Petőfi Népe, 2011. július (66. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-18 / 166. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. JÚLIUS 18., HÉTFŐ 5 MEGYEI KÖRKÉP Kétségbeesve várják a dózereket kecskémét Az önkormányzat keresi a mindenki számára legmegnyugtatóbb megoldást Nyolc önkormányzati la­kást szanálásra ítéltek Kecskeméten. A lakók azt mondják: ha nem tudnak megfelelő' csereingatlant kínálni nekik, kiláncolják magukat a városháza elé. Az önkormányzat keresi a mindenki számára meg­nyugtató megoldást. Gál Zita Lebontanak nyolc önkormány­zati lakást a kecskeméti Belső- Szegedi út végén, az alsó pálya­udvar mellett. Az ott lakó csalá­dok közül többen közel húsz éve élnek itt, a közműszolgálta­tók felé elmaradásuk nincs, és a bérleti díjat is rendesen fize­tik. A lakásokra több millió fo­rintot költöttek: fürdőszobákat alakítottak ki, járólapokkal, sza­lagparkettával burkolták a szo­bákat. Most kétségbeesetten mondják: nem tudják, mi lesz velük, ha kiteszik őket. Az utcá­ban ráadásul az a szóbeszéd jár­ja, hogy azért vált sürgőssé a te­rület szanálása, mert a Merce­des hasznosítaná az alsó pálya­udvart, és a fejlesztésekhez szüksége van erre a területre is. Felkerestük a szanálás előtt álló területet. Kiderült: a nyolc lakásból ötöt jogcím nélkül használnak. Kettőben határo­zott időre, egyben pedig határo­zatlan időre szóló bérleti szerző­déssel laknak. Az illegális la­kásfoglalók ingatlanjainak kör­nyéke gazos, szemetes, a keríté­sek és az épületek omladoznak. Életjel csak a homlokzatra sze­relt több parabolaantenna. Más képet mutat a Dinók csa­lád portája. Az udvaron szalad­gáló gyerekek udvariasan kö­szöntének minket, majd vissza­térnek a medencéhez. Egy na­gyobb lányka fodrásznak ké­szül, ő a bátyját fésülgeti a tera­szon. A családfő elrendez egy kisebb vitát a gyerekek között, majd elmondja: 17 éve él itt fe­leségével, és úgy tudják, két hét múlva költözniük kell.- Határozatlan idejű szerző­désünk van az önkormányzat­tal, a bérleti díjat pontosan fizet­jük. Ezért nagyon bízunk ab­ban, hogy megfelelő csereingat­lant tudnak nekünk felajánlani - mondja Dinók Ambrus kezé­Dinókék úgy tudják, hogy két hét múlva költözniük kell. Kérdés, hogy hová. ben egyik kisunokájával. A la­kásban ma ugyanis négy gyer­mekükkel és nyolc unokájuk­kal összesen 14-en laknak. Az évek során mindenkinek külön kis lakrészt alakítottak ki. Szo­ba lett a nyári konyhából, a kamrából és a melléképületek­ből is. A belülről jó állapotú, rendezett és szépen bútorozott szobákban internetező gyere­kek, plazmatévé, kis légkondici­onáló berendezés. A családfő a gyermekei lakhatásáért is fele­lősnek érzi magát.- Legalább kétmillió forintot költöttünk eddig a házra. Mára 120 négy­zetméteren lakunk. Se­gítjük egymást, mert tartós beteg is van a csa­ládban - mondja Dinók Ambrus, aki a kilakolta­tás hírére arra biztatta gyermekeit, hogy külön adják be lakásigénylésü­ket az önkormányzat­hoz. Meg is tették, de mind a négyet elutasítot­ták. így Dinók Ambrus azt mondja: ennél ki­sebb lakást nem tud el­fogadni a jelenlegiért cserébe. A Varga- Ha tehetném, itt maradnék életem végéig. Megszoktuk és megszerettük a házat. Megér­tem én, hogy