Petőfi Népe, 2011. július (66. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-28 / 175. szám

14 MI, HOL, MIKOR? PETŐFI NÉPE - 2011. JÚLIUS 28., CSÜTÖRTÖK Birkapörkölt, majd jöhet a jég dupla whiskyvel Csólyospáloson Az összetartozás ünnepe programajánló Ősök Napja Bugacon, a nemzeti park határában Szombaton rendezik meg Csó­lyospáloson a hagyományos birkapörköltfőző fesztivált. A rendezvény a kulináris élveze­teken túl színes programokkal várja az érdeklőket. Reggel hat­kor fogatok és zenészek járják be a falut, majd 9 órától 2011 méter futásra invitálnak min­den résztvevőt. A veterán jár­művek kiállítása után megren­dezik a hagyományos Csólyos- Pálos-labdarúgóderbit, majd a Kondákor Ferenc kiskunmajsai művész-tanár festményeiből nyílik kiállítás a sportöltöző­ben. A birkapörkölt ebéd után fellép a vajdasági Gunaras Roz­maring Asszonykórusa, a min­dig hangos sikert arató csólyosi óvodások néptánccsoportja, és a Bóbita együttes is műsorral kedveskedik az érdeklődőknek. Fél 5-től Oszvald Marika nyújtja át a közönségnek ope­rettcsokrát, majd Á. Fúrús Já­nos polgármester és Kapus Krisztián országgyűlési képvi­selő köszöntője után kihirdetik a versenyek - így a birkapör- költfőző-verseny - végeredmé­nyét is. A tombola fődíja egy élő birka lesz. A népzenei műsor után lép színpadra a sztárven­dég: Charlie. Miután elfogyott a jég dupla whiskyvel, hajnalig tartó mulatság veszi kezdetét, melyet éjjel 11-kor tűzijáték szakít meg néhány percre. ■ Charlie este lép színpadra ZENES baja A Stabil Frazir zenél szombaton este a Szentháromság téri Gasztro udvarban. A koncert 20 órakor kezdődik, előzenekar: The Berries. Ugyanitt augusz­tus 4-én a Karneol lép fel. baja A Belvárosi Orgonaesték következő hangversenyén Kő­vári Péter, a Bécsi Zeneakadé­mia doktorandusz hallgatója ad hangversenyt, közreműködik Vámosi Péter harsonaművész. Műsoron szerepelnek Purcell, Bruhns, Saint-Saéns, Liszt, Gár­donyi és Dupré művei. A kon­cert augusztus 6-án 19 órakor kezdődik a Páduai Szent Antal- templomban. dunapataj A Millenniumi Rocktársulat koncertjére várják az érdeklődőket pénteken a dunapataji katolikus templom kertjében. Helvécia Folytatódik Mága Zoltán „100 templomi koncert” jótékonysági sorozata augusz­tus 6-án, Helvécián. A 19 óra­kor kezdődő rendezvény fővéd­nöke Lezsák Sándor, az Ország- gyűlés alelnöke és Magó István, Helvécia polgármestere. A jóté­konysági hangversenysorozat márciusban kezdődött, Helvé­cia a 92. állomása lesz. Kecskemét Augusztus 8-án második felvonásához érkezik a Múzeumkerti Esték program- sorozata. Hétfőn 20 óra 30 perc­től Pólyák Lilla és Homonnay Zsolt lemezbemutató koncertjét hallhatja a közönség a Naiv Mű­vészek Múzeumának udvarán. KIÁLLÍTÁS hajós Gobelinkiállítás nyílik vasárnap délután a hajósi érse­ki kastélyban. A tárlatot au­Több tízezer embert várnak péntektől Bugacra, az Ősök Napja rendezvényre. A Kurultáj szervezői nemes, de újabb nehéz feladatra vállalkoztak: háromnapos ünnepen szeretnének mél­tó módon megemlékezni a magyarok őseire, hangsúlyozva a magyar összetartozást. 47 program várja az érdeklődőket - belé­pési díj nélkül - péntektől va­sárnapig Bugacon, a nemzeti park határában. gusztus 5-éig ingyenesen lehet megtekinteni. kecskémét A királynők csip­kéje - a csipkék királynője cím­mel látható kiállítás halasi csip­kékből a Nemzetközi Kerámia Stúdióban augusztus 16-áig. kiskunhalas Pénteken 18 órakor a Közösségek Házában nyílik meg Baráth József mű­vész-tanár tárlata Képzelt élet­képek címmel. ISMERETTERJESZTŐ kecskémét A Nap felé fordítják a Kecskeméti Főiskola Tanítókép­ző Kara csillagvizsgálójának táv­csövét. Ma 15 órától Kriskó Dá­vid demonstrátor tart távcsöves bemutatót. CSALÁDI KECSKEMÉT A Csörömpölők SP is a beteg kislányért énekel Kiskunhalason jótékonysági koncer­ten szerveznek gyűjtést Kövecses Evelin és csa­ládja megsegítésére. Evelin 10 hónappal ez­előtt félig kifejlődött szívvel született, folya­matos kezelésre és mű­tétekre szorul. A foly­ton mosolygó csöppség­nek augusztusban lesz a negyedik, eddig leg­nagyobb szívműtéte, melynek során az orvo­sok műkamrát ültet­nek be. A pénteki, sztárfellé­pőkkel tűzdelt jóté­konysági koncert teljes bevételét Eveimnek és családjának ajánlják fel a szervezők. A ren­dezvényen fél 8-tól SP-t és táncosait láthatja a közönség. Negyed 9-től Bódi Csabi táncoltatja meg a segíteni vágyó­kat, majd 9-től a RAProdukció lép szín­padra. Pál Tamás ex- megasztáros és bandá­ja - melyben halasi ze­nészek is vannak - 10 órakor ragad gitárt. Az est házigazdája Nacsa Olivér. együttes lesz a házigazdája a Me­seudvar következő találkozójá­nak. Augusztus 3-án a Kecskemé­ti Ifjúsági Otthonba várják a kis­gyermekes családokat, ahol meg­zenésített versekből álló műsort hallhatnak 17 óra 30 perctől. Utá­na a programhoz kapcsolódó kéz­műves foglalkozás várja a gyere­keket ugyanitt. Rossz idő esetén a Meseudvar az ifjúsági otthon nagytermében nyitja meg kapu­it. MULATSÁG homokmégy Nosztalgiadiszkó, stand-up comedy Rekop György- gyel és a 3+2 zenekar koncertje színesíti az idei homokmégyi falunapokat, melyet pénteken és szombaton tarta­nak a településen. tabdi Péntektől hét­főig horgászfesztivál­ra várják az érdeklő-, dőket a tabdi Pék-tó- nál. MIT OLVAS? Bródy János MIT HALLGAT? Kozma Orsi énekesnő- Ha komolyzene, akkor Bar­tók Béla műveit hallgatom szí­vesen. Ha dzsessz, akkor a nagy kedvenceim között sze­repel a Grammy-díjas ameri­kai dzsesszénekesnő, Nancy Wilson. Nagyon várom Björk új lemezét, de Barbra Strei­sand is ott van a favoritok kö­zött. Azért ők, mert a saját mű­fajukban, zenei világukban meghatározót alkottak, művé­szetük egyedi és elválasztha­tatlan része a nagy egésznek, amit zenei kultúrának tar­tunk. ■ P. Zs. Kozma Orsi BródyJános dalszövegíró, énekes- Csernok Attila történelmi könyveit nagyon kedvelem. Utoljára Spiró György novellá­it forgattam, minden könyvét elolvasom, ahogy Závada Pá­lét is. Nemrégiben újra elővet­tem a tavaly fiatalon meghalt Békés Pali Csikágó című regé­nyét. Nagyon jp műnek tartom, azt gondolom, a maga idejében nem figyeltek fel rá eléggé. A regény a Keleti pályaudvar környékén játszódik, a pesti Csikágó gangjai mellett az amerikai Chicago gengjeinek, szeszcsempészeinek világába is elvezeti az olvasót. Vámos Miklós legújabb, a gyermekek­ről írt könyve is nagy kedvenc. Miután ismerem az ikergyer­mekeit, szinte látom magam előtt a megörökített jelenete­ket. ■ P. Zs Liliomkert a könyvtárban érseki UTERA-TÚRA Rodostóról került Kalocsára az imakönyv I [’•v* •/.•;«/», I ' /*£/«TT / <3f . Bíbliiítiecs Colocensi8 mmm , .......... .. • Tc kéncetcs és Nagvsagc lAKUSlCH KAT AI ASZSZONYNAK. JÄ A* * • Te’-cntctcj cs Nagyságos J SZÚNYOG GASPA1 Uram Házas Társának. 'Nekem kedves Patmtúmnaí TJZ nyomorult világon kcícrgő, s' k í*»b*d«!álokai olrajto áhetatus lel hogy boíilzu fatíndoktógokoak fit íiigdztellyck, k teltnek, mdrben gye ock terhét«! «!• felejtkezvén, az fzereí framyaj ilttj e fSMríl lel «melkcdosí «oiodeuncmü gyönyörűségek« az Ma Váfegéooysl viio nyijískotfeíükb**! her-cet k. Úgy annyira, twgy annak í »etth:,! éppen ei merülvén, tgyrd-zl; feokac forgatok fzivefcteo, és ízijcü X* I Rovatunkban ismét kincsek nyomában járunk. A hónapo­kon át tartó séta a 150 ezer kötetet őr­ző Kalocsai Főszé­kesegyházi Könyv­tárban most illatos liliomkertbe sodorja az olvasókat. ■ Regényes sor­sú imakönyvet is őriznek a fa­lak. Regényes sorsú a kalocsai érse­ki könyvtár Liliomkert című imádságoskönyve, mely Nagy­szombaton készült 1680 és 1690 között. A könyv címlapja hiány­zik, ezért nem tudni pontosan, mikor és hol nyomtatták. Rákóczi valamelyik embere vitte annak idején Törökországba, Rodostóba, ahol egy könyvkötő szépen újra­kötötte és monogramját beleéget­te a fedőlapba. A bujdosók leszár­mazottai csak az 1780-as évek vé­gén térhettek haza. Kollonich László kalocsai érsek közbenjárt értük a császári udvarnál, és el­érte, hogy amnesztiát kapjanak. A hazatérő száműzöttek hálából Kollonich László érseknek aján­dékozták ezt a márványozott bőr­kötésű könyvet. A bujdosók ne­vében Velics Ferenc nyújtotta át az imakönyvet A könyvtábla bel­ső oldalán egy beragasztott papí­ron Velics beszámol hosszú út­járól Rodostótól Kalocsáig. A Lili­omkert a nyári könyvtörténeti sé­ták keretében bármikor megnéz­hető az Érseki Könyvtárban. Kodály Brian Johnston fotográfiáiból látható kiállítás Kecskeméten, a Kodály Intézetben. A szerző 15 éve él Ko­lozsvárott, ahol a Magyar Teológiai Intézetben tanít angolt, és vezeti az intézmény férfikarát. Az Erdélyben töltött évek alatt kapott kedvet a fotózáshoz, s azóta több kiállítása volt Romániában, Magyarországon és szülőhazájá­ban, Kanadában. 1982-83-ban ösztöndíjasként tanult a Kodály Intézetben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom