Petőfi Népe, 2011. május (66. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-10 / 108. szám

14 SPORT PETŐFI NÉPE - 2011. MÁJUS 10., KEDD A Csanádiak jobb erőnléte egy pontot ért labdarúgás híd konzol megye ii. dél Gyengén és enerváltan játszottak a szakmának Meglepetéseredmény szü­letett. A kiesés rémétől fenyegetett érsekcsaná­­diak pontot raboltak a harmadik helyen álló szakmának otthonában. A játék képe alapján nem látszott különbség a két csapat között, pedig a táb­lázaton nem egymás mel­lett állnak. Szentirmay Tamás A szakmának szempontjából akár sima mérkőzésnek is lehe­tett volna tekinteni kezdés előtt a találkozót, mert ők a harma­dik helyet foglalták el a tabellán. Az érsekcsanádiak is, csak ők éppenséggel hátulról. Éppen ezért a hazai szurkolók minden bizonnyal elkönyvelték maguk­ban a győzelmet, ami megerősí­tette volna jelenlegi helyüket. Ezt látszott alátámasztani az is, hogy még egy perc sem telt el a találkozóból, máris a vendégek hálójában kötött ki a labda. Gu­­bányi az alapvonal közeléből ad­ta be a labdát, Szalontai kapta, aki a jobb alsó sarokba lőtt 1-0. 37. perc: Szalontai húsz méte­res szabadrúgását a léc alól tol­ta ki Béda. 43. perc: Ismét Szalontai előtt nyílt gólszerzési lehetőség. A csatár Lakatostól kapta a labdát, amit teljesen üresen vehetett át, már csak Bédával állt szemben, de a kapust találta el. 49. perc: Kapitány 30 méteres lövését a jobb alsó sarokból te­­nyerelte szögletre az érsekcsa­­nádi hálóőr. 67. perc: Jobb oldali szabadrú­gás után Tóthoz került a labda, aki ló méterről, háttal a kapu­nak, ollózva a jobb kapufát talál­ta el. 69. perc: Schwan végig kígyó­zott a szatmári védőkön, három­szor is becsapta ellenfeleit, majd Grőb mellett is elgurította a lab­dát 1-1. 75. perc: Gillich a jobb oldalon futott el, már csak Béda állta út­ját, de lövését hárította a kapus. A találkozó elején az egyik vendégszurkoló megjegyezte, hogy a fiatalság győzhet a ta­pasztalat ellen. Futásban meg tudják verni a szakmáriakat, és akkor pontot, pontokat is lehet A mindössze tizenöt éves Szombati Szabolcs (balról) sokkal magasabbra ugrott Maros Zsoltnál, és el tudta fejelni a tapasztaltabb játékos elől a labdát rabolni. Neki lett igazáTXVendé­­gek fiatal csapata minden elis­merést megérdemel. Bár techni­kai hibákat vétettek, de futásban és legfőképpen lelkesedésben fe­lülmúlták ellenfelüket. Igaz, helyzetük a vendéglátóknak több volt, de azt nem tudták ki­használni, ők viszont a kínálko­zó lehetőséggel élni tudtak. A ta­lálkozó az egyenlítés után vált izgalmassá és élvezetessé. Mind a két fél megpróbálta maga javá­ra fordítani az eredményt, de gólt már nem tudtak rúgni. Dobler Róbert, a szakmáriak szakosztályvezetője: Vélemé­nyem szerint nagyon gyenge mérkőzést játszottunk. A védők és a középpályások nagyon ener­váltan, lassan mozogtak, gyakor­latilag beledül tűrik saját kar­dunkba. Sajnos a gyors találat minket zavart meg inkább, mint ellenfelünket. Amennyiben nem jött volna olyan hamar a gólunk, akkor az érsekcsanádiak elvit­ték volna a három pontot. Hiába próbáltunk cserékkel frissíteni, a második félidőben elfárad­tunk. A taktikánk is öngyilkos volt, idő kérdése volt, hogy mi­kor rúg az ellenfelünk gólt. Ezt a mérkőzést meg kellett volna nyernünk, de lefocizott bennün­ket az ellenfelünk. Szombati József, az érsekcsa­nádiak technikai vezetője: An­nak ellenére, hogy nagyon fiatal csapattal álltunk fel, az átlag élet­korunk 18-19 év, mindent meg­tettünk, hogy pontot szerezzünk. Nagyon jó technikával küldte pá­lyára a csapatot Koszorús János edző. Visszahúzódó védekezés­ből, a gyors emberekre építve, kontrára játszottunk. A fiúk ma­ximálisan beváltották a kérést, sokat futottak. A fiatal játékosok rendszeresen járnak edzésre, ami az erőnlétükön meg is lát­szott. Az utolsó negyed órában lehetőségünk lett volna a három pont megszerzésére, de ez most nem jött össze. Az egyenlítő gól után a Szakmár megpróbálta maga malmára hajtani a vizet, minket pedig feldobott az egyen­lítő gól, megsokszorozta az erőn­ket, ezért jó játék alakult ki. Nem számítottunk arra, hogy pontot szerzünk Szakmáron. Sikerült, bent akarunk maradni. LABDARÚGÁS - MEGYE II., ÉSZAK CsólvosDálos - Bugac 1-2 (0-0) Laiosmizse - Lakitelek 3-1 (1-1) Tiszaaloár - Kecel 0-1 (0-0) Tabdi - Harkakötönv 4-0 (2-0) Csólyospálos: Gyóni - Á. Furus Gá„ Sándor, Répás, Krajczár, Andricz, Szabó, Á. Furus Ge. (Novikov), Tóth, Rúzsa (Varga), Kiss B. (Szarka). Edző: Antal Róbert. Bugac: Cseh - Szele, Dömötör (Kecskeméti), Szabó N., Tóth, Jókai, Szabó L (Síber), Pol­gár, Seregély, Tholt, Amler (Dénes). Edző: Siber Mátyás. Csólyospálos, 100 néző. Vezette: Patyi (Baráth, Besszer). Gól: Tóth, ill. Seregély, Pol­gár. Sárga lap: Krajczár, Sándor, ill. Polgár. Kitűnt: Gyóni, Szabó, Rúzsa, ill. Szele, Sere­gély, Szabó N. Ifjúsági eredmény: 2-2. Lajosmlzse: Csontos - Hajász (Nagy), Sajó L, Fekete, Mihut, Csorba, Árva, Dóka, Trei­ber, Sajó A. (Baranyi), Boda. Edző: Sajó László. Lakitelek: Terjéki -Tóth, Seres, Kalics, Gaz­dag, Subicz, Pólyák, Kótai (Tamási), Győri, Lángos (Vankó), Verebélyi (Kiss). Játékos edző: Gazdag Attila. Lajosmizse, 150 néző. Vezette: Suba (Gönczi, Erdélyi). Gól: Sajó A. 2, Boda, ill: Lángos. Sár­ga lap: Árva, Sajó A., ill. Verebélyi. Kitűnt: Csontos, Boda, Mihut, Sajó A., Fekete, ill. Gaz­dag, Lángos, Pólyák. Ifjúsági eredmény: 6-1. Tiszaalpár: Magyar- Hekkel, Dévai, Né­meth, Tamási, Túri (Pásztor), Komáromi, Ko­vács F„ Baranyi, László, Hürkecz(Kulmann). Edző: KádárTibor. Kecel: Nagy - Orcsik, Rumán, Molnár, Putnyik, Sárközi, Murányi, Vincze, Horváth (Windecker), Bada (Font), Jungwirt. Edző: Szabó Attila. Tiszaalpár, 100 néző. Vezette: Barta (Budavári, Almási). Gól: Jungwirt. Sárga lap: Túri, Kovács F, Pásztor, Kulmann, Dévai, ill. Orcsik. Piros lap: Putnyik, Murányi Kitűnt: Molnár, Rumán, Jungwirt. Ifjúsági eredmény: 3-1. Tabdi: Házi - Szekér (Szabó B.), Ledniczky, Beregszászi (Teleki), Frank, Fábián, Gaál, Su­ba Cs., Galántai, Szántói (Kertész), Soproni. Játékos edző: Szlovák Róbert Harkakötöny: Feketü - Trója, Beke Á., Mol­nár J., Török (Kovács B.), Hirsch, Hérány, Molnár M., Hermann (Kiss 1.), Beke P„ Szluka. Játékos edző: Hermann László. Tabdi, 100 néző. Vezette: Bállá (Rácz, Sárosi). Gól: Soproni, Suba Cs., Frank, Kertész Sárga lap: Galántai, ill. Feketü, Beke Á. Kitűnt Suba Cs., Ledniczky, Soproni, Fábián, Szekér, Gaál, ill. Feketü,Trója. Ifjúság eredmény: 0-1. Helvécia - Kecskeméti LC 0-4 (0-2) Pálmonostora - Kkf. Vasutas 1-1 (1-1) Nvárlőrinc - Városföld 0-0 Tiszakécske - Jakabszállás 2-2 (2-1) Helvécia: Körtvélyesi - Farkas 1., Bangó, Szabó M„ Szöllősí, (Dombi), Nagy, Nyakócza (Sinkó), Kovács (Konfár), Béres (Farkas II.), Dobosi,Szabói Edző: MataJózsef. Kecskeméti LC: Mihályka - Krékits, Kiss, Parti, Kovács A., Torbán, Kovács D„ Szalai (Beke), Biró (S. Juhász), Pető (Halász), Szabó G. (Katona). Edző: Karakas Ferenc. Helvécia, 100 néző. Vezette: Gál (Vincze, Söregi). Gól: Kovács D., 2 Parti, Kiss. Sárga lap: Dobosi, Nagy, ill. Kiss, Parti, Szabó G. Kitűnt: Kovács D., Parti, Kovács A., Krékits, Biró. Ifjúsági eredmény: 1-2. Pálmonostora: Papp Z. - Szalai, Tóth 1. Mé­száros, Pozsár, Kovács 1., Koncz, Ürmös, Barta,Tóth J. (Póth), Potor(Molnár). Edző: CsincsákZoltán. Kiskunfélegyházi Vasutas: Pelikán - Masa, Nyerges, Horváth, Földesi (Fütyü), Abonyi, Kovács N., Jemei, Nemcsok, Kiss (Seres), Zs. Juhász. Játékos edző: Fütyü Illés. Pámonostora, 150 néző. Vezette: Fülöp (Bá­bel, Novák). Gól: Szalai, ill. Kovács N. Sárga lap: Pozsár, Tóth J., ill. Horváth, Földesi, Nemcsok, Zs. Juhász. Kitűnt: Pelikán, Kovács N. Ifjúsági eredmény: 3-6. Nyárlőrinc: Varga - Forgó, Böde, Kovács K., Csernák, Papp, György, (Marton), Bera A., Major (Bimbó 1.), Bimbó A., Szabovik. Edző: Bende József. Városföld: Vörös - Márics, Balogh, Kertész, Jaskó (Seres), Sáfár (Térjék), ifj. Sádár, Ronkó, Huber, Kovács Zs., Nagy (Marosvölgyi). Játékos edző: Sáfár Sándor. Nyárlőrinc, 100 néző. Vezette: Kiss L (Apró, Baráth). Sárgalap: Bimbó 1., ill. Márics, Ker­tész. Kitűnt: Varga, Forgó, Kovács K., Csernák, Bera, ill. ifj. Sáfár, Ronkó, Jaskó. Ifjúsági eredmény: 1-1. Tiszakécske: Cseh - Forgó, Dóka, Tóth (Fa­zekas), Varga, Anka (Juhász), Tapodi, Borsi (Fórizs), Hoffmann, Bag 1., Kass (Kovács). Edző: Zsidai István. Jakabszállás: Kovács F. - Nagy, Török, Ko­vács A. (Torbavecz), Molnár, Kocsis, Tímár, H. Szabó, Palásti, Szilágyi (Átrak), Pápai. Játé­kos edző: Torbavecz József. Tiszakécske, 150 néző. Vezette: Eke (Kávai, Molnár). Gól: Dóka, Kass, ill. H. Szabó, Mol­nár, Nagy. Piros lap: Kocsis. Kitűnt: Tapodi, Dóka, ill. Kovács F, H. Szabó, Molnár. Ifjúság eredmény: 8-0. Szakmár - Érsekcsanád 1-1 (1-0) Szakmar: Grőb - Lakatos, Tóth K. András), Kapitány, Kovács Z. (Czinner), Kövesdi, Gu­­bányi, Kalló (Simon), Maros (Gillich), Szalontai. Játékos edző: Gubányi Ferenc. Érsekcsanád: Béda - Szombatijába (Ba­jusz), Vidákovics, Tamaskó, Szabó Pa. Schwan, Koszorús P., Schultz, Csőszik, Ka­sza. Edző: koszorús János. Szakmár, 80 néző. Vezette: Stefanovits (Atyánszky, Pataki). Gól: Szalontai, ill. Schwan. Sárga lap: Gubányi, András, ill. Ka­sza. Kitűnt: Szabó, Schwan, Taba, Csőszik. If­júsági eredmény: 0-17. Felsőszentiván - Szeretnie 2-2 (2-0) Felsőszentiván: Palásti - Gulyás, Blahó, Mészáros (Torma), Kubovics, Schnobl, Gertner, Répási, Ördög (Balázs), Kuthi, Hó­dos. Edző: Szűcs Zoltán. Szeremle: Pintér L - Kómár(Snyehola), Kő­vári, Újházi (Körbei), Tokodi (Tádity), Csongor, Mezei, Vörös, Király, Dányi, Pintér Cs. Edző: Sárdi János. Felsőszentiván, 150 néző. Vezette: Minda (Czeller, Molnár). Gól: Kubovics, Ördög, ill. Csongor 2. Sárga lap: Blahó, Gulyás, ill. Vö­rös, Pintér Cs. Kitűnt: Kubovics, ill. Csongor. Ifjúsági eredmény: 0-6. Baiaszentistván - Haiós 0-1 (0-11 Bajaszentistván: Farkas - Nagy, (Kristolovics) Losonczi, Csabai, Gergity, Gugán, Holczer, Császár, Majoros M. (Győré), Török (Ohausz), Radics (ifj. Hangya). Edző: Szólik Gábor. Ha|ós: Sziegl - Kovács A., Ruff, Földi, György, ifj. Follárd Z., Pesti, (Fóliáid J.), Illés, (Kovácsi) Birgány, Gyűrűsi (Torma), Csuppor. Edző: Follárd Zoltán. Bajaszentistván, 50 néző. Vezette: Péter- Szabó (Baráth, Béleczki). Gól: Gyűrűsi. Sárga lap: Csabai, Császár, Holczer, ill. Kovács A., Pesti, Illés. Kitűnt: Csabai, Császár, ill. Pesti, Sziegl, Gyűrűsi. Ifjúsági eredmény: 0-2. N.nádudvar - Kunfehérto 4-1 (3-01 Nemesnádudvar: László Á. - Harsányi, Mezőfi (Huber), Vinter B., Kovács A. (Erdélyi), Tusori (Bécsi), Csicsman Ä., VinterZ. (Fuszenécker), Kossá, Jaksütz, Sziegl (Melcher M.). Edző: Simon István. Kunfehérto: Maróczi - Szabó R., Balud, Berkó, Szklár, Kiss B., Huszár (Brinszki), Popán, Nagy K„ Tarjányi, Horváth R. (Szabó G.). Edző: Csupity Zoltán. Nemesnádudvar, 100 néző. Vezette: Sebes­tyén (Bánáti, Benedeczki). Gól: Sziegl, Jaksülz, VinterZ., Melcher M., ill. Huszár. Sár­ga lap: Kovács A. ill. Szabó R„ Balud, Popán, Nagy K. Kitűnt: Harsányi, Mezőfi, Vinter B„ ill. Maróczi, Szabó R. Ifjúsági eredmény: 4-2. Megye II. osztály, Észak 1. Nyárlőrinc 25 15 8 2 51-21 53 2. Lakitelek 25 16 3 6 56-26 51 3. Városföld 25 16 3 6 58-30 51 4. Tiszakécske 25 13 9 3 48-25 48 5. Pálmonostora 25 13 7 5 54-33 46 6. Bugac 25 11 8 6 39-34 41 7 Kkfh. Vasutas 25 12 4 9 45-36 40 8. Tabdi 24 11 6 7 44-34 39 9. Kecel 25 11 5 9 50-47 38 10. Tiszaalpár 25 9 5 11 53-55 32 11. Lajosmizse 25 9 4 12 40-41 31 12. Harkakötöny 24 7 5 12 31-4Ö 26 13. Jakabszállás 24 5 6 13 38-64 21 14. Kecskeméti LC 25 3 3 19 31-75 12 15. Helvécia 24 2 5 17 36-70 11 16. Csólyospálos 25 2 5 18 31-74 11 Megye II. osztály, Dél 1. Császártöltés 25 19 2 4 92-27 59 2. N.nádudvar 25 18 2 5 58-27 56 3, Szakmár 25 15 6 4 52-27 51 4. Csávoly 25 14 3 8 76-40 45 5. Sükösd 25 12 7 6 59-42 43 6. Mélykút 25 12 4 9 56-53 40 7 Felsőszentiván 2510 8 7 46-34 38 8. Bajaszentistván 25 9 5 11 33-35 32 9. Dusnok 25 9 5 11 36-45 32 10. Bácsborsód 25 9 5 11 47-65 32 11. Kunfehérto 25 8 5 12 53-59 29 12. Hajós 25 8 3 14 39-53 27 13. Bácsbokod 25 7 3 15 33-61 24 14. Érsekcsanád 25 5 9 11 29-42 24 15. Szeremle 25 6 4 15 32-74 22 16. Katymár 25 1 5 19 22-79 8 Siikösd - Bácsbokod 6-0 (3-01 Sükösd: Szabados - Geletta, Krix, Csordás, Büte (Tölgyesi), Halász I. (Halászi), Matity (Zsikó), Tamás, Bohner, Takács (Molnár), Pesti. Edző: Nagy Endre. Bácsbokod: Kazinczi - Papp, Gál, Kölcze, Dankó, Tettinger, László, Engi, Kovács, Mol­nár, Simon. Edző: Tóth Attila. Sükösd 100 néző, Vezette: Hagymási (Vén, Tóth). Gól: Matity 2, Tamás 2, Pesti, Büte. Sárga lap: Csordás, Simon. Kitűnt: Matity, Tamás, Csordás, ill. Kazinczi. Ifjúsági eredmény: 4-0. Mélykút - Császártöltés 1-4 (0-11 Mélykút: Gavlik - Kiss I, Gieszinger, Bényi, Pilcsuk, Gyetvai, Vörös (Illés), Snyehola Á., Beszedics, Velez, Matus. Játékos edző: Velez Attila. Császártöltés: Szabadi G. - Jánosi, Szabadi Z., Schindler, Kiss, Vinkó M., Vata (Vinkó D.), Farkas (Sendula), Barta (Gínál), Györgye (Heibl), Filus. Edző: Berger Gábor, Vata Zalán. Mélykút 80 néző. Vezette: Tóth (Szlavikovics, Bánoczky). Gól: Gyetvai, ill. Vata 2, Filus, Sendula. Sárga lap: Bényi,Velez, Snyehola, ill. Szabadi Z., Vinkó M. Kitűnt: Kissi, Snyehola Á., ill. Vata, Filus. Ifjúsági eredmény: 2-1. Bácsborsód - Katvmár 2-2 (0-1) Bácsborsód: Tamási (Heike) - Varga, Bog­nár, Németh (Csontos), Füri, Bulla, Orosz, Za­varos (Csányi), Cifra, Mamuzsics (Veverka), Wittner (Szabó). Edző: Veverka Gábor. Katymár: Orosz- RasztikV., RasztikP., Ko­vács Cs., Rácz, Pillér Sz., Ribár, Mojzes, Bos­­nyák, Hebők, Tüske. Edző: Pillér Tibor. Bácsborsód, 100 néző. Vezette: Herczeg (Kohajda, Rabi). Gól: Szabó 2, ill. Pillér Sz., Bosnyák. Sárga lap: Varga. ill. Kovács, Hebők. Piros lap: Bulla. III. Rasztik V. Kitűnt: Tamási, Zavaros, Cifra, ill. Mojzes, Rácz, Pillér Ifjúsági eredmény: 3-5. Dusnok - Csávolv 2-1 (0-0) Dusnok: Bakula - Tóth, Droblyen I, Kristály J., Mihalik, Bolvári D„ Simonits (Rogács), Kristály D., Jagicza J. (Bogádi), JagiäaT. (Droblyen L), Bolvári Z. (Ronyecz). Edző: Sátrán Ferenc. Csávoly: Csorba - Doszpod (Katymarac D.), Kiss, Bálind, Kovács (Katymarac G.), Rezsneki (Sánta), Haris (Murinyi), Tóth, Grácz (Gémes), Szabó, Fenyvesi. Edző: Krascsenics Attila. Dusnok, 70 néző. Vezette: Nasz (Tóth, Hágen). Gól: Jagicza J., Simonits, ill. Sánta. Sárga lap: Droblyen I, Simonits, ill. Haris. Kitűnt: Kristály, Jagicza J., Bolvári D., Droblyen, Mihalik, ill. Csorba, Szabó. Ifjúsági eredmény: 5-1. Megye II. osztály, Észak - ifjúságiak 1. Tiszakécske 25 21 2 2 116-27 65 2. Lajosmizse 25 20 3 2 118-30 63 3. Tiszaalpár 25 18 5 2 94-27 59 4. Kecel 2514 3 8 60-44 45 5. Városföld 25 14 1 10 74-47 43 6. Kecskeméti LC 25 12 6 7 55-41 42 7. Nyárlőrinc 25 11 5 9 66-35 38 8. Lakitelek 25 11 2 12 48-58 35 9. Tabdi 24 11 1 12 55-74 34 10. Csólyospálos 25 9 5 11 42-65 32 11. Harkakötöny 24 9 3 12 42-55 30 12. Helvécia 24 9 2 13 46-54 29 13. Jakabszállás 24 6 2 16 60-106 20 14. Bugac 25 5 1 19 28-97 16 15. KKfh. Vasutas 25 5 0 20 42-92 15 16. Pálmonostora 25 2 1 22 30-124 Megye II. osztály, Dél, ifjúságiak 7 1. Érsekcsanád 25 19 5 1 74-18 62 2. N.nádudvar 25 18 5 2 91-22 59 3. Bajaszentistván 25 17 4 4 63-32 55 4. Sükösd 2515 3 7 89-25 48 5. Császártöltés 25 15 2 8 74-31 47 6. Szeremle 25 13 3 9 64-47 42 7. Dusnok 25 11 7 7 62-47 40 8. Hajós 25 11 5 9 67-38 38 9. Mélykút 25 10 3 12 54-52 33 10. Kunfehérto 2510 2 13 53-51 32 11. Bácsborsód 25 8 7 10 69-66 31 12. Csávoly 25 7 5 13 53-87 26 13. Bácsbokod 25 5 5 15 35-61 20 14. Katymár 25 6 1 18 50-115 19 15. Szakmár 25 3 2 20 25-125 11 16. Felsőszentiván 25 1 3 21 25-131 6 LABDARUGÓ MEGYE III. GLOBÁL-PLASZTIK MEGYE III. DÉLI CSOPORT: Dávod-Kelebia 1-0, Gara-Jánoshalma 3-1, Madaras-Tataháza 8-1, Borota-Na©rbaracska-Csátalja 2-0. ÉSZAKI CSOPORT: Miklósi GYFE-Ágasegyháza 0-1, Hetényegyháza-Kunadacs 2-3, Helvéciái Vállalkozók-Soltszentimre 1-2, Tiszaug-Ballószögi KSK 5-5, Szabadszállás-Apostag 12-0, Ballószögi Vállalkozók-Fülöpszállás 2-1, Tass-Dunavecse 1-0, Kunbaracs-Fülöpháza 2-6. KELETI CSOPORT: Orgovány-Vadkert FC 0-0, Tázlár-Bócsa 3-0, Jászszentlászló-Csengőd 0-4, Kiskunmajsa-Fülöpjakab 3-1, Kecel Senior-Szank 5-5, Kötöny SC-Kiskunhalasi Spartacus 0-3 (játék nélkül). NYUGATI CSOPORT: Dunaegyháza-Foktő 3-2, Bátya-Miske 3-4, Fajsz-Öregcsertő 3-1, Ordas-Dunaszentbenedek 0-6, Dunapataj-Homokmégy 7-0-nál félbeszakadt Géderiak-Újtelek 2-0-nál félbeszakadt, Kisszállás-Úszód 1-0-nál félbeszakadt

Next

/
Oldalképek
Tartalom