Petőfi Népe, 2011. június (66. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-25 / 147. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. JÚNIUS 25., SZOMBAT 11 SZOLGALTATAS Hiányzik a társasház tavalyi mérlege Lemondott egy kecskeméti társasház közös képviselője, a lakók tavaly decemberben mást bíztak meg a ház ügyei­nek kezelésével. Nem vált be az új közös képviselő, például mindmáig nem készítette el a ház 2010. évi elszámolását. A házkezelésre vonatkozó ira­tokat, számlákat még decem­berben átadták a lakók az újon­nan megbízott közös képviselő­nek. A lakástulajoknak csak az áramszolgáltatóval van egyéni szerződésük, minden mást - víz, fűtés, gáz - a ház közös mé­rőórája mér, az egyéni fogyasz­tást a közös képviselő számolja ki a lakások óraállásai alapján. A dolog hátránya, hogy a háztu­lajdonosok nem kapnak a ne­vükre közüzemi számlát, ami például bérbeadásnál jelent gondot. Mit tehetnek a hanyag képviselővel? - kérdezi a ház egyik lakója.- Meglátásom szerint a la­kókkal, azaz a társasház tulaj­donostársaival a közös képvise­lőnek nem szemben kellene áll­nia, mint azt a kérdés sugallja, hanem értük lenne köteles a fel­adatát, megbízatását ellátni - foglal állást dr. Baksa Erika ügy­véd. - Mindezt a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. tör­vény szabályozza, továbbá a tár­sasház alapító okirata és a szer­vezeti és működési szabályza­ta. Amennyiben az utóbbi do­kumentumokban adott helyzet­re nincs külön rendelkezés, úgy - álláspontom szerint - a tulaj­donostársak legalább 1/10-e az ok és cél megjelölésével kezde­ményezze egy ajánlott levélben a közös képviselőnél a közgyű­lés összehívását. (Ok: közös képviselő mulasztása; cél: kö­zös képviselővel szembeni in­tézkedésekről történő döntés). A képviselő a jogszabályi ren­delkezéseknek megfelelően kö­teles összehívni a közgyűlést, ahol a lakók adhatnak neki to­vábbi határidőt a mulasztások, azaz az elszámolások pótlására (mert például betegség vagy más elháríthatatlan akadály mi­att eddig ezt megtenni nem tud­ta), vagy a megbízási jogvi­szonyt vele felbontani, az ira­toknak pedig 3 napon belüli ki­adására felszólítani.- A tapasztalat az esetek dön­tő többségében azt mutatja, hogy ha hónapok alatt a közös képviselő nem tudott megbir­kózni feladatával, úgy később sem fog neki menni - mutat rá a jogász. - Utóbbi esetben egy, a tulajdonostársak közül válasz­tott 3 tagú intézőbizottság létre­hozása indokolt mindaddig, míg új közös képviselője nem lesz a társasháznak, akinek nyilvánvalóan első feladata lesz a korábbi hiányosságok valami­lyen módon történő pótlása, bár tőle ezek maximális ellátása nem várható el. Jelen esetben célravezetőbb lenne egy új kö­zös képviselővel felülvizsgálni az alapító okiratot, valamint a szervezeti és működési szabály­zatot, és ezekben részletesen szabályozni az elszámolást, amit a közös képviselőnek csak követnie kellene. A bérlők egyébként ugyan­úgy elszámolhatnak a fogyasz­tással, mint a tulajdonostársak a közös képviselővel, pontosab­ban a társasházzal, mert valójá­ban azzal állnak jogviszonyban - jelzi a szakember. Ilyen felál­lásnál a kezdő és záró óraállás közötti szám kerül szorzásra a szolgáltatók által mindig meg­adott egy egységre jutó érték­kel. Erről az ellenértékről a kö­zös képviselőnek bevételi pénz­tárbizonylatot kell adnia, mely­ből kiderül, hogy milyen jogcí­men és milyen összegben tör­tént a befizetés (pénzintézeti át­utalás esetén ezt a fizető fél tün­teti fel). Összevetve a bizonyla­tokat, a társasház könyvelési anyagát, valamint az óraálláso­kat - ha szúrópróbaszerűen is -, a végösszegeknek kiadási és bevételi oldalon is egyezniük kell. Ugyanakkor ha egy bérlő saját névre szóló bizonylatot kér, úgy be kell jelentem a tár­sasháznál (közös képviselőnél), hogy ő lesz a fogyasztó, vala­mint a számla fizetője is. Ak­kortól a bérlő nevére kell kiállí­tani a pénztári bizonylatot. A fogyasztó és számlafizető sze­mélyének változását az áram- szolgáltatónál is be lehet jelen­teni. POPOVICS ZSUZSANNA Telefon: 06-76/518-216 Mull: zsuzsanna.popovics@petofinepe.hu HOROSZKÓP OLVASÓI ÜZENETEK SMS: 06-30/324-8466 MŰSOR Malom mozi: HANNA - GYILKOS TERMÉSZET (16) 11.00. 13.30, 20.30 A KARIB-TENGER KALÓZAI: ISMERETLEN VIZEKEN 3D (12) 16.15 KOSZORÚSLÁNYOK (16) 16.00. 18.15 KUNG FU PANDA 2. 3D (12) 10.15,12.15, 14.15 MÁSNAPOSOK 2. (16) 10.30, 12.45, 17.15 MR. POPPER PINGVINJEI 11.30.14.00. 16.30.19.00, 21.30 A PAP - HÁBORÚ A VÁMPÍROK ELLEN 3D (16) 19.00, 21.00 SUPER 8 (16) 15.00, 19.30, 21.45 SZERELEM KÖLCSÖNBE (12) 13.00. 17.45, 20.00 X-MEN: AZ ELSŐK (ló) 10.30, 15.15 Otthon mozi: Ma 21.00: AZ ISMERETLEN FÉRFI Ma és holnap 19.00: WINTER’S BONE Szombat: 09.00: HTV: Bűvölet III. évad. 60. rész - olasz tévéfilmsorozat (12), 10.00: HTV: Eső - életmódmagazin (12), 10.30: HTV: Zodiákus, 12.00: KÉPÚJSÁG, 15.00: HTV: Eső - élet­módmagazin (12), 15.30: HTV: Zo­diákus, 17.00: HTV: Science Club - vendég: Klaniczay Gábor történész (12), 17.30: „Zongora és karmeste­ri pálca” - Vásáry Tamás Debrecen díszpolgára, 18.30: Kecskeméti ar­cok: Benes József ism., 19.00: Hírős Múzsa ism., 19.30: A HÉT - váloga­tás a Hírős Hírekből, 20.00: Megyei Krónika 25., 20.30: HTV: Hírháló, 21.00: HTV: Házibuli Attilával és vendégeivel, 22.00: HTV: Bencze- show - vendég: Éles István (6), 22.30: HTV: Fesztiválsoroló, 23.00: HTV: bűnhődjenek az ártatlanok 2.- amerikai erotikus-thriller (18), 00.00-7.00: KÉPÚJSÁG. Vasárnap: 09.00: HTV: Science Club - A ven­dég: Klaniczay Gábor történész (12), 09.30: HTV: Nyitott Egyetem - A sokszínű lézer (12), 10.00: HTV: Ezo magazin (12), 10.30: HTV: Zodiákus(12), 12.00: KÉPÚJSÁG, 15.00: HTV: Eső - életmódmagazin (12), 15.30: HTV: Zodiákus, 17.00: HTV: Bencze-show - vendég: Éles István (6), 17.30: Szószék, 18.00: Női arcok - női élethelyzetek: Ló­ránt Klára, 19.00: Erdély felől - do­kumentumfilm ism., 19.30: A HÉT- válogatás a Hírős Hírekből, 20.00: Kedvenc - kisállat magazin ism., 20.30: HTV: Hírháló, 21.00: HTV: •Trópusi hőség 49. rész - kanadai ak- ciófilm-sorozat (12), 22.00: HTV: Trópusi hőség 50. rész - kanadai ak- ciófilm-sorozat (12), 23.00: HTV: Házibuli Attilával és vendégeivel - zenés showműsor, 24.00 - 7.00: KÉPÚJSÁG RÁK (VI. 22—VII. 22.). A hétvégén a szerelem egyre kellemesebb ka­landokat ígér. Igyekezzék feltárni párjának jjozitív tulajdonságait! OROSZLÁN (VII. 23-Vm. 23.). A hétvégén a szerelem körül forog­nak a gondolatai. Elhatározza, min­dent megtesz, hogy kedvese minél elégedettebb legyen. Egy új ruhá­val mindenkit elkápráztathat. SZŰZ (VIII. 24-IX. 23.). Egy összejövetel a házában olyan jól sikerül, hogy júliusra egy jóval nagyobb bulit is szervez. Lehet, hogy az esemény az előmenetelét is segíti. MÉRLEG (IX. 24—X. 23.). Szívesen jár el szórakozni a barátaival, de rájön, hogy másfelé is érdemes ta­pogatóznia, széles kapcsolatrend­szert kell kiépítenie. Érdekes embe­rekkel ismerkedhet meg. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Erősnek és energikusnak érzi magát. Szám­ba veszi megvalósításra váró célja­it. Régóta szeretne már a barátok­kal találkozni, de lehet, hogy most is közbejön valami. NYILAS (XI. 23—XII. 21.). Egy idő­sebb rokona gondokat okozhat. Nem tudja, kihez legyen hűséges, és ez felmérgesíti. Minél keveseb­bet beszél, annál jobb. BAK (XII. 22-1.20.). Közérzete ki­fejezetten jó lesz a hétvégi napo­kon. Fordítson elég időt a kikap­csolódásra, barátokkal való be­szélgetésre, szórakozásra. VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20.). A hétvégi szabadnapokat mindenképpen töltse a szabad levegőn, strandon, semmiképpen ne maradjon a négy fal között. Remekül fog szó­rakozni. HALAK (II. 21-111. 20.). Bolygója erőt, lendületet kölcsönöz, és sike­res utakat biztosít egészsége meg­őrzésére és szinten tartására. Ke­rüljön minden túlkapást. KOS (III. 21—IV. 20.). A hétvégi napokon ne munkával foglalkoz­zon. Utazzon el valahová családjá­val, kedvesével, vagy akár egye­dül, és élvezze az élet apró örö­meit. BIKA (IV. 21—V. 20.). Figyeljen a helyes táplálkozásra, és mindig igyon sok folyadékot. Naponta egyen friss gyümölcsöt. Külföldi ételekkel legyen elővigyázatos. IKREK (V. 21—VI. 21.). Csillagállá­sa kedvező. Az utazás, a túl sok napsütés, és a nehéz ételek a leg­nagyobb veszélyforrások ebben az időszakban. Legyen mindenben mértéktartó. El Doki! Nietzsche mondása nem állja meg a helyét. Ne idéz­ze őt! Én se teszem. Vannak dol­gok, melyeket az idő eltöröl. Üdv: Glauber [RÍ'Tüntetnek a rendvédelmi­sek, a tűzoltók a jogaikért. Nekik jár a korai nyugdíjazás, alkotmá­nyos joguk van hozzá. Mikor mi, a többség munkába álltunk, azt mondták, 60 évesen nyugdíjba mehetünk. Én támogatom, hogy te 40 évesen nyugdíjas legyél! Te támogatod, hogy én legalább 60 évesen az legyek? Adjon nekem mindenki 5 forintot, milyen jó lesz (nekem), máris lesz 50 mil­lió forintom! Itt a megoldás: ad­junk mindenkinek 5 forintot, és lesz mindenkinek 50 milliója! Ja, ahhoz pont 50 milliót kellene szétosztanom! Hát akkor marad a munka, dolgozzon mindenki 65 éves koráig, és ne a mi 5 forintja­inkra fájjon a foga. Polgár E Jobbpasi, Góliátpasi! Remé­lem, nem azon munkavállalók nevében írod érveket nélkülöző lózungjaidat 0. V. politikájának akarásáról, akik fél év óta keve­sebbet keresnek, mint az új adó­rendszer bevezetése előtt. Mások helyzete is romlik a - jogállamok­ban nem szokásos, visszamenő- leges hatályú - törvények és in­tézkedések miatt. Hidd el, hogy ők sem „csápolnak” a Vezéretek­nek. Igaza van Kéthetesnek, hogy az IQ-dat mielőbb gyarapítanod kellene, mert azért az gáz, hogy mindeddig egyetlen észérvet sem sikerült megosztanod sem velem, sem az olvasókkal. Középpasi E Tisztelt Magyar Posta! Mi­ért kell egy simán feladott levél­nek Bajáról 5 nap, hogy Siófokra érjen? Burkolt áremeléssel, sür­gősségi díjjal körülbelül 2 nap alatt a címzetnél van. E Tisztelt Kéthetes! A vüágon mindenhol a választáson részt vevők aránya a döntő. El kellene már fogadni. J. L. * * * A SZERKESZTŐSÉG FENNTARTJA MAGÁNAK A JOGOT, HOGY AZ ÜZENE­TEKET SZERKESZTETT VÁLTOZAT­BAN KÖZÖDÉ. PÁLYÁZATI REJTVÉNY I Előző heti megfejtésünk: „A CSENDES HALÓ” Nyerteseink: 1. özv. Tóth Istvánná, | Helvécia; 2. Molnár Józsefné, Bátya; 3. Eke edina, Pirtó. 4. Ginda Lászlóné, 1 Madaras. Nyereményüket postán juttatjuk el. A rejtvény megfejtését a megjelenést követő héten, csütörtökig várjuk cí­münkre: óOOO.Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Petőfi Népe A borítékra írják rá: „Keresztrejtvény” Az e heti beküldők között kisorsolunk l 2 főre szóló belépőt a tiszakécskei Tisza-parti ■ Termálfürdőbe. BEÁTA, BECÉZVE BARLANG ÁMÍTÁS­ISTENNŐ INNEN MÁSHOVA IZOMBAN REJUK BE­TAKARÍT KÁRPIT­ANYAG AMELY HELYEN l Y Y FÖNTRŐL ALÁ ► ▼ ADY ENDRE VERSE ► ”r] GYEP­MESTER suu, DIAKOÍAN HAZAI ZENEKAR ► VEZETÉK ► GYŐRI KLUB SZEGÉLY­NÖVÉNY l ▼ TITKON FIGYELI ► Y SZERB KÖRTÁNC HORHOS INDÍTÉ­KA ► ▼ FAVÁGÓ TÖKE ► T VÉR­PÁLYA kártya­szív 1 ENGED­MÉNYFÉLE ► Y TÁGAS TÉR CIPŐ­PERTU ► T ÉGTÁJ ► KÉZI IDŐMÉRŐ 1 HEGFEDD ► ENYHE, NAGYRÉSZT NAPOS HÉTVÉGE (. hőmérséklet + déli felhőzet Kunszentmiklós Kecskemét 23 °C 24 °C 13 °C 12 °C Kiskőrös. ^ískufifélegyháza Kalocsa 24 °c 13°C kiskunhalas Ba'a Bácsalmás 23 °C ’ EMS 14 °C Bács-Kiskun megyében hétvégén nagyrészt napos, vasárnap átmenetileg kissé felhősebb. majd ismét napos idő lesz. Szá­mottevő csapadék nem hullik. Kisebb záporoknak is kicsi az esélye Szombaton erős. vasárnap mérsékeltebb északnyugati szél fúj A jellemző hőmérséklet reggel 13, délután 23, vasárnap reggel 10 fok körül alakuL A legvalószínűbb folytatás: jövő hétre ismét felmelegedés várható sok napsütéssel, de időn­kénti felhősödésekkel, helyi záporokkal. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: az év legrövidebb éjszakái miatt sok­kal kevesebbet autózunk sötétben mint az év más részeiben. Ez természetesen jó hatással van a közlekedés biztonságára is. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumel.hu Vízhőmérséktet Duna 20-23 “C Tisza 22-25 °C Balaton 22 °C Velencei-tó 23 “C Fertő 23 °C Tisza-tó 24 °C Pollen Pázsitfűfélék magas Gombák magas Útifű közepes MA NAPKELTE 4.47 - NYUGTA 20.45 HOLDKELTE - - NYUGTA 15.04 VILMOS napja Vilmos. A germán Willihelm latinos változata, jelentése: erős. akaratú, védelmező. Női párja a Vilma. A leghíresebb Vilmos az angol drámaíró, a világirodalom legnagyobbja, Shakespeare. Aba Novák Vil­mos a múlt század első felé­nek neves festőművésze volt, aki 1940-ben a Velencei Bien- nále nagydíját is megnyerte. Szegeden készült freskóját helyreállították, művei egyre magasabb árat érnek el a mű­vészeti aukciókon. Az angol uralkodóház tagja a népszerű Vilmos herceg, aki a közel­múltban kötött házasságot. egyéb névnapok: Adalbert, Bocsárd, Maxim, Maximilia, Viola. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Vilmos, Szent Vilma, Viola emlékezete. A református és az evangélikus naptárban Vil­mos, Maxim napja. A zsidó naptárban Sziván hónap 23. napja. napi igék. Katolikus: Tér 18.1- 15; Lk 1,46-55; Mt 8,5-17. Református: Jn 1,35-42; Bír 6. Evangélikus: Jn 14,7-14; Péld 17.1- 17. HOLNAP NAPKELTE 4.47 - NYUGTA 20.45 HOLDKELTE 1.07 - NYUGTA 16.08 JÁNOS, PÁL napja János. Héber eredetű név, gö­rög és latin közvetítéssel ér­kezett hozzánk. Jelentése: Is­ten kegyelme, vagy Isten ke­gyelmes. Védőszentje: Szent János apostol és evangélista. Arany János a magyar iroda­lom legnagyobb költője, aki tízgyermekes család legki­sebb sarjaként született. Tol- di-trilógiája, a Buda halála, valamint balladái mellett öregkori lírai költeményei is máig népszerűek. A Johanni- ta vagy máltai a legrégebbi és legjelentékenyebb egyházi lo­vagrend. Kezdetben jeruzsá- lemi vendégházukban, me­lyet Keresztelő Szent Jánosról neveztek el, zarándokokat is- tápoltak. Ők védték a muhi csatában IV. Bélát, és menekí­tették ki az országból. Pál. A latin Paulus rövidülése, jelen­tése: kistermetű férfi. Vasvári Pál, az 1848-as márciusi ifjak egyik vezetője volt, aki 1849- ben a Gyalui-havasokban hő­si halált halt. EGYÉB NÉVNAPOK: Adeodát, Adony, Mara, Marcell, Pelági- usz, Tádé. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Évközi 13. vasárnap. Űrnapja. Ale­xandriai Szent Cirill, Szent Dávid emlékezete, János, Pál napja. A református naptár­ban János, Pál napja. Az evan­gélikus naptárban Szenthá­romság ünnepe után 1. vasár­nap. János, Pál napja. A zsidó naptárban Sziván hónap 24. napja. napi igék. Katolikus: MTörv 8,2-3.14b-16a; Zs 147; lKor 10,16-17; Jn 6,51-58. Re­formátus: Jn 1,43-51; Zsolt 33,1-12; Bír 7. Evangélikus: Lk 16,19-31; ÍJn 4,16b-21; Zsolt 105,1-15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom