Petőfi Népe, 2011. március (66. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-07 / 55. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. MÁRCIUS 7., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY CsÓlyOSpálOS Tavaszköszöntő zenei fesztivált tartottak a hétvégén Csólyospábson. A téli borúra - többek között - a helyi tanárok énekkara, az óvo­dás és általános iskolás néptánccsoport, a tamburás együttes és a Sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Vegyes Dalárda hozta a jobb időben re­ménykedő derűt. A művelődési ház zsúfolásig megtelt nagytermében átadták az öt éve alapított Csólyospálos Kultúrájáért Díjat is, amit idén Halácsi Tivadarné nyugdíjas pedagógus, a nyugdíjasklub és a hagyományőrző asszonykórus vezetője vehetett át. Félnek a rokkantnyugdíjasok horror Gerincsérwel négyszer műtötték, de „egészséges” Minisztériumi elismerés Kalocsa Minisztériumi elis­merésben részesült Répási Tamásné, a kalocsai rendőr- kapitányság munkatársa. A sajtókapcsolatokért és az ál­dozatvédelemért felelős őr­nagy egy Zsolnai teáskészle­tet kapott Pintér Sándor bel­ügyminisztertől, melyet Felkai László közigazgatási államtitkártól vehetett át a bűncselekmények áldozatai­nak napja alkalmából a Bel­ügyminisztériumban. (szbz) Délben dolgoztak az éjszakai pillangók kecskémét A rendőrség sza­bálysértési őrizetbe vett e^y 22 és egy 21 éves kecskeméti hölgyet, mert szombaton 12 óra 10 perckor az 52-es fő­úton az arra közlekedőknek kézmozdulatokkal, félreért­hetetlen módon jelezték, hogy pénzért szexuális kap­csolatot létesítenek. Erkélyajtón hatolt be a betörő Kiskunfélegyháza Az erkély­ajtót kifeszítve jutott be egy tolvaj egy lakásba. A betörő 110 euró és 20 svájci frank készpénzt, valamint arany ékszereket vitt el körülbelül 1 millió forint értékben. A rongálással okozott kár 20 ezer forint. (H. I.) A kábítószer-kereső kutya cigit talált tompa Szombaton a határon egy 40 éves bosnyák férfi be­lépésre jelentkezett egy busz utasaként. Csomagját meg­szimatolva jelzett a kábító­szer-kereső kutya. Kiderült, hogy a bosnyák 25 ezer fo­rint értékű, zárjegy nélküli cigarettát próbált behozni. További hírek a BA0N.hu hírportálon KÖZÉLETI HÍR Lezsák Sándor országgyűlési képviselő kedden Ballószögön, csütörtökön pedig Helvécián tart fogadóórát a polgármesteri hiva­talban. Mind két településen 14 és 15 óra között várja az érdek­lődőket. A tervek szerint visszairá­nyítják a munkaerőpiacra a nyugdíjas kort el nem ért, kevésbé súlyos állapotú rokkant embereket. A való­ban betegek juttatásukat féltik. Popovics Zsuzsanna Akár minden hetedik rokkant- nyugdíjas kikerülhet a jelenlegi rokkantellátási rendszerből. A hír hallatán azok is megijedtek, akik komoly betegséggel küzde­nek és nem csak papíron meg­változott munkaképességűek.- ló ideje tapasztaljuk, hogy egyre többen kiszorulnak az ellá­tórendszerből, miután egyik nap­ról a másikra eltörlik rokkantsá­gi státusukat vagy csökkentik le- százalékolásuk mértékét. Ezzel juttatásuk is elvész vagy mérsék­lődik - mondta el a Petőfi Népe kérdésére Rajos Márta, a mozgás- korlátozottak megyei egyesületé­nek elnöke. Tizenhat éve üzemve­zető egy megváltozott munkaké­pességű embereket foglalkoztató sold cégnél. Az üzemben is állan­dó téma a tervezett változtatás.- Van olyan, gerincsérwel négyszer műtött munkaválla­lónk, akit legutóbb egészséges­nek ítélt a szakbizottság, így bár­minemű ülő., álló munkát végez­het. Meddig, míg megint bele nem rokkan? - kérdezi az elnök asszony. - Bizonyára vannak, akik a rokkantsági rendszerbe menekültek a munkanélküliség elől, de minden bizonnyal nem az utóbbi 4-5 évben. Azóta egyre csak szigorodnak a feltételek, és gyakran azok sem kapnak ellá­tást, akik valóban betegek, nem bírnak dolgozni. Legutóbb két éve változott az elemzések szerint országszer­te 556 ezer olyan, aktív kor­ban lévő rokkantnyugdíjas van, akik különböző egész­ségkárosodás miatt vannak a rendszerben. Számuk a rok­kantnyugdíjazás 2008-as át­alakítása óta fokozatosan csökken. Klasszikus rokkant­nyugdíjat 340 ezer ember, re­ellátási rendszer. Még ki sem fu­tott az indulásakor háromévesre tervezett első üteme, máris újra­reformálják.- A rokkantsági felülvizsgálat mellé munkahely is kell, csak így van értelme hozzányúlni a kér­déshez - mutatott rá sajtónyi­latkozatában Szakály József, a Mozgáskorlátozottak Egyesülete­inek Országos Szövetségének (MEOSZ) főtitkára. Elmondta: je­lenleg nincsenek konkrét adatok arra vonatkozóan, hogy hány rok­kantnyugdíjas ember tudna is­mét dolgozni. A Nemzetgazdasági Miniszté­habilitációs járadékot 23-24 ezer ember, egészségkároso­dottak szociális járadékát 160 ezer ember, rokkantsági járadékot 32-33 ezer ember kap. Utóbbiakat a 2008-as re­form során már felülvizsgál­ták. A rászorulóknak jelentős része 30-34 ezer forintot kap havonta. rium tanulmánya szerint hazánk­ban a 2,9 millió nyugdíjas negye­de, 728 ezer ember kap rokkant­sági ellátást. Az e juttatást élve­zők közel fele még nem érte el az öregségi nyugdíjkorhatárt.- Ha sikerül is kiszűrni a rend­szerből az ellátásra jogosulatlan személyeket, nagy a veszélye, hogy olyan megváltozott munka- képességű emberektől is meg­vonnak juttatást, akik pedig jog­gal megérdemelnék - vélekedik Musné Mester Magdolna, a Kecs­keméten működő foglalkozás­egészségügyi szakrendelés veze­tő asszisztense. - Több mint 130 céggel állunk kapcsolatban, éves szinten is kevesebb mint har­minc dolgozónál állapítjuk meg, hogy adott munkakör ellátására alkalmaüanok egészségügyi álla­potuk miatt. Nem az aktív dolgo­zók köréből kerülnek ki tömegé­vel a rokkantak. Ugyanakkor, a felnőtt magyar lakosság hatvan százalékának vannak mozgás- szervi panaszai, amire hivatkoz­va, régebben sokan megkapták a rokkantsági státust. Az a meglá­tásom, hogy az esetleges potya­utasok kiszűrésének nem lesz mérhető gazdasági hozadéka. Jézus Krisztus Ferihegyen a rokkantnyugdíjasok ügye megosztja a társadalmat. Nem véletlen, hogy a követ­kező vicc megszületett. - Jé­zus Krisztus Magyarország­ra érkezik. Ferihegyen hatal­mas tömeg várja. Jézus meg­érint egy vak embert, aki visszanyeri a látását. Meg­érint egy bénát, aki kipattan a kerekes székből. Jézus egy bámészkodó fickó felé lép, aki riadtan menekül: hoz­zám ne érjen, rokkantnyug­díjas vagyok! tény, hogy a rendszerváltás után, amikor munkahelyek százezrei szűntek meg, sok esetben humanitárius meg­gondolásból nyilvánítottak rokkantnak embereket, főleg az elmaradott régiókban. Tény, hogy sok esetben csú­szópénzért százalékoltak le makkegészséges embereket. Tény, hogy sok beteg is csak csúszópénzért tudta elérni leszázalékolását. S az is tény, hogy mind a mai napig sok igazán beteg ember nem tudja elérni lerokkantosí- tását. a szigorítás miatt a jövőben várhatóan rengeteg horro- risztikus esetről fogunk hal­lani, lapunk SMS-rovatában már találkoztunk ilyenekkel. A témával foglalkozó mai cikkünkben is olvashatunk arról, hogy egy gerincsérv­vel négyszer műtött embert legutóbb egészségesnek ítélt a szakbizottság, így bármi­nemű ülő- és álló munkát végezhet. a számítások szerint száz­ezer ember veszítheti el rok­kantnyugdíját. Az egy ke- ményfedeles mesekönyvbe való, hogy ennyi embernek belátható időn belül lesz munkahelye. Pláne, hogy az esetleges új munkahelyek­ből Nógrádban, Békésben, Borsodban vagy a Nyírség­ben is lesz elegendő. De ak­kor mi lesz itt? Éhségláza­dás, mint néhány éve Szlová­kiában, amit a hadsereg vert le? Szerencse, hogy már hadseregünk is alig van. A rokkantnyugdíjasok száma 2008 óta fokozatosan csökken Magyarországon Bajai diák nyerte a rendészeti verseny országos döntőjét kiskunhalas A harminc legjobb tanuló három napon át versenyzett a Vári Szabó István szakképzőben Három napon át versenyeztek ha­zánk leendő rendőrei a kiskunha­lasi Vári Szabó István Szakképző Iskolában. A VII. Országos Közép­iskolai Rendészeti Tanulmányi Verseny országos egyéni döntőjé­be 150 indulóból a legjobb 30 ta­nuló jutott be. Bács-Kiskun me­gyét öt diák, Csordás Márk, Odor Klaudia, Hammer Erika, Kalapos Csenge és Szabó Viktor képvisel­te. Ők a kecskeméti Gáspár And­rás Szakközépiskola és Szakisko­lából, illetve a bajai Bereczki Má­té Szakképző Iskolából érkeztek a kiskunhalasi országos döntőbe. A tanulóknak rendészeti-, ren­dészettörténeti-, katasztrófavédel­mi-, speciális társadalmi-, idegen nyelvi-, valamint informatikai is­Csordás Márk (jobbra) Bács-Kiskun megyébe hozta a rendészeti verseny első helyét A díjátadó előtt rendőrségi és tűzoltó bemutató is színesítette a napot méretekből kellett megmutatni- bemutatót láthattak az érdeklő- uk tudásukat. Az eredményhir- dők. Dávid Károly megyei rendőr­detés előtt rendészeti és tűzoltó főkapitány köszöntőjében arról is szólt, hogy a döntőbe jutott diá­kok mindegyike kiválóan teljesí­tett a versenyen, így szívesen ven­né, ha néhány év múlva a megyei főkapitányság kötelékében kö­szönthetné őket. A verseny harmadik helyezett­je Halmai Ferenc, a jászberényi Liska József Erősáramú Szakkö­zépiskola tanulója lett, a második helyezést Koszta Henrietta be­rettyóújfalui diák érte el. A ver­senyt Csordás Márk nyerte. A fi­atalember a bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola tanulójaként lett a legjobb. Felkészítője dr. Pokker Zoltán, akinek munkáját, az Adyligeti Rendészeti Szakkö­zépiskola igazgatója különdíjjal ismerte el. «Zs. D.

Next

/
Oldalképek
Tartalom