Petőfi Népe, 2011. január (66. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-31 / 25. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. JANUÁR 31., HÉTFŐ GAZDASÁGI ABLAK Nálunk mintha valami gúzsba kötné még mindig az autópiacot Míg 2004-ben 208044, addig tavaly 43 430 új személyautót értékesítettek idehaza. Az idén 50 ezer eladással számolnak a hazai kereskedők.- Mi augusztusban értük el a mélypontot, addig csökkent az autóértékesítés - nyilatkozta lapunknak Mészáros György, az M+F Autó Kft. ügyvezető igazgatója. - Kiskőrösi és kecskeméti szalonunkban negyvennel kevesebb munkatárs dolgozik, mint korábban. További létszámcsökkentést nem tervezünk, mert akkor a működőképesség kerül veszélybe - mondta. A piaci helyzettel kapcsolatban megjegyezte: a vevők általában a felső kategóriájú járműveket keresik. Az alsó árkategóriában vásárlók száma kevesebb a korábbi évekéhez képest. Egyre több azon ügyfelek száma, akik nem 100-120 ezer kilométer, hanem jóval nagyobb futásteljesítmény után cserélik le az autókat. A cég tavaly év végén a kiskőrösi Suzuki-kereskedést megszüntette. A cégvezető meglátása szerint az esztergomi gyár új modelljeinek helyzetét átpozicionál- ták az értékesítési piacon. így az egykori olcsó és megbízható „Mi autónk” imázsból ma már az elérhető ár a múlté. Az igazgató szerint nem biztos, hogy a piac visszaigazolja az árváltozás mögött álló elképzeléseket. ■ Tavaly megszüntették a Suzuki-kereskedésüket. Az idén Mészáros György bővülő piacra számít. Megjegyzi, hogy míg Európa már maga mögött tudja a válságot, addig nálunk mintha valami gúzsba kötné a piacot. A nehézségeket súlyosbítja az is, hogy a bankok csak kemény feltételekkel nyújtanak hitelt. Kérdésünkre, milyen válság tompító megoldásokat vezettek be az elmúlt években, így válaszolt: - Olyan szerződéseket kötöttünk, amelyekkel spórolni tudunk a gázzal, az árammal. Kialakítottunk egy szervizt, mely szinte az összes, itthon forgalomba hozott gépkocsit szervizelni tudja. így azokat az ügyfeleket is megtarthatjuk, akik korábban Toyotát vásároltak nálunk, ám időközben más autóba ültek át - mondta végül Mészáros György. A szakma leendő mesterei verseny A kamara székházában oldották meg az írásbeli feladatokat klauzulái? Hogyan változtak a kereskedelem nemzetközi Nő a kétkezi munka presztízse. Idén többen vesznek részt a Szakma Kiváló Tanulója Versenyben, mint tavaly. hetik. Illetve az sem mellékes - hangsúlyozza az oktatási iroda vezetője -, hogy egy ilyen versenyen történő részvétel, egy szép döntős eredmény jó pontot jelent a munkaadóknál, amikor a fiatalok állást keresnek. Annak sem kell elkeserednie, aki nem jut be a tavaszi megméretésre. Ez a verseny, ugyanis tükör, mely megmutatja, hol tart a szakma elsajátításában. Felszínre hozza azokat a hiányosságokat, melyeknek pótlására jó néhány hét áll a rendelkezésére. mmm írásbeli január közepén a kamara kecskeméti székházában. Vajon ki jut az országos döntőbe? Ki lesz a szakma kiváló tanulója? Barta Zsolt januárban szinte minden délelőtt megtelt diákokkal a megyei kamara egyik oktatási terme. Az idén a megye különböző szakképző intézményeinek 269 diákja mérette meg tudását az írásbeli elődöntőkön. Százzal többen írtak versenyfeladatokat az idén, mint tavaly, ez azt jelenti, hogy a verseny, de a szakmák presztízse is nőtt - fogalmaz Péntekné Söröli Ilona, a kamara szakképzési igazgatója. - A létszámnövekedés másnak is betudható. A kamara évek óta buszokkal szállítja az SZKTV fővárosi döntőjébe a szakiskolák érdeklődő diákjait. Tavaly 520 fiatal utazott Bács-Kiskunból a Szakma Sztár Fesztiválra, s vett részt a különböző programokon. Az idén április 18-20. között rendezik a Hungexpo területén a döntőt, ahol a diákok akár a szakmunkás-bizonyítványt is megszerezírásbelin részt vevő diákok SZAKKÉPESÍTÉSEK LÉTSZÁM kozmetikus 13 bútorasztalos 18 női szabó 16 kőműves 22 ács, állványozó 10 burkoló 14 festő, mázoló 20 magasépítő tech. 4 kereskedő 9 villanyszerelő 13 fodrász 23 hegesztő 9 géplakatos 5 szerkezetlakatos 17 cukrász 13 pincér 9 szakács 17 gázfogy. berend. szer. 8 központifűt.-szer. 2 vízvezeték-szer. 3 vendéglős 2 élelmiszer-vegyiáru eladó 12 műszakicikk-eladó 3 mechatronikai műszerész 6 Hogyan sikerült megoldani a feladatokat? NINCSEVICS ADRIÁN (Baja):- Burkolószakmát tanulok. Sajnos nem tudtam mindet befejezni, de sokkal nehezebb feladatokra számítottam. Aki precízen számolt, annak van esélye a továbbjutásra. Szeretnék eljutni az áprilisi döntőbe. A szakmámat szeretem, tanulmányi eredményem 4,5 feletti. A csempézést, a járólaplerakást, a parkettázást kedvelem. Tanulóösztöndíjas vagyok, s a cégemtől - ahol gyakorlaton vagyok Bácsalmáson - már kaptam ajánlatot. PASKÓ MILÁN (Baja):- Burkolószakmát tanulok, de azt tervezem, hogy a hódmezővásárhelyi főiskolán folytatom a tanulmányaimat. Az írásbelire szerintem kevés időt adtak, de úgy érzem, hogy 80-90 százalékosra sikerült teljesítenem. A szintvizsgámat 89 pontra hoztam, ami jó eredmény. A szakmámon belül a lamináltparkettázás áll hozzám a legközelebb. Abban bízom, hogy ezt be is tudom mutatni a döntőben, a zsűri előtt. A megújult INCOTERMS 2010 nélkülözhetetlen a nemzetközi kereskedelmi szerződésekhez címmel szervez konferenciát a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Az INCOTERMS-klauzulák a világon mindenütt elfogadott standardok, melyeket a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (Inter- naüonal Chamber of Commerce - ICC) ad ki és újít meg, az utóbbi időben tízévenként. A nemzetközi kereskedelmi szokvány használata elősegíti az ajánlatok elkészítését és minimalizálja a kockázatokat a felek között, ezért a klauzulák (záradékok) használata nélkülözhetetlen a nemzetközi kereskedelmi életben. Az új átdolgozás 2011 januárjától hatályos: célja, hogy lépést tartson a nemzetközi kereskedelem fejlődésével. Az új szabályok a modern konténeres fuvarozás figyelembevételével készültek. A rendezvényen az ICC INCOTERMS 2010 munkabizottságának tagjai ismertetik a változásokat, többek között:- a szerződés teljesítésének 2 új klauzuláját (DAP, DAT) - FOB, CFR és CIF stb. átadás-átvétel módosított szabályait. Az előadás várható időpontja 2011. február vége, helyszíne a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamra székháza. Meghívó és további információ Tóth Anitától kérhető a 76/501-508-as telefonszámon, illetve a toth.anita@bkmkik.hu e- mail címen. ■ Gazdasági Ablak A Petőfi Népe és a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kiadványa Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő-kiadőigazgató Király Ernő Szerkesztő: Barta Zsolt, Gaál lózsef, Sipos Zsolt Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem, Kecskemét Rövidebb idő alatt piacképes ismereteket szereznek a diákok képzés Százhuszonöt szakma tananyagát újítják meg a következő hónapokban - a kamara is delegált szakértőket A kamara 125 szakma képzésének felügyeletét kapta meg. A tananyagok korszerűsítése az elmúlt hetekben kezdődött meg. Rugalmasabb, gyakorlatorientált, egységes, hároméves képzést vezetnek be a szakiskolákban. A gyakorlatigényes szakmákban ezeket a hivatásokat a 8. osztály elvégzése után választhatják a tanulók 2012-től. A kamarák felügyelik az oktatás folyamatát és a vizsgáztatást. A változások hátteréről kérdeztük Péntekné Söröli Ilonát, a kamara szakképzési igazgatóját. - A következő hetekben 48 szakma tananyagfejlesztését végzik el azok a szakértői csoportok, melyek az elmúlt hetekben alakultak. Összesen 125 képzési anyagot tekintenek át. A reform oktatási része azonban 48 szakmában már az idén ősszel elindul - magyarázza az igazgató asszony. Ez magában foglalja a vizsgáztatási rendszer egyszerűsítését és a gyakorlati óraszámok növelését, január közepétől a munkacsoportok elkezdték a tevékenységüket. Olyan, a gazdálkodásban és a szakoktatásban járatos szakemberek vesznek részt, akik erre a feladatra pályázhattak. A megyei kamara ezekbe a teamekbe Bács-Kiskunból nyolc személyt javasolt, akik közül két jelöltet választottak be. Gépészet és építőipari szakmacsoportból Gubán GyuFodrászképzés a kalocsai Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskolában. A tananyag egységes lesz az egész országban. lát, a kecskeméti Gáspár András szakközépiskola intézményvezetőjét, illetve Kovács Lászlót, szintén az említett oktatási intézmény tanárát kérték fel tananyag-korszerűsítésre. Minden szakmában négytagú szakértői csoport dolgozik. Közülük az egyik személy tanár, ketten a magánszférát képviselik, egy pedig tananyagfejlesztésében járatos szakember. A területi kamarákon kívül más érdek-képviseleti szervezetek is ajánlhattak jelölteket ezekbe a csoportokba - hangsúlyozta az igazgatónő, majd hozzátette: szeptembertől az említett 48 szakmában a már a megújított tananyag alapján indíthatják a képzést az iskolák. A szakanyag kevesebb modulból áll, a vizsgák időtartama az eddigi 4-5-ről 2 napra csökken. A csoportok olyan közponü tananyagot állítanak össze, amely egységes lesz minden intézményben, azaz Zalában ugyanazt a tudást kell elsajátítania, például, egy kőművesnek, mint nyírségi diáktársának. Újdonság az is, hogy minden szakmában a diákoknak kötelezően szintvizsgákat kell tenniük. így mind a tanuló, mind pedig az oktató látja, hol tart a fiatal az ismeretek elsajátításában. Emellett a megmérettetés eredménye maxi- • műm 30 százalékig beszámít a záróvizsga eredményébe is. ■ Barta Zsolt