Petőfi Népe, 2011. május (66. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-11 / 109. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. MÁJUS 11., SZERDA 5 MEGYEI KÖRKÉP Brutális család: anyjuk is segített a rablógyilkos testvéreknek Lezárult a nyomozás a tavaly nyáron Soltvadkerten történt brutális rablógyilkosság ügyé­ben. Két testvér és az anyjuk el­len is vádemelési javaslattal élt a rendőrség. A Bács-Kiskun Megyei Rend­őr-főkapitányság bűnügyi osztá­lya nyereségvágyból elkövetett emberölés gyanúja miatt folyta­tott eljárást. Tavaly július 18-ról 19-re virradó éjjel gyilkoltak meg egy soltvadkerti, egyedül élő 69 éves bácsit. A testvérpár - egy 24 illetve egy 20 éves fér­fi - kitervelte, hogy elviszik ér­tékeit, ezért surrantak be a bácsi nyitott otthonába. A testvérpár kutakodás közben zajt csapott, amire a bácsi felriadt. Erre neki­estek, és egy féktárcsával úgy megverték, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe. ■ Egy féktárcsával úgy megverték, hogy bele­halt sérüléseibe. A brutális rablók a lakásból különféle tárgyakat, három bankkártyát és pénzt vittek el 103 ezer forint értékben, és el­lopták áldozatuk 165 ezer forin­tot érő Volkswagen Golfját is. Ez­zel a kocsival menekültek el, majd otthon 43 éves édesanyjuk-, kai együtt elpakolták a zsák­mányt. Az egyik testvér később kocsikázni indult a lopott autó­val, közben pedig a Soltvad­­kertről Bocsa felé vezető úton balesetet szenvedett: felborult a VW-nel. A helyszínre küldött rendőrjárőr a balesetet helyszí­nétől nem messze igazoltatta a férfit, aki beismerte, hogy ő ve­zette a Soltvadkertről ellopott ko­csit. A rendőrök a tulajt keresve mentek a gyilkosság helyszíné­re. Ekkor találták meg a bácsit vérbe fagyva. Az ügyben a fiúk és anyjuk is előzetes letartózta­tásban van, hiszen az asszony is tudott arról, miért indultak a bácsihoz. Sőt ruhát, gumikesz­tyűt is adott fiainak, és segített a bűnjelek eltüntetésében is. A Bács-Kiskun Megyei Rend­őr-főkapitányság bűnügyi osz­tálya az eljárást kedden fejezte be, az iratokat vádemelési ja­vaslattal az ügyészségnek küld­ték - tájékoztatott Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószó­vivője. ■ R A. dénFesetp i ozurík cs< Solton az országjáró tárlat Bűnmegelőzési kiállítás nyílt a solti Vécsey Károly Művelődési Házban tegnap. A tárlat megnyitóján, melyen helyi óvodások és általános iskolások vettek részt, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság előadója a közlekedési szabályok betartása mellett a dohányzás káros hatásairól és a korai diszkózás veszélyeiről is beszélt a gyerekeknek. A kiállítás egy héten át várja látogatóit. Winnetou lesz Ganxsta műsorterv Lehár: A víg özvegy - ismét lesz nagyoperett Kecskeméten! Elkészült a kecskeméti színház következő évadá­nak műsorterve. A Bánk bán nyelvileg felfrissített változata, Lehár Ferenc Víg özvegye fémjelzi az új évadot. Rákász Judit- A közönség igényeinek kiszol­gálása mellett fontos szempont volt, hogy olyan darabokat vá­lasszunk, amelyek segítik a tár­sulat további fejlődését, s egyben jó lehetőséget kínálnak azoknak a rendezőknek, akiket megsze­rettünk az elmúlt években - mondta Cseke Péter, a kecske­méti Katona József Színház igaz­gatója az új műsorterv kapcsán. Az évad szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján a Bánk bán bemutatójával kezdődik. Or­szágos visszhangra számíthat az előadás, hiszen Katona drámá­jának új szövegváltozatát viszi színpadra a kecskeméti társulat Bagó Bertalan irányításával.- Óriási feladatra vállalkozunk- mondta az igazgató. - A Bánk bán a magyar irodalom gyöngy­szeme, ugyanakkor nyelvezete a mai olvasó és néző számára ne­hezen követhető. Vállalva a kihí-Ganxsta Zolee vást és a felelősséget, felkértem Szabó Borbála író, dramaturgot, hogy készítse el a dráma mai nyelvezetre írt változatát. Az első nagyszínházi bemu­tató a krimiirodalom klassziku­sa lesz: Agatha Chirstie: Az egérfogó című darabját láthatja a közönség szeptember 30-án. Nagyoperettre sem kell tovább várni a műfaj kedvelőinek, októ­berben felcsendül Lehár Ferenc: A víg özvegy gyönyörű muzsi­kája. A primadonna Sáfár Móni­ka, a bonviván a Nyomorultak­ból jól ismert Egyházi Géza és Kiss Zoltán lesznek, kettős sze­reposztásban. Nem nehéz megjósolni, hogy a harmadik bemutató is Kecske­métre irányítja a figyelmet: Kari May Winnetoujának címszere­pét Ganxsta Zoli játssza, Old Shatterhand szerepében Orth Pétert láthatjuk. Az előadás ze­néjét Szemenyei János szerezte, akit a kecskeméti közönség a 2009-es legendás Amadeusban láthatott Mozart szerepében, s aki az új évadban visszaszerző­dik a Vígszínházból Kecskemét­re. Az egérfogóban és a Bánk bánban lép majd színpadra, a korosztályának egyik legtehet­ségesebb művészeként számon tartott színész, zeneszerzője.- Kis színházi bemutatók is sok meglepetést tartogatnak -mondta Cseke Péter. - A Kama­raszínházban Szász János ren­dezésében mutatjuk be Füst Mi­lán Boldogtalanok című darab­ját, és ugyanitt lesz látható az Irodalmi Nobel-díjra jelölt Tor­­may Cécile A régi ház című regé­nyéből írt színpadi mű, valamint Arisztophanész Lüzizsztratéjá­­nak átirata. Sokak számára jó hír, hogy a következő évadban is műsoron marad a Nyomorultak, decem­ber második felében, illetve szil­veszter éjszakáján lesz látható a nagysikerű musical. Thomas Middleton: Átváltozások című darabját Rusznyák Gábor állítja színpadra, majd következik Kleist: Az eltört korsó című víg­játéka és utolsó nagyszínházi be­mutatóként, Csiky Gergely: Bu­borékok című vígjátékát láthat­ja a közönség. A gyerekbérlet második bemutatója pedig, Bé­kés Pál: A kétbalkezes varázsló című mesejátéka lesz. Bár folytak egyeztetések, né­met nyelvű bemutató - egyelőre - nem lesz a kecskeméti teát­rumban. Ugyanakkor új zenei sorozat indul egyfajta bevezetés a zene birodalmába, melyre szü­lőket és gyerekeket egyaránt vár­nak a teátrumba, számítva az itt élő német családokra is. Solton a Mester utcában egy 82 éves nénit gyilkoltak meg Lakásában gyilkoltak meg egy 82 esztendős asszonyt Solton. A bűncselekményt hétfő délelőtt fedezték fel, azonban hivatalo­san egyelőre meg nem erősített feltételezések szerint, több nap­pal korábban ölhették meg az egyedül élő áldozatot.- A szomszédok napok óta nem látták a nénit, ezért rendőrt hívtak - mondta el Nyíkos Ta­más, a megyei főkapitányság szóvivője. A házba bejutó rend­őrök az idős asszonyt a konyhá­jában, arcán egy párnával talál­ták. A szemle során bántalma­zás nyomait tapasztalták az el­hunyton, ezért a megyei rendőr­főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A solti polgármesteri hivatal­hoz közeli Mester utcában lakott magányosan az asszony. A szom­szédok szerint meglehetősen zárkózottan élt, kevés emberrel tartott kapcsolatot, rokonai pe­dig már nem laknak a települé­sen. Az egyik szomszéd figyelt fel arra, hogy nem vitte be a né­ni a múlt hét végén kézbesített hetilapot a postaládájából. Rá­adásul a kapuja be volt láncolva, és kívülről tette rá valaki a laka­tot. A szomszéd ráadásul napok óta nem látta a nénit, ezért a rendőröket is tájékoztatta a meg­figyeléseiről. ■ A konyhában, az arcán egy párnával találtak rá az idős asszonyra. A kiérkező egyenruhások a kert hátulja felől érkeztek a por­tára, a házba viszont már gyanú­san könnyen sikerült bejutniuk. A konyhában lévő ágyon feküdt a néni, akinek a testén nem egy­értelmű sérüléseket találtak. A hétfő este elvégzett boncolás iga­zolta a szörnyű sejtést, hogy bűn­­cselekmény áldozata lett. - Mivel nincsenek hozzátartozók Solton, ezért azt is az aprólékos helyszí­ni szemlének kell kiderítenie, hogy mi tűnhetett el a házból - mondta Nyíkos Tamás. - Ezzel párhuzamosan kollégáim a szomszédokat hallgatják ki tanú­ként. A rendőrség kérése az, hogy aki az elmúlt napokban, il­letve a múlt héten valami szokat­lant, gyanús eseményt tapasztalt a környéken, illetve idegent lá­tott, jelezze ezt a 107-es, illetve a 112-es telefonon. ■ N. N. M. KECSKEMÉTI ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Horváth Anna (édesanyja neve: Kalocsai Gabriella) Nyáregyháza, Antal Vince Dávid (Dávid Ildikó) Kiskunfélegyháza, Garaj Bálint (Garaj Szilvia) Ladánybene, Baranyi Sándor (Matók Eszter), Rostás Milán Béla (Bóni Bettina Zsuzsanna) Szabadszállás, Ko­vács Réka (Zvara Beáta), Szombat Blanka (Forczek Angéla), Szakái János (Sachinger Kitti) Tisza­­kécske, Jurás Viktória Anna (Kemenczei Krisztina) Kunszent­­miklós, Szivák Tamara Hédi (Mráz Orsolya Mária), Kenderes Barnabás (Ruska Krisztina) Ágasegyháza, Szász Dávid (Seres Katalin) Tiszakécske, Gyalus Krisztián (Andóczy-Balog Hajnal­ka), Holló Anna Gabriella (Lipták Mária), Horváth Dorina (Sallai Anita) Tiszaug, Vincze Márton (Mórágyi Bernadett) Kiskunha­las, Árvái Szonja (Pőcze Erzsébet Katalin) Szabadszállás, Bokor Barbara (Kozma Henriett Erzsé­bet) Kecel, Dinnyés Anna Erzsé­bet (Lendvai Margit) Fülöpjakab, Kemény Réka (Kemény Gyöngyi) Tiszaalpár, Pöszmet Laura (Csi­kó Csilla), Medveczki Márk Bo­­tond (Lehoczki Zsuzsanna) Soltvadkert, Fricska Luca Rebe­ka (Juhász Zsuzsanna), furcsán Bertold (Hegedűs Anita) Kecel, Faragó Balázs Dávid (Kecskemé­ti Petra) Cegléd, Fehér Kira (Kuczka Mónika Judit), Nemes Gergő (Pólyák Mária) Fülöpja­kab, Mizsei Barnabás (Garai Krisztina Etelka) Kunszentmik­­lós, Varga Tibor Bence (Papp Krisztina Mariann) Izsák, Pópity Dóra (Vaskó Marianna), Borsik Levente (Ónodi Etelka), Sipos Hanna (Fazekas Andrea) Kiskun­félegyháza, Ágh Nedda (Farkas Rita) Szeged, Győri Marina Ka­milla (Rafael Anna) Szabadszál­lás, Rohoska Bálint Milán (Tompái Nikoletta) Dunatetétlen, Majorosi Botond (Sárosi Erzsébet Sarolta) Tiszakécske, Labuda Vil­mos (Kovács Klára Krisztina), Danó Milán Csaba (Danó Niko­lett Zsanett) Cegléd, Kiszely Vin­ce (Bordács Andrea) Tiszasas, Szabó Milán (Bukovinszki And­rea), Péter Ferenc (Péter Anna­mária) Kiskunfélegyháza, Bártol András Gábor (Szabó Réka) Tiszaalpár, Végh Vivien (lisznyai Ilona) Túrkeve. Házasságot kötöttek: Mudri Zoltán és Szokolay Klára, Jobbágy Zsigmond és Lakos Zsa­nett, Kelemen László és Kovács Mónika, Szűcs Balázs és Balogh Edit, Bodor Tamás és Sovics Zsu­zsanna, Trecsák László és Nagy Viktória, Kosa Antal és Makány Viktória, Varga Tamás és Tóth Ágnes, Magyar Csaba és Geiger Katalin. Meghaltak: Kocsis Tünde Szőke Tünde (La­­josmizse), Domokos Gábor Mi­hályné Vörös Gabriella Mária, Borbély István, Bretüs Jánosné Bogovics Anikó (Debrecen), Pat­kós Jánosné Csikász Irén, Máté Ferencné Nagy Mária (Majsaja­­kabszállás), Bari Ferencné Kö­vecses Klára (Budapest XXII.), Hajnal József (Izsák), Márton Antal (Fülöpháza), Mócza János Jenő, Dubecz Ferencné Becze Verona (Mélykút), Bárdi Pálné Horváth Ilona (Szombathely), Balog Mihályné Kis Sára, Szalontai Lászlóné Molnár Mar­git (Budapest XII.), Lajos István, Brunczvik Lászlóné Tóth Erzsé­bet, Németh Imre (Újkécske), Szabó Gyula Ede. Ugye te is madáitarát vagy? Ezzel a jelmondattal hirdette meg a mada­rak és fák napját a kiskunfélegyházi városi könyvtár. Felhívásukra mint­egy negyven gyerek jelentkezett és szavalt madarakról szóló mesét, ver­set, elbeszélést. A találkozó célja az volt, hogy erősödjön a gyerekekben a madarak iránti tisztelet, ezért nem versenyt hirdettek, remélve, hogy így még tovább nő a félegyházi madárbarátok tábora. Minden résztvevő aján­dékkal térhetett haza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom