Petőfi Népe, 2011. június (66. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-18 / 141. szám
u} • f !■' ÜBE KOZELET A Becsületrend lovagi fokozatát adományozta Franciaország Haraszti Miklósnak, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) volt sajtószabadság-képviselőjének. A díjjal az egykori SZDSZ-es politikus életútját, a sajtószabadságért kifejtett tevékenységét ismerték el. ■EEEBQ*’ 19 nagykövetség a Budapest Pride mellett FOKOZOTT ELLENŐRZÉST és forgalomkorlátozást rendelt el a rendőrség a fővárosban a szombati Budapest Pride 2011 elnevezésű rendezvénnyel összefüggésben. A Hősök teréről induló melegfelvonulás ellen több ellendemonstrációt is tartanak. Közös nyilatkozatban biztosította támogatásáról a melegfesztivált 19 budapesti nagykövetség. A Jobbik betiltaná a felvonulást. Hunvald és Gál újra előzetesben ÚJRA ELŐZETES letartóztatásba helyezte a Fővárosi ítélőtábla Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert és Gál Györgyöt, a gazdasági bizottság volt SZDSZ-es elnökét. Úgy ítélték meg: a vádbeli cselekmények olyan súlyúak, hogy másként nem biztosítható a vádlottak jelenléte a tárgyalásokon. Tízből egy LMP-s kérdést engedett át az OVB az lmp az Alkotmánybírósághoz fordul, mert az Országos Választási Bizottság elutasított 9-et, az általuk benyújtott 10 népszavazási kérdésből - mondta Karácsony Gergely. A politikus szerint politikai motiváció is áll a döntések mögött, mert bizonyos kérdésekben a költségvetési vonzatot, más esetekben pedig „a túlságosan bonyolult vagy a túlságosan egyszerű fogalmazást tették szóvá”. Karácsony: Rossz vicc Emlékszik még valaki, mikor is kezdődött az álbróker büntetőpere? Az ügyek gyorsításával mindenki egyetért. De hogyan? - Erről folyik a vita A gyors igazság jó igazság büntetőeljárás Egy napig tarthatna a védő nélküli fogva tartás A tervezett 48-ról 24 órára csökkenhet a védővel való fogvatartotti érintkezés korlátozásának időtartama. Feszültség a Fidesz és a KDNP között. Vég Márton Változtatnak a kormánypártok a hét elején ismertté vált, vitákat kiváltó büntetőeljárási (BE) törvényjavaslaton, a tervezett 48-ról például 24 órára csökkenhet az az idő, amíg a fogva tartott nem találkozhat az ügyvédjével. A kiemelt ügyekben azonban így is védő nélkül kezdhetnék meg a nyomozók a kihallgatást. „Fontos, hogy a nyomozati szakasz legelején a védővel való érintkezést korlátozni lehessen az igazság felderítése érdekében" - fogalmazott Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője hozzátette: a nemzetközi normák szerint szeretnék a kérdést szabályozni, ahogyan például Franciaországban és Belgiumban ez működik. A politikus szerint akik az igazság mihamarabbi kiderülése ellen tiltakoznak, az MSZP bűnpártoló politikája mellé állnak. Úgy látja: az elmúlt húsz évben többek között azért rendült meg a közbizalom Magyarországon az állammal szemben, mert bizonyos korrupciós és közéleti szereplők által elkövetett bűncselekmények büntetőügyei akár öt-tíz éven keresztül is elhúzódtak. Példaként említette a Tocsik-, a Postabank- és a Kulcsár-ügyet. „Minden körülmények között ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy olyan büntetőeljárási módosítások legyenek, amelyek lehetővé teszik az ügyek gyorsítását” - jelentette ki. Az alkotmányügyi bizottság által hétfőn benyújtott javaslat (Balsai István, a testület fideszes elnöke szerint a Legfőbb Ügyészség kéréseinek megfelelően készült, a sajtó szerint az ügyészség csak véleményezésre kapta meg a javaslatot) kiemelt bűn- cselekménnyé nyilvánítaná például a nagy összegű csalásokat, a vesztegetést, a hivatali visszaélést és a közélet tisztasága elleni bűncselekményeket. Cser-Palkovics András fideszes képviselő tegnap benyújtott egyik módosítója ide sorolná még: a bűnszervezetben elkövetett bűncselekményeket, az emFelhorkant az ügyvédi kamara is A kemény büntetőpolitikai javaslatok ellen már felszólalt az ügyvédi kamara, a TASZ, a Magyar Helsinki Bizottság jogvédő szervezet, a Magyar Demokratikus Charta és a teljes parlamenti ellenzék. Az MSZP-s Bárándy Gergely szerint a változtatások a koncepciós eljárások alapjait rakja le, mert ilyen szabályok diktatúrákban, nem demokráciában szokásosak. (Az ügyvédek doayenje, idősb. Bárándy György pedig nem érti, „kinek a beteg agyában született ez az ötlet. Akinek ez az eszébe jutott, az ne állítsa magáról, hogy jogász” - mondta a Klubrádióban. berölés súlyosan minősülő eseteit, a terrorcselekményeket és a háborús bűntetteket is, lehetőséget adva az ügyészségnek a normál büntetőeljárástól eltérő, rendkívüli intézkedések alkalmazására. Az ügyészség megkapná azt a lehetőséget is, hogy maga dönthetné el, melyik bíróságon emel vádat. Noha Lázár János többször is hangsúlyozta, a törvényjavaslat miatt nincs feszültség a kormány és a Fidesz- KDNP frakciószövetség között, ez még sincs teljesen így. A Fidesszel szemben teljesen elhagyná a kereszténydemokrata Rubovszky György a kiemelt jelentőségű ügyben fogva tartott gyanúsítottaknál a védő nélküli fogva tartási időt. A KDNP-s politikus szerint az alkotmány és az alaptörvény rendelkezéseibe ütközik az őrizetbe vétel határidejének a meghosszabbítása, valamint a védelemhez való jog csorbítása. A Fidesz ellenben ragaszkodik ahhoz, hogy a kiemelt ügyekben a mai 72 óra helyett 120 órán (öt napon) keresztül lehessen őrizetben tartani a gyanúsítottakat. A szociális kérdőívek után tárgyalnak az érdekvédőkkel Húszezer szavazólapon vonták vissza jelképesen a Fidesz- KDNP pártszövetségre tavaly áprilisban leadott szavazatukat a rendvédelmi dolgozók csütörtöki demonstrációján. „Pozitívnak értékeljük a békés demonstrációt, a célunkat elértük” - mondta az egyik szervező, Kónya Péter. „Öntudatra kell ébredniük a magyar munkavállalóknak. Lassan kezdik felismerni, azok az intézkedések, amelyeket tervez a kormány, nemcsak a rendvédelmisekre fog vonatkozni, hanem minden állampolgárt nehéz helyzetbe hoz” - tette hozzá. Szerették volna átadni az államfőnek a szavazólapokat, a hivatalban azonban nem fogadták őket. Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint vizsgálni kell, hogy a kormány elleni voksolással csorbult-e a jogszabály, hogy katona vagy rendőr semmilyen politikai tevékenységet nem folytathat. A kabinet viszont csak a szociális kérdőívek feldolgozása után foglalkozik a szakszervezetek követeléseivel. ■ Elhunyt Deme László, a tudós nyelvész Az egyik legnagyobb nyelvész volt, az anyanyelv ápolását tekintette legfőbb feladatának - mondta Grétsy László pályatársáról, a június 6-án 90 éves korában elhunyt Deme Lászlóról. Sokoldalú kutató volt, akinek számos műve jelent meg. „A közéleti nyelv fontosságával foglalkozott, nyelvtörténettel, és még számos izgalmas területtel” - fogalmazott. Az alapító, Péchy Blanka halála után ő vette át vezetését és tartotta életben a Beszélni nehéz elnevezésű anyanyelvi mozgalmat. „A rádióban műsoraival, továbbá anyanyelvi táboraival rengeteget tett azért, hogy az ifjúságban megmaradjon az anyanyelv iránti szeretet” - mondta Grétsy László a professzorról. ■ MSZP: csak a kormány elítélésében lehet egyetértés pártszakadás? Nem valószínű: kiutat keresnek a szocialisták - Mesterházy Attila ledarálta Gyurcsány borítékját Noha „Egység Magyarországért” lesz a jelmondata az MSZP mai kongresszusának, még a pártszakadás lehetősége sem zárható ki teljesen. A tanácskozáson az elnökség javaslata alapján a szocialista párt jövőjéről mondhatják el véleményüket a küldöttek. Egyetértés csak az Orbán- kormány tevékenységének teljes elítélésében valószínűsíthető. Apró örömre adhat csak okot a pártnak, hogy a Szonda Ipsos felmérése szerint a választások óta most a legkisebb a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben: az előbbi mögé a választókorúak 23 százaléka, az utóbbihoz 13 százaléka sorakozik fel. A kormánypártnak tehát jelenleg 800 ezerrel több szimpatizánsa van, mint a szocialistáknak. Mesterházy Attila pártelnök a belviták lezárását várja a kongresszustól. Az MSZP gyökeres átalakítását sürgető Gyurcsány Ferenc azonban már az elnökség kérdésfeltevésével sem ért egyet. A szocialisták között hosszú ideje vita folyik a párt átalakításának mikéntjéről: Gyurcsány Ferenc és köre konzervatívok és liberálisok előtt is nyitott gyűjtőpárttá alakítaná az MSZP-t, míg a pártvezetés szerint együtt kell működni más demokratikus erőkkel, de az MSZP nem lehet _ azok olvasztótégelye. A vitát az | őszödi beszéd kiszivárogtatásé- I ról folyó üzengetés is beárnyé- Itt az ima nem ;ít. Gyurcsány sorsa eldőlhet a mai pártkongresszuson kolja. Először Szanyi Tibor elnökségi tag arról nyilatkozott: a beszédet Gyurcsány Ferenc és köre adta át a sajtónak. A volt miniszterelnök ezt cáfolta, majd csütörtökön azt közölte: levélben tudatta Mesterházy Attilával mindazt, amit erről az ügyről tud, köztük azok nevét, akik szerinte a beszédet nyilvánosságra hozták. A pártelnök a borítékot tegnap olvasatlanul megsemmisítette, és arra szólította fel Pintér Sándor belügyminisztert, tegyen nyilvánossá minden, a beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatos, rendelkezésre álló információt. A belügy azonban közölte: nem hajlandó részt venni egyetlen párt belső harcában sem. ■ Három kormány felelős? a 2000-ES években megnöve- kedett államháztartási hiányért három kormány viseli a felelősséget: az Orbán-, a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány - mondta Gyurcsány Ferenc a téma okait vizsgáló parlamenti bizottságban. Szerinte az Or- bán-kormány intézkedései 570, a Medgyessy-kabinet száznapos programjai 817, a Gyurcsány- kormány 20057)6-os lépései pedig 512 milliárdos, a következő költségvetésekre is kiható többlet kiadást okoztak. Úgy vélte: annyi a különbség közte és a jelenleg kormányoldal között, hogy ő beismeri, hogy hibáztak.