Petőfi Népe, 2011. január (66. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-22 / 18. szám

5 PETŐFI NÉPE - 2011. JANUÁR 22., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Kolompár-per: a mélykúti tanú kevés dologra emlékezett Tanúkihallgatásokkal folytató­dott a Kolompár Orbán és nyolc társa ellen indított büntetőper a Kecskeméti Városi Bíróságon. Ezúttal a Mélykúti Cigány Ér­dekképviseleti szervezet vezető­jét hallgatta ki a bíróság. A Ko­lompár Orbán elsőrendű vádlott leányának élettársa által veze­tett szervezet részt vett abban a konzorciumban, mely az Euró­pai Bizottság és az akkori mun­kaügyi minisztérium illetékes hatósága által kiírt pályázaton 255 millió forint vissza nem té­rítendő támogatást nyert. A támogatási szerződést 2006. február 14-én írták alá. A szerződésben a minisztérium vállalta, hogy 255 millió forint vissza nem térítendő támoga­tást folyósít a megyében élő ro­ma kisebbség társadalmi integ­rációjához, illetve ahhoz, hogy biztosított legyen az esélyegyen­lőségük a munkaerőpiacon. En­nek az összegnek a 75 százalé­kát az Európai Szociális Alap, 25 százalékát a hazai költségve­tés biztosította. A szerződő fe­leknek az aláírással egy időben kiutaltak 63,75 millió forintot. A vádirat szerint a szervezetek ezt követően úgynevezett előre­haladási jelentést nyújtottak be, és további 81,75 millió forintot vettek fel. Ezután a szervezetek további 76,5 millió forint támo­gatási összeg kiutalását kérték, melyet azonban az ellenőrző szervezet nem teljesített, és átfo­gó szabálytalansági vizsgálatot kezdeményezett. ■ A majsai szervezet hat­milliót utalt át a mély­kúti szervezetnek. A tanú elmondta: a pályázati pénzből a Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezet 2006-ban 6 millió forintot utalt tovább a mélykúti szervezetnek, az összegből béreket fizettek ki. A tanú több esetben sem emlé­kezett pontosan arra, hogy a fe­leségének a takarításért átutalt pénz mikor és hogyan érkezett meg. A tanú feleségét a kiskun­majsai Zor Kft. alkalmazta, melynek Kolompár Orbán fele­sége az ügyvezetője. Arra sem emlékezett, hogy amikor a pá­lyázat keretében két autóval Olaszországba és Franciaország­ba utaztak, kik voltak a csoport tagjai. ■ MTI Milliárdok várnak gazdára gazdaság A kamarai évnyitón az Új Széchenyi Tervről is szó esett Parragh László országos kamarai elnök a tőkeszegénységből eredő gazdasági problémákra mutatott rá előadásában Az Új Széchenyi Terv pá­lyázatai mozdíthatják meg a gazdaság motorját - hangzott el tegnap a kama­rai gazdasági évnyitón. Barta Zsolt Az Európai Uniótól kapott felzár­kóztatási támogatás mintegy há­romnegyedét már lekötötték ide­haza. így az uniós költségvetési időszak - 2007-2013 - közepén már csak kétezer-milliárd forint maradt, amelyet az Új Széchenyi Terv prioritásai alapján lehet pá­lyázati támogatásként kiírni. Egyebek mellett erről is szó volt tegnap a lajosmizsei Tanyacsár­dában, ahol a Bács-Kiskun Me­gyei Kereskedelmi és Iparkama­ra rendezte gazdasági évnyitóját. Mintegy 110 - kis-, közép-, és nagyvállalatot irányító - üzlet­ember vett részt a rendezvényen, melyen Petykó Zoltán, a Nemze­ti Fejlesztési Ügynökség elnöke ismertette a napokban elindított Új Széchenyi Terv koncepcióját. Előtte Gaál József megyei kama­rai elnök üdvözölte a vendége­ket. Rövid gazdasági elemzésé­ben arra hívta fel a figyelmet, hogy a megyében tavaly a vállal­kozások összes értékesítése 1 százalékkal csökkent, ugyanak­kor 2009-hez képest az export ér­tékesítés 12 százalékkal nőtt. Ez részben annak köszönhető, hogy Európa gazdasági motorja, a né­met lokomotív beindult. A megyei elnököt Parragh László, a kamara országos elnö­ke követte, aki arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy a megtermelt és felhasznált nemzeti jövedelem között idehaza jelentős a szaka­dék. Évente a GDP 4-7 százalé­kát viszik ki a befektetők. így 2000 és 2009 között 11 ezer 483 milliárd forint hagyta el az or­szágot. (2000-ben 13 ezer 512 milliárd volt az ország GDP-je.) Petykó Zoltán, a Nemzeti Fej­lesztési Ügynökség elnöke arról szólt, hogy az Új Széchenyi Terv­vel szemben óriásiak az elvárá­sok, mert a korábbi Új Nemzeti : Fejlesztési Terv nem indította be j a gazdaság fejlődését. Lapunk­nak elmondta, érdemes a kis cé- geknek is pályázniuk, mert a ne­hány milliós projektterveket a beadást követő néhány héten be­lül elbírálják, s a támogatást akár féléven belül elbírálják, s a támogatást akár féléven belül megkaphatják. Óvodásokat oktatnának a közlekedésre Kiskőrös Hat elektromos kisautót is szeretnének vásárolni a pénzből Közlekedési pályázatot készít a kiskőrösi önkormányzat és a térségi rendőrkapitányság kö­zösen. Ha a körösiek elnyerik a pályázatot, akkor 1,7 millió forintot kaphat a város, melyet a nagycsoportos óvodások köz­lekedési ismereteinek a bőví­tésére lehet felhasználni. A vá­ros vezetése 200 ezer forintos önrészt is megszavazott, mely a pályázat feltétele volt. Ha nyernek, olyan mobil közleke­dési tesztparkot szerezhetnek be, amely segítségével a leg­fontosabb tudnivalókat sajátít­hatják el a legkisebbek. Sza- bóné Lovász Márta, a művelő­dési-közoktatási és sportbizott­ság elnöke, aki gyakorló óvó­nő, azt mondja, hogy a legki­sebbek bizonyos fogalmakat, a táblák jelentését vizuálisan könnyebben megjegyzik. A ter­vek szerint nyolc-nyolc foglal­kozást tartanak majd az intéz­ményekben. A közlekedést szí­nesebbé teszi majd az a hat elektromos kisautó is, amelyet a pályázat sikeres elbírálása esetén vásárolhatnak meg. ■ B. Zs. ! Lajosmizsén hamisító iroda működött egy lakókocsiban Egy lakókocsiban működő, köz­okiratokat hamisító irodát talál­tak a vámosok Lajosmizsén. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei jövedéki ellen­őrzést tartottak egy cég la­josmizsei telephelyén, ahol étte­rem és parkoló üzemelt A pénz­ügyőrök az ingatlan parkolójában egy komplett irodát rejtő lakóko­csit találtak az ellenőrzés során. A lakókocsi vizsgálata során előkerült több száz hamis ok­mány, - kitöltetlen nyugat-euró­pai városokban használatos parkolószelvény, benzinkútnál használt, névvel ellátott pénztár­szalag - valamint a számítógép, melynek merevlemezén szer­keszthető formában előkerültek a dokumentumminták. Az eljárás kiderítette, hogy a hamis dokumentumok alkalma­sak a hatóság felé történő igazo­lásra, valamint a gazdálkodók fe­lé költségek elszámolására. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei az előkerült okmá­nyokat és az eszközöket lefoglal­ták, a telep tulajdonosa ellen pe­dig közokirat-hamisítás elköveté­sének alapos gyanúja miatt eljá­rást kezdeményezett. ■ Látogatóbarát lesz a kincstár környéke Látogatóbaráttá kívánja tenni a helyi önkormányzat valamint az érsekség a kalocsai Érseki Kincs­tár környékét. Ennek megvalósí­tásához első lépésként a Kalocsa- Kecskeméti Főegyházmegye kon­zorciumi tagjává vált a város. E partnerség égisze alatt a 2011-es költségvetés terhére vállalta a ka­locsai önkormányzat a pályázat előkészítési munkálatainak költ­ségét A projekt keretében az önkor­mányzat kibővítené a Foktői úton lévő busz-, és személygépjármű parkolót, mert a városba érkező turisták biztonságos parkolását a jelenlegi parkolóhelyekkel már nem lehet maradéktalanul és ká­oszmentesen megoldani. A ter­vekben a kincstár közeli Vajas híd kiszélesítése is szerepel, mellyel a gyalogos- és a kerékpá­rosforgalom válhatna jóval aka­dálymentesebbé. ■ szbz r Életben maradtak mindháiman Kecskemét A bosnyák elaludt és a furgonba rohant Isteni szerencsének, vagy - bár­milyen meglepő - lehet mondani, hogy egy kecskeméti benzinkút- nak köszönheti az életét egy bu­dapesti család. Amíg ugyanis le­robbant kocsijuktól gyalogosan bementek tegnap kora reggel a kúthoz, addig egy bosnyák kami- onos totálkárossá törte az autó­pálya szélén álló furgonjukat.- Ha bent ülnek a kocsiban, ak­kor három holttestet szedünk most ki a fülkéből - kommentál­ta a szörnyű látványt tegnap reg­gel az M5-ösön a műszaki mentés egyik résztvevője. A budapesti T. Erika és a férje a lányukat költöz­tették a kölcsönkért furgonnal Makóra. Egész éjjel pakoltak: író­asztal, ruhák, vadonatúj kerék­pár, könyvek kerültek a platóra. Hajnalban indultak, de csak Kecskemétig, az autópálya 91-es kilométerszelvényéig jutottak.- A benzinkúttól 300-400 mé­ternyire romlott el, és állt le a fur­gon - mutatta a totálkáros kocsit Erika. - Leálltunk a műszaki sáv­ban, és szerencsére mindannyian kiszálltunk. A férjem a kocsinál maradt, én pedig a lányommal, Karolinával elindultam a benzin­kúthoz. Részben segítséget kérni, meg szólni a rendőröknek, hogy veszélyes helyen lett működés- képtelen a jármű. Erika és Karolina beszéltek egy rendőrrel, és már indultak vissza a kocsihoz, amikor iszonyatos ro­bajt hallottak az autójuk irányá­ból. Rohantak oda. Gyakorlatilag telibe kapta a bosnyák kamion a kisteherautót.- Csaba, a férjem az utolsó ez­red másodpercben tudott csak félreugrani a kamion elől. Egy re­pülő alkatrészdarab még így is el­találta a fején, de a sérülése sze­rencsére nem súlyos. A lányom már magától a látványtól is sok­kot kapott. A holmija ezerfelé re­pült szét, és nagy része összetört, illetve megsemmisült. Órákig szedegettük zsákokba - mondta az asszony. Az árokba rohant kamion veze­tője szintén könnyebben sérült meg. Beismerte a rendőröknek, hogy elszunnyadt a volán mellett. Eljárás indult ellene. ■ N. N. M. Baleset Kiskunhalason Egy kisteherautó és egy személyautó ütközött frontálisan Kiskunhalas határában teg­nap délelőtt. Az 5412-es úton egy Renault Master kisteherautó egy kanyarban kezdett előzésbe és frontálisan ütközött a Majsa felől érkező Mazdával, melynek sofőrjét a tűzoltók szabadították ki. A 47 éves majsai nőt sú­lyos sérülésekkel szállították kórházba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom