Petőfi Népe, 2011. június (66. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-23 / 145. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK 13 DIÁKVILÁG „Győztesnek lenni a legjobb!" szakmáriak diadala Idén kétszer megnyerték, jövőre vendégül látnák a LADIK-ot * ' I—I— 1 ...... A g yőztesek úgy örültek, majd’ leestek a dobogóról. Végül a tanárnőnek is szorítottak helyet a Sajt(ó)kukacok. Próbáld ki magad íróként! - a tiedet is felolvashatják a színházban Jelenetíró pályázatot hirdet középiskolásoknak a Színészek az Ifjúságért Alapítvány és a kecskeméti Katona József Színház. Maximum háromszereplős pályaműveket várnak, amelyek közül a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt három alkotást szeptember 21-én, a magyar dráma napján - és Katona József Bánk bán című műve stúdiószínházi bemutatójának napján - felolvassák a színház művészei. Formai, tartalmi, stílusbeli és terjedelmi kötöttség nincs. A kiírás feltétele, hogy a jelenet címe, mottója egy tetszőleges, Bánk bánból választott idézet legyen. Például: „Az ész hibázik, a fejecske kong”; „Lopni jöttem ide”; „Légy nekem barátom”; „Ott van a haza, hol a haszon”; „Akkoron levék teremtve, amidőn először megláttalak”; „Nincs a teremtésben vesztes, csak én!” A zsűri tagjai: Buda Ferenc, Kossuth-díjas költő, Fűzi László, a Forrás főszerkesztője, Cseke Péter, a Katona József Színház igazgatója, Hárs Anna, a Radnóti Színház dramaturgja. Leadási határidő: 2011. szeptember 10. Katona József Színház. A borítékon tüntesd fel: Jelenetíró pályázat”. Kis falujuknak szerzett nagy dicsőséget a szakmári diákcsapat a LADIK (Lapot a diákoknak!) médiavetélkedő múlt heti országos döntőjén. Élménybeszámolóra kértük a nap hőseit. Popovics Zsuzsanna A Mecsek lábánál, egy bikali élménybirtokon versenghettek a tavasszal lezajlott megyei döntők győztesei és egy határon túli csapat. A szakmáriak második éve versenyeznek, kétszer megnyerték a megyei döntőt. Az országos versenyen tavaly egy ponttal maradtak le a dobogóról, érthető, hogy idén bizonyítani akartak a Sajt(ó)kukacok. pécsi flóra: - Tizenhét csapat versengett egy hatalmas, a reneszánsz kort idéző teremben, nagyon oda kellett figyelni, hogy megértsük a feladatokat. Végig koncentrálnunk kellett. Terveztem egy iniciálét, ami igazán jól sikerült. Nem tudnék egy legjobb csapattagot kiemelni, mindannyian hoztuk a formánkat, megtettük, ami tőlünk tellett. ferencz Viktória: - Elég nehéz volt a memóriafeladat: a Petőfi Népe vasárnapi lapszámát néztünk át öt perc alatt, majd villámkérdésekre válaszoltunk. Minden forduló után úgy éreztük, utólag máshogy, jobban is meg tudtuk volna oldani. A többi csapat is remekelt. A reneszánsz kori tudósítások közül egy-kettő igazán frappánsan sikerült, nekünk nem feküdt any- nyira az „ékes nyelven” szólás. Tóth tamás: - A lapszemlé- zést jól begyakoroltuk a tanárnővel, az jól ment, a sajtóhiba ke- resgetésében is ügyesek voltunk, húszból 19 hibát bejelöltünk. Az volt a csúcs, amikor fel- állhattunk a dobogóra, és mindenki nekünk tapsolt. Akkorát kiáltottunk, talán hazáig is elhallatszott. A verseny utáni 7próba is szórakoztató volt, engem lovaggá is ütöttek. béréi tamás: - A műfajismeretet is sokat gyakoroltuk, nem okozott gondot felismerni a hírt, interjút, tudósítást, riportot. Ha lehetne, jövőre is szívesen beneveznék a versenyre, de idén ballagok. A csapat két hetedikes tagja - Martin és Viktória - viszont nagyon is készül a következő LADIK-vetélkedőre. MARKELLA MARTIN: - Jövőre megint csapattag leszek. Vikivel mi leszünk a főnökök, hiszen egyszer már bizonyítottunk. Jó győztesnek lenni, sőt annak lenni a legjobb. Szerintem Flóra volt közülünk a legügyesebb, míg Tóth Tamás hangulatfelelősként tett sokat a csapatért. A Sajt(ó)kukacokat romsics vincéné tünde, a Szakmári Általános Iskola igazgatónője készítette fel a LADIK-versenyekre tavaly és az idén is. A következő tanévtől nyugdíjas lesz, át is adja az iskolavezetői feladatokat másnak. A gyerekeknek viszont megígérte: szeptembertől is elvállalja a médiásokat, és felkészíti a LA- DIK-ra a harmadik csapatot.- Mi képviseltük a legkisebb települést az országos versenyen, nagy dicsőség, hogy elsők lettünk, büszke vagyok diákjaimra - mondta el a tanárnő. - A versenyszervezőknek megígértük: ha jövőre bejutunk a megyei döntőbe, vendégül látjuk a LADIK-versenyt. Tánctábor Lukács László tánctanár vezetésével ezekben a napokban Is tart még a Kiskunsági Kisbetyár tánctábor 30 gyermek részvételével Lakiteleken. A 8-12 éves.kisbetyárok” év közben a Kecskeméti Kulturális Központ unió által támogatott ingyenes néptánc szakkörein tanulták a táncot, és most a táborban továbbfejlesztik tudásukat, szintén térítésmentesen. A nagyobbak pedig július 11-étől Kalocsán, a Csutri táborban táncolnak. Az Egerben a közelmúltban rendezett gyermek bábosok XVIII. országos fesztiválján Bács-Kis- kun megyét két csoport képviselte. A Kecskeméti Ifjúsági Otthon Vándorbot bábos köre - a Grimm-testvérek meséjét átdolgozva - A csizmás kandúr című előadással mutatkozott be. A Kertvárosi Általános Iskola Aranyos Kakasok bábcsoportja pedig Az égig érő paszuly című magyar népmesét mutatta be. A történeteket a két csoport Akikre büszkék: A Vándorbot bábos kör tagjai: Antalfalvi Anna, Beliczai Zorka, Benczúr Bernadett, Benczúr Laura, Boiler Balázs, Börönte Balázs, Jakab Zoltán, Kosa Kamilla, Lakó Dorka, Mondok Petra, Németh Panna, Somodi Hanna, Tisza Panna, Vass-Eysen Ákos. A Kertvárosi Aranyos Kakasok: Barna Krisztina, Dorogi Zoltán, Faragó Dávid, Hári Viktória, Markai Sarolta, Kecskés Martin, Szél Bernadett. Részletek a Vándorbot bábos kör A csizmás kandúr című előadásából Szirtes Józsefné báboskör-vezető irányításával alkalmazta bábszínpadra. Az országos fesztiválon tizenhét bábelőadást láthatott a zsűri, a gyermek bábosok az ország legkülönbözőbb tájairól érkeztek. Mindkét csoport ezüst minősítést ért el, emellett a zsűri kiemelte a Vándorbot bábos kör tagjainak tiszta, érthető, szép magyar beszédét, és mindkét csoport magával ragadó, ötletesjátékos kedvét. ■ S. H. Ezüst a gyermek bábosoknak országos fesztivál Értékelték a szép magyar beszédet is Dobogó mellett különdíj is katedra Az Ezeregyéjszaka meséi ihlették meg a diákokat Vége a tanévnek, a versenyeknek azonban még nem. A kecskeméti Katedra-középiskolások is remek eredményről számoltak be tegnap. Diákjaik a budapesti Ipar- művészeti Múzeum „Ezeregyéjszaka meséi” országos illusztrációs pályázaton sikeresen szerepeltek: a középiskolás kategóriában 2. lett Szabó Eszter (10/c), 3. Antal Amanda (9/c), 5. Udvardi Lucia (10/c), 6. Vágó Zsanett (10/c), különdíjat kapott Haskó Anikó (9/c). A diákokat felkészítette Sebők Kata és Lukács Gyöngyi. A katedrás diákok a közelmúltban egy másik sikert is elkönyvelhettek. A Cities for Children, azaz a Városok a gyermekekért szervezet, melynek közel 200 város, többek között Kecskemét is tagja, pályázatot írt ki. A feladat egy 60-90 másodperc hosszúságú film elkészítése volt. A pályázó középiskolásoknak városukat, egy számukra jelentős projektet és az internetes kommunikációt kellett bemutatniuk. KecskeméVidám kikapcsolódás Stuttgartban ten több középiskola csapata is megmérettette magát A diákcsapatok által készített kisfilmek közül a szakmai zsűri és a város képviselő-testülete is a Katedraközépiskola One minute story (Egyperces történet) animációs filmjét ítélte a legjobbnak. Az alkotók, a Katedra-középiskola 10. évfolyamos művészeti tagozatos diákjai voltak: Szabó Eszter, Tóth Evelin Mónika és Pálinkás Evelyn. A film Kecskemét főterén úgy kalauzol végig bennünket, hogy közben egy átlagos diák reggelét, internet- használatát, randevúját mutatja be kedves humorral. A helyszín, a főtér bemutatásához, a 2009- es Nagy Rajzoláson festett panorámaképet használták fel. A film elkészítéséhez Istvánffy Ilona és Menyhei Szabolcs, a Katedra-középiskola művész-tanárai nyújtottak segítséget a tanulóknak. A nyertes csapat és egyik felkészítő tanáruk abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a kecskeméti delegációval kiutazhatott Stuttgartba, ahol a polgármester személyesen köszöntötte őket az ünnepi fogadáson. ■ S. H. Hivatalosan is első osztályú sportolóvá vált A Tápiószentmártonban megrendezett országos bajnokságon az elmúlt szombaton kiválóan szerepeltek a kiskunfélegyházi Turul Koppány íjászai. Vas Bianka második helyen végzett. Ismét meglőtte az első osztályú ponthatárt, ezzel másodszorra védte meg, és most már hivatalosan is első osztályú országos versenyzővé vált. Ugyanebben a kategóriában Ladányi Ágnes a negyedik lett. Tábi János is remekelt az ifjúsági kategóriában. A nyolcas döntőben nagy küzdelemmel a harmadik helyet érte el. Az egy nappal később, Kiskun- majsán megrendezett íjászversenyt az eső félbeszakította, így a félidőt véglegesítették a szervezők. A Koppányok szintén dobogós helyezést értek el. Kis létszámmal indultak, de a négy főből ketten dobogósok lettek: Bakró István megnyerte a felnőtt férfi kategóriáját, Csányi József pedig a harmadik helyen végzett. Dinnyés Gyula, az egyesület vezetője nagyon büszke tanítványaira, akikkel természetesen nyáron is folytatja a versenyekre való felkészülést. ■ S. H. Szabó Balázs és a Quimby is fellép az orfííi bulin Ma kezdődik a Fishing on Orfű fesztivál, mely immár a nyár egyik kiemelkedő eseményének számít, egyre több érdeklődőt vonz Bács-Kiskun megyéből is. A zenei kínálat sokszínű. Fellép a Harcsa Veronika Quartet mellett Hobo, a Budapest Bár, a Magashegyi Underground, a Quimby, a Kaláka és a kecskeméti Szabó Balázs Bandája is. Akik vonattal érkeznek, jó hír, hogy a vasúttársaság ötvenszázalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Pécsre, a fesztiválra utazóknak. ■ szbz