Petőfi Népe, 2011. augusztus (66. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-23 / 196. szám

PETŐFI NEPE - 2011. AUGUSZTUS 23., KEDD KEGYELET / APRÓHIRDETÉS 13 GYASZHIR GYÁSZHÍR „Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába várunk." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZLIVA LÁSZLÓ ny. rendőr őrnagy kecskeméti lakos, 80 éves korában, rövid súlyos szenvedés után elhunyt. Búcsúztatása augusztus 26-án, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. „Küzdőnél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARAGÓ FERENC szobafestő-mázoló kecskeméti lakos, 68 éves korában elhunyt. Búcsúztatása augusztus 26-án, 11.45-kor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. KÚSZÚNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik W MÁRTON | JÓZSEFNÉ Fazekas Margit temetésén részt I vettek, sírjára koszorút, I virágot helyeztek, I fájdalmunkban osztoztak. | __________A gyászoló család. GY ASZHIR „ Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen, drága lelked nyugodjon békében." Fájó szívvel tudatjuk, hogy FARKAS ANNA a Kecskeméti Konzervgyár nyugdíjasa kecskeméti lakos, életének 90. évében elhunyt. Hamvait augusztus 26-án, 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a kecskeméti Köztemetőben katolikus szertartás szerint. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYASZHIR L I m GYÁSZHÍR KÖSZÖNET L I KÖSZÖNET Hn I....... .. EM LÉKEZÉS „Meghalni oly korán miért siettél, mikor úgy szerettünk, s te is úgy szerettél. Az emlékeddel szívünkben maradtál, számunkra te soha meg nem haltál." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága kisfiam, férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, testvérünk, sógorunk, rokonunk TÖRŐCSIK MIKLÓS életének 61. évében elhunyt. Szeretett halottunktól 2011. augusztus 25-én, 9.45-kor veszünk végső búcsút a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindenkinek, aki fájdalmunkban velünk osztozik. l"------------------------•---------— , „ . _________________________SZL-------------------------*■' j __ ___________ EMLÉKEZÉS „Olyan gyorsan mentél el tőlünk, még búcsúra sem volt időnk. • [ Fájdalmat itt hagytad nekünk, míg élünk, emléked őrzi szívünk.' SANTA KAROLY halálának 5. évfordulójára. Szerető Édesanyja és testvérei. „Szíved már nem fáj, a miénk vérzik, a fájdalmat az élők érzik." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS PÉTERNÉ Balogh Emília I Kecskemét, Matkói lakos, 84 éves I korában elhunyt. Hamvasztás utáni I búcsúztatása 2011. augusztus 125-én, 13.00 órakor lesz a helvéciai I temetőben. Minden külön értesítés I helyett. A részvétnyilvánítás \ mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHIR „Hirtelen rabolt el tőlünk a halál, távozásod még élünk örökké fáj." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOÓS ISTVÁN városföldi lakos, 55 éves korában hirtelen elhunyt. Búcsúztatása augusztus 26-án, 10.45-kor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik KEREKES JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. GYASZHIR „Megállunk némán a sírod lelett, s fájón őrizzük emlékedet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ifj. LAJKÓ LÁSZLÓ kecskeméti lakos, 34 éves korában hirtelen elhunyt. Búcsúztatása augusztus 26-án, 9.45-kor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. k 9 1 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik PALÁGYI FERENC temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. GYASZHIR „Elmentem, mert mennem kellett, de szívetek mélyén örökre veletek leszek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KEREKES ISTVÁNNÉ Laczi Erzsébet volt kecskeméti lakos, életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése augusztus 25-én, 10.45-kor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. „De sokáig elnéznélek, ha még egyszer láthatnálak..." Emlékezünk KÁLLAI JÁNOS születésének 70. évfordulóján. Családja és barátai. GYÁSZHIRDETESET, KÖSZÖNET- NYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉS- FELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APROH GEPEK KÖDKÉPZŐGÉP eladó. 06-30/550-8228.--------------------------:-----------------------------------*1136205* MB P 6,5 t-s magyar pótkocsit vennék. T: 06- 70/339-5917-------------------------------------------------------------->1136101* PVC csatornacső 5000x300-as, faipari lengő- fürész, marógép ME-250, esztergagépek, mű­szerész EU 6T0S 2000/600, fémfürész KF250, tokmányok, bábok, marótárcsák, fú­rók, toló- és húzólapok, targoncatornyok, pne­umatikus* metszőgép, 2,2 ásóborona, altalaj­aitok, függesztett gyűrűshenger, szőlősormű­velők, 2 fejes eke eladó. 06-70/311-9538, 76/441-417. ÁLLÁST KÍNÁL A MAGYAR Szárazvirág Kft. keres munkaválla­lót festöüzemvezetö-helyettes munkakörbe. Feltételek: érettségi, legalább 3 év vezetői ta­pasztalat, nagy munkabírás, lajosmizsei vagy kecskeméti lakhely. Jelentkezni e-mailben az info@szarazvirag.hu címen lehet.--------------------------------------------------------------*1136272* AUSZTRIAI munkahelyre németnyelv-tudással tapasztalt CNC marós-esztergályos, köszörűs, fémipari végzettségű szakembereket kere­sünk. Tel: +36-70/426-2672, +36-70/605- 0064.--------------------------------------------------------------*1136209* AUSZTRIAI munkalehetőségek mindenkinek! Hölgyeknek és Uraknak. Szakmunkák, segéd­munkák teljes lebonyolítással is! 06-30/757- 4650, www.eujobinfo.hu AUSZTRIAI, németországi munkalehetősége­ket kínálunk szakmunkásoknak, segédmun­kásoknak! 06-30/449-3848, 06-30/665- 6753-----------------------------------------*-------------------*1136008* SZ EREZZEN TANDÍJMENTESEN SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÜGYINTÉZŐ SZAKMÁT ÉS „C* KATEGÓRIÁS JOGOSÍTVÁNYT! A Csányi János Szakközépiskola 2 éves szállítmá­nyozási ügyintéző képzést indít érettségivel rendel­kezőknek esti tagozaton (szállítmányozás, közlekedési ism., logisztika, íöldrajz, angol, informatika stb). A képzésen lehetőség van tandíjmentesen C kategóriás jogosítványt szerezni! Jelentkezés: www.c5anyijan0s.hu k Kecskemét, Nagykőrösi a. 12. Tel.: 76/504-498 BETANÍTOTT munkásokat azonnali belépéssel felveszünk Kiskunfélegyházára több műszakos munkarendbe. Szállás- és útiköltség hozzájá­rulást biztosítunk. Érd.: 06-30/852-35-35-— --------------------------------*-------------------------*1136184* a Egyedülálló juhászembert felveszek. 06- 20/3920-713--------------------------------------------------------------*1136233* IPARI területek őrzésére biztonsági őröket ke­resünk felvételre, alkalmazotti foglalkoztatás­ban. Tel.: 06-30/233-1288, e-mail: securimasterl@t-email.hu--------------------------------------------------------------*1136111* JÓ KERESETI lehetőség! Szgk-val rendelkező munkatársakat azonnali kezdéssel felveszünk. 06-30/722-0752, 9,00 h-tól ;--------------------------------------------------------------*1136133* KE CSKEMÉTI székhelyű fémipari cég keres fel­vételre gyakorlattal rendelkező, rajzról önálló munkavégzésre alkalmas hegesztő munkatár­sat. Érd.: 06-30/688-4899 telefonszámon.--------------------------------------------------------------*1136109* KM ÉT, Halasi út 3. számú társasház szakké­pesítéssel rendelkező közös képviselőt keres. Jelentkezni fenti címen: 2011.08.25-én 16.30-ra meghirdetett közgyűlésen lehet.--------------------------------------------------------------*1136154* KM ÉTI férfi, női személyautóval rendelkező dolgozókat keresünk. 06-20/219-83-92.--------------------------------------------------------------*1124169* MEGÜRESEDETT területi képviselői pozícióra 1 főt felveszünk. Ügytelet nem kell keresni. amunka@velvet.hu--------------------------------------------------------------*1136080* ÖN TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐ? Munkát keres? Munkaközvetítés: 06-20/447-5539,-------------------------------------------------------------* 1136142* RA KTÁROZÁSSAL foglalkozó kecskeméti cég dinamikus, elkötelezett csapatába E kategóri­ás jogosítvánnyal gépkocsivezetőket keres belföldi munkára, Németnyelv-tudás előny, Amit kínálunk: kiváló munkakörnyezet, stabil biztos háttér, hosszú távú munkahely, ver­senyképes fizetés. Elérhetőség: e-mail: lfarkas@duvenbeck.de; Tel: +36-30/33-11- 853--------------------------------------------------------*----*1136096* RA KTÁROZÁSSAL foglalkozó kecskeméti cég dinamikus, elkötelezett csapatába keres gya­korlott targoncavezetőket. E kategóriás jogo­sítvány illetve németnyelv-tudás előny. Amit kí­nálunk: kiváló munkakörnyezet, stabil biztos háttér, hosszú távú munkahely, versenyképes fizetés. Elérhetőség: e-mail: lfarkas@duvenbeck.de; Tel: +36-30/33-11- 853-------------------------------------------------------------*1136096* SZ AKÁCSOT és felszolgálót keresünk keceli munkahelyre. 06-70/626-96-29.-------------------------------Z----------------------------*1136034* AD ÁSVÉTEL AKÁC, tölgyfa 8 E Ft/m-től. 06-30/321-2409--------------------------------------------------------------*1136135* FIGYELEM! Vastag tölgy és akácfa ingyen szál­lítva 10 E Ft/m3-től. 06-20/629-2309 Petőfi Népe + VPN + Ügyes + Tere-fere S Előfizetési szándékát jelezheti 3600 Ft/hó helyett csak 3070 Ft/hó a Petőfi Népe kézbesítőinél, vagy Megtakarítás havonta: 530 Ft, évente 6360 Ft e-mailben. terjeSZteS@petoflhepe.hu Akdcmk csak a Petőfi Népét teljes áron előfizetők részére vonatkozik! PÁLINKAFŐZŐ OLCSÓN! AGROKER ÁRUHÁZ Kecskemét, Halasi út 29. Tel.:76/506-100 SZÍNESFÉMET, ócskavasat veszek. 06- 20/805-5041 BURGONYAZSÁK raschelzsák 50x80-as, piros: 26,-Ft (áfás ár) AGROKER ÁRUHÁZ Kecskemét, Halasi út 29. Tel.:76/506-100 ALLAT FAJTATISZTA németjuhász kiskutyák eladók, 06-70/33-22-300--------------------------------------------------------------* 1135152* 8 Mangalica malacok, Kecel! 06-70/524­58-80,----------------------------------------------------*---------*1135297* a 33 db növendék húshasznú bika, 23 db húshasznú növendék üsző eladó. Ui. MT üszők eladók. 06-20/335-8170--------------------------------------------------------------*1136234* B 70 db vegyes birka eladó. 06-70/20-30­480--------------------------------------------------------------*1135162* OKT ATÁS INGYENES képzések Kunszentmiklóson felnőt­teknek is! Törökné Király Mónika, 06-70/424- 2307. 0M:200545------------------------------------;-------------------------*1135128* KI SGYERMEKGONDOZÓ, gyógypedagógiai asz- szisztens, dajka szakképzés. Kasza Szakkép­zés (Nyt: 01-0064-04). 06-1/276-5918.--------------------------------------------------------------*1134936* KOZMETIKUS tanulót felveszek 0670/9773- 750--------------------------------------------------------------*1136215* 0KJ-S biztonsági ör tanfolyam, álláskiajánlás­sal. Nytsz.: 03-0123-04. 06-30/219-0501-------*------------------------------------------------------* 1118315* SZOL GÁLTATÁS FRISSÍTŐ masszázs: 06-70/508-7061.--------------------------------------------------------------*1136125* JÓSSZALON! 76/412-612,06-20/9374-582.--------------------------------------------------------------*1135444* KŐMŰVES munkát vállalok! 06-30/906-11- 44--------------------------------------------------------------*1135886* MASSZÁZS mindenkinek! 06-20/4629-269--------------------------------------------------------------*1130538* TÁRSKERESÉS ADRI 21 partnert keres. 06-70/665-1546--------------------------------------------------------------*113620?* ÁG I 40-es partnert keres. 06-70/233-6430--------------------------------------------------------------*1136202* ANNA partnert keres. 06-20/280-9067-----------------:----—-------------------------------------*1136176* AZ IGÉNYES nő társat keres. 06-30/2754-314--------------------------------------------------------------*1135875* CSINOS 48-as nő társat keres 06-30/4288- 316------------------ *1136071* FI NOM, ápolt, kedves, mosolygós, csinos, in­telligens lány keres kizárólag ápolt, diszting- vált viselkedésű, tehetős, szimpatikus part­nert. 06-20/355-5471 ................................—*1136 Fo rmásán telt lány partnert keres kortól függetlenül. 06-30/617- 6506. *11362: 40 ÉVES Lara partnert keres 06-70/659- 1026 *1133713* AKCIÓS vásár Kecskeméten, a Royal Zöldség Nagykereskedésben augusztus végéig! Lecsó- paprika, paradicsom, vöröshagyma és burgo­nya akciós áron. Kecskemét, Halasi út 29. (Könyves K. krt-on, a volt Vámudvar terüle­tén). 06-30/9055-055 SZŐLŐFELVÁSÁRLÁS KJjJJJ'ÍVIN BORÁSZATI KFT. (Kéleshalom, IV. körzet 22/a.) korlátozott mennyiségben felvásárol: Irsai Olivér 14.1 MM felett 125,-Ft/kg Cserszegi Fűszeres 17.1 MM felett 100,- Ft/kg ; Kezdés 2011. 08. 29.-től í Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni: 06-30/257-8811 Szép arcú, indiai, gyönyörű, dús keblű, Kecskeméten társat keres. 06-70/2940-412. .1136010. 50-ES nő partnert keres. 06-70/245-88-87.--------------------------------------------------------------*1134598* VÁLLALKOZÁS BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN kávézó bérleti joga az azt működtető tehermentes kft.-vel együtt eladó. 06-30/2499-350,--------------------------------------------------------------*1135558* VEGYES a A Hetényegyházi Nótakör jó hangú, énekel­ni szerető férfi és női jelentkezőket keres. 06- 30/957-45-42-------------------------------------------------*------------*1136231* ÜD ÜLÉSI jogot vásárolna vagy bérelne? Eladó üdülőjogokat korlátozott számban fogadha­tunk: www.udulesijog.net 06-70/328-2900, 06-70/637-1900, +36-1/769-04-11--------------------------------------------------------------*1135564* MEZŐGAZDASÁG ALETTA, Bianca, cserszegi gyökeres vessző származásival, őszi telepítésre 80-135 Ft/db eladó. 06-70/339-5917--------------------------------------------------------------*1136101* BÚZA, tritikálé eladó. Vetni alkalmas. 06- 30/752-5779-------------------------------------------------------------*1136074* BÚ ZASZALMA nagy körbálás eladó. 06- 70/521-0170,--------------------------------------------------------------*1136062* a Jó minőségű körbálás füszéna és lucerna eladó. 06-20/204-6095--------------------------------------- «1136068* B Körbálás lucerna eladó. 06-30/28-29- 161.--------------------------------------------------------------*1135914* 8 Rozs vetőmag eladó. 06-30/9-551-707--------------------------------------------------------------*1136200* a Szamócapalánta eladó. 06-20/248-38- 59.--------------------------------------------------------------*1134445* ÉLETMÓD tematikus oldal minden szombaton a Petőfi Népében! Változatos témák egészségről, szépségről, egyedi ajánlatok, hasznos tippek! Bővebb információért hívja ingyenes zöldszámunkat: 06-80/480*756 Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő-kiadóigazgató: Király Ernő Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba Hirdetésvezető: Tóthné Nagy Erzsébet Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Futó Imre Nyomdai táskaszám: 310011. .Nyomás napja: 2011.08.22. Megrendelés száma: 2011/196/2011.08.23. ISSN szám: 0133-235 x 4 Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra: 2.450 Ft; negyedévre: 7.350 R; félévre: 14.700 Ft; egy évre: 29.400 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS- ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyil­vántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztősé­gi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cé­gek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Sprin- ger-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft.. Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom