Petőfi Népe, 2011. július (66. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-20 / 168. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. JÚLIUS 20., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY A nándorfehérvári diadalra emlékeznek lakhelek Emlékezz, Európa! címmel csónakos-fáklyás felvonulást és megemlékezést tartanak július 22-én, pénteken sötétedéskor Tőserdőn, az 1456-os nándorfehérvári győzelem 555. évfordulója alkalmából. A résztvevőket kérik, hogy aki tud, vigyen magával gyertyát vagy fáklyát. (H. I.) A polgármesterek is bakra ülnek pálmonostora Amatőr fogathajtóversenyt rendeznek a községben július 30-án, szombaton. Az ünnepélyes megnyitót délelőtt 10 órakor tartják, amit a verseny első fordulója követ. A második forduló ebéd után lesz, és délután 4 órakor kezdődik a polgármesterek fogathajtása. A rendezvény pusztabállal, illetve tábortüzes lovasbemutatóval zárul. (V. P.) Zenés esték a Hattyúházban KISKUNFÉLEGYHÁZA Még két koncertre várják a félegyháziakat a Hattyúházi Zenés Esték sorozat keretében a Petőfi Sándor Városi Könyvtárba. Legközelebb csütörtökön este 7 órakor lép fel Zoltán Zoltán együttese. Ezt követően pedig a koncertsorozat zárásaként július 28-án, csütörtökön szintén este 7 órakor mutatkoznak be a helyi Rocktáborban verbuválódott csapatok. (V. P.) Ágyában támadtak a rablók a bácsira gara A bajai rendőrkapitányság nyomoz rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy 70 éves garai férfi feljelentése alapján két is- mereüen tettes ellen. A rablók vasárnap éjjel tizenegy órakor átmásztak az udvar kerítésén, majd a házban az ágyban fekvő bácsit megverték, és pénzét követelték. Mivel nem kaptak pénzt, átkutatták a házat, de végül érték nélkül távoztak. További hírek a BAON.hll hírportálon Kevesebb lakást építenek bács-kiskun Aki megteheti, az elköltözik oda, ahol van munka Kecskeméten szerencsére még látni épülő házakat. Felvételünk a Bakócz Tamás utcában készült. A 2008-as válság előtt háromszor nagyobb volt az ingatlanforgalom, mint manapság. Az új lakások építése is jelentősen visz- szaesett. Barta Zsolt Míg hat éve Bács-Kiskunban 1376 lakást építettek, addig tavaly 693-at, s valószínűleg ez a szám tovább zsugorodik az idén. A használt otthonok kínálata jelentős, de a kereslet töredéke a három évvel ezelőttinek - erősítik meg az ingatlankereskedők. Gálné Nyúl Erzsébet, az Erea Kft. kecskeméti irodavezetője azt mondja, hogy a kisebb, mindenekelőtt fűtés-korszerűsített, felújított panellakások jobban tartják az értéküket, mint a nagyobb alapterületű családi házak. Az előbbiek 7-10 millióért találnak gazdára, az utóbbiaknál többmilliós értékcsökkenés is elképzelhető. Érdekes, hogy Kecskemét külvárosai közül a korábban felkapott Hetényegyháza, illetve Katonatelep családi otthonait kevésbé keresik, míg a kadafalvi ingatlanok iránt jelentősebb az érdeklődés. Ez utóbbi részben annak köszönhető, hogy a térség közel fekszik a bevásárlóközponthoz, illetve az autópályához. Bár Kecskeméten viszonylag jobbak a fizetések, s könnyebben lehet elhelyezkedni, mint a megye más térségeiben, új lakás évről évre kevesebb épül. Simon József, az Építő Simon Kft. ügyvezető igazgatója azt mondja, hogy alig maradt néhány cég, mely ingatlant épít. Míg a vásárlók korábban az egy-, addig most a 2 szobás, 50-60 négyzetméteres lakásokat keresik. Többségük készpénzben fizet, ritka az olyan, aki hitelt igényel a vásárláshoz.- Félő, hogy nem értük el a válság mélypontját - fejti ki álláspontját Zsikla Tamás, az Akker Plus Kft. nagykereskedelmi igazgatója. Családi ház építése alig történik, akinek van pénze, az legfeljebb felújít, de csak a szükségesre - tetőjavítás, kazán-, burkolatcsere, festés - költenek a családok. Akik a zsebükbe nyúlnak, azok közül sokan az állagmegújitást a szigeteléssel kapcsolják össze. Azaz hőszigetelt ajtókat, ablakokat, hungarocellt, üveg- vagy kőzetgyapotot vásárolnak, mellyel komoly hőmegtakarítás érhető el. Az igazgató szerint a válságból akkor lehet kilábalni, ha a kormány beindítja a támogatott hitelek rendszerét, esetleg csökkentené az építőanyagok általános forgalmi adóját, illetve elősegítené a megújulóenergia-piac bővítését.