Petőfi Népe, 2011. június (66. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-07 / 132. szám

Célkeresztben a munkaképes nyugdíjasok t. ház Döntés a korkedvezmény elvételéről - A parlament Orbánra, a kormányfő a vihar elükére várt Mádl Ferenc emléke előtt tiszteleg a parlament. A néhai köztársasági elnököt ma helyezik végső nyugalomra Elfogadta a T. Ház azt az alkotmánymódosítást, amely lehetővé teszi a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdí­jának megszüntetését is. Vég Márton Az MSZP javaslatára név szerint szavaztak a parlament tegnapi ülésén a képviselők arról a fideszes alkotmánymódosító ja­vaslatról, amely csökkenthetévé vagy szociális ellátássá alakítha­tóvá tette az öregségi nyugdíjkor­határ előtt folyósított nyugellá­tást. A szavazás sokat csúszott, mert a Fidesz-frakció kérésére több mint egyórás szünetet ren­delt el a házelnök. Arra kellett várni, hogy Orbán Viktor vissza­érjen a gödöllői Európa-Ázsia fó­rumról, ahol egy villámcsapás okozta áramszünet bonyolította a dolgokat (lásd: kis fotónk). A kormánytöbbség által meg­szavazott módosítás alapvetően két dolgot céloz: a korkedvezmé­nyes nyugdíjak visszavételét, il­letve a korhatár előtti rokkant­nyugdíjak felszámolását. A javas­lat tehát nem azt jelenti, hogy minden jelenlegi kedvezménye­zett teljesen elveszítené az álla­mi segítséget, csupán azt, hogy az eddigi juttatásokat máshogy hívják majd, illetve, hogy a támo­gatás forrása a mostani gyakorlat­tal ellentétben nem a nyugdíj- kassza lesz. Jelenleg 238 ezren kapnak úgy öregségi nyugdíjat, 337 ezren pedig rokkantsági nyugdíjat, hogy nem érték el a nyugdíjkorhatárt. Lázár János és Balsai István fideszes poütikusok javaslata sze­rint csak a korhatár alatti munka­képes nyugdíjasok azok, akik tel­jesen elveszíthetik a nyugdíjat. A valódi, de a nyugdíjkorhatárnál fiatalabb rokkantnyugdíjasok (akik bajukat friss orvosi igazo­lással bizonyítják) továbbra is kapnak majd ellátást, csak felte­hetően más néven, illetve esetleg kevesebbet, mint most. „A válto­zások következtében a jövőben becslések alapján mintegy 150 ezerrel bővülhet a munkaerőpiac Áramszünet a gödöllői fórumon különböző területem tevékenyke­dő munkavállalói létszám” - mondta korábban Matolcsy György. A nemzetgazdasági mi­niszter tervei szerint az átalakuló ellátásokkal kapcsolatban új, a foglalkoztathatóságot alapul vevő és a munkaerőpiacra való vissza­térést segítő ellátórendszert ve­Felduzzasztott Alkotmánybíróság MÁR AZ ALAPTÖRVÉNY 2012. január elsejei hatályba lépé­se előtt, a jelenlegi 11-ről 15 főre bővíti az Alkotmánybí­róság létszámát az a javas­lat, amelyet lapzártánk után szavazhatott meg az Ország- gyűlés. A testület elnökét az eddigi gyakorlattól eltérően nem a tagok egymás közül, hanem a I Ház választja meg. Július 31-ig megválaszt­ják a most hiányzó öt tagot és az új elnököt, aki szep­tembertől foglalja el hivata­lát. Paczolay Péter mandátu­mát addig meghosszabbít­ják, hogy ne maradjon el­nök nélkül a testület. zetnének be. A hangos nemmel szavazó szocialisták arra kérték Schmitt Pál államfőt, ne írja alá a törvényt, mert az 600 ezer ember szerzett jogait vonja meg, így tá­madás volna a jogállam ellen is. A Jobbik az Alkotmánybíróság­hoz fordul, ha megvonják a rend­védelmi dolgozók nyugdíját. A PSZ nem érti a kormányzat reakcióját A PEDAGÓGUSOK Szakszerve­zete érthetetlennek tartja a pedagógusok tüntetésére adott azon kormányzati re­akciót, amely szerint a nem­zeti konzultációban szerep­lő, a közoktatást érintő kér­désre adott válasz függvé­nyében kíván dönteni a köz­oktatásról. „Visszautasítjuk azt a feltételezését, misze­rint a megmozdulás mögött poütikai érdekek álltak” - írta a PSZ. Nem boldogul a NATO Líbiában további tagországok hoz­zájárulását kérte a NATO főtitkára az atlanti szövet­ség líbiai akcióihoz. „Né­hány szövetséges, aki viseli a terheket, most azt kezdte kérdezgetni, lehetne-e egy kicsit szélesíteni a részvé­telt” - fogalmazott Anders Fogh Rasmussen. Dominique Strauss-Kahn a bíróság előtt „nem vagyok bűnös” - jelen­tette ki Dominique Strauss- Kahn tegnap a New York-i bíróságon az ellene felhozott szexuális bűncselekmény, nemi erőszak kísérlete és törvénytelen fogva tartás vádjában. Az IMF volt ve­zérének legközelebb július 18-án kell majd megjelennie a törvényszék előtt, ha bű­nösnek találják, akár hu­szonöt év börtönt is kaphat. HIRDETÉS i)/m • A bohócforradalom alatt visszavonják a voksokat Bohócforradalom lesz június 16- án. A rendvédelmi sztrájkbizott­ság volt elnökei magánember­ként ugyanis ezen a néven szer­veznek tüntetést az alkotmányos jogok védelmében. Kónya Péter, a fegyveresek és rendvédelmisek szövetségének elnöke és Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének el­nöke minden olyan civil- és tár­sadalmi szervezetet, szakszerve­zetet és állampolgárt várnak, aki bizalomvesztés miatt „visszame­nőleges hatállyal” visszavonná a Fidesz-KDNP-re tavaly leadott szavazatait. Az igenek túlsúlya után a Sándor-palotához vonul­nának, hogy „érvényt szerezze­nek a nép akaratának”. Azt ké­rik, mindenki bohócnak masz­kírozva jelenjen meg. Remélik, a rendvédelmi szakszervezetek is csatlakoznak. Az érdekvédők nem látták értelmét az egyezte­tésnek, tüntetési hullámra és sztrájkokra készülnek. A rendvédelmi szervezetek és a belügyminiszter közötti tegnapi egyeztetésen sem született megállapodás, ezért ma reggel a kormányfővel folytatódnak az egyeztetések. Orbán Viktor a TV2-ben másod­szorra is dezertőrnek nevezte a „füstbombákat dobáló, vízcsapo­kat törő” rendőröket és tűzoltó­kat. A rendvédelmi dolgozók nyugdíjával kapcsolatban a kor­mányfő azt mondta: „Higgadtan, nyugodtan, emberséges módon, de ezt a változást végig fogjuk csinálni, akkor is, ha nemcsak tüntetnek a házam előtt, hanem beköltöznek a hálószobámba.” Lakelhagyási tilalommal teg­nap szabadlábra helyezték a hűtlen kezelés miatt őrizetbe vett Szima Juditét, a Tettrekész ren­dőrszakszervezet főtitkárát. ■ Kónya Péter és Árok Kornél. A Tettrekész főtitkárát szabadon engedték

Next

/
Oldalképek
Tartalom