a város érdeke fon­tosabb a mi saját dolgainknál, de éjszakánként aludni sem tu­dok, az jár az eszemben, hogy mi lesz a családommal - mond­ja a hatvanas éveit taposó férfi, akit az idő is szorít. Feleségével ugyanis úgy tudják, hónap vé­géig el kell hagyniuk a házat. Azt mondják, a bérleti jogért cserébe másfél millió forintot ajánlott nekik az önkormány­zat. Ezzel semmire sem menné­nek. A szomszédban 15 éve lak­nak Vargáék. A belülről szintén jól karbantartott lakást tízen lakják. Varga Andornét a kony­hában találjuk. A kosarakban friss zöldség, a lábasban ebéd fő. Anikó a legutóbbi közgyűlé­sen tartott közmeghallgatáson is felszólalt. A képviselők előtt sírva beszélt kilátástalanságá- ról. család kétségbeesése is határtalan- Határozatlan időre szólt a szerződésem, mely később - magam sem értem, hogyan - határozott idejűre változott. Március végén ki kellett volna költöznünk a házból. Felaján­lottak egy bérlakást a Mátis Kálmán utcán, de annak a re­zsiköltsége többszöröse lenne a mostaninak. Negyvenéves munkaviszonyom van, de ala­csony a fizetésem. így az volt a felelős döntés, hogy nem fogad­tam el a cserét. Két hónap után onnan menjünk az ut­cára? - teszi fel a kér­dést Anikó, de a vá­laszt nem tőlünk vár­ja. Elmondja: annak ellenére, hogy lejárt már a szerződése, fize­ti a bérleti díjat. Nem viselné el, ha ingyen venné igénybe az ön- kormányzat lakását. A család kétségbeesése határtalan. Anikó sok ügyintézőnél járt már, mégis úgy érzi, senki­től sem remélhet segít­séget. Megkerestük Zombor Gábort. Kecs­kemét polgármestere elmondta: nincs alapja annak, hogy a Mercedesnek bármi kö­ze lenne a területet érintő válto­zásokhoz.- A költségvetési és vagyon­gazdálkodási bizottság város­rehabilitációs szempontok, va­lamint az épületek műszaki ál­lapota miatt jelölte szanálásra az ingatlanokat. A bizottság le­írta, hogy a lakások műszaki állapota rossz, komfortfokoza­tuk minimális, nagy részük la­kás céljára alkalmatlan. A fa­lak vizesek, dohosak, szüksé­ges lenne a tetőszerkezet és a kémények cseréje, melynek költségei lényegesen megha­ladnák az ingatlanok értékét - mondta a polgármester. A terü­let bontás utáni hasznosításá­val kapcsolatban hozzátette: új bérlakásokat építenek ide, vagy az önkormányzat úgy is dönthet, hogy értékesíti a terü­letet. ■ Az önkormányzat csak az érvényes szerződés­sel rendelkezőknek kö­teles elhelyezést biztosí­tani. A családok további sorsáról megtudtuk: az önkormányzat csak az érvényes szerződéssel rendelkezőknek köteles elhe­lyezést biztosítani. Elmondták, vizsgálják az elhelyezés lehető­ségeit, és csak az érintettek be­leegyezésével és megelégedésé­vel zárják le a kérdést. A bontá­si munkálatokat még nem ren­delték meg, de a családok kiköl­tözése után azonnal megkezdik a terület rehabilitálását. Az ön- kormányzat egyik munkatársa szerint ez leghamarabb őszre várható.- Tisztában vagyok azzal, hogy az én szerződésem már nem tekinthető érvényesnek. Éjszakánként csak azt látom magam előtt, hogy jönnek a dó­zerek, jön a rendőrség és a gyámhatóság. És mivel nem lesz hová mennünk, elveszik a gyerekeket tőlünk - törölgeti könnyeit Vargáné, aki lányával összefogva már csak egy dolog­ban biztos: ha ez megtörténik, kiláncolják magukat az önkor­mányzat elé.