Petőfi Népe, 2011. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-27 / 97. szám
14 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2011. ÁPRILIS 27., SZERDA Felújították, de később nyit tiszaiig A néprajzi tárgyakat jelenleg a volt iskolában tárolják Még várni kell egy darabig arra, hogy a kiállítási tárgyak visszaköltözhessenek a tiszaugi „tájházba” Hamarosan megkapja a tiszaugi önkormányzat a tájház felújítási pályázatához kapcsolódó 8,5 millió forintos összeget. Sinka Ferenc polgármester elmondta: már nagyon várják ezt a pénzt, mert a falu egyrészt saját erőből, másrészt hitelből fedezte a beruházást, és még a kölcsön kamatai is terhelték a költségvetésüket. A már tavaly októberben lezárult munkálatok során felújították a régi magtár és borospince külső homlokzatát, a tetőszerkezetet, és kicserélték a nyílászárókat. Kiállítás viszont még jó darabig nem lesz itt, mert a házat belülről is rendbe kellene tenni. A néprajzi tárgyakét jelenleg a volt iskolában tárolják, a nyár folyamán pedig muzeológusok fogják rendszerezni, javítani őket. A polgármester hozzátette: a tiszaugi tárlat a szakértők szerint nem felel meg a tájházi minősítésnek, helyesebb inkább néprajzi gyűjteménynek nevezni. ■ H. I. Bolti lopásnak indult, rablás lett a vége Kecskemét Az elemeit tampont erőszakkal akarta megtartani a tolvaj Rablás miatt emeltek vádat egy kecskeméti férfi ellen, aki egészségügyi tampont vitt el fizetés nélkül egy lakótelepi önkiszolgáló üzletből. Ha a bíróságon „megáll” a vád, akkor két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kaphat a férfi a mindössze 600-800 forint értékű tampon miatt. Akár komikus is lehetne a súlyosnak látszó büntetés, ám jogi szempontból egyáltalán nem az, hiszen a korábban már négy esetben - volt közte lopás és kábítószerrel visszaélés is - büntetett 41 éves D. Zoltán rablóvá vált akkor, amikor a Széchenyi sétá- nyi üzletből ellopott tampont erőszakkal akarta megtartani. Az előzmények: a biztonsági őr a február 3-án reggel, 7 órakor érkezett „vevő” bevásárló útvonalát már csak azért is nagy figyelemmel kísérte, mert tudta róla, hogy korábban több esetben követett el lopást az áruházban. Az őr észrevette, hogy most egy olyan tampon tűnt el, amelyikből csak egy volt az üzletben, ezért amikor a férfi az üres kosarát letette, felszólította, hogy menjen vele ellenőrzésre a raktárhelyiségbe. D. Zoltán válaszként ordítva, káromolva, szidalmazni kezdte a biztonsági őrt, majd nekilökte a falnak, és kisietett az áruházból. A biztonsági ember utána szaladt, elfogta, a karjánál fogva visszavezette az áruházba, azonban a bolt bejáratánál újra megpróbálta fellökni a „vevő”. Közben a biztonsági őr segítségére sietett a pénztáros is, mire a feldühödött D. Zoltán a kabátjából előkapta az ellopott tampont, és a földre dobta. Ezt követően menekülni próbált, nem engedték, riasztották a rendőröket, akik őrizetbe vették. A férfi előzetes letartóztatásban várja a büntetőper kezdetét. Tolvajból rablóvá egyébként jogilag akkor vált, amikor az ellopott tampont erőszakkal akarta megtartani. Ezért a 2-8 éves büntetési tétel. Amit egyébként tetéz még az is, hogy D. Zoltán a lopást (rablást) egy korábbi bűn- cselekménye „vádelhalasztása" próbaideje alatt követte el. A Kecskeméti Városi Ügyészség most nyújtotta be a vádiratot a bíróságra, ahol néhány héten belül tárgyalni fogják a büntetőpert. A 600 forintos tampon miatt indult eljárás bűnügyi költsége mostanáig 108425 forint volt, ami a bírósági szakban még tovább fog növekedni. Bűnössége megállapítása esetén ezt majd természetesen a vádlottnak kell kifizetnie. ■ N. N. M. ■ A biztonsági őrt nekilökte a falnak, és kisietett az áruházból. HIRDETÉS Békés Megyei Kormányhivatal MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 5600 Békéscsaba, Árpád sor 2/6. Képzési ajánlattételi felhívás a 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet 3.§. (1) bek. szerinti felnőttképzést folytató intézmények képzési jegyzékére történő felkerülésre A Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja ajánlattételre hívja fel azokat a felnőttképzést folytató intézményeket, amelyek a részletes ajánlattételi felhívás mellékletében megjelölt képzések Indítását - a munkaügyi központ által regisztrált álláskeresők részvételével - 2011. évben vállalják. A részletes ajánlattételi feltételeket, az ajánlattétellel kapcsolatos tudnivalókat az ajánlattételi dokumentáció tartalmazza, amely letölthető a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja http://darmk.munka.hu címen elérhető honlapjáról. Az ajánlatokat 2011. május 10., 10.00 óráig kell egy eredeti példányban eljuttatni a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Képzési és Szolgáltatási Osztályára (5600 Békéscsaba, Árpád sor 2/6.) A Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja és jogelődje által korában megjelentetett képzési ajánlattételi felhívásában foglaltaktól eltérően az ajánlatok hiánypótlására a munkaügyi központ nem biztosít lehetőséget. (X) * NFSZ ' 1170413 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Az EDF DÉMÁSZ Zrt. Megvételre felajánlja a tulajdonát képező Kecskemét, Szultán u. 10-12. (hrsz.:2126/1) 2.179 m2 leválasztott telephelyét. Irányár: 20 MFt + ÁFA Helyszíni bemutatás: Bielik Katalin, tel.: 06-30/269-6285 Bácsalmás, Rákóczi u. 27-29. (hrsz.:1311, 1312) 3.780 m2 telephelyét. Irányár: 35 MFt + ÁFA Helyszíni bemutatás: Sípos József: tel.: 06-30/436^1047 Vételi ajánlatokat 2011.06.01. napjáig beérkezőleg kérjük az alábbi címre megküldeni: EDF DÉMÁSZ Zrt. Reich Péterné osztályvezető 6720 Szeged, Klauzál tér 9. eDF DÉMÁSZ Gyermekeit zaklatta, a feleségét verte Nejét és gyermekeit többször ittasan bántalmazta, kisfiával és kislányával pedig fajtalankodott is a megyei főügyészség szerint az a 37 éves kecskeméti férfi, aki ellen nemrég emeltek vádat. A fél éve előzetesben lévő illetőt rablás miatt korábban már egyszer elítélték. Hét évet ült fegyházban, majd szabadulása után megházasodott, párjával és három közös gyermekükkel egy tanyán laktak Kecskemét külterületén, Kisfáiban.- 2009 nyarától a vádlott erősen italozni kezdett, agresszív magatartást tanúsított feleségével szemben - mondta el lapunknak dr. Kopasz Zsolt, a vádhatóság megbízott helyettes vezetője a vádiratot ismertetve. Olyan eset is előfordult, hogy a családfő gyilkossággal fenyegette nejét mondván, elvágja a torkát. A részeges apa a veszekedések során tört-zúzott a lakásban. A legidősebbet, a vádbeli cselekmények idején hétéves kisfiát a pofozás mellett többször ököllel hasba ütötte, illetve háton vágta. Az apa család fölötti rémuralma még 2010 szeptemberében is tartott. Egy este - mikor szintén ittasan tért haza - azért vonta kérdőre feleségét, mert az érdeklődni merészelt holléte felől a munkahelyén. A vádlott kis erővel többször hasba rúgta a nőt, majd amikor menekülni próbált, ököllel arcon ütötte úgy, hogy az asszonynak eltört az orrcsontja. A gyermekek eközben kiszaladtak az udvarra, és onnan sírva szólítgatták földön heverő édesanyjukat. A főügyészség szerint az apa fajtalankodott is idősebb fiával és kislányával. Hogy a történtek titokban maradjanak, megfenyegette a gyerekeket: ha bárkinek szólnak, agyonveri őket, illetve intézetbe kerülnek. Mindezek miatt a férfit háromrendbeli kiskorú veszélyeztetésével, egyrendbeli súlyos testi sértéssel, és a nevelése alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszakkal vádolja a főügyészség. ■ Hraskó István Sütőtök termesztésére pályázik az önkormányzat A szabadszállási önkormányzat sütni való tök, krumpli, vöröshagyma, paprika és kínai kel termesztéséhez venne fel közmunkásokat. A döntően központi finanszírozással 11 személynek tudnának munkát adni az általános iskola gyakorlókertjében felállított fóliasátrakban, illetve a köztulajdonban lévő két hektár szántón. Napi 8 órás lenne az emberek műszakja, áprilistól december végéig. Ellátásuk összesen 10,5 millió forintba kerül, ebből 8,2 millió az állami rész. ■ M. J. M M PIKKELYSÖMÖR KLINIKAI VIZSGÁLAT Pikkelysömörben szenved? OpiTRIALS Advancing Clinical Research for Psoriasis Ha igen, alkalmas lehet a részvételre egy új, szájon át szedhető, pikkelysömörre kifejlesztett gyógyszerkészítmény hatásosságát és biztonságosságátvizsgáló klinikai kutatási vizsgálatban. Ahhoz, hogy részt vehessen a vizsgálatban: • Önnek legalább 18 évesnek kell lennie • legyen ezüstfehér pikkelyekkel borított gyulladt, vörös, megvastagodott, foltos bőrelváltozásokkal jellemezhető pikkelysömöre • legyen hajlandó körülbelül 3 hónapon keresztül viziteken részt venni a vizsgálócentrumban A vizsgálatban résztvevő betegek: • a vizsgálathoz kapcsolódó orvosi ellátásban részesülnek, továbbá vagy placebót, vagy vizsgálati készítményt kapnak, melyet még nem törzskönyveztek a pikkelysömör kezelésére • utazási költségeit megtérítik Szolnokon hívja a Bőrgyógyászati Magánrendelés Kft.-t 06 80 019583