- Baján a válság előtti átlagárakhoz képest ma akár 25 százalékkal olcsóbban is hozzá lehet jutni egy-egy ingatlanhoz - hangsúlyozza Dedinszky Tamás, az Elad-Lak Kft. ügyvezetője. A megnövekedett törlesztőrészletek miatt sajnálatosan egyre több az olyan tulajdonos, aki szabadulna az ingatlanjától. Akiknek ez sikerül, kifizethetik a kölcsönt, s albérletre váltanak. Továbbra sem csökkent az utóbbi években érzékelhető elvándorlás: aki megteheti, elköltözik Bajáról Győrbe, Szegedre, Pécsre vagy akár Kecskemétre, azaz olyan városokba, ahol viszonylag könnyebben lehet elhelyezkedni. Ez és a banki jelzálog-hitelezés korlátozottsága is - a kereslet csökkenésén keresztül - az ingatlanpiaci forgalom szűkülésének irányába mutat. Egy lakótelepi panellakást, melyet 3-4 éve még 8-8,5 millióért meg lehetett venni, ma már 6 millió forintért vagy kevesebbért megvásárolhat az érdeklődő. A kereslet az olcsóbb lakóingatlanok iránt mutatkozik, lakótelepi lakásokat és családi házakat keresnek 10-15 millió forintig a városban - hangsúlyozza az ügyvezető. BARTA ZSOLT Harmadosztályú utasok vagyunk AKI LAKÁST ÉPÍTTET, az bízik a jövőben, 20-30 évre tervez előre, s attól sem riad visz- sza, hogy kockáztasson. Azaz hitellel pótolja a leendő otthona árát. Tavaly az országban 20 ezer 823 lakás épült, az idén március végéig 3141. Nem sok. Ha ezt a számot néggyel beszorzom, akkor sem éri el a 13 ezret. Az építőszektor elmúlt fél évszázadának mélypontja lehet az idei év. De ne fessük az ördögöt a falra, mert még leugrik onnét. Bízzunk a jövőben! az építőipar teljesítménye a fejlődés, a foglalkoztatottság szimbóluma is. Az iparág rengeteg alágazatban foglalkoztatja az embereket. Bányászt, kőművest, villany- szerelőt, ácsot, burkolót, festőt, asztalost éppúgy, mint a kereskedőket, szállítókat, tervezőket, értékesítőket, illetve a banki szektor alkalmazottjait. Óriási emberi és pénzügyi tőkét mozgat meg. Ha lelassul ez a hatalmas gépezet, akkor azt jelenti, hogy valahol gond van. Most például itt a görög válság, mely miatt a svájci frankhoz képest romlik a magyar forint. A FRANKHiTELLEL rendelkezők klubjának tagjai egyre több törlesztőrészletet fizetnek, miközben nem csökken az adósságuk. A bankok meg rettegnek, hogy meddig képes az átlag magyar törleszteni. Örülhetnénk, hogy az euró pénzügyi pajzsa megvéd bennünket. Csak ne lennének olyan beszólások, mint amilyet Tremonti olasz pénzügyminiszter tett a minap! Szerinte az eurózóna helyzete olyan, mint a Titanicé volt: ha süllyed a hajó, még az első osztályon utazók is veszélybe kerülhetnek akkor, ha nincs együttes és konstruktív megoldás. Ráadásul mi, magyarok még a harmadosztályon utazunk. KisKUNMAjsA A város képviselő-testülete május végén zárt ülésen döntött a kisebbségi vezető megbízásáról Az ügyészség által többszörösen megvádolt Kolompár Orbánnal tanácsadói szerződést kötött a kiskunmajsai önkormányzat. Az országos médiában felröppent hírek szerint Faludi Tamás, Kiskunmajsa polgármestere így akarja „honorálni” Kolompárnak a választási kampány során neki nyújtott állítólagos segítségét. Megkerestük az ügyben Faludi Tamást, aki elküldte munkatársunknak a május végén zárt ülésen hozott határozatot, illetve a tanácsadói szerződés másolatát. Nyilatkozni azonban nem kívánt az ügyben. Az iratokból kiderül: Kolompárt „a hátrányos helyzetű emberek érdekeinek védelmével, Kolompár Orbán szociális problémáik hathatós kezelésére megoldási javaslat kidolgozásával, pályázati források felkutatásával, esélyegyenlőségi, felzárkóztatási és integrációs feladatok ellátásával” bízta meg az önkormányzat. Kolompár Orbán kérdésünkre - miszerint kisebbségi vezetőként nem azok-e a feladatai, melyeket a megkötött megbízási szerződés meghatároz -, elmondta: kisebbségi elnökként végzett, a helyi cigányság érdek- képviseletét ellátó feladatain túl kidolgozott egy foglalkoztatási koncepciót, mely jövő héten kerül a majsai testület elé. Ha megszavazzák a majsai képviselők, akkor egy éven belül 200 tartós, halmozottan hátrányos helyzetű munkanélkülinek tudnak hosz- szú távú megélhetést biztosítani. A kisebbségi vezetőtől úgy tudjuk, hogy az elképzelés finanszírozásához szükséges pályázatot is elkészítette.- Ebben az országban senki nem dolgozik ingyen. A nem roma politikusok nagyon sok millióért állást halmoznak úgy, hogy a munkájuknak nincs látszatja. Csak azért, mert Kolompár Orbánnak hívnak, ezt a pluszfeladatot miért kellene ingyen megcsinálnom? - érvelt a cigány vezető, aki azt is elmondta: az a pénz, amit kézhez kap a bruttó 100 ezer forintból csak a felmerülő pluszköltségeit fedezi. Kolompár Orbán, aki ellen 2009 óta jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette, magánokirat-hamisítás vétsége, sikkasztás bűntette és a számvitel rendjének megsértése miatt zajlik büntetőeljárás, egyébként lejárató hadjáratot sejt az országos sajtóban megjelent hírek mögött. A lehetséges okokról elmondta: az előző testületi ülésen felvetette, hogy az önkormányzati iskola „elcigányosodását” megelőzendő, jövőre - a családokkal együttműködve - megpróbálnak minél több jó képességű cigány gyereket a katolikus „elit” iskolába íratni. Kolompár szerint ez csípheti sokaknak a szemét. ■ Zsámbóki Dóra