Petőfi Népe, 2011. március (66. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-16 / 62. szám

KOZELET Az oktatási bizottság elnöke szerint talán nyomdahiba a Széli Kálmán- tervben a költségtérítéses képzés megszüntetéséről szóló rész. Szerinte nélküle nem lenne versenyképes a felsőoktatás, nem finanszírozhatók az egyetemek. Pokorni Zoltán kijelentette, nem tervezik tandíj bevezetését, ilyen elképzelés „nincs az asztalon”. Makacskodik a londoni olimpiai óra alig egy nap után megunta a visszaszámlálást az a ha­talmas óra, amelynek a jö­vő nyári londoni olimpiai játékok kezdetéig hátralévő időt kell(ene) mutatnia. A 6,5 méter magas órát hét­főn indították el a londoni Trafalgar téren, tűzijátékos ceremónia keretében, ame­lyen részt vett London pol­gármestere és Lord Sebas­tian Coe olimpikon. Átadták Schmittnek az alaptörvény szövegét a Fidesz frakcióvezetője, Lázár János Harrach Péter­rel, a KDNP frakcióvezető­jével a Sándor-palotában át­adta Schmitt Pál államfő­nek a frakciószövetség alaptörvény-tervezetét. Lá­zár arra kérte: forduljon fel­hívással a képviselőkhöz, hogy vegyenek részt az al­kotmányozás folyamatában. Kövér Lászlót bírálják Romániában ROMÁN ELLENZÉKI politiku­sok mélyen barátságtalan­nak nevezték a házelnök Székelyföldről tett kijelen­téseit. Kövér László Maros- vásárhelyen a Székelyföld autonómiája ntellett érvelt «, „Az autonómiaigények jog­szerűek, megalapozottak, megfelelnek a Teremtő és az emberek akaratának” - mondta. A románok szerint így csak alááshatja a két or­szág együttműködését. Kövér: Az emberek ezt akarják Radioaktív anyag Japán felett katasztrófa Újabb robbanások a fukusimai erőműben - Tokióból is menekülnek Újabb robbanások rázták meg a fukusimai atom­erőművet, és radioaktív anyag szabadult fel. A 9-es erősségű földren­gés és a szökőár halottai­nak száma már bizonyí­tottan több mint három­ezer, de százezrek vesz­tették el otthonaikat. Éber Sándor Újabb robbanások történtek kedden a fukusimaí atomerőmű­ben, amelyben a pénteki 9-es erősségű földrengés és szökőár után leállt a hűtési rendszer. Négy nap alatt ez már a harma­dik robbanás volt a létesítmény­ben. A négyes blokkban tűz ütött ki, a sugárzás egyes területeken csaknem négyszerese volt az fc egészségre káros mértéknek. Az J ibaraki prefektúra területén a s normális mérték százszorosa volt a sugárzás, 190 embert ért sugárszennyezés. A reaktort helikopterekről is hűtik vízzel locsolva. A japán kormány felszólította az erőmű 20 kilométer sugarú evakuációs területén maradt lakosságot, hogy azonnal hagyja el a terüle­tet, illetve á 20 és 30 kilométer közötti körzetben mindenki menjen zárt helyre. Az éjszaka a kettes blokkban is robbanás volt, és állítólag a reaktor is ká­rosodott. Egy korábbi detonáci­ónál még azt mondták, hogy a hármas reaktort borító acélbu­rok ép maradt, és így nincs su­gárveszély. Szombaton az egyes számú blokkban volt robbanás. A fűtő­elemeket körülvevő hűtővíz szintjének a csökkentésekor sza­badult fel hidrogén, amely a re­aktor acélburka és az azt borító betonborítás közé jutva oxigén­nel vegyült és berobbant. A kül­ső betonréteg jórészt leomlott, de a fűtőelemeket rejtő acéltartály akkor nem károsodott. Kan Naoto miniszterelnök éle­sen bírálta az erőművet üzemel­tető Tokyo Electric Power vezeté­Menekülnek, de hová...? Pánikreakciókat is tapasztalni sokfelé, de a japánok többsége fegyelmezetten próbál viselkedni a veszélyes helyzetben sét is, amely hiába próbál úrrá lenni a helyzeten az összesen 4,7 gigawatt teljesítményű, az or­szág középső részén fekvő erő­műnél. A Der Spiegel szerint ,,Fuku- sima az atomenergia korának vége”. A szakértők nem tarta­nak attól, hogy a 25 évvel ez­előtt Csernobilban történt bal­esethez hasonló helyzet állna elő, ám közben a baleset fokoza­tát a hetes skálán már hatosra értékelik. A 240 kilométerre lévő Tokió­ból menekülnek az emberek. A fővárosban is emelkedik a su­gárzás szintje, de a hatóságok szerint ez még nem jelent prob­lémát. A szélirány is kedvezőbb­re fordult, mivel a tenger felé vit­te a szennyeződést. Maebasi vá­rosában; amely 100 kilométerre van a japán fővárostól, a sugár­zás szintje az egészségre káros mérték tízszerese volt. A legutóbbi adatok szerint hi­vatalosan 3373 bizonyítottan ha­lálos áldozata van a természeti katasztrófának. Az eltűntek szá­mát 6746-ra teszik, 1897-en se­besültek meg. A hatóságok sze­rint a halálos áldozatok száma meghaladhatja a 10 ezret is. Mijagi kormányzóság tenger­partján tegnap mintegy 2000 te­temet találtak, de sokak holttes­téhez még nem fértek hozzá a mentőalakulatok. Eddig 450 ezer embert telepítettek ki lakm helyéről, több mint félmillióan hajléktalanná váltak. Az utóren­gések között 6-os erősségűek is voltak tegnap. Számos közleke­dési útvonal járhatatlan. Az északkeleti partvidéken több millióan vannak napok óta víz, élelmiszer vagy fűtés nélkül, mi­közben nulla Celsius-fok körüli a hőmérséklet. Az áramszolgál­tatás helyreállítása több napig is eltarthat. Ellátási zavarok van­nak az országban. A Credit Suisse szerint min­den idők legsúlyosabb anyagi kárt okozó természeti katasztró­fája a japán földrengés és cunami, 106 milliárd angol font­tal. A korábbi csúcstartó a Katrina hurrikán volt 77 milli­árd fonttal. Az újjáépítés akár öt évig is eltarthat. Gyakorlatilag a világ összes tőzsdéje csökkenést produkált tegnap. Európa nincs veszélyben - A Küliigy úgy tájékoztatott, hogy minden kint tartózkodó magyar jól van nem veszélyezteti az európai­ak egészségét a japán reaktor­katasztrófa - hangoztatta Brüsszelben az Európai Bizott­ság szóvivője. Olivier Bailly szerint jelenleg semmi nem utal arra, hogy a radioaktív szennyeződés elérhetné a világ Japánon kívüli részeit, és külö­nösen nem az EU-t. Nikolaus Berlakovich osztrák környezet- védelmi miniszter szerint a banki stressztesztekhez hason­ló vizsgálatoknak kellene alá­vetni az európai reaktorokat. FRANCIAORSZÁG a felhasznált villamos energia háromne­gyedét állítja elő 58 reaktorá­ban. Itt a zöldek népszavazást kezdeményeztek a reaktorok jövőjéről, Francois Fiiion mi­niszterelnök pedig válságta­nácskozásra hívta illetékes hat miniszterét. Németországban hétfőn há­rom hónapra felfüggesztették azt a tavaly kötött koalíciós megállapodást, amely a reak­torok üzemidejének meghosz- szabbításáról szóló tárgyaláso­kat alapozta meg. A 17 reakto­ruk közül három hónapra le­állítják azt a hetet, amely 1980 vége előtt kezdte meg működését. A külügy közlése szerint a ka­tasztrófa idején Japánban tar­tózkodó összes magyarral sike­rült felvenni a kapcsolatot, és mindannyian jól vannak. Nem lesz Líbia felett egyelőre légtérzár „A nagyhatalmak G8-as ország­csoportjának párizsi találkozó­ján nem született megállapodás egy líbiai katonai beavatkozás­ról” - közölte tegnap Alain Juppé. A házigazda Franciaor­szág külügyminiszterének nem sikerült meggyőznie a partnere­it ebben a kérdésben. Franciaor­szág és Nagy-Britannia kezde­ményezte, hogy létesítsenek re­püléstilalmi övezetet Líbia felett, vagy célzott légicsapásokkal gyengítsék meg Kadhafi líbiai vezető katonai erejét. Juppé elis­merte, hogy Kadhafi előnyben van, miután több ellenzéki vá­rost is visszavett. „Teljesen meg vagyok döbben­ve európai barátaim hozzáállá­sán” - nyilatkozta Moammer Kadhafi. A líbiai vezető elárulva érzi magát, miután ellene fordul­tak európai szövetségesei, köz­tük Silvio Berlusconi olasz kor­mányfő. Szerinte Nicolas Sarko- zynek, aki elismerte a lázadók átmeneti tanácsát, elment az esze. Kadhafi visszautasította, hogy repülési tilalmi zónát hoz­zanak létre Líbia felett. A líbiai vezető szerint a lázadók már semmiben sem reménykedhet­nek, ügyük elveszett. A hadiha­jókkal és páncélosokkal támoga­tott kormányerők elfoglalták a Tripolitól nyugatra lévő olajkikö­tőt, Zuvarát, keleten pedig egyre jobban megközelítik az ellenál­lás fészkét, Bengázit. ■ Tüntetés. Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél az MTI szerint több tízezren demonstráltak tegnap a médiatörvény ellen. A felszólalók szerint a médiatörvény továbbra sem felel meg az európai normáknak, ezért átdolgozását sürgetik. Az alkotmányozási folyamatot is élesen bírálták. Kulka János színész azt mondta: a köztársaság intézményrendszere ellen az elmúlt hónapokban tapasztalt méretű támadás az utóbbi húsz évben nem volt. Gárdisták támadtak rendőrökre Több mint tucatnyi felvonulót vett őrizetbe a rendőrség kedden Budapesten, a Hősök terén, ahol a Magyar Nemzeti Gárda próbált avatási ünnepséget tartani. Több gárdista megpróbált ellenállni. A Hősök terén 500, terepszínű egyenruhás gárdatag készülő­dött az avatásra, mikor a rend­őrök közbeavatkoztak: a hatósá­gi fellépés oka az volt, hogy a gárdisták alakzatban vonultak a helyszínre. Mivel nem voltak hajlandók távozni, a rendőrök igazoltatni kezdték őket - majd leállítatták az ünnepséget. A gár­disták közül többen is a rendő­rökre támadtak, őket elfogták. Végül több mint 12 ember került őrizetbe - tudatta a HírTV. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom