Petőfi Népe, 2011. május (66. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-16 / 113. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. MÁJUS 16., HÉTFŐ SPORT 15 Negyedjére sikerült kézilabda Megszakadt a rossz sorozat Simon Bence (labdával) a kecskeméti csapat egyik legjobbja volt, négyszer talált be a balatonfürediek kapujába A Ferencváros női kézilabdacsapata nyerte meg az idei KEK-sorozatot Megnyerte a KEK-et a Ferencváros női kézilabdacsapata, miután a múlt heti, 34-29-es hazai siker után a döntő tegnapi, idegenbeli visszavágóján 23-23-as döntetlent játszott a spanyol Mar Alicante együttesével, s így öszszesítésben 57-52-re jobbnak bizonyult riválisánál. A zöld-fehér klub története harmadik európai kupadiadalát aratta, a KEK-et pedig 1978 után másodszor hódította el. A mezőny legeredményesebbje ezúttal is Isabel Ortuno volt nyolc találattal, míg a magyaroknál Tömöri Zsuzsanna talált legtöbbször a hálóba, szám szerint hétszer. A magyar női kézilabdasportnak ez volt all. európai kupasikere, az FTC pedig története hetedik döntőjében harmadik diadalát könyvelhette el. Az együttes 1978-ban KEK-et, 2006- ban EHF Kupát nyert, míg 1971- ben a BEK-ben, 1979-ben és 1994-ben a KEK-ben, 2002-ben pedig a BL-ben lett második. ALICANTE (SPANYOL)-FTC RAIL CARGO HUNGÁRIA 23-23 (10-11) KEK-döntő, visszavágó: Alicante, 2000 néző, vezette: Tomo Vodopivec (szlovén), Robert Krasna (szlovén) Gólszerzők: I. Ortuno 8, Bernataviciute 5, Tóbiásén 3, Jovovic, De Sousa, Cracuin 2-2, Nunez 1, illetve Tömöri 7, Szucsánszki, Kovacsicz 5-5, Szamoránsky R, Trufán 2-2, Zácsik, Szarka 1-1 KEK-győztes: a Ferencváros 57-52-es összesítéssel. Dobrovitz József dobogóra hajtotta négyes fogatát Dobrovitz József a harmadik helyen végzett a négyesfogathajtók versenyében a windsori nemzetközi viadalon. A vecsésiek világbajnoka bravúros akadályhajtásának köszönhette sikerét, és 2004 után lett ismét harmadik a brit királyi kastélyparkban. A győzelmet - 2008-as és 2010-es sikerét követően immár harmadszor - a magyar tulajdonban lévő lovakat hajtó ausztrál Boyd Exell szerezte meg, a második a holland Ijsbrand Chardon végzett. ■ Megszakadt a Balatonfüred elleni rossz sorozata a Pajor Pálinka Kecskemét SE-nek. A hírős városi férfi kézilabdacsapatnak végre sikerült nyernie a Balaton-partiak ellen. Borbély Károly Álomrajtot vett a jól védekező Pajor Pálinka Kecskemét SE. A Balatonfüred a 10. perc elején lőtte az első gólját Salamon révén. A hazaiak ekkor már négy találatnál jártak: Szabó Péter kétszer, Simon és Vancsics egyszeregyszer vette be az ellenfél kapuját. Majd jött az újabb kecskeméti gól - Vancsics járt túl Szathmári kapus eszén -, Sótonyi László, a fürediek edzője időt kért. Tíz perccel később Avar György, a KSE szakmai igazgatója tette ugyanezt, ugyanis Ivanov szárnyalásának köszönhetően - na meg annak, hogy a kecskemétiek buta hibákat követtek el - fordított a vendégegyüttes (7-8). Innentől a szünetig fej fej mellett haladt a két csapat. A szünetet jelző dudaszónál a Sótonyi-alakulat volt aprócska előnyben (10-11), de emberhátrányban. Az első harminc perc legvégén ugyanis ki kellett állnia az egymással „kissé” durván bánó Petrának és Kis Ákosnak, valamint a Szabó Pétert földbe döngölő Ivanovnak. Tehát a második játékrészt a Balaton-partiak négy, a hírős városiak öt mezőnyjátékossal kezdték, majd két percig lehetett előnyben az Avar-legénység. Mindez arra volt elegendő a Pa-NB l-ES FÉRFI-KÉZILABDABAJNOK-ság, rájátszás az 5-8. helyért. Kecskemét, 500 néző. Vezette: Ágnecz, Sipos 0. KECSKEMÉT: Nagy L. - VANCSICS 6 (1), DOBÓ, PETRO 7 (5), SIMON 4, Szabó P. 4, Varsandán. Csere: Farkas ]., KISS 0. (kapujor Pálinka KSE-nek, hogy Vancsics egyszer betaláljon (11-11), valamint Kiss Olivér bemutasson két hatalmas bravúrt. Ismét elkezdődött a fej fej melletti menetelés, egészen a negyvenedik percig: akkor Berta, Petro, és Temesvári vezérletével meglépett (17-14) a hazai gárda. Még sikerült felzárkóznia a Fürednek, de a következő háromgólos hátrány (21-18) után már nem. Hiába kért időt Sótonyi a végső dudaszó előtt hét perccel, hiába őrjöngött a kispad mellett egyegy játékvezetői ítéletet vitatva, nem tudott segíteni csapatán. sok), Bajusz, Tóth E, Berta 2, Konkoly, Gyuris, Temesvári 3. Szakmai igazgató: Avar György BALATONFÜRED: SZATMÁRI - Tombor 1, Ivanov 3, Kovács Gy. 1, Kis Á., SZŐLLŐSI BENCE 6, Pásztor. Csere: Szabó T. (kapus), Salamon 2, SANDRK 5, Lelkes 1, Németh L 4 (2). A rájátszás állása 5. Csurgói KK 4 3 1 - 123-116 10 6. Balatonfüred 4 2 - 2 106- 96 8 7. Kecskemét 4 2 11 110-110 7 8. PLERKC 4 - - 4 112-129 1 Két perccel a találkozó vége előtt 25-19-ről lett ugyan 25-22, de akkor Avar György rendelte magához azonnal tanítványait. A kecskeméti szurkolókban pedig felrémlett, hogy volt már példa arra, amikor tetemes előnyt engedett ki kezéből a KSE...- Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy a hajrában elveszíthetjük a meccset, nem azért kértem időt - mondta Avar György, majd hozzátette: - Ebben a bajnokságban negyedjére játszottunk a Füreddel, és végre sikerült nyernünk. Edző: Sótonyi László. Az eredmény alakulása. 5. p.: 3-0. 10. p.: 4-1. 14. p.: 6-2. 21. p.: 7-4. 24. p.: 7-8. 35. p.: 12-11. 40. p.: 14-13. 46. p.: 18-16. 52. p.: 20-18. 57. p.: 23-18 Kiállítások■ 10, ill. 12 perc. Hétméteresek: 8/6, ill. 2/2. HÍRSÁV Madarász Dóra remekel a Top 12 versenyen asztalitenisz Javában tart az ifjúságiak Top 12 versenye Egerben, ahol tegnap estig hét kört rendeztek meg. Madarász Dóra (Univer-KTE) eddig remek teljesítményt nyújtott, mindössze két játszmát veszítve veretlenül áll az élen. Folytatás ma a 8-11. fordulóval, ahol Dóra nehezebb ellenfelei következnek. Csömör Erika ezüstérmes a mallorcai versenyen TRiATLON Csömör Erika ezüstérmes lett a Mallorcán rendezett féltávú triatlonversenyen. A magyar versenyző hallatlanul erős mezőnyben harcolta ki a második helyet. A győzelmet a brit Emma-Kate Lindbury szerezte meg. Boczkó Gábor ötödik, a csapat hatodik vívás Boczkó Gábor az ötödik helyen végzett a férfi párbajtőrözők stockholmi Grand Prix-versenyén. A férfi kardozók Madridban léptek pástra a hét utolsó napján, s a Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Lontay Balázs, Gáli Csaba összeállítású válogatott hatodikként zárt a csapat-Világkupán. Spanyol tinédzser sikere Le Mans-ban ' Motorsport SebestyéiV ' Péter a 25. helyen végzétt a 125 kcm-esek között a gyorsasági világbajnokság Francia Nagydíján, Le Mans-ban. Győzött a ló éves spanyol Maverick, sodik Nicolas Terol lett. má-Totóeredmények - 19/2. hét 1.1 FC Köln-Schalke 2-1 1 2. Bayern MünchervVfB Stuttgart 2-1 1 3. Dortmund-Frankfurt 3-1 1 4. Freiburg-Leverkusen 0-1 2 5. Hamburg-Mönchengladbach 1-1 X 6. Hannover-Nürnberg 3-1 1 7 Hoffenheim-Wolfsburg 1-3 2 8. Kaiserslautern-Bremen 3-2 1 9. Manchester Citv-Stoke 1-0 1 10. Liverpool-Tottenham 0-2 2 11 Miian-Cagliari 4-1 1 12. Catania-Roma 2-1 1 13. Parma-Juventus 1-0 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Napoli-lnternazionale Lapzártánk után Pajor Pálinka Kecskemét SE - Balatonfüredi KSE 26-23 (10-11) A soltvadkertiek ismét legyőzték az idei bajnokot A második helyen fejezte be az idei bajnokságot az Akker Plus Soltvadkerti TE női asztaliteniszcsapata az Extraligában. Ambrus Ferenc tanítványai tegnap délelőtt 7:3-ra legyőzték a bajnok Budaörs együttesét.- A győzelem és a bajnoki ezüst ellenére van egy kis keserűség bennem, hiszen az aranyérmest kétszer is 7:3-ra vertük meg az idei bajnoki idényben, mégis ellenfelünk lett az első, és mi csak a másodikok - mondta a tegnapi összecsapást követően a soltvadkertiek mestere. A találkozót Csengődön játszották, a kínai Shi Jian és Ambrus Krisztina 3-3, Ambrus Tímea 1 győzelmet szerzett. ■ Hiába a sok orosz repülő, a cseheké a hoki-vb-bronz A cseh válogatott lett a bronzérmes a szlovákiai jégkorong-világbajnokságon, miután a vasárnapi helyosztón 7-4-re legyőzte az orosz csapatot. CSEHORSZÁG-OROSZORSZÁG 7-4 (2-3, 3-1, 2-0) Gól: Cervenka (4., 31., 36.), Prucha (11., 23.), Marek (47.), Plekanec (59.), illetve Kovalcsuk (10., 19.), Kulikov (10.), Taraszenko (37.) Rengeteg orosz szurkoló érkezett a zárónapra, persze abban a reményben, hogy a csapat nem a kis-, hanem a nagydöntőben lép pályára. A szervezők elmondása szerint annyi orosz magánrepülőgép jött tegnap, hogy a pozsonyi repülőtér nem volt képes fogadni valamennyit, így többeknek Bécsben kellett landolniuk. A bronzmeccsre a feketepiacon 150 euró volt a legolcsóbb jegy. Az oroszok végig rosszul védekeztek, és Cervenka mesterhármasa döntőnek bizonyult. Az utolsó szünet előtt Taraszenko úgy szépített (5-4), hogy a videóbírás visszajátszás elárulta: a korong a kapuból pattant ki. A csehek az utolsó negyedben is nagy kedvvel játszottak, és Marék egy ellentámadásból növelte a különbséget. A végén pedig még egy üreskapus gól is született: 7-4. Az aranyéremről döntő Svédország-Finnország-összecsapásra lapzártánk után került sor. ■ HIRDETÉS Nimródok fogadalma £°r » . ■ fgsMPRRHI Peloii Népe + VPN + TVR HET 4680 Ft/hó helyett csak 3155 Ft/hó Megtakarítás havonta: 1525 Ft, évente 18300 Ft @ Előfizetési szándékát jelezheti a Petőfi Népe kézbesítőinél, vagy e-mailben: terjesztes@petofinepe.hu Akciónk csak a Petőfi Népét teljes áron előfizetők részére vonatkozik! f£Pet|VSépeQ.