- Amikor nem marad veszíte­nivalója az embernek, sok min­denre képessé válik - búcsúzik tőlünk az asszony. A harang alakú tető elkészítését is kihívásnak tekinti szűcs pál Egy jó ács szakemberre mindig szükség lesz, hiszen ezt a munkát nem végezhetik a robotok Közel négy évtizede műveli az ácsszakmát a lakiteleki Szűcs Pál. A szakma iránti szeretete, pontos és precíz munkája orszá­gosan is elismert. Az év nagy ré­szét otthonától távol tölti, hiszen hazánk különböző szegleteiből kérik, hogy ő és csapata készít­se el a tetőt. Keze alól már több kiváló szakember került ki, akik a tőle elsajátított profi szaktu­dást kamatoztatják. Szűcs Pál a Szakma Kiváló Ta­nulója verseny első helyezettje­ként szabadult fel 1974-ben, az ácsszakma alapjait az akkori kecskeméti 607-esben szerezte meg. 1979-től dolgozott egyéni vállalkozóként, a hagyományőr­zés mindig is fontos volt számá­ra. Mindeközben folyamatosan képezte magát. A mestervizsgát 1985-ben tette le.- Nagyon szeretem a szak­mám, sok lehetőség rejlik benne a tetőkészítésen túl is, meglepő­en változatos, és még most is akadnak kihívások. A közel­múltban egy ellipszis szerkeze­tet kellett kiviteleznem, nem volt egyszerű, de megoldottam. Ez is mutatja: szükség van a folyama­tos önképzésre. A tetők formája, típusa gyakran változik, így a kezdetekhez képest sokat válto­zott a munkánk. Egyrészt egyre igényesebb tetőket kell készíte­nünk több látszó elemmel, más­részt két évtizede elterjedtek a tetőtér-beépítések. Holott volt egy időszak, amikor azzal ijeszt­gettek minket, hogy lassan már nem is lesz ránk szükség, hiszen a hetvenes évek végén, a nyolc­vanas évek elején nagyon sok la­pos tetős ház épült - elevenítet­te fel emlékeit. A neves szakember jelenleg is egy különle­gességen dol­gozik. Makón, a Makovecz Imre által ter­vezett fürdő­ben egy ha­rang alakú koncertterem tetőrészét ké­szíti el. ló hír: az ácsszakmát te­kintve lesz jó utánpótlás. - A mostani fi­atalok között is van jó néhány ügyes kezű, akik kiválóan elsa­játították az ácsszakmát - tette hozzá Szűcs Pál, aki maga is részt vesz a gyakorlati oktatás­ban, és foglalkoztat ács szak­munkástanulókat. - Mindig ar­ra törekszem, hogy a srácokkal megszerettessem a szakmát, ez­zel együtt a munkát. Nem sza­bad, hogy elkallódjanak, kiesse­nek az iskola kötelékéből, mert annak nem lenne jó vége. A mi szakmánk pontosan az, ame­lyikre mindig is szükség lesz, hi­szen a tetőkészítést nem lehet robotokkal pótolni. Aki dolgozni akar, az mindig talál munkát még ezekben a nehéz gazdasági években is. Igaz, a megélheté­Szűcs Pál lakiteleki telephelyén készíti elő a faanyagokat sünket nehezítik a körbetartozá­sok, de legalább az utóbbi idő­szakban sokkal jobb minőségű faanyagokkal dolgozhatunk. ■ Sebestyén Hajnalka Az év kézművese szűcs pál 2001-ben sikeresen pályázott a Bács-Kiskun me­gyei mestervizsga-bizottság el­nöki posztjára, 2008-ban pe­dig elnyerte a Bács-Kiskun Megyei Kézműves Kamara „Év Kézművese” díját. Sza­bad idejében szívesen főz és vadászik, bár erre leginkább télen van ideje, az építkezések holtszezonjában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom