Petőfi Népe, 2011. június (66. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-04 / 130. szám

SPORT 15 PETŐFI NEPE - 2011. JUNIUS 4„ SZOMBAT Polgármesterek a sportról tájékoztató A törvénytervezet volt a fő téma Jakabszálláson A tervezett törvény volt a fő téma. Balról: dr. Fűzi Ákos, Losonczy László, Szabó Mihály jakabszállási polgármester és dr. Lezsák Sándor. Bemutató verseny, súlyemelő sztárok érkeznek a KTE-jubileumra Különleges versenyt rendez a Kecskeméti TE alapításának 100. évfordulója alkalmából az Unlver-KTE súlyemelő-szakosz­tálya. A ma 13 órakor a kertésze­ti főiskola csarnokában kezdődő súlyemelőgálán dobogóra lép­nek a jelenlegi legjobb magyar emelők, a magyar válogatott tag­jai, valamint a kecskeméti szak­osztály versenyzői.- Úgy gondoltuk, hogy egyfaj­ta bemutató versenyt hozunk Kecskemétre. Olyan versenyt, amelyen az indulók nem első­sorban az erejüket mutathatják meg, hanem a technikai tudásu­kat is megvillanthatják, még ha olykor ez azzal is jár, hogy ki­sebb súllyal kell megbirkózniuk - mondta Bálint Csaba, a szak­osztály edzője. - Örülök annak, hogy a KTE tiszteletére olyan nagyszerű sportolók fogadták el meghívásunkat, mint Krutzler Eszter, az athéni olimpia ezüstér­mese, az idei Európa-bajnokság bronzérmese, vagy az a Bara­nyai János, aki a pekingi olimpia talán legbalszerencsésebb ma­gyar résztvevője volt, mivel két sikeres szakításgyakorlata után a harmadik próbálkozás közben kifordult a könyöke, és azonnal meg kellett operálni. A verseny szombaton 13 óra­kor kezdődik a kertészeti főisko­la csarnokában (Erdei Ferenc tér 1 -3.), a belépés díjtalan. ■ A németek tartanak a magyar válogatottól A magyarok jelentette óriási aka­dályról beszélt Heine Jensen, a vi­lágbajnoki selejtező párharcra ké­szülő német női kézilabda-váloga­tott frissen kinevezett szövetségi kapitánya. „Ennél rosszabb sorso­lásunk nem is lehetett volna” - je­gyezte meg a 34 éves dán szakem­ber a vasárnapi, balingeni találko­zó előtt. Az első mérkőzésre vasárnap Balingenben, a visszavágóra pe­dig jövő szombaton Győrben ke­rül sor. A párharc győztese vehet részt a decemberi, brazíliai vb-n, és esélye marad a 2012-es londo­ni olimpiai indulási jog megszer­zésére, míg a vesztes biztosan le­marad az ötkarikás játékokról. ■ A sport volt a fő témája annak a találkozónak, amelyet dr. Lezsák Sán­dor országgyűlési képvi­selő, az Országgyűlés al- elnöke hívott össze teg­nap a jakabszállási Aero Hotelbe. A résztvevők a sportot érintő törvényter­vezetet ismerhették meg. Munkatársunktól- Negyedévente hívom találko­zóra választókörzetem polgár- mestereit, mindig van egy adott témakör, amely foglalkoztatja a településeken élőket. Ma a sport, az egyesületek helyzete a tanács­kozás fő témája. Ilyenkor a való­ságot ütköztetjük az irodai mun­kával. Ma a minisztérium képvi­selője beszámolt a készülő sport- törvényről, szavazás előtt va­gyunk, még apró módosítások lehetségesek, de a lényege meg­van. Ezt véleményezték a mosta­ni találkozón jelen lévő polgár- mesterek, akiken a várakozás fe­szültsége érződött, hiszen drá­mai helyzetben vannak az egye­sületek - mondta dr. Lezsák Sán­dor, az Országgyűlés alelnöke. Losonczy László, az MLSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatósá­ga igazgatója megerősítette azt, hogy a megyei amatőr labdarú­góklubok nehéz helyzetben van­nak, működésüket és megmara­dásukat segítheti elő az új tör­vény elfogadása, és július elsejei életbe lépése. Nincs ez másként a többi lát­ványsportágban (kézilabda, jég­korong, vízilabda, kosárlabda) sem, amelyekre a törvényterve­zet vonatkozik. A törvényről és annak hatásá­ról dr. Fűzi Ákos, a Nemzeti Erő­forrás Minisztérium sport-szak- államtitkárság versenysport- és utánpótlás-osztályának vezetője tájékoztatta a jelenlévőket. Mon­dandójából kiderült: az eredeti tervezetből kikerültek a hivatá­sos sportolókat foglalkoztató Tóth tamás, a Magyar Röp­labda Szövetség elnöke tegnap arról beszélt, hogy a látvány- csapatsportágak (labdarúgás, vízilabda, kézilabda, jégko­rong, kosárlabda) hatodik tag­ja várhatóan a röplabda lesz majd.- A brüsszeli döntést követően egyesületek, kizárólag az után­pótlás-nevelő és az amatőr klu­bok szerepelnek a támogatásra érdemesek között.- Az első verzióban még való­ban szerepelt, hogy a hivatásos sportolókat foglalkoztató sport- szervezetek a fizetések ötven százalékát finanszírozhatják a támogatási összegből, de az el­múlt évben az Európai Bizott­sággal történt egyeztetés után ez a rész kikerült a parlamenti elfogadásra váró törvényterve­zetből. Jelenleg teljes egészében az utánpótlás-nevelésre, a léte­sítményfejlesztésre, illetve az amatőr sportegyesületek verse­nyeztetésére lehet majd fordíta­ni az ilyen adóbevételt - mond­ta dr. Fűzi Ákos a tanácskozás végén. Arra a kérdésünkre, magyarországi kompetencia, hogy a röplabda bekerüljön a kiemelt látványsportágak közé - fogalmazott Tóth. - Szóbeli ígéretet már kaptunk, így az ősz nagy feladata számunkra az lesz, hogy hivatalosan is el­ismertessük a röplabdát hato­dik látványsportágként. hogy profi labdarúgó lehet-e va­lamelyik utánpótláscsapat edző­je, s akkor így - némi kerülő úton - mégis kaphat-e komoly fizetést, az egykori válogatott labdarúgó azt válaszolta, hogy nem. Egyébként komoly ellen­őrzést terveznek a vállalkozá­sok adójából felajánlott össze­gek felhasználását illetően.- Mivel az állam komoly adó­bevételről mond le, nem teheti meg, hogy nem kontrollálja a fo­lyamatot. Feláll egy olyan ellen­őrző szervezet, amely előzete­sen egyeztet a klubokkal, hogy mire kérik a felajánlott össze­get, majd szigorúan elszámoltat a felhasználást illetően. Dr. Fűzi Ákostól megtudtuk még: a tervezetben az is szere­pel, hogy a klubok utánpótlásko­rú sportolónként maximum egymillió forintot kaphatnak, így aztán az is benne van a pak­liban, hogy nem minden „adófil­lért” tudnak hasznosítani az egyesületek. A jelenlévő polgármesterek viszont kissé megnyugodhattak: a törvény elfogadása esetén a kistelepüléseken működő ama­tőr klubok helyzete mindenkép­pen javul majd, ezáltal nem kö­nyörögnek támogatásért a helyi önkormányzatnál... Ifjú Nagysolymosi Bukarestben versenyez cselgáncs Az idén még nem sikerült dobogóra ke­rülnie olimpiai kvalifikációs tornán ifjú Nagysolymosi Sándornak (81 kg), a Kecs­keméti JC cselgáncsozójá- nak. A hétvégén azonban is­mét lesz rá lehetősége: a bu­karesti világkupán lép tata­mira. A kvalifikációs ranglis­tán jelenleg 24. helyen álló sportoló 2005-ben a román fővárosban szerezte első vk- győzelmét. Csányi Sándor is Blattért támogatta labdarúgás Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövet­ség elnöke is Joseph Blatter- re szavazott a nemzetközi szövetség szerdai elnökvá­lasztásán. „A halasztási in­dítványt nem, Blatter újravá­lasztását viszont támogat­tam, mert az elmúlt 12 év­ben elért eredményei meg­alapozzák a további bizal­mat” - mondta Csányi. Tizenkilenc magyar érem az utánpótlás Eb-n szumó Komoly magyar si­kerrel zárult az Ukrajnában rendezett utánpótlás szumó- Európa-bajnokság, melyen 19 érmet szereztek a mieink. A küldöttség négy arany-, öt ezüst- és tíz bronzéremmel távozott Luckból. Deák Nagy kifejezetten jó eredménnyel első atlétika Deák Nagy Mar- ■ cell nyerte meg a 23 éven aluli férfiaknak kiírt 400 métert a spanyolországi Huelvában rendezett nem­zetközi atlétikai versenyen. A 19 éves magyar futó kife­jezetten jó, 46.41 mp-es eredménnyel lett első. Miamiban egyenlített a Dallas Mavericks kosárlabda A Dallas Mavericks óriási hajrával nyert (93-95) a Miami Heat vendégeként az észak-amerikai profi kosár­labda-bajnokság (NBA) 65. döntőjének második mér­kőzésén, ezzel 1-1-re ki­egyenlített a négy sikerig tartó párharcban. Látványsportág lesz a röplabda is? HÉTVÉGI SPORTMŰSOR Ma Ivkovics és Növényi is népszerűsíti a kempót Szombat KEMPO Felnőtt országos bajnokság, kvalifikációs verseny a magyar válogatottságért. Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 10 órától. LABDARÚGÁS NB 11-es mérkőzés, Nyugati csoport: Tatabánya-Bajai LSE Kalo MÉH, Tatabánya, 18 órakor. Poli-Farbe megyei I. osztály: HÍD SC-Ladánybene, Csátalján rendezik 17 órakor. Kiskunfélegy­házi HTK-Soltvadkert, 17 órakor. Híd-Konzol megyei II. osztály, dél: Császártöltés-Hajós, Felső- szentiván-Érsekcsanád, mind­kettő 17 órakor. Megyei II. osztály, Észak: Tiszakécske-Lajosmizse, Harka- kötöny-Kiskunfélegyházi Vas­utas, Pálmonostora-Jakabszál- lás, mindhárom 17 órakor. Globál-Plasztik megyei III. osztály, Észak: Fülöpháza- Apostag, Miklósi GYFE-Balló- szög, mindkettő 17 órakor. Globál-Plasztik megyei III. osztály, Nyugat: Fajsz-Homok- mégy, Kisszállás-Újtelek, mind­kettő 17 órakor. Dunaszentbene- dek-Öregcsertő, 19 órakor. Megyei serdülőbajnokság döntője, Szánk, 14 órától. Részt­vevő csapatok: Jánoshalma, La­kitelek, Szánk. RÖGBI EDF Energy Cup döntő: RCM Temesvár (román)-CSM Nagybá­nya (román), Kecskemét, Széktói Stadion, center pálya, 17 órakor. Rögbi Európai Nemzetek Ku­pája 2C csoport: Magyaror- szág-Norvégia felnőtt váloga­tott-mérkőzés, Kecskemét, Szék­tói Stadion center pálya, 19 óra­kor. SÚLYEMELÉS Gála a Kecskeméti TE alapítá­sának 100. évfordulója alkalmá­ból, Kecskemét, kertészeti főis­kola csarnoka (Erdei Ferenc tér 1-3.), 13 órakor. Vasárnap LABDARÚGÁS NB III-as mérkőzés, Alföld cso­port: Újbuda-Kecskeméti TE II, Újbuda, 17 órakor. Poli-Farbe megyei I. osztály: Kiskörös-Kiskunhalas, Izsák- Kalocsa, Bajai LSE II.-Kun- szállás, Tompa-Solt, Harta- Akasztó, mindegyik 17 órakor. Híd-Konzol megyei II. osztály, Dél: Bácsbokod-Szeremle, Baja- szentistván-Katymár, Mélykút- Kunfehértó, Sükösd-Csávoly, Szak- már-Nemesnádudvar, Dusnok- Bácsborsód, mindegyik 17 óra. Megyei II. osztály, Észak: Kecel-Városföld, Tabdi-Bugac, Nyárlőrinc-Kecskeméti LC, Csó- lyospálos-Helvécia, Tiszaalpár- Lakitelek, mindegyik 17 órakor. Globál-Plasztik megyei III. osztály, Dél, rájátszás, 8. forduló: Kunbaja-Jánoshalma, Gara- Kelebia, mindkettő 17 órakor. Globál-Plasztik megyei III. osztály, Észak: Kunbaracs-Kun- adacs, Szabadszállás-Soltszent- imre, Ballószögi Váll.-Dunave- cse, Tass-Helvéciai Váll., Tisza- ug-Hetényegyháza, Fülöpszál- lás-Ágasegyháza, mindegyik 17 órakor. Globál-Plasztik megyei III. osztály, Nyugat: Dunapataj- Géderlak, Bátya-Dunaegyháza, Ordas-Foktő, Uszód-Miske, mindegyik 17 órakor. SZABADIDŐSPORT EDF-Démász Olimpiai Ötpró­ba, kerékpározás. Rajt: 10 órakor a Decathlon áruház parkolójából. A Magyar Zen Bu Kan Kempo Sportszervezet égisze alá tartozó felnőtt országos bajnokságnak ad otthont ma a kecskeméti Messzi István Sportcsarnok. Sztojan Ivkovics, az NB I-es kecskeméti férfi kosárlabdacsa­pat szakmai igazgatója, és Növé­nyi Norbert olimpiai bajnok bir­kózó, MMA világbajnok is kilá­togat a Messzi István Sportcsar­nokba annak érdekében, hogy személyes jelenlétével is népsze­rűsítse a Zen Bu Kan Kempo stí­lusirányzatot, illetve az idén megalakított kecskeméti kempo- klubot. A főszervező azt szeretné, ha Budapesthez, Székesfehérvár­hoz, Debrecenhez, Pécshez és Egerhez hasonlóan az alföldi te­lepülésen is egyre többen ismer­kednének meg hazánk egyik legkomplexebb küzdősportjával, mely a manapság rendkívül népszerű profi ketrecharc ama­tőr megfelelője. Az országos bajnokság egy­ben kvalifikációs „állomásként" is funkcionál, vagyis az itt elért eredmények alapján nagyobb eséllyel lehet bekerülni a ma­gyar ZBK kempo válogatott kere­tébe. A 2011. évi nemzeti csapat képviseli majd hazánkat a követ­kező, 2012 márciusában, a por­tugáliai Lisszabonban sorra ke­rülő sportági világbajnokságon. A mai verseny 10 órakor kez­dődik a Messzi-csarnokban. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom