Petőfi Népe, 2011. január (66. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-17 / 13. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. JANUÁR 17., HÉTFŐ 13 MEGYEI KÖRKÉP Bűnügyis rendőrtisztként éveken át foglalkozott ká­bítószeres ügyek felderí­tésével, a bűnmegelőzés­sel. Ma drogprevenciós szakértőként járja az is­kolákat, a határon túli magyar településeket. Több mint tizenkét éve nem fogy ki a felkérések­ből. Popovics Zsuzsanna A szakma alapjait profi kábító- szer-felderítőktől, amerikai vá­mosoktól tanulta. 1984-ben szer­vezték Magyarországon az első, speciális kábítószer-ellenes ki­képzést rendőröknek, vámosok­nak. A főváros, a megyék egy-egy rendőrtisztet delegáltak. A Bács- Kiskun Megyei Rendőr-főkapi­tányság nyomozói közül Kurdics Mihályra esett a választás.- Magyarországon akkoriban nem is volt kábítószer. Legalább­is a hivatalos verzió szerint. A tanfolyam után sem hangoztat­hattam főnökeim előtt, hogy a vá­rosban kábítószer hatása alatt lé­vő személyt láttam. Kiképzőink nem titkolták: hazájuk érdeke, hogy az amerikai kontinenstől minél távolabb, már a termelés, az előállítás közelében derítsék fel a kábítószer-szállítmányokat. Minden prognózisuk bevált: a ko­rábbi tranzitország szerepéből néhány ■ A kíváncsisá- éven belül Magyar- gért nagyon ország4s piaca lett a nagy ár a halá­drogoknak. los szenvedély. Könyvet írt a fiataloknak, drogprevenciós előadása - szakmai hozzáértése, személyes tapasztalatai okán is - hiteles- A Rendőrtiszti Főiskolán mit tanultak a kábítószerekről?- A legalapvetőbb dolgokat. A mai tananyag sem esik túlzások­ba. Az amerikaiak kiképzésén láttam először igazi kábítószert: marihuánát, hasist, heroint, LSD- t, amfetaminokat. Amikor már oktattam a megye rendőreit, de­monstrálásképpen megszagoltat- tam velük az izzó marihuána illa­tát. Később ennek köszönhetően ismerték fel. Történt, hogy a ki­lencvenes évek derekán, egy ak­kor még működő tiszakécskei szórakozóhelyről autóztak haza­felé tizenévesek. Egy rendőrjárőr igazoltatta a négyfős társaságot, melynek kocsijából ömlött a ma­rihuána füstje. A két fiatal kollé­ga történetesen tudta, mi az.- A tizenévesek körében jól is­mert a füves cigi.- Sok szülő, pedagógus meg­döbbenne, ha látná, mi történik hajnaltájt a diszkókban vagy akár a házibulikon. Már az is kér­dés, mit keresnek 13-15 éves gyerekek éjjel 2-3 órakor az éj­szakában. Még inkább döbbenet, hogy közülük há­nyán- ittasak vagy állnak kábítószerek hatása alatt. Ráadá­sul nem is mindig saját akara­tukból kerülnek drogok a szerve­zetükbe! Gyakran fordul elő, hogy az italukba csempészik.- Szakértőként mire hívja fel a figyelmüket?- Egy sor egyszerű dologra, amit éppenséggel a szülők is megtehetnének. Mindig legyen náluk zsebpénz, melyből megve­hetik maguknak a szükséges üdítőt. Csak olyat igyanak, amit maguk bontottak meg, poharu­kat, italos dobozukat ne hagyják őrizetlenül. Ha mégis elmentek táncolni, a hátrahagyott italukat már ne fogyasszák el. A tiltás nem sokat ér. A szülő keljen fel a fiatal hazaérkezésekor, nézzen a szemébe, szagoljon a hajába, váltson vele néhány szót! Nem lehet nem észrevenni, ha valami nincs rendben.- Szülő, pedagógus nem feltét­lenül ismeri a füves cigi füstjé­nek illatát.- Valóban nem, de igen jelleg­zetes, leginkább az égő széna és a kerti gyomok füstjéhez hason­lít. Aki tudja, mire ügyeljen, an­nak garantáltan feltűnik! A fiata­lok gyakran többet tudnak a ká­bítószerekről, mint az értük fele­lős felnőttek. Járom az országot, néhány éve a határon túli vidéke­ket is. Korábban tapasztaltam el­téréseket a gyerekek ismeretei között, ma már nem igazán. Sok butaság, tévhit kering közöttük, van mit helyrerakni a fejükben. A szülők naivak. A pedagógusok között is kevesen vannak topon a témában. Volt rá példa, hogy egy előadásom során jöttek rá a taná­rok: az iskola környékén látott, eldobált műanyag palackok való­színűleg bongók (házilag készí­Családl vonás a lovak szeretete. A Kurdics család otthonában sok a lo­vas ereklye. tett vízipipák). A gyerekek kapás­ból tudták, mi az, és mire való.- A középiskolások harmada legalább egyszer kipróbált már valamilyen kábitószert. Ez mi­től veszélyes?- A kipróbálás csapda - mon­dom el a drogprevenciós előadá­saimon. A narkósok közül senki sem úgy lett narkós, hogy azt akarta vagy előre elhatározta vol­na. Szervezetük az első adagok után követelte a további - egyre nagyobb és nagyobb - adagok fo­gyasztását. Nemzetközi statiszti­ka: a kipróbálok 5-10 százaléka az első próbálkozást követően ká­bítószerfüggővé válhat! Ezt kel­lene valamennyi fiatalban tuda­tosítani.- Akad, aki azzal dicsekszik: kipróbált valamilyen kábító­szert, mégsem vált függővé.- Hálát adhat a sorsnak, hogy megúszta. Ajánlom, ne kísérletez­zen tovább. Nem attól lesz valaki nagyfiú vagy nagylány, hogy ki­próbál egy drogot, hanem attól, hogy ellen tud állni a csábításnak. A kipróbálók közül sokan válnak fogyasztóvá, a fogyasztók többsé­ge kényszerű terjesztővé. Az anyagi haszon vagy az ingyenes Kurdics Mihály 1950. november lOén született, Békéscsabán. 1969-ben Szolno­kon érettségizett, gépész-techni­kusként. 1969-ben felvették a kecskeméti műszaki főiskolá­ra, azóta él a városban. 30 éve­sen határozta el: bűnügyi nyo­mozó lesz. Rendőr törzsőrmes­terként kezdte a kecskeméti rendőrkapitányság bűnüldözé­si alosztályán. 1989-ben bűn­ügyi szakon elvégezte a Rendőr- tiszti Főiskolát. 1984 óta foglal­kozik kábítószeres ügyek felde­rítésével, drogprevencióval. 1991-BEN elvégezte a Rendőr- tiszti Főiskola narkológiai spe­ciális kollégiumát. 1997-ben megyei bűnügyi osztályvezető, ■ kunszentmiklósi rendőrkapi­tány. 1998-ban egészségügyi okok miatt vonult nyugállo­mányba. Anyai nagyapjától örökölte a lovak szeretetét. Ala­pító tagja, máig titkára az 1999-ben megalakult Első Ma­gyar Pónifogathajtó Egyesület­nek. Lovas rendezvények, fogat­hajtóversenyek kommentátora, műsorvezetője. Két felnőtt fia és két unokája van. droghoz jutás lehetősége újabb és újabb áldozatokat állít a terjesztők sorába. A szülőknek elmondom: legyen gyanús, ha gyermekük mindig pénzhiánnyal küzd, vagy éppen fordítva: felveti a pénz, köl­tekezik. Legyenek beszélő' vi- szpnyban gyermekükkel, idéz­zenek rá, mi miért történik. Más nem teszi meg helyettük. Amikor mégis, akkor már késő.- Milyen alternatívát szokott ajánlani az izgalmakat kereső, heccre éhes fiataloknak?- Gondolják végig, megéri-e a kockázatot. Hiszen annyi érde­kes és szép dolog van, ami tizen­éves korban még ismeretlen az életükben. Ezeket igyekezzenek megismerni. Ahogy nem volt szükségük kábítószerre az első szerelem megéléséhez, az úszni tanuláshoz, a sportteljesítmé­nyükhöz, úgy minden mást is ké­pesek a maguk erejéből elérni. Azzal semmit nem veszítenek, ha soha nem ismerik meg a dro­gok által kölcsönzött hamis vilá­got, majd az elvonási tünetektől való rettegés érzését. A kábítószer itt van, testközelben kurdics mihály „Gyerekek! Drog nélkül is képesek vagytok minden jóra, szépre” Rónasági Takarékszövetkezet: Itt voltunk, itt vagyunk, itt leszünk! Szolgáltatásaink, termékeink széles körével várjuk régi ps új Ügyelőinket:- Bankszámlák, foJÄ^mlalf vezetl^örntban és devizában,- Csoportos beszedések, tartós megbízások kezelése,- Lekötött számlabeté]- Netb@nk és SMS sz>- Nemzetközi,bankki ségben,- Magánszemélye: számla hitel,- Vállalkozóknak Szél la hitel, forgóeszkö és egyébtámogatás- Babaköt^My, . ,- Biztosítás®# Signal- ZálogházaiiíkHjiztonsági Ügyfeleink rendtevésére! könyves betétek, betéti okiratok, tatások, Elektra házi bank terminál, 7 készpénzkiadó automata a tér­lakáshitelek, folyó­akártya, folyószám­elek, mezőgazdasági ása, / gyuttm háttéréi állnak Keresse a 100% magyárTfilSjdcmban lévő Rónasági Takarék- szövetkezet kirendeltségeit a Kiskőrösi kistérségben vala­mint Kecskeméten és látogassa meg honlapunkat www.ronasagl.hu címen. HlRDETtS Gépészmérnök vagy gépésztechnikus munkatársat keresünk. Jelentkezni lehet, levélben vagy személyesen: GD Gép és Daru Kft. 6050 Lajosmizse, Gyártelep 2., illetve a gdmizse@gepesdaru.hu e-mail címen. 11616441 HIRDESSEN | ÁLLÁST KÍNÁL? ÁLLÁS KERES? Apróhirdetését telefonon is feladhatja 1© 76/518-2501 Petőfi Népe Egyszer lenn, többször fenn... vállalkozásfejlesztési ALAPÍTVÁNY a vállalkozások fejlődéséért Kiss Antal több mint 10 éve pék­séget üzemeltet egy alföldi falu­ban. Gépei elavultak, az üzem is korszerűsítésre szorult. A fűtési rendszer és az elektromos háló­zat is elavult, a javítás egyre több pénzbe került. A bővülő kiadá­sok, áremelkedések miatt keve­sebb pénz jutott a minőségi alap­anyagokra, amiből a több telepü­lésen híres pékárut készítette. Forgalma egyre csökkent, már a vállalkozás feladására gondolt, amikor bátor lépésre szánta el magát. Hitelt akart felvenni, több bankot is megkeresett, de nem bizonyult hitelképesnek. A Vállalkozásfejlesztési Ala­pítvány mikrohitel termékéről a könyvelőjétől hallott, könnyen megtalálta őket a város szívében. Az alapítvány munkatársai segí­tettek a hitelkérelem összeállí­tásában. A fejlesztést követően a vállalkozás újra életre kelt, üzlet­köre bővült, a közüzemi szám­lák költsége csaknem a felére csökkent. A bővülés munkahe­lyet is teremtett. Kiss Antal el­mondta: soha nem tudott volna bővíteni, ha nincs a mikrohitel program. A Vállalkozásfejleszté­si Alapítvány munkatársai jóvol­tából gyorsan és gond nélkül egy hónap alatt hozzájutott a hétmil­lió forinthoz. A kamat 6,5%-os, a féléves türelmi idő pedig lehető­vé teszi, hogy a tőke törlesztésé­nek kezdetére a vállalkozás meg­erősödjön, aztán a következő hét évben már nem lesz annyira megterhelő a visszafizetés. A mikrohitel termékek folyamato­san, 17 éve elérhetők a Bács-Kis- kun Megyei Vállalkozásfejlesz­tési Alapítványnál. Egymilliótól 10 millió forintig igényelhető, 6,5% és 8,1% fix kamat között, 8- 10 éves futamidőre. A hitel célja lehet üzleti célú ingatlanvásárlás, -építés és -kor­szerűsítés, gépek, berendezé­sek, tárgyi eszközök beszerzése, és a forgóeszközhitelből készlet, alapanyag finanszírozása. Elérhetőségek: Bács-Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Kecskemét, Vörös­marty u. 12. info@bacs-lea.hu 76/485-505, www.bacs-lea.hu ▲

Next

/
Oldalképek
Tartalom