Petőfi Népe, 2011. január (66. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-15 / 12. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. JANUÁR 15., SZOMBAT SPORT 15 A szívbetegek nem bírták röplabda Ötjátszmás sikerrel kezdte a keresztjátékot a Kalo-MÉH Dorcsák Lajos (13) rendkívül jól játszott, fontos pontokat ütött Időnként lehetetlen helyzetből is. Joggal választották a mérkőzés legjobbjának. Elődeik sikerének helyszínén lépnek pályára ma este a KSE kosarasai A kecskeméti kosárlabdabarátok még élénken emlékeznek a 2006-os Magyar Kupa-győze­lemre, melyet Pakson, az Atom­erőmű ellen ért el az akkor még Univer-színekben játszó Kecske­mét. Ma 18 órakor az elődök sikerét szeretné bajnoki mérkő­zésen reprodukálni a T.O.M. Controll KSE jelenlegi gárdája. A hétközi fordulóban mind a két mai vetélytárs kikapott. A Kecskemét remek mérkőzésen, sokáig vezetett a bajnokesélyes Szolnok ellen, végül 80-70-re alulmaradt ősi ellenfelével szem­ben. A paksiakra nagyméretű, 101 -84-es zakót szabtak a kosár­mezbe bújt somogyi „szabók”.- Jó mérkőzésen tisztes vere­séget szenvedtünk a Szolnoktól. Csapatomból továbbra is hiány­zik egy olyan vezéregyéniség, aki kritikus pillanatban átlendí­ti a többieket a holtponton. A Paksot láttam játszani a Pécs el­leni győztes mérkőzésen. Azt kaptam, amit vártam: nagyon jó együttes, ennek ellenére úgy ér­zem, van esélyünk a győzelem­re az ASE-csarnokban - mondta Sztojan Ivkovics, a kecskemétiek szakmai igazgatója. Hrvoje Orsulics, a KSE horvát légiósa nem léphet pályára a mai meccsen. Bedagadt a bokája, emiatt kell kihagynia a Paks elleni fontos bajnokit. ■ Király pénzt akar, a klubnak a jövő héten fizetnie kell A Kecskemét SE tavaly nyáron megegyezett a férfi kosarasok volt menedzserével, Király Sán­dorral, hogy elmaradt járandó­ságát január 5-éig rendezi. Ez nem történt meg, s a szövetség férfitagozata fölszólította a klu­bot, hogy január 21-éig rendezze a tartozást, vagy állapodjon meg Királlyal a fizetés ütemezéséről. Ellenkező esetben különböző szankciókkal (pontlevonás) sújt­ják az élvonalbeli gárdát. Feyér Zoltán, a klub ügyvezető igazga­tója elmondta, hogy bár a szak­osztály szeretett volna egyeztet­ni Király Sándorral, ő erre nem volt hajlandó. A klub és a szak­osztály vezetése hét elején tár­gyal az ügy rendezéséről. ■ Tegnap este a tavaly má­jusi Magyar Kupa-döntő­höz hasonló színvonalú mérkőzést vívott a Kalo- MÉH Kecskemét a Ka­zincbarcikával. Rajtmár István A férfi Extráiiga_ keresztjátéká­nak első fordulójában az alap­szakaszgyőztes Kecskemét az el­ső két szettben hagyta kiénekel­ni a „sajtot a szájából”. Mind a két játszma középjátékáig a há­Tegnap közös megegyezéssel szerződést bontott az NB 1-es Kecskeméti TE labdarúgócsapa­tának vezetősége és Csordás Csaba. A tősgyökeres kecskemé­ti - a KSC-ben nevelkedett - csa­tár 2006-ban igazolt az akkor NB Il-es KTE-hez. Főszerepe volt ab­ban, hogy a hírős városi együttes 2008-ban az NB I-be jutott. A tá­zigazdáknál volt az előny, de ek­kor jött a vendégek adogatógép testvérpárosa, azaz a Lehoczky fivérek, és a Barcika