Petőfi Népe, 2011. június (66. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-14 / 137. szám

KAFF x * 10. KECSKEMÉTI ANIMÁCIÓS FILMFESZTIVÁL A jelentős életmű záloga a tisztesség és a tehetség A 10. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál és n 40 éves Kecskeméti Animációs Filmstádió ignzgatéját. Mikulás Ferencet kérdeztük. Milyen kecskeméti filmeket vetítenek a fesztiválon? A versenyprogramba került filmjeinken kívül két elő­adásban gyerekeknek szánt munkáinkat mutatjuk be, két vetítésen pedig a felnőtt animációinkból állítottunk össze egy válogatást. A kicsiknek szánt egyik vetíté­sen egyedi filmeket láthatnak majd, míg a másikban népszerű televíziós sorozatainkból vetítünk, így egy- egy epizódot választottunk ki a Magyar Népmesék a Vízipók csodapók a Leo és Fred, a Mesék Mátyás királyról, a Mondák a magyar történelemből, a 100 éve történt, a Négyszögletű kerek erdő, a Világlátott egérke és a Tinti című szériákból. Nem lehetett könnyű kiválasztani, hogy mely szerzői filmek kerüljenek a programba. Valójában sokkal több filmet szerettünk volna bemutat­ni az elmúlt negyven év terméséből, de az időbeli kor­lát megkötötte a kezünket. Azért, hogy a műsor híven tükrözze a stúdió múltját, jelenét és sokszínűségét, a legpraktikusabb megoldást választottuk, minden ren­dezőnktől egy-egy filmet kértünk. A stúdió 1971-es megalakulása óta Ön a stúdió vezető­je, milyennek látja a négy évtized alatt innen kikerülő filmeket? Azt hiszem, hogy hosszútávon minden szakma színvo­nalát az ott dolgozó emberek tartása, emberi tisztessége határozza meg és csak másodsorban a szakmai fel- készültség, legyen szó beteggyógyításról, a pedagógus munkájáról, autószerelésről vagy a hivatali munkáról. Ez még jobban igaz az alkotói munkakörben dolgozó emberekre. Ha nem jár kéz a kézben a tisztesség és a tehetség, nem születhet igazán jelentős életmű. De hogy a kérdésére válaszoljak, munkatársaim, legyen szó rendezőről, operatőrről, háttértervezőről, animátor- ról vagy rajzolóról, minden esetben a lehető legjobbat kívánták létrehozni, még akkor is, ha ezt nem tudtam mindig megfelelően honorálni. Ez vonatkozik nem­csak a szerzői filmekre, de a televíziós sorozatokra és a külföldi koprodukciókra is. Van esetleg kedvenc filmje az elmúlt 40 évből? Inkább úgy mondanám, vannak. Természetes, hogy közel állnak a szívemhez azok a filmek, filmso­rozatok, amelyeket ötleteim, javaslataim alapján vállalt fel egy-egy rendező és valósította meg saját filmjeként, de kivétel nélkül büszke vagyok minden filmre, ami a stúdiónkból került ki. Mit jelen Ón számára a mostani KAFF-on, hogy idén 40 éves a kecskeméti rajzfilmstúdió? Mindenekelőtt örömet, hogy munkatársaimmal együtt sikerült sok nehézség közepette is megőrizni a stúdiónkat és olyan filmeket készíthettünk és ké­szíthetünk, amelyeket nemcsak mi, hanem mások is szeretnek itthon és külföldön is. Ha ezt az örömöt most itt a fesztiválon a közönséggel és szakmabeli barátainkkal is megoszthatjuk, az azt (a szintén örömteli dolgot) fogja jelenteni, hogy részei vagyunk egy olyan közösségnek, amely hoz­zánk hasonlóan gondolkozik. | M M| I I I I | I I I I| II I I | M I I| I I I I | I I I I | I II I | I I I I | I I I 11111 • fi' I I I I | I I I 11111111111 i ■ ■' I 1111" I" " 11 A Szabad Animációs Filmkészítők másodszor találkoznak A SZAFT-on a nem szakmabeli, ám annál kreatívabb és lelkesebb animációs filmkészítők munkáit lehet megtekinteni. A KAFF kísérőrendezvényeként idén második alka­lommal rendezzük meg a kecskeméti Városi Kulturális Mozgalom (VÁKUM) Egyesülettel karöltve a SZAFT-ot, ahová bármely független (értsd „(még) nem professzi­onális") alkotó nevezhette bármely animációs techni­kával készült filmjét. A filmekről Liszka Tamás ani­mációs producer, M Tóth Éva és Ulrich Gábor Balázs Béla-díjas animációs filmrendezők döntenek majd. Az amatőrfilmes versenyprogram mellett sok egyéb programmal várják a Főtér túlsó végén, a SZIGMA Kiállítótérben az érdeklődőket június 16. és 18. között, ahol video- és képregény-installációk is szerepelnek a SZAFT-os étlapon. A magyar képregényesek négy, egyenként is érdekes kiállítása mellett, aki kedvet kapna a műfajhoz, egy képregényes workshopon próbálhatja ki magát. (Rész­letes ismertető a 3. oldalon.) A SZAFT-on a ma már hagyományosnak számító Lo­cal Heroes bulit is megrendezik június 17-én, pénteken este 10-től a Tudomány és Technika Házában, ahol a Kecskemétről származó, időközben országos hírnévre szert tett DJ-k fogják ritmusra animálni a tömegeket. t A film akusztikus rétegének komponensei, úgymint a- zene, u zajok és zörejek vagy az élőszó az animációs 1 filmek kiemelten fontos elemei. Az animációs rövid­- filmekre gyakran tekintenek ágy, mint megmozgatott : képzőművészeti alkotások, és így a filmek hangsáv- 7 jára általában kevesebb ügyelem jut. Idén, Kodály szülővárosában, a 2011-es Liszt-évben a jubileumi- tizedik kecskeméti fesztivál programjának vezérmo­1 tívuma a zene és az animáció kapcsolata, éppen ezért kiemelt figyelmet szentelünk az animációk audio­: vizuális megformáltságának. Többek között előadást tart a világ egyik leghíresebb animációs zeneszerzője, Normand Roger Kanadából,- aki számos Oscar-díjas animációs rövidfilm hangren­dezője volt. Válogatást mutatunk be a ma már klasz­2 szikusnak számító és az elmúlt évtizedben készült ; magyar animációs videoklipekből. Az Otthon Moziban ; június 17-én pénteken este fél 9-től az Illés, az Omega vagy Hobó mellett ismét dalra fakad a Kistehén, majd pedig együtt izgulhatjuk végig Rambo és a Lenin-kló- nok küzdelmét a jól ismert Neo-klipben. A 7. Európai Animációs Játékfilm Fesztivál program­jában láthatjuk a jelenleg futó nemzetközi szemléken díjakat halmozó (és részben a kecskeméti stúdióban készült) Chico és Ritát Spanyoloszágból, amely a vi­lághíres kubai Bebo Valdés zenéjén keresztül mutatja be egy szenvedélyes szerelem történetét. Vendégünk lesz az Öreg zongora meséi című nemzet­közi animációs sorozatprojektjével Oxana Cherkasova orosz rendezőnő. Ugyanebben az időpontban az Otthon Moziban világ­körüli útra indulunk európai animációkon és népszerű amerikai mesefilmeken keresztül. Mi köti össze őket? Mind Liszt Ferenctől kölcsönzik a zenéjüket. A két évvel ezelőtt elhunyt Dargay Attila ma már klasz- szikussá vált rajzfilmjében, a Ludas Matyiban a sze­gény, furfangos libapásztor történetét izgulhatjuk végig újból. A kultikus rajzfilmben ráadásként többek között Liszt Ferenc muzsikája is felcsendül. Immár hagyományosan lesz homokanimációs show is: az idei KAFF-on Liszt Les Preludes-jél „nézhetjük végig" a világhíres animációs rendező Cakó Ferenc animációs tolmácsolásában a fesztivál nyitóestéjén, este 7-től a Kulturális és Konferencia Központban. Természetesen, ha már zene és animáció, a koncertek sem hiányozhatnak idén a fesztiválprogramból. A fesz­tivál megnyitóján a népszerű kecskeméti Csík zenekar vezetője, Csík János és barátai muzsikálnak. Zenél nekünk Ágoston Béla formációja, az Ágoston „Frió", Szabó Balázs Bandája és immár hagyományosan a Kaláka Együttes is fellép a KAFF-on. A koncertek esténként 8-tól kezdődnek a fesztivál új helyszínén, a Kecskeméti Városháza szecessziós díszudvarán, utánuk pedig este 9-től animációs játékfilmekre han­golódunk át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom