Petőfi Népe, 2011. június (66. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-21 / 143. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. JÚNIUS 21., KEDD 13 SÉTA Szobabiciklivel termelték az áramot séta-tábor A csoportok hamar közösségekké kovácsolódtak, élvezték a programokat ... a vezérkar tagjai pedig készséggel válaszoltak a tanulóknak. Mittler István (balról), Hamvas István és Süli János Tegnap elkezdődött a várva várt SÉTA-tábor. A diákok számos élménnyel lettek gazdagabbak, melyek közül a legemlékezetesebb kétség kívül a paksi atomerőmű­ben tett látogatás volt. Molnár Ágnes Vidáman és lendületesen érkez­tek meg tegnap a SÉTÁ-s diákok a bonyhádi Petőfi Sándor evan­gélikus gimnázium kollégiumá­ba. Annak ellenére is, hogy so­kan több száz kilométert utaztak idáig. A médiatáborban azok a kö­zépiskolás diákok vesznek részt, akik a SÉTA, vagyis a Sajtó és ta­nulás program tagjai, és teljesít­ményükkel kiemelkedtek az elő­ző tanév során. A tábor három napján tehát Tolna, Baranya, So­mogy, Heves, Szolnok, Komárom- Esztergom, Nógrád, Bács-Kiskun és Békés megye legügyesebb di­ákújságíróinak színe-java képvi­selteti magát. A fiatalok gyorsan megtalálták a közös hangot, és kisebb társasá­gokba tömörültek. így siettek át az atlétikai csarnokba, ahol kide­rült, ki melyik csapatnak, vagyis szerkesztőségnek lesz a tagja. A tanulókat Körtvélyesi Csaba, az Axel Springer tanácsadója kö­szöntötte, a tábornak otthont adó intézményt Ónodi Szabolcs, a Pe­tőfi Sándor Evangélikus Gimnázi­um és Kollégium igazgatója mu­tatta be ^jelenlévőknek. Dr. Kloss Andor, az AS-M tanácsadója pe­dig tippekkel és ötletekkel látta el az ifjúságot arra vonatkozóan, ho­gyan foglalják majd másnap írás­ba az atomerőműben tett látoga­tást, valamint a vezérkarral ké­szített interjút. - Kíváncsiság és kétely! - hangsúlyozta Kloss An­dor, ez vezérli az újságírót. Ezt követően a tanulók az ebédlő felé vették az irányt. Fel kellett tölteni a tartalékkészlete­iket is, hiszen délután nagy ese­mény várt rájuk. Beleshettek a paksi atomerőmű kulisszái mö­gé, amire sokaknak más úton talán soha nem lett volna lehe­tőségük.- Bár nyolcadikos koromban már voltam az erőmű látogató­központjában, akkor még nem foglalkoztatott az atomfizika. Azóta viszont csak az érdekel - véleményezte a kirándulást Alpek Csenge, a bonyhádi gim­názium ll.-es tanulója. Alig vá­rom, hogy közelebbről is megis­merhessem. Főleg, hogy úgy mondjam, ez a megyénk legna­gyobb nevezetessége - mondta nevetve Csenge. A tanulókat elsőként a sajtótá­jékoztatóra invitálták, ahol felte­hették kérdéseiket az atomerőmű vezetőségének. A tét nagy volt, hiszen ezen beszélgetés alapján kell elkészíteniük az interjúkat, melyek közül a legjobbak mind a 9 megyében megjelennek csütör­tökön. Baji Csaba elnök azonban nem tudott részt venni az esemé­nyen, így a diákok Hamvas Ist­ván vezérigazgatót, Süli János ve­zérigazgató-helyettest és Mittler István kommunikációs igazgatót faggatták, akik készséggel vála­szoltak a fiataloknak. A nap csúcspontja azonban csak ezután következett. Azok a diákok, akik már elmúlottak 16 évesek, kísérő­ikkel elindultak az üzemterület­re. A fiatalabbak sem unatkoztak azonban, egy kivetítőn követhet­ték az eseményeket. Kortól, nem­től függetlenül mindenkinek tát- va maradt a szája, amikor belép­tek a turbinacsarnokhoz. Az óri­ási, sárga turbinák még azokat a lányokat is lenyűgözték, akik messzire elkerülik a fizikatan­könyvet. Később a „miért" és a „hogyan” kérdésekre is választ kapott az ifjúság, a csoport ide­genvezetője ugyanis illusztrációk­kal, képekkel és ábrákkal szemlél­tetve elégítette ki a diákok kíván­csiságát. Az elméleti ismeretek mellett a gyakorlati bemutató sem maradhatott el, a bátrabbak kipró­bálhatták, mennyi villamos ener­giát termelne egy egyszerű szo­babicikli segítségével. Mindenki csak ámult, hogy néhány másod- percnyi tekerés elég a kisebb ház­tartási eszközök működtetéséhez. A visszaúton már hangos korgá- sok törték meg a busz menetza­ját, a nebulók eddigre igencsak megéheztek, így alig várták a va­csorát. A napot táncházzal zár­ták, ahol a barátságok is megköt­tettek. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A PAKSI ATOMERŐMŰ TÁMOGATTA. RZE INGATLAN WWW.ingatlanparadicsom.hu 76/480-009-------------------------------------*1125800* 8 ÁRON alul eladó Kecskemét, Dobó krt-i 78 m!-es 2,5 szobás erkélyes téglaépítésü lakás, lár.: 14,8 M Ft. 06-20/453-5417-------------------------------------*1131067* ÁSVÁNYVÍZÜZEM lehetőségekkel eladó. 06- 30/625-8300-------------------------------------*1131530* ELADÓ Alsószéktó, Geriice utcában 1019 m2 építési telek rajta lévő szoba-konyhás lakással. 76/494-422, 06-30/563-59-32.-------------------------------------*1130112* ELADÓ felújításra szoruló tanya 3 ha területtel Tesco-hoz 2 km-re, közvetlen az 5-ös főút mel­lett. Érdeklődni: 06-30/20-54-063, 76/709- 017-------------------------------------*1131027* ELADÓ Kkfháza, Zrínyi u.-i III. emeleti ala­csony rezsijű 2 szoba, összkomfortos lakás. Érd.: 76/466-017, 06-20/456-7680.-------------------------------------*1131502* ELADÓ Nyáriörinc után 2 rendbeli cs. ház, kméti lakáscsere érdekel. 06-20/296-8546.-------------------------------------*1131780* ELCSERÉLEM értékegy. kméti lakásra Kmét, Segesvári u. 28. házam v. eladó 06-20/296- 8546-------------------------------- *1125060* 8 Fájsz központjában kertes családi ház el­adó. 06-30/5980-373.-------------------------------------*1131729* HELVÉCIÁI úton 3670 m! telek, áron alul eladó. Víz, villany van. 06- 30/653-1772 *1131222* HARTA központjában eladó Széchenyi u. 39. sz. alatti 4Ó4 m2-es saroktelken 195 m2 beépí­tett alapterületű, 2 üzletet magába foglaló üz­letház. Érdeklődni lehet: személyesen a Solt- Harta C00P Zrt központi irodáján 6320 Solt, Béke tér 4., vagy telefonon 78/486-093, e- mailen: solthartaafesz@tvnetwork.hu-------------------------------------*1131894* a Hetényegyházán 2 szintes családi ház el­adó. Kisebb csere érdekel. 06-30/291-49-79.-------------------------------------*1131661* 8 Hetényegyházán, Belsőnyírben 2 szobás családi ház garázzsal, gazdasági épületekkel, közmüvei, 2086 m2 területtel eladó vagy kiadó. 06-70/457-0534,17 h-tól-------------------------------------*1131504* HETÉNYEGYHÁZÁN nagy nappali+3 szobás 105 m2-es földszintes családi ház nagy terasz + ga­rázzsal eladó. 22 M Ft. Telefon: 06-30/266- 9550-------------------------------------*1126787* HORVÁTH Döme krt.-on 54 m2-es 2 szobás, cirkos, alacsony rezsijű, nem panellakás el- adó.'Ár: 8,9 M Ft 06-70/317-2454.-------------------------------------*1131796* HUNYADIVÁROSBAN 2,5 szobás, földszinti, tár­sasházi lakás eladó. Ár: 15,6 M Ft. 06- 30/327-85-32.-------------------------------------*1131802* HUNYADIVÁROSI, 2 szobás, zárt udvaros lakás garázzsal eladó. 8 M Ft. 06-30/612-2340-------------------------------------*1122954* 8 Jánoshalmán 2,5 szobás összkomfortos családi ház eladó. 06-30/585-79-38.-------------------------------------*1130878* KASZAP u-i 2 szobás ház eladó vagy panel cse­re érdekel, 9,5 M Ft. 06-30/284-3384-------------.----------------------*1129592* KA TONATELEPEN családi ház nagy kerttel el­adó. 06-70/934-3620.-------------------------------------* 1131748* KA TONATELEPEN új családi ház azonnali költö­zéssel, tulajdonostól eladó. Irányár: 29,5 M Ft, 06-20/926-3533-------------------------------------*1131427* 8 Kecskemét belvárosában 1 szobás házrész eladó. 06-30/422-8546--------------- *1130974* KECSKEMÉT, Halasi úti hobbiknál új építésű, 85 m2,3 szobás+nappalis családi ház extrák­kal eladó. 06-20/214-04-34.-------------------------------------*1131774* Ke cskeméthez közeli csendes üdü­lőfarmon nyaralóépület-építésre al­kalmas terület eladó. 06-20/584-18­85. *1131779* KECSKEMÉT, Műkertváros, Bakuié M. u. 7. alatt I. em.-i 1 szobás lakás garázshellyel el­adó. 06-20/435-9660------------------------------------*1131299* KE CSKEMÉT, Petőfi S. u.-i 1 szobás, X. em.-i la­kás eladó. 06-20/33-66-777.-------------------------------------*1131773* 8 Kecskemét, vacsiközi szigetelt sorházi la­kás garázzsal eladó. Telefon: 06-20/2374- 150.-------------------------------------*1131545* KECSKEMÉT-KISFÁIBAN 2 db egymás mellett lévő felújítandó tanya (5218 nm együtt) eladó. Fúrott kutak, villany (380 V) van. Ár: 2.800.000 Ft. 06-70/931-91-87.-------------------------------------*1131549* KEREKEGYHÁZA-KUN8ARACS-KUNADACS von­záskörzetében keresek 15 ha földet vagy afö­löttit bérbe vagy megvételre. I: 06-20/9175- 598-------------------------------------*1131491* 8 Kerekegyházán új ház eladó. 06-70/4572- 151-------------------------------------*1130798* KE RESÜNK-KÍNÁLUNK eladó lakásokat, kertes házakat, nyaralókat belföldi és külföldi ügyfe­leink részére. KÖNNYŰSZERKEZETES LAKÓHÁ­ZAK ÉPÍTÉSE. Kiváló hőszigetelés, alacsony fü- tésköltség, 30 év garancia. „UNIVERZÁL" Or­szágos Ingatlaniroda 5000 Szolnok, Ady E. u. 1. Telefon: 06-56/422-043, 06-20/9928- 505.------------------- *1117399* KI SKUNFÉLEGYHÁZÁN 40 m2 utcai házrész hosszú távra kiadó, eladó. T.: 06-20/977- 2234.----------------—------------------*1131745* 8 Kmét, Alsószéktón 2 db szomszédos beke­rített zártkert eladó. Illés-tó és lakópark köz­vetlen aomszédságában, belterületi határsá­von belül, 1,9 M/db. Telefon: 06-30/2368- 967---------;----------:--------------_• 1131533* KM ÉT, belvárosi 500 m2 építési ingatlan eladó. Irányár: 10 M Ft. Telefonszám: 06-20/367-49- 68.-------------------------------------*1122805* KMÉT, Beregszászi u.-i, 780 m-es telken, 95 m2-es, 3 szobás, teljesen felújított hőszigetelt családi ház tulajdonostól eladó. Garázs, kam­ra, parkosított udvar. 20,9 M. 06-30/44-546- 80------------------------------------*1126073* KM ÉT, Ceglédi úton 2 szobás + előszobás csa­ládi ház 2 melléképülettel eladó: 8,9 M Ft. 06- 70/453-97-90.------------------------------------*1130540* KM ÉT, Cimbalmos utcában 100 m2-es családi ház 50 m2-es melléképülettel, 40 m2-es mű­hellyel eladó: 20 M Ft. Telefon: 06-20/9811- 703------------------:------------------*1131621* KM ÉT központi 2 szobás, összkomfortos ház­rész eladó gyermektelen idősnek, lár: 12,9 M Ft. 06-30/268-2346-------------------------------------*1131424* KMÉT, Március 15. u.-i. I. em.-i 63 m2-es fel­újított, erkélyes lakás eladó: 9,3 M Ft. 06- 30/470-9236.-------------------------------------*1131322* 8 Kmét, Máriahegyben 64 m2-es ház kis te­lekkel eladó. 06-20/568-30-66.-------------------------------------*1131763* KMÉT, Rákóczi u.-i, fszt-i, 2 szobás lakás ga­rázzsal eladó. Ár: 11,5 M Ft Tel.: 06-30/907- 1727, 76/388-278-------------------------------------*1130467* KMÉT, vacsiközi tetőteres cs. ház azonnali köl­tözéssel: 22,5 M Ft. Telefon: 06-30/599-36- 44.-------------------------------------*1130529* KM ÉT 1. emeleti, 1,5 szobás, panellakás egye­di fűtéssel, tulajdonostól eladó. Ár: 7,2 M Ft Érd.: 06-20/9424-549------------------------------------*1131920* KM ÉTEN, Széchenyiváros, Domby L. utcában II. em.-i, egyedi fűtéses, 1 szoba+2 félszobás, erkélyes lakás tulajdonostól eladó. Ár: 12,6 M Ft Érd.: 06-70/555-12-70.-------------------------------------*1131523* 8 Kméten, kis Tescóhoz közel, csendes kör­nyezetben családi ház eladó. 06-70/405- 9422.-------------------------------------*1131638* KMÉTEN, Nagykőrösi u.-i 78 m2 exkluzív polgá­ri lakás eladó. Befektetésnek kiváló! 06- 30/383-2594 —;----;-----------------------------*1131896* KÜ LTERÜLETI polgári jellegű 220 m2-es épület 1,2 ha területtel eladó. 06-30/284-3384---;-------------------------------*1131329* LA DÁNYBENEI út térségében 6000 m2 építésre alkalmas terület eladó. 06-30/428-55-94.-------------------------------------* 1131690* SOLTSZENTIMREN sátortetős, felújított, össz­komfortos, 2,5 szobás családi ház melléképü­letekkel, gáz- és vegyestüzelésü lehetőséggel eladó. Kecskeméti lakáscsere is érdekel. Új Lakások a Honvéd kórház közelében 78/445-376,18 órától. ___ Használt lakás beszámítási Akár 4 % kedvezmény! Tedd rá a kezed és vidd! Kméten családi ház műhellyel a tied lehet Ián 350 E Ft 06-30/873-7990, 06- 30/876-0547. *1131220* SZÉCHENYIBEN 1. em. fűtés-korszerűsített, 2 Átadás: 2011 08.31. szobás, felújított lakás tulajdonostól eladó. Ügynökség kizárva. Telefonszám: 06-30/362- 8460.-------------------------------—--*1130610* SZ ÉCHENYIVÁROSBAN, a kórházzal szemben, a Gőzhajó utca 9-15. sz. háztömbben I. és II. em.-i, kétszobás, erkélyes, gázfűtéses, parkra néző lakás eladó. Telefonszám: 06-30/495- 1003-------------------------------------*1129643* SZENTKIRÁLYON új építésű családi ház eladó (külső vakolat hiányzik). Tel.: 06-30/505- 2251.-------------------------------------*1131863* TANYA eladó erdős részen. Tel.: 06-30/284- 3384---- *1131329* ÚS ZÓMEDENCÉS családi ház Kecskeméten tu­lajdonostól eladó. 06-70/934-3620-------------------------------- *1131946* VA CSI közi 88 m2 ház eladó. T.: 06-70/277- 7074-------------------------------------*1125608* 8 Városföldön kertes ház! T: 06-30/575-42- 77. —------------------;---------------*1130552* VÁ ROSKÖZPONTBAN, Árpád krt.-on téglaépíté­sű garzonlakás eladó: 5,2 M Ft. 76/482-405.----------------------------------—»1127786* 14 00 m2 máriahegyi építési telek eladó: 7,8 M Ft 06-30/962-98-55.---------------------:---------------*1129001* AL BÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉT, Akadémia krt.-i 57 m2-es fszt.-i felújított lakás kiadó. 06-30/3150-193.--------- *1130026* KE CSKEMÉTEN belvárosi garzonlakás bútoroz­va kiadó: 28 E Ft + rezsi + 1,5 hó kaució. 06- 30/458-8080---------;---------------------------*1131518* KE CSKEMÉTEN, szép kialakítású 70 m2 kertes ikerház fele kiadó. 06-20/355-2457------------- *1131897* KM ÉT belvárosi, 2 szobás, bútorozott lakás munkásoknak júl.-tól kiadó 06-30/612-6710-------------------------------------*1131922* KM ÉT központban családi háznál különálló, bútorozott lakrész kiadó. 06-30/312-7395,-------------------------------------*1131626* KMÉT műkertvárosi, I. em.-i, 60 m2-es, felújí­tott lakás kiadó. Mercedes gyártól gk.-val 7 perc. 90 E Ft/hó+rezsi 06-30/291-7907-------------------------------------*1131914* KM ÉTEN, belvárosban 84 m2 egyedi fűtésű la­kás kiadó. 06-20/541-0961 www.epitosimon.hu 76/480-750,20/428-4022 KMETEN garzon lakás kiadó. T.: 06-30/258- 7597-------------------------------------*1131602* KM ÉTI belvárosi 2 szobás, bútorozott lakás, nem dohányzóknak kiadó. 06-30/390-6143-----------------------------------—*1129775* 90 M2 és 200 m2 Kecskemét, belvárosi lakás hosszú távra kiadó. Telefonszám: 06- 30/9438-827.-------------------------------------*1131522* ALBÉRLETET KERES 8 Hetényegyházán kiadó családi házat kere­sünk! 06-20/287-3702-------------------------------------*1131010* ________GARÁZS_________ ÁR PÁD krt.-on ikergarázs fele eladó. 06- 20/406-4336.-------------------------------------*1131670* 8 Kecskemét belvárosában garázs eladó: 1,3 M Ft 06-30/311-0965.---------------------------1---------*1127686* 8 Kecskeméten a Korona-házban (Nyíri út 38., a megyei kórház mellett) Hörmann ga­rázskapuval elzárt dupla teremgarázs eladó. Ár: 4,5 M Ft. 06-20/9116-522-------------------------------------*1131854* KMÉT, Szinyei M. P. utcai garázssoron garázs eladó. 06-20/528-54-38.-------------------------------------*1131875* SZÉCHENYIVÁROSBAN, Kodolányi u.-i szimpla garázs eladó: 2,5 M Ft. 06-20/487-1889. GYÓGYSZERTÁRI SZAKASSZISZTENS OKJ-s képzés indul 2011. június végén Kecskeméten. Asszisztensi végzettség szükséges hozzá. Érd.: 34/343-007, 06-301568-73-54, e-mail: bondor.eva 1 @gmail.com, Ny.sz.11-0104-05 1174835. ffiSMLfflO triefe. Érd.: 06-70/386-67-27 A SZAVÚ N KÁT ADJ U K Munkatársat keresünk megyei napilap kézbesítésére TASS területére. Érdeklődni: 06-20/534-40-34 AVUNKAT ADJUK A sajtótájékoztatón újságíróhoz méltón tették fel kérdéseiket a fiatalok...

Next

/
Oldalképek
Tartalom