Petőfi Népe, 2011. március (66. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-26 / 71. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2011. MÁRCIUS 26., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Tiszteletdíjjal is beszállnak a tűzoltóautó árába Csólyospálos önkormányzata tűzoltóautó vásárlását tervezi a közeljövőben - tájékoztatta a Petőfi Népét Á. Fúrús János polgár- mester. Régi vágya valósul meg a helyi önkénteseknek, ha sikerül megvalósítani a beruházást. Anyagi fedezetül a három évvel ezelőtt rendezett szilveszteri jótékonysági bál eddig félretett bevétele, valamint a képviselő-testület tagjainak 6 havi tiszteletdíja szolgál, amelyet még januárban ajánlottak fel erre a nemes célra. Az így összejött egymillió forintot a település már át is utalta az eladónak, a teljes vételár kifizetéséhez azonban hiányzik még egymillió forint. A polgár- mester és a tűzoltóparancsnok felhívással fordult a falu vállalkozói, cégei és lakossága felé, hogy anyagi lehetőségeikhez mérten segítsék elő a gépjármű megvásárlását. Á. Fúrús János optimista: bízik abban, hogy a közösségi összefogásnak köszönhetően néhány hét múlva Csólyospálosra kerül a hőn áhított, a lakosság biztonságának növelését elősegítő autó. Támogatásukat április 15-éig a csó- lyospálosi élelmiszerboltokban elhelyezett urnákban helyezhetik el a segíteni vágyók. ■ Zs. D. A japánok újból kitüntették a ™ fajszi gyárat ° Csütörtökön immár ötödik alkalommal kapta meg a fajszi Pata József Gépipari Kft. a magyar Su- zuki-gyártól az Év Beszállítója címet. Pata József ügyvezető igazgató elmondta, hogy két japán tulajdonú vállalkozás mellett a fajszi cég tevékenységét ismerte el az autógyár. A közeljövőben a fajszi gyár egy újabb 1000 négyzetméteres csarnokkal bővül, s újabb nagy teljesítményű gépeket állítanak a gyártásba. A Suzukinál egy új modell projektje indul a hetekben, melynek sorozatgyártása 2013-ban kezdődik. Akik az elmúlt években fejlesztettek, azoknak jó esélyük nyílik a beszállításra, Ebben bízik Pata József is, aki 75 embernek ad munkát. ■ Barta Zsolt Robotok Tegnap volt III. Mobllrobot-programozó országos csapatverseny döntője Kecskeméten. A főiskola GAMF karának Kalmár Sándor Informatikai Intézetében 12 csapat mérte össze tudását. A legéből épített robotok számára a helyszínen kellett olyan programot írni, melynek segítségével leküzd- hették az akadálypályát. Kiss Ádám és Barna Zsombor - a Bányai Júlia Gimnázium tanulói - nyerte meg a versenyt. Börtön vár az állatkínzóra? vád Szabadságvesztést kér az ügyész a kutyát felgyújtó férfira Börtönbüntetést indítványoz a Kecskeméti Városi Ügyészség anjiak a kis- izsáki férfinak, aki februárban gázolajjal leöntötte, majd felgyújtotta szomszédja rottweilerét. Hraskó István Mint arról korábban beszámoltunk: a Bucimaci névre hallgató eb sokkos állapotban szaladt haza, égő hátát a gazda gyermekének sikerült eloltania. Másnap kiderült, mitől kapott lángra a rottweiler. A rendőröknek a szomszéd elismerte, hogy ő bánt el így az állattal. A 62 éves férfi azzal védekezett, hogy rendszeresen bejárták a kertjébe a kóbor kutyák, kárt okoztak az állatállományában, ezért helyezett ki több, acéldrótból készült hurkot a kerítése szélén. Egy ilyen hurok fogta be a rottweilert, és a nyakára szorult. A kutya kétség- beesetten vonyított, ezt hallva ment ki a házigazda az udvarra. Az ügyészség vádirata szerint két deciliter gázolajat öntött az állat hátára, majd egy gyufával meggyújtotta. A kutya az ijedségtől és a fájdalomtól sokkos állapotba került, vélhetően ez adott neki olyan iszonyatos erőt, hogy el tudta szakítani a hurkot, és sikerült hazaszaladnia. A Vádlott azt áffífotta a rendőröknek, hogy az állat támadóan lépett fel vele szemben. A gazda lapunknak ugyanakkor kizárta ezt a lehetőséget, mert szerinte Bucimaci egy végtelenül kezes jószág, aki még senkire sem támadt rá. A kutya mindkét fülének külső és belső oldalán másodlagos égési sérülések keletkeztek, szemhéjai beduzzadtak, bal első lábán és a hát medencei tájékán 3-4 centiméter átmérőjű mélyreható sérülései voltak. A sebek a szakvélemény szerint 3-4 hét alatt gyógyulnak, fertőzés elmaradása esetén maradandó károsodás nélkül. A vádiratban az áll: a kislzsáki férfi tette miatt a rottweiler el is pusztulhatott, illetve megvakulhatott, megfulladhatott volna, ha a lángokat később oltják el. Az eb felgyújtásával az idős vádlott különös szenvedést okozott az állatnak, ezért állatkínzás bűntette miatt emeltek ellene vádat. Az ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztést indítványoz számára. A pert a Kecskeméti Városi Bíróság tárgyalja majd. Régi-új igazgató a megyei könyvtárban A megyei közgyűlés tegnapi ülé- tár munkáját. Az igazgatói poszt- hogy az elmúlt évben 415 ezer Iá- száz, 0-3 éves korú baba is tag- sén egyhangú szavazással döntött ra kiírt pályázat egyedüli résztve- togatóval a Katona József Könyvtár ja, és a könyvtári hálózatban egy arról, hogy újabb öt évig Ramháb vője volt a régi-új igazgató, akinek lett az ország leglátogatottabb év alatt 77 százalékkal nőtt a Mária irányítsa a megyei könyv- eddigi eredményeit jól jellemzi, könyvtára. Az intézménynek öt- nyitva tartás. ■ HŐSNŐI Iparosokat tüntettek ki kecskémét A 125 éves Kecskemét és Vidéke Általános Ipartestület 2011. március 18-án tartotta beszámoló küldöttgyűlését. Ez alkalommal kitüntetéseket is átadtak. „Ipartestületért” elismerést kapott: Bogasov István, az IFESZ Kft. ügyvezetője és Markó István takarító kisiparos. „Aranykoszorús mester” címet kapott: Szabó Imre esztergályos-mester, Kiss Zsolt fényképészmester és Sinkó József asztalos- mester. A „25 éves ipartestületi tagságért” kitüntetésben részesült: Pesti Istvánná fodrászmester, Farkas Dénes szobafestőmester, Hajós György üveges, Kis Róbert műanyag-feldolgozó, Kőtörő István teherfuvarozó és Gál János kádár. (G. Z.) Boldogulnak maguk is tiszaalpár A szennyvízberuházás kockázatmentes közbeszerzési eljárásának lebonyolítására Vancsura István polgármester ügyvédet akart felkérni, aki kétszázezer forintos munkadíjat kapott volna. A képviselők többsége azonban úgy vélekedett a legutóbbi testületi ülésen, hogy erre nincs szükség. A többség álláspontja az volt, hogy az önkormányzat a korábbi pályázatok- nális ki tudta választani a győztest hiba nélkül, így a polgármester azon javaslatát sem fogadták el, melynek alapján az ő tiszteletdíjából fizették volna az ügyvéd költségét. (Sz. T.) Sok lesz a rovásukon lakitelek Áprilisban a rovásírás tudományát sajátíthatják el az érdeklődők a művelődési házban. A hónap első és harmadik szombatján a tanfolyam vezetője, Molnár Szilvia és a vendég előadó, Szondi Miklós tankönyvszerző oktatja a jelentkezőket. (H. I.) További hírek a BAON.hil hírportálon Bicikli Szentkirályról Afrikába Két fotó, néhány szentkirályi és egy afrikai gyermek - és ami összeköti őket: egy bicikli. A falu iskolája tavaly ősszel csatlakozott az ,1000 bringát Afrikának” nevet viselő akcióhoz, melyben használt, esetleg megunt drótszamarakat gyűjtöttek össze hazánkban, majd vasúton és hajóval Nyugat-Afrikába szállították azokat. - Karácsony előtt összejött az összeg, amennyiből vásároltunk egy kerékpárt, majd a szervezők segítségével útnak indítottuk Maliba. Nagyon örültünk neki, hogy a bicikli sikeresen célba ért, és kívánjuk új gazdájának, hogy használja egészséggel - mondta el Katzné Almási Zsuzsanna, az iskola igazgatója. Baleset-megelőzési ismeretek Kalocsa A diákok megspórolhatnák a KRESZ-tanfolyamot Baleset-megelőzési program indulhat a kalocsai közoktatási intézményekben. Azok a szorgalmas középiskolások, akik megfelelő eredményeket produkálnak az órákon, ingyen KRESZ- vizsgához juthatnak. Kalocsán és a térségben 2010- ben nőtt a halálos kimenetelű balesetek száma. Molnár László kalocsai rendőrkapitány az országban egyedülálló javaslattal áltt elő:- Olyan oktatási anyagot állítanánk össze, amely a biztonságos közlekedés szabályainak elsajátítását tenné lehetővé a közoktatási rendszer keretein belül, a tananyagba építve - vázolta elképzelését az alezredes. Az önkormányzat támogatja a közlekedésbiztonsági programot - tudtuk meg Simon Zoltán alpolgármestertől, aki megígérte, hogy a város rossz állapotban lévő KRESZ-parkját rövidesen felújítják.- Olyan átfogó közlekedésbiztonsági oktatásba kezdünk, amely óvodás kortól egészen az érettségi előtt álló diákokig minden korosztályt érinteni fog városunkban - mondja Simon. A tervek szerint az óvodásokat játékos formában készítenék fel a mindennapos közlekedés során tapasztalható veszélyhelyzetekre. A nagyobbak komoly szabályismeretekkel gazdagodnának a rendőrség szakemberei által. Havonta többször is lenne KRESZ-okta- tás. A középiskolásokesetében az intézmények már a KRESZ-tan- folyamokon alkalmazott tesztlapokat is használnák. Azok a diákok, akik a tematika szerinti képzést eredményesen teljesítik, megspórolhatnák a KRESZ- tanfolyamot. Első lépcsőként szeptembertől a város egy-egy óvodájában, általános és középiskolájában indulna a közlekedésbiztonsági oktatás. Perity Lajos, a kalocsai Szent István Gimnázium igazgatója megkeresésünkre elmondta: ő támogatna egy ilyen programot. ■ szbz