Petőfi Népe, 2011. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-28 / 98. szám

14 MI, HOL, MIKOR? PETŐFI NÉPE - 2011. ÁPRILIS 28., CSÜTÖRTÖK MIT HALLGAT? MIT OLVAS? Anyák napja és majális a hétvégén programajánló Halason Csipkefesztivál, Kalocsán veteránjármű-találkozó MULATSÁG Bak Lajos igazgató Bak Lajos Majorosi Marianna táncos, énekes baja Szent György-napi vigassá­gok lesznek a Sugovica ÁMK Kiscsávolyi Tagiskolájában ápri­lis 30-án. A program 9 órakor kezdődik előadásokkal, majd kézműves-foglalkozások, rovás­írás tanítás-tanulás, hennafestés, játékos sportfoglalkozások és ügyességi játékok következnek. 14 órától barantás bemutató lesz, majd művészeti csoportok mu­tatkoznak be. Este a Magna Hungária koncertezik. Kalocsa Veterán járművek felvo­nulásával indul az idei, kalocsai Rock&roll majális a művelődési központtól vasárnap, 13 órakor. A felvonulás résztvevői az Érsek­kertbe érve egy kis séróigazítá- son is részt vehetnek, de frissen tanult tánctudásukat is bemutat­hatják majd. A délután folyamán gyerekműsor és divatbemutató is lesz. 19 órától a Clippers, 21 órától a Pedrofon együttes szóra­koztatja a nagyérdeműt.- Munkámból adódóan na­gyon sokféle zenei műfajjal ta­lálkozom a Kecskeméti Kultu­rális Központban. Kedvelem a népzenét, a romantika korá­ból való komolyzenét és nagy- jainkat: Kodályt, Bartókot. A legmodernebb formációk ze­néiben is otthon vagyok: oda­haza sosincs csönd a lakásom­ban, mindig szól a rádió vagy a tévé. Anno LGT-rajongó vol­tam, nagyon szeretem a Dire Straits zenéjét, Mark Knopfler a modern rocktörténet egyik legismertebb, pengető nélkül játszó gitárosa. Nagyon sok koncert-DVD-m van, ezeket időnkét előveszem, például a Pink Floyd fellépéseit. ■ P. Zs.- Igyekszem mindent elolvas­ni, ami kapcsolatban áll a nép­rajzzal, néptánccal, népzené­vel. Laikusoknak is jó szívvel ajánlom a Jeles napojc,, ünne­pi szokások című kötetet. So­kat forgatom Pesovár Ernő bá­csi Körtánc című könyvét, mert sok benne a nőkről, illet­ve nőknek szóló dalszöveg. Ha nem szakmai kiadványo­kat lapozgatok, akkor a törté­nelmi jellegű könyveket olva­som szívesen, például Ken Follett regényeit. ■ P. Zs. Majorosi Marianna Kecskemét Új helyszínen, a Vas- útparkban és az egykori KTE- pályán lesz idén a majális. Kéz­műves-kirakodóvásár, zenés színpadi rendezvények, vásári vigasságok várják az érdeklődő­ket. kiskunhalas Ma 11 órakor star­tol a 41. Kiskunhalasi Nemzetkö­zi Díjugrató Lovasverseny. A va­sárnap délutánig tartó viadal mellett színes műsorszámok és vásÉ^i forgatag is várja az érdek­lődőket a lovasbázison. kiskunhalas Pénteken 17 órakor nyitják meg a XII. Nemzetközi Csipkefesztivált, melynek dísz­vendége: Vietnám. A Csipkeház­ban egész hétvégén színvonalas programok várják az érdeklődő­ket. Ugyancsak 17 órakor újra ki­tárja kapuit a halasi borudvar. A Hősök ligetében egész hétvégén kulturális és közösségi progra­mok, illetve gasztronómiai ka­landok várják a vendégeket. újtelek A kalocsai Sárközben élő pota néprajzi csoportról szóló előadással indul a kétnapos újte­leki falunap. Az előadást április 30-án, délután 2 órakor hallgat­hatják meg az érdeklődők a mű­velődési házban. Majd délután 5 órától az ABBA Sisters együttes Megtelnek a körhinták és céllövöldék hétvégén, a megyeszerte megtartott majálisokon előadását, 6 órától pedig a Blokk együttes koncertjét élvezheti a közönség. Vasárnap reggel 8-tól néprajzi bemutatóval várják a lá­togatókat: hagyományos ételké­szítési technikák látványos be­mutatójával veszi kezdetét a nap, amit a Danubia Alapfokú Művé­szetoktatási Intézmény néptánc­bemutatója és fúvószenei kon­certje követ. A kétnapos prog­ramsorozat a Zene szárnyán cí­mű musical-operettel zárul a Ka­locsai Színház művészeinek elő­adásában. KIÁLLÍTÁS dunapataj Szárnyjátékok cím­mel Madaras László fotóiból nyí­lik kiállítás a dunapataji falumú­zeumban pénteken 17 órakor. Kalocsa A város és a régió kép­zőművészeinek munkáiból Kalo­csa Art 2011 címmel kiállítás nyí­lik pénteken négy órakor a Váro­si Galériában. A tárlat - melyet Asperján Istvánná nyit meg - május 19-éig látogatható. Kecskemét Erdélyi Károly győri festőművész alkotásaiból látható kiállítás Győri balett címmel a tiszti klubban. A tánc világnapja alkalmából rendezett tárlat má­jus 6-áig tekinthető meg. Kecskemét Istvánffy Ilona mű­vész-tanár alkotásaiból nyílik ki­állítás ma 18 órakor a Művész Kávézóban. A tárlatot megnyitja: Sebők Kata festőművész. KONCERT baja Az április 30-a és május 8- a között tartott ízes hétvégékhez kapcsolódva bajai rockzeneka­rok koncerteznek a Szenthárom­ság téren. Április 30-án a Romu­lus, május elsején a Konvoj, má­jus ó-án a Metal Daze, május 7- én a Fifty-Fifty zenél este 8-tól a város főterén. Május 8-án 19.30- tól jó estebédhez szól a nóta: a hagyományos cigány zenét ját­szó bogyiszlói cigányzenekar muzsikál. KISKUNFÉLEGYHÁZA A Rocktár megmaradásáért rendeznek jó­tékonysági koncertet pénteken 22 órától a Rocktárban. Fellép: Láma Dalai. Másnap ugyanitt a Rózsaszín Kutyaharapás zenél este 9-től. ANYAK NAPJA Kecskemét Április 30-án óvodá­sokat várnak a Katona József Könyvtár anyák napi kézműves­foglalkozására. A kicsik apró ajándékokat - mécsestartót, illa­tos zsákocskát - készíthetnek az anyukáknak. ISMERETTERJESZTŐ hajós Kothencz Kelemen, a szellemi kulturális örökség me­gyei referense tart előadást az egykori érseki kastélyban má­jus 7-én 15 órától. Az előadás témája: a kulturális örökség vé­delme. Kecskemét Információs nap lesz ma 14 órától a Katona József Könyvtárban. Téma: az osztrák, a német, a svájci munkaerőpiac megnyitása. 14 órától a svájci, 15.15-től az osztrák, 16.30-tól a német lehetőségekről tartanak előadást a munkaügyi központ szakemberei, akik ezt követően válaszolnak a .résztvevők kérdé­seire is. kiskunmajsa A helyi sajtó törté­netéről tart előadást ma 17 órától Tapodi Kálmán újságíró, a Petőfi Népe volt szerkesztője a városi könyvtárban. SZÍNHÁZ Kecskemét Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regé­nyének zenés színpadi változa­tát láthatják pénteken 19 órától a Kecskeméti Kulturális és Kon- ferencai Központban, Fehér Éva rendezésében. EGYÉB baja Díszmadár-kiállítás lesz szombaton és vasárnap a Petőfi- szigetí Szabadidő Házban. Középiskolai fúvószenekar vendégszereplése Születés hete - kismamatornától a beiratkozásig babazsúr Mérföldes babakocsis sétával zárul a rendezvénysorozat május 7-én Ingyenes koncertet ad a St. Marcellus Catholic Secondary School Concert Band & Drum Line Kecskeméten, május 2-án 14.30-tól az M. Bodon Pál Zene­iskolában. Vezényel: Nathan Haynes. A harminchat tagú, középis­kolai fúvósegyüttes több euró­pai nagyvárosban is bemutat­kozik a következő hetekben. Re­pertoárjukon szerepel klasszi­kus és modern zene, a szóra­koztató és könnyűzenei műfaj reprezentáns művei. Képzett, fi­atal, ám máris rutinosnak szá­mító zenészek jó hangulatú koncertjére számíthat a hétfői kecskeméti hangverseny közön­sége is. ■ Május elseje és 8-a között ismét a születés hete programjaira vár­ják a kismamákat, kispapákat, anyukákat, apukákat, sőt a nagyszülőket is. A kecskeméti rendezvénysorozat hétfőn a szoptatás öröméről és nehézsé­géről szóló előadással kezdődik. Szabó Béláné IBCLC védőnő 10 órára várja az érdeklődőket a műkertvárösi fiókkönyvtárba. Ugyanezen a napon érzékszerv­fejlesztő foglalkozás lesz 16.30- tól az Öt Pötty Kreatív Foglalkoz­tatóban (Nyíl utca 9.): a gyerekek elmélyülten, felszabadultan ma- szatolhatnak, pacsmagolhatnak, s közben felfedezhetik a színek és a tapintás világát. A kisma­mákat hétfőn tornára várják Egy hét a babákról és a mamákról ugyanitt 18 órakor. Szöllősi An­namária vezetésével speciális, kismamáknak megfelelő gya­korlatokat végezhetnek az anyu­kák, amelyek segítenek ellazul­ni, feszültséget oldani, s egyúttal felkészítenek a szülésre. Az egész héten át tartó prog­ramsorozatban a gyerekek ki­próbálhatják a zenebölcsit, sőt babazsúrba is elmehetnek. A szülőket előadások várják, töb­bek között az új kecskeméti kór­ház terveiről, az alternatív szülő­szoba lehetőségeiről, a dúlák te­vékenységéről és a homeopátiás gyógyításról. A bölcsőde, óvoda előtt álló szülők figyelmébe ajánljuk dr. Dóró Kerekes Éva klinikai gyermekpszichológus május 3-ai előadását, melyen a közösségbe kerülésről lesz szó. Miért sír? Miért kezdhet el da­dogni? Hogyan tud segíteni a szülő a beszoktatás időszaká­ban? - ezek a kérdések szere­pelnek terítéken. A rendezvé­nyen maximum 20 családot tud­nak fogadni, ezért előzetes beje­lentkezés szükséges. A záróesemény a Mama mér­földséta lesz május 7-én, amely a családok és a női összefogás erejére hívja fel a figyelmet. A mérföldes - másfél kilométeres - séta az Öt Pötty Játszóház elől indul, és a vízműdomb melletti füves réten ér véget. A születés hetének részletes programja megtalálható a BflON.hu n. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom