Petőfi Népe, 2011. március (66. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-03 / 52. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Nyolc iskolának közel száznegyvenmillióért vesznek eszközöket Baján Digitális táblákkal, iskolai számítógépekkel gazdagodik Baján valamennyi, önkormányzati fenntartású oktatási - három alap-és öt középfokú - intézmény. A korszerűsítést követően öt év alatt kell a különböző megfogalmazott célokat elérni, például az infokommunikációs eszközökkel meghatározott mértékben mérni a tanulói munkát. A 138 millió forintot meghaladó összköltséghez nem kellett önerőt biztosítania a városnak.- Egyszer már 2008-ban is pályáztunk, ezt tavaly tavasszal újra meg kellett erősíteni. Célunk az intelligens iskola létrehozása, ami az infrastruktúra mellett a módszertan megújítását is magában foglalja. Ez segít a területi különbségek kiegyenlítésében és a sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatásában - fogalmazott tegnapi tájékoztatójában Meződy Marianne, a projekt vezetője. A tervek szerint még ebben az oktatási évben az iskolákba kerülnek az eszközök, és a pedagógusok képzése is lezárul szeptembervégére. Utána a szülői bemutatóórákon is megismerhetővé válik a korszerű technika előnye. A rendezvényen Búcsú Lajos alpolgármester elmondta: a napokban már sor kerülhetett hasonlóan örömteli eseményekre, hiszen laptopokat vehettek át az intézmények. Abban a programban 62,5 millió forintért szerezték be az iskolákban használatos eszközöket. ■ K. T. Új autókat kaptak a rendőrök Két új Skoda Octavia RS-t kapott a Bács-Kiskun megyei rendőrség - közölte Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei főkapitányság szóvivője. A járműveket LED- es megkülönböztető jelzéssel és komplett rendőri matricázással látták el. Elmenekülni nemigen lehet előlük, mert 200 lóerősek, végsebességük 239 km/óra, és a 100 kilométert 7,3 másodperc alatt érik el. A Skodákat az autópálya-rendőrség használja, azaz leggyakrabban az M5-ösön találkozhatunk velük. ■ N. N. M. Márciustól tej és kifli lakitelek A község kasszájából finanszírozzák a tízórait Tej, kifli, diákok - Lakiteleken nyolcvanegy gyerek kap tízórait a községtől A februári testületi ülésen döntött úgy az önkormányzat, hogy a rászoruló iskolás gyerekek ingyen kapjanak tejet és kiflit. Összesen nyolcvanegy diák kapja meg mindennap a nagyszünetben az ételt. Március elsejétől él az új rendelet, a pékáru és a tej már az iskolában landolt. Annyi föle van a kezdeményezésnek, hogy a kiflit kicsinek találták a pedagógusok. A kereskedelemben kapható kiflivel összemérve jelentős méret- különbség mutatkozott. Herczeg József, a Laki-Gazda Kft. ügyvezetője, aki a gyerekek élelmezésért is felel, elmondta lapunknak, hogy nem rajtuk múlik a kifli mérete. Ilyet kaptak. Véleménye szerint - a mérettől függetlenül - a péksütemény béltartalma értéke megfelel az előírásoknak. A Laki-Gazda gondoskodik arról, hogy a tejet felforralás után ihassák a gyerekek. Egyes osztályokban a szülők kakaóport vásárolnak a tejhez. Civil kezdeményezésként szülők és pedagógusok állják a vajat és a lekvárt, így jobban csúszik a kifli. ■ Sz. T. A helyi gazdaság fellendítése érdekében bizottságot hozott létre az önkormányzat a közelmúltban, melynek feladata lesz többek között a most épülő piaccsarnok működtetésének megszervezése is - tájékoztatta lapunkat Szabó László, Bugac polgármestere. Bugacon idén több nagyberuházás is megvalósul, ilyen például a piaccsarnok építése, amelynek átadását májusra tervezik. A csarnok felépülésével a helybéliek régi igénye valósul meg, eddig ugyanis nem volt fedett elárusítóhely a közel 3000 lelkes nagyközségben - tudtuk meg Szabó Lászlótól. Elmondta: a 43,7 millió forintos beruházásra pályázaton nyertek támogatást, az önkormányzatra 10 millió forint önrész hárul. A piaccsarnok megépülésével elsősorban a helyi termékek piacra jutását szeretnék támogatni, ezért hetente kétszer olyan piacot tartanak, ahol csak helyi kézműves termékeket lehet árusítani. Megtudtuk azt is, hogy a csarnokban helyet kap egy olyan hentesbolt, ahol szintén elsősorban a helybéli gazdák termékeit forgalmazzák majd. Ennek érdekében tervezik egy vágópont létrehozását is a Kiskunsági Nemzeti Parkkal közösen. A polgár- mester úgy véli, a jövőben egyre nagyobb hangsúlyt kap a bizalmi élelmiszer-vásárlás. Szabó László szerint a helyi termékek piacával nem csak a termelők, de a vásárlók is jól járnak, hiszen megbízható helyről jó minőségű árut kapnak - megfizethető áron. A helyi gazdaságfejlesztési bizottság márciusban tájékoztatót szervez a helybéli termelőknek és gazdáknak. A fórumon arról lesz szó, hogy az őstermelőknek milyen feltételeket kell teljesíteniük ahhoz, hogy a piacon árusíthassák házilag készült termékeiket. ■ Vajda Piroska Helyi gazdaságélénkítés helyi termékekkel bugac Csarnok és bizottság várja a gazdákat POPOVICS ZSUZSANNA Isten veled, iskolapad! ISMÉT REFORMOK ELÉ NÉZ az oktatás, valószínűleg lecsök- kentik a tankötelezettség korhatárát 18 évről 15 évre. Néhány pedagógus-szakszervezet tiltakozik a tervezet ellen, ugyanakkor sok középiskolai tanár fellélegezne, ha végre nem látná azon diákjait, akik csak muszájból koptatják az iskolapadot. manapság sok minden történik az iskolákban, aminek nem sok köze van a tanuláshoz, a képességfejlesztéshez. Akár lopás, tanárverés is - még ha a legtöbb középiskolába nem is jut minden hétre belőlük. Renitens, többször bukott diákból egy- kettő is elég, rendszerint ők csinálják a fesztivált a tanórákon, zaklatják a szünetben társaikat. Velük nem sokat tud tenni az iskola. Amíg be nem töltik 18. életévüket, kirúgni is csak úgy lehet őket, ha akad iskola, amelyik átveszi őket. Ez pedig nem megy egykönnyen, hiszen mindenütt vannak „nehezen kezelhető” diákok. más kérdés, hogy mit kezdenek magukkal a középiskolai béklyóból szabadult fiatalok. A tankötelezettség felemelése anno foglalkoztatáspolitikai tűzoltó vödör volt. Munkahelyből azóta sincs több, a szakképzetlen munkaerőnek pláne. HOFFMANN RÓZSA oktatási államtitkár tavaly arról számolt be Brüsszelben, hogy nálunk relatíve alacsony a korai iskolaelhagyók aránya. Az erre vonatkozó EU-s átlag 2008-ban 14,9 százalék volt, hazánkban 11,7 százalék, míg 2009-ben már 11,4 százalékos volt a hazai mutató. Ehhez a tankötelezettség 18 éves korig történő ki- terjesztése is hozzájárult. a statisztika önmagában nem jelent semmit, de kíváncsi leszek a 2012-es évi mutatókra, és az akkori oktatási illetékes szakpolitikai véleményére. A bankolás az emberekről szól oberbank Egy új fiók nyitása nem rizikó, hanem lehetőség, befektetés Kecskemét új pénzintézete az Oberbank. Az SZMT-székház külső üzletsorán található, osztrák tulajdonú Oberbank a banki szolgáltatások teljes spektrumát kínálja, fő vonzereje a tanácsadásban, az egyedi megoldásokban rejlik. A decemberi nyitást követő első hónapok eredményeiről, a bank célkitűzéseiről dr. Josef Weissllel, az Oberbank igazgatóságának tagjával a keddi ünnepi partnertalálkozó előtt beszélgettünk.- Majd' 150 évvel ezelőtt indult útjára az Oberbank. Mennyiben változott az elmúlt másfél évszázadban?- Alapvetően struktúrájában és eszmeiségében is ugyanaz, méretét tekintve azonban jelentősen megnőtt, nemzetközi bankká vált. Sok más pénzintézettel szemben nem kezik fel. Lassabb folyamat, kevesebb kockázattal jár, de célravezető. Nagy Róbert, az Oberbank kecskeméti fiókjának vezetője és dr. Josef Weissl, az Oberbank AG igazgatóságának tagja fuzionált vagy felvásárolt, minden új helyen teljesen az alapokról épít- Ennek köszönhető, hogy a válság kellős közepén is sorra nyitják az új fiókokat?-Az elmúlt évek valóban nem a sikerről szóltak a bankpiacon, de nem így az Ober- banknál. Ezt igazolja, hogy 2010- ben fennállásunk óta a legjobb évet zártuk. Mérlegfőösszegünk 17 milliárd euró volt, az üzemi eredményünk 280 millió euró. A számokon túl számunkra a siker mindig azt jelentette: annyit keresünk, hogy tovább tudunk lépni. Egy új fiók nyitását nem rizikónak tekintjük, hanem lehetőségnek, hosszú távú befektetésnek. Ennek eredménye, hogy az elmúlt öt évben évente mintegy 10 új fiókot nyitottunk. Valamennyi sikeresen működik. Ezek egyike most a kecskeméti. A választásunk azért esett Kecskemétre, mert az ország, sőt a térség egyik legdinamikusabban fejlődő települése, számos projekt kivitelezése, tervezése zajlik, ami a sikert egyértelműen magában hordozza.- Miben rejlik az Oberbank sikerének titka?- Mint már említettem: 150 éve ugyanazon az úton járunk. Stabilitásunk alapja a hosszú távú gondolkodás, az ügyfélközpontúság és a 150 év: 150 fiók, 2000 munkatárs AZ OBERBANK KÖZPONTJA Linzben van. Fennállásának első 120 évében kizárólag Linzben és környékén működött, az elmúlt 30 évben nyitott Felső-Ausztrián kívülre is, Bécs, Németország, Magyarország, Csehország, Szlovákia irányába. így ma már összesen 150 fiókkal rendelkezik, 40 millió emberhez jut el, és mintegy kétezer munkatársa van. Ausztriában a tíz legnagyobb bank között tartják számon, de gazdaságosságuk és az eredménytermelő képességük alapján a legjobbak között van. Kecskeméten decemberelején nyitotta meg fiókját, melynek ügyfélköre folyamatosan emelkedik. A kollégákba vetett bizalom érezhető. Egymásnak ajánlják az ügyfelek Kecskemét új pénzintézetét, az Oberbankot. szoros kapcsolat a munkatársainkkal. Valamennyien a bankkal együtt gondolkodnak: sokan évtizedek óta partnereink, illetve a csapatunk tagjai. Természetesen Magyarországon ezt még nehéz lenne elmondani, hiszen 2007-ben léptünk a magyar banki piacra, de célunk ugyanez.- A lakosság vagy a vállalati ügyfelek jelentik a húzóerőt?- Ma már mindkét ágazat terén kimagasló eredményeket mutathatunk fel, minden partnerünk esetében hosszú távú kapcsolatban gondolkodunk. Termékpalettánkon éppen ezért a hagyományos banki szolgáltatásokon túl a lízing, az értékpapír és a pénzügyi tanácsadás ugyanúgy megtalálható, és nagyobb hangsúlyt is helyezünk rá, hiszen mindig az egyedi megoldásokra törekszünk. ▲ OBERBANK Kecskemét, Kisfaludy u. 8. Tel.: 76/570-212 Nyitva: H-Cs 8.30-16, P 8.30-15 www.oberbank.hu