma is olyan hangulatos, hogy százból kilencvenkilencen biz­tos, hogy azonnal hajlandók len­nének egy-itteni lakáscserére. Többen ezt a parkban felállított sátrakkal oldják meg. Semmi me- galománia, csak gyönyörű játszó­terek, pazar sétálóutcák, kiváló minőségű áruk elfogadható árak­kal, buja növényzet, hangulatos teraszok és isteni fagylalt. Az em­bereket figyelve pedig feltűnik, hogy még a nagymamák is re­mekbe szabott, egyedi ruhákban motoroztatják a kis bambínókat. De mi lett Versace csokor­nyakkendőivel? A tó partján, az egyik klasszikus olasz villaépületben működik 1998 óta a Mercedes dizájn- központja, a Villa Salazar. Koráb­ban Versace számára készültek itt nyakkendők és csokornyak­kendők (nagy hiányossága en­nek a cikknek, hogy nem sikerült kideríteni, mi lett ezzel az üzlet­ággal). A többi épület - például George Clooney villája - mellett elég egyszerűnek számít a két­szintes, sárga mediterrán ház a sötétzöld zsalugáterekkel. A fe­hér kaviccsal felszórt udvarban úgy burjánzik a rózsaszín lean­der, hogy a kertészeknek inkább irtaniuk, nem tápoldatozgatniuk kell őket. Az udvaron néhány új Mercedes-modell fokozza a lát­ványt: egy vörös SLK, egy fehér bőrbelsős Viano és egy homok- metál CLS. A kontraszt végigkísé­ri ezt a napot: a régi és az új egy­mást erősítve keveredik. A szo­katlan elegy körülbelül olyan ha­tást vált ki, mint a felszolgált mé­zes keménysajt vagy a sajtkré- mes mentalevél. Egy idő után a fogadásra megterített hófehér asztalokról is el tudjuk terelni fi­gyelmünket, ekkor kiderül, hogy a szőrös fatörzsek pálmafákhoz tartoznak. Letaglózó környezet - egy szippantás a jóból. Ez a Mercedes hat dizájn- központja közül az egyik. Tizen­kilenc, különböző nemzetiségű tervező munkahelye, akik az au­tóbelsők kialakításán dolgoznak. Már az első körben próbálom tisztázni, hogy egy német autó­gyártó miért itt működtet irodát. Az arcokon látom, hogy majd­nem illetlen a kérdésem, de meg­sajnálnak: - Olaszország - és azon belül is Milánó környéke - a világ divat- és dizájnközpontja. A comói tó atmoszférája és a vil­lából kínálkozó panoráma pedig inspiráció a dizájnereknek - ka­pom a választ. Erre tényleg gon­dolhattam volna. Autó = csoki = szex Nem vagyunk sokan, négy-öt nemzet összesen talán tíz újság­írója gyülekezik kissé megillető- dötten a villa egyik szobájában. Itt dr. Holger Enigk, a német ku­tatási központ munkatársa tart előadást a „human factor”-ról, az­az az emberi tényezőről. Figyel­mesek, hogy számolnak velünk - jut eszembe hálásan. Átfogó fel­mérés eredményeiről hallunk ko­ordináta-rendszerek és térbeli di­agramok segítségével, amelyek­ből az emberek autóbelsővel kap­csolatos elvárásai derülnek ki. Harmónia, komplexitás, kénye­lem, családias hangulat, high- tech - ilyen kifejezések röpköd­nek a levegőben. Kiderül, a di- zájnnak asszociációkon és imp­ressziókon keresztül kell pozitív érzelmeket kiváltania a haszná­lókból. Az ulmi egyetem vizsgá­latából megtudjuk: egy jó autó az agy jutalomközpontjára hat - pont úgy, mint a csoki vagy a szex. Egy rövid időre megbicsak­lik a szárnyaló fantázia, Holger kimondja, amit amúgy mindenki tud: egy autó belsejével túl nagy csodát nem lehet tenni, hiszen annyi a kötelező, funkciókhoz köthető elem, hogy a tervezők mozgástere elég szűk. De itt ezt csak még nagyobb kihívásnak te­kintik. Bőrszerkós ufók A bemelegítő után invitálnak, nézzük és tapintsuk a hús-vér anyagokat! A földszint egyik ré­szén az elvarázsolt kastély tükör­borítású folyosójára tévedünk, aminek az egyik falán a régi B osztály belső elemei láthatók, a másikon az újak. Itt még színe­zés nélkül, fehéren, csak a for­mák. Itt lettünk bizonyosak ab­ban, hogy valóban az áüagolvasót képviseljük. Akiknek az autó nem több egy célszerszámnál, ami eljuttat minket A-ból B-be. A két falon kiállított elemek között ugyanis nem láttuk meg az inno­vációs szakadékot. Jó, kicsit más a kormány formája, meg az ajtón található gombok is. Ezen dolgoz­tak évekig?! Az én agyamra még a csoki is nagyobb hatással van... De már érzem, hogy az autók templomában ezek eretnek gon­dolatok, ezért próbálom megnyit­ni a lelkem, és befogadni a követ­kező terem csodáit: levegőben ló­gó gömböket takartak le a kárpit anyagaival. High-tech látvány, mint néhány, bőrbe öltöztetett fel­derítő robotszonda a Csillagok háborújából. Kétségtelenül látvá­nyos megoldás. Itt már tapogat­ható, látható és szagolható az Anyag. A terem társalkodónője Anke Kilian, tervező. A B osztály belső kialakításának oroszlánré­sze az ő nevéhez köthető. Próbá­lok tájékozódni a munkájáról, mert elképzelhetetlen számom­ra, hogy valaki több mint három éven keresztül napi nyolc órában dizájnol egy autóbelsőt. A hölgy imádnivalóan kedves és közlé­keny, őszintén megkedveltem. El­mondja, nem egyszerű kenyér a tervezőké. Kitalál egy anyagkom­binációt. Legyártatja. Megtapo­gatja. Kiderül, nem pont ezt vár­ta, kezdheti elölről. Közben egyeztet a tervezőkkel, változtat, módosít, kombinál. De a happy end már a gömbökön lóg. Szerin­tem szokványos színek: fekete, barna, szürke. Szerinte pedig te­le a szoba megújulással és inno­vációval, hiszen ez a mogyoró­barna árnyalat még csak egyszer bukkant fel a C osztályban, ilyen világos és kényes gyöngyszürke pedig még nem is volt a palettán. A sötét szoba A beszélgetés ezen a pontján odalép egy biztonsági őr. Nem is csodálkozom túlzottan, éreztem is, hogy átléptem egy határt. Nem viselkedtem és nem gon­dolkodtam autentikusan, euro­péer helyett balkáni voltam, ele­fánt a porcelánboltban. Túl pro­vokatívak voltak a kérdéseim? Vagy nem lehetett volna vakut használni, mint az ószövetségi tekercsek múzeumában? Az őr egy sötét szoba felé vezet a ka­romnál fogva. Azt gondolom, egy magyarországi hipermarketben dolgozhatott, és most át fognak vizsgálni tetőtől talpig. Éppen el­kezdem bevallani, hogy tényleg nem egy, hanem két kólát ittam a fogadáson, amikor udvariasan megkérdi: lenne-e kedvem első­ként beülni a teljesen sötét szo­bában álló B osztályba. Nem tu­dott volna sok olyan opciót aján­lani, amelyre ebben a lelkiálla­potban ne lett volna kedvem, így kitörő örömmel fogadtam a lehe­tőséget. Elővett egy kis zseblám­pát, melynek a fénysugarát kö­vetve beléphettem az elvarázsolt Versace-kastély következő szo­bájába. Ott állt teljes valójában a B osztály. Rastattban gyártották, és hamarosan a kecskeméti gyártósorról is ez gördül le éven­te százezresével. Legjellemzőbb tulajdonsága ott és akkor viszont az volt, hogy semmit sem láttam belőle. Odakeveredtem valahogy a vezetőoldali ajtóhoz, és beszáll­tam. A fotókon addigra megis­mert belső tárult a szemem elé. És fájdalom, élőben sem nyűgö­zött le, pedig részletesen bemu­tatta valaki, aki a sötét autó hát­só üléséről duruzsolt a fülembe. Őszintén szégyellem ezt a véle­ményemet, mert elég lokálpatri­óta vagyok ahhoz, hogy átlás­sam, mekkora hatással lesz Kecskemétre ez a belső. Hozzá­teszem: nem is én vagyok a cél­csoport stilizált vásárlója. Luxus, fabetét, igényesség, letisztult vo­nalak - mind igaz volt. Mégis az agyam jutalomközpontja stimu- lálatlan maradt. Mi ez egy belga csokihoz képest? - hogy mást ne is említsek... Csalódottan jöttem ki a sötét szobából, ahol előhív­ták negatív énemet. De itt nincs vége a történetnek, rám is happy end várt, végül is én sem vagyok sokkal több, mint egy bőrrel be­takart gömb. Akartunk beszélni róla A kisgyermekek leikéhez készült használati utasítások szerint nem elég átélni egy élményt, azt meg is kell beszélni, értelmezni és rendszerezni kell. Autóbelsők szempontjából az újságíró­közösség kemény magja csecse­mőnek számított a comói rendez­vényen, amit a szervezők nyüván tudtak. Ezért a sötét szoba után közösen dolgoztuk fel az élmé­nyeket. Óvó bácsink Michele Jauch Paganetti dizájner volt, aki­nek egyénisége és erős olasz ak­centussal beszélt angol kiejtése önmagában sokat javított az álta­lános közérzeten. Itáliai büszke­séggel és temperamentummal beszélt a tervezés folyamatáról, a természetből merített inspiráci­ókról és arról, mennyire fontos a hivalkodó külső helyett a letisz-. tűit formavilág. Széles gesztiku- lálásának többször is kis híján ál­dozata lett a laptopja, amit han­gos - uppalalla! - kiáltásokkal ragadott vissza újra és újra a gra­vitáció markából. Elmondta: aki­nek olyan múltja van az autótör­ténetben, mint a Mercedesnek, kötelező visszatekintenie. És nem elég visszatekintenie, újra fel keü használnia, újraértelmez­nie és a többi... Ekkor állt össze a kép. Nekem a villába való lépés­től kezdve disszonáns érzésem volt. Maga az épület is erőteljes kettősséget mutatott: régi ajtók mögött a legújabb bútorok, régi öntöttvas radiátoron a legújabb hőszabályozó. Nem volt kompro­misszum: vagy régi vagy a leg­újabb volt minden. És mint egy jó óvodás, megértettem, amit a bá­csi magyarázott. Ez tudatos vá­lasztás. Ami jó a múltból, meg­tartjuk. Ami pedig nem, azt a leg­újabbra cseréljük. Nincs középút. Egy kis ódon hangulat lehet a ste­ril új pikantériája. Még egyszer átnéztem a katalógusban az új B osztály belsőt. Hogy lehettem ilyen proli? Hát csak azért, mert Szent István nem ment nyuga­tabbra, már csak a giccs tetszhet? A külcsínt választanám a belbecs helyett? Akkor már éreztem, hogy mocorog a születendő új kis gondolat. Később, a comói tó partján, George Clooney villája közelé­ben pedig meg is született, kitel­jesedve ugrott ki a fejemből: nagyszerű és bátor dolog volt a Mercedes vezető dizájnereitől egy ilyen belsőt létrehozni. A fel­ismerés számomra tudatformáló volt. A B osztály nem hivalkodó, de elegánsan funkcionális, a szí­nei a legkényesebb ízlés szerint is szerethetők. Az autóba szállva sosem a csömör, hanem az öröm érzése keríti majd hatalmába a szerencsés tulajdonosokat. Ha öt évig vezetek egy autót napi rend­szerességgel, akkor az azt jelen­ti, hogy több ezerszer fogom ben­ne a pirosnál bámulni a gombo­kat, a hőlégbefúvókat vagy az in­formációs képernyőt. Ebben a kocsiban nem fogok hibát talál­ni ezredszerre sem. Nem lesz idegesítő módon összecsapott félmegoldás a legtávolabbi szeg­letben sem. Hiába, nem mindig jön be a szerelem első látásra. Megismerni és úgy megszeretni, az az igazi. A comói látogatásra egy szo­morú esemény vetett csak árnyé­kot: hiába jártuk a tópartot, nem találkoztunk George Clooney-val. Több kolléganő szerint pedig az ő látványa is megunhatatlan. A belső. Aki megérti, megszereti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom