Petőfi Népe, 2011. március (66. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-21 / 66. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2011. MÁRCIUS 21., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Tavaszvárás faültetéssel LAKiTELEK Nagy munka folyt az Állomásparkban A lakiteleki fanépesség átlagéletkora jelentősen csökkent a hétvégi ültetés hatására Rendőrök az eltűnt teherautók nyomában Összesen mintegy 138 millió fo­rintos kárt okozott a nyomozók szerint egy lízingcégnek az a sza­badszállási cégvezető, akit őrizet­be vettek a rendőrök. A 36 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy ki­lenc tehergépkocsi járműszerel­vény tűnt el nála: egyelőre nyom­talanul.- A Bács-Kiskun Megyei Rend­őr-főkapitányság gazdaságvédel­mi osztálya indított nyomozást a férfi ellen, aki még tavaly április­ban kötött lízingszerződést - tá­jékoztatta a Petőfi Népét a bűn- cselekményről Nyíkos Tamás, a megyei főkapitányság szóvivője. - Egy magyarországi, pénzügyi lízinggel foglalkozó vállalkozás tett ellene feljelentést sikkasztás gyanúja miatt, miután a cégveze­tő nem fizette a lízingdíjakat, a járművek pedig eltűntek. A férfi a kilenc tehergépkocsi járműszerelvény átvételekor csu­pán a kötelező önerőt, valamint egy havi részletet fizetett meg. Emiatt később a lízingcég a szer­ződést felmondta, és megpróbál­ta visszaszerezni a teherautókat. Ekkor derült ki a járművekről, hogy ismeretlen helyre kerültek.- A nyomozás során beszerzett adatok szerint a szabadszállási férfi a teherautókat a lízingszer­ződést megszegve, használatra másnak átadta, így sikkasztás­sal gyanúsítható - indokolta az őrizetbe vételt Nyíkos Tamás. ■ N. N. M. Angolul és németül „állt a bál” A Felsővárosi Általános Iskola adott otthont Kiskunhalas általá­nos iskolás korú gyermekeinek rendezett nyelvi fesztiválnak. Az felsővárosiban már több éves ha­gyománya van a rendezvénynek, azonban pénteken - idén először - a város minden általános isko­lája képviseltette magát az ese­ményen. A rossz idő miatt a kö­zel 400 résztvevő az iskola torna­termében zsúfolódott össze, de ez a kiváló hangulaton ez mit sem változtatott. A gyerekek az eseményre an­golul és németül előadott pro­dukciókkal készültek. A műsor­számokon kívül a diákokat kéz­műves-foglalkozás is várta. ■ zsd József ugyan nem mele­get, hanem esőt hozott zsákjában, de a rossz idő sem szegte kedvét a lakitelekieknek: ásót, la­pátot, gereblyét, vödröt ragadtak, és kisebb erdő­re elegendő facsemetét ültettek ki a faluban. Hraskó István Az időjárás nem fogadta kegyei­be a helyieket, szomorúan szitá­ló esőre virradtak szombaton. Mégis összegyűltek több mint százan a két templom közötti Ál­lomásparkban, hogy rövid meg­beszélés után csoportokra válja­nak és nekikezdjenek a munká­Elárom személyautó ütközött össze tegnap este az M5-ös autó­pálya Kecskemétet elkerülő sza­kaszán. A baleset a Szeged felé vezető oldalon történt, a 89-es ki­nak. Abból pedig volt elég, kellett a sok dolgos kéz, hiszen a dél­előtt során háromszáz facsemete és közel ezer cserje elültetését tűzték ki célul. Ki serényen, ki kissé megfontoltabban, ráérő­sebben ragadott ásót, gereblyét, de a jókedv mindenkiben közös volt. A mosolygós arcokat látva bárki megbizonyosodhatott arról: a faültetés - főleg, ha sokan, vég­zik egyszerre - jót tesz a lélek­nek. Ráadásul a faluképet is ja­vítja.- Sajnos településünkön elöre­gedett a növényállomány, az utóbbi időben folyamatosan vág­ni kellett a veszélyessé vált idős fákat, pótlásuk azonban nem iga­zán történt meg. Ezért jött az öt­let, hogy a tavasz kezdetén, Jó­lométernél. Az ütköző járművek külföldiek voltak, a helyszínről öt embert szállítottak el a men­tők. Egyikük állapotát a helyszí­ni vizsgálatok alapján súlyos­zsef napján szervezzünk egy nagy faültetést. Az idei évben a község szakrális központját újít­juk meg, jövőre pedig a művelő­dési ház környékén tervezünk hasonló akciót - mondta el Felföl­di Zoltán polgármester. Hozzátet­te: az önkormányzat szerény anyagi körülményei között nagy segítséget jelentettek a különbö­ző lakossági felajánlások - volt például, aki trágyát hozott, más az ebédet főzte. A nagyközség a csemetéket is jutányos áron tud­ta megvásárolni, ráadásul az er­dőgazdálkodási cég szakemberei ingyen tervezték meg az ültetési rendet, és a parkban is tanácsok­kal segítették a helyieket, milyen mély gödröt ássanak, mennyire tapossák le a földet. nak, a többiek sérülését könnyű­nek mondták. A balesetet követően a rend­őrök az M5-ÖS autópályán a Bu­dapest felől érkező járműveket Változatos fafajokat ültettek a lakitelekiek, például mezei ju­hart, rózsaszín virágú vérszil­vát, virágos kőrist, csörgőfát, pi­ros levelű díszalmát, szomorú eperfát, platánt, gömbakácot, oszlopos körtét. A katolikus templomhoz vezető sétányt pe­dig ezüsthárs fasor szegélyezi ezentúl.- Örülök, hogy ilyen sokan el­jöttek, igazi közösségi esemény lett a faültetés. Akik ebben részt vettek, biztos vigyázni fognak a parkra és a csemetékre. A gye­rekeknél inkább a pedagógiai hatás lehet a fontos. Remélhető­leg ők már nem fognak kismo­torral rodeózni a fák között, aki pedig ilyet tesz, arra rá fognak szólni - mondta Felföldi Zoltán. az 521es főúti csomópontnál a város felé terelték. A teljes útzár a műszaki mentés miatt több órán keresztül tartott. ■ N. N. M. Három autó ütközött az autópályán M5 A baleseti helyszínelés és a roncseltakarítás miatt lezárták az utat Festő plébános kiállítása lakitelek Muka Gábor csávolyi plébános művei­ből nyílik kiállítás szer­dán fél tízkor a népfőis­kola Kölcsey házában. A tárlatot Bábel Balázs Ka- locsa-kecskeméti főegy­házmegye érseke nyitja meg. (Sz. T.) Kalocsán és Miskén is véradás lesz Kalocsa / miske Ma vér­adó napot tart a Vöröske­reszt kalocsai szervezete. Kalocsán, a női börtön­ben reggel 9-től fél 12-ig. Miskén az általános isko­lában várják az önkénte­seket délután egytől fél háromig. Minden önkén­tes véradó fürdőbelépőt és 500 forintos étkezési utalványt kap. (szbz) Nagycsaládosok minikonferenciája KISKUNFÉLEGYHÁZA A csa­lád és vallás lesz a témá­ja annak a konferenciá­nak, amelyet a Nagycsa­ládosok Kiskunfélegy-há- zi Egyesülete szervez szombaton délután 17-19 óra között a városháza dísztermében. A fóru­mon előadást tart Hatva­ni Zsófia református lel­kész, Hostányszki Péter, az Őskeresztény Apostoli Egyház lelkipásztora, Seffer Attila, a Sarlós Boldogasszony Plébánia káplánja, valamint Feketéné Prikkel Andrea tanár. (V. P.) Kalácsot és pénz hoz a húsvéti nyúl Kalocsa Az előző évek gyakorlatához hasonlóan idén is 2000 forintos „húsvéti támogatásban” részesülnek a 62 év felet­ti nyugdíjasok Kalocsán az önkormányzattól. Eb­ben az esztendőben: rászorultsági alapon a nagycsaládosoknak és a nehéz körülmények kö­zött élőknek fonott kalá­csot ajándékoznak az ün­nep közeledtével, (szbz) További hírek a BAON.IlU hírportálon HIRDETÉS f A Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit Kft. (6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.) pályázatot hirdet színpad-technikus munkakör betöltésére. Pályázati feltételek:- magyar állampolgárság, büntetlen előélet- középfokú villamos végzettség- középfokú szakmai végzettség, vagy szakmai területen eltöltött minimum két éves gyakorlat- felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek. Az álláshely 2011. április 1-jétől tölthető be. Bérezés: megegyezés szerint. Pályázatokat 2011. március 28-ig a szükséges végzettséget, képzettséget igazoló okmányok egyidejű beadásával kell a műszaki _________vezetőnél leadni. U67144> _____Német cég keres__________ gy ártástervező/ütemezőt kecskeméti gyárába. Feltételek:- gyártástervezésben szerzett 1-2 év gyakorlat- gyakorlott Office-felhasználó (Excel), kimutatások készítésében jártasság- SAP PP modul felhasználói szintű ismerete- német alapszintű nyelvtudás (szóban és Írásban is) Jelentkezéseket önéletrajzzal és fizetési igény megjelölésével avartastervezo@Qmail.com cimre kérjük ____________eljuttatni._______iwoos Né met cég keres export fuvarszervezőt kecskeméti gyárába. Feltételek: • logisztikai szakirányú végzettség (vagy ezzel egyenértékű szakmai végzettség) • szakirányú gyakorlat • jó kommunikációs és szervezési készség • tárgyalóképes német nyelvtudás. Jelentkezéseket önéletrajzzal és fizetési igény megjelölésével exDortfuvarszervezo@gmail.com cimre kérjük eljuttatni. ,, 66833 £ A nyárlőrinci székhelyű Ilin MASPEX OLYMPOS Üdítőital Gyártó Kft. azonnali belépéssel munkatársakat keres géplakatos végzettséggel M A S P E X töltősori gépkezelőket, OLYMPOS gépszerelőket három műszakos munkarendbe. Jelentkezni: a jelentkezes@olympos.hu, vagy a 6032 Nyárlőrinc, Fő utca 1. címekre küldendő fényképes önéletrajzzal lehet. r 1167060 PROMÓCIÓ % Pályázatok önkormányzatok és intézményeik számára Ecoconsulting ZRT. az európai uniós pályázatok szakértője elégítésére zöldenergiával. Önkormányzatok és in­tézményeik 85%-os, központi költségvetési szervek 100%-os támogatásban részesülhetnek. Nonprofit szervezeteknek 60%, KKV-knak átlagosan 50% a támogatási mérték.- Prioritás az egészségipar, ennek keretében mi­lyen pályázatok vannak?- Lehetőség van a rehabilitációs szolgáltatások fejlesztésére, melynek keretében építésre és esz­közbeszerzésre az önkormányzatok 95%-os támo­gatást kaphatnak.- Milyen segítséget nyújtanak a leendőpályázóknak?- Cégünk díjmentesen konzultációt biztosít a pályázatok előkészítése során. ECC-CONSULTING ZRT. 6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7. Tel.: 76/508-750 info@eccconsulting.hu- lantos Annamáriát, azECC-ConsultingZrt. tanács­adóját az Új Széchenyi Terv önkormányzati támoga­tási lehetőségeiről kérdezem. Támogatják-e a közleke­désfejlesztést?- A kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése pályázat kiírásra került. Lehetőség van új, épített önálló ke­rékpárforgalmi létesítmények kialakítására 1, 2 és 3 számjegyű főutak belterületi, 4 és 5 számjegyű utak külterületi, és belterületi szakaszaira. Önkor-' mányzatok akár 90%-os támogatást is kaphatnak.- Milyen épületfelújítási, energetikai pályázatok vannak?- Épületenergetikai fejlesztéseket - külső hőszi­getelés, nyílászáró csere, fűtési és használati meleg­vízrendszer korszerűsítése - megújuló energia al­kalmazásával együtt támogatják. Lehetőség van a hő- és hűtési igény, a villamos energiaszükséglet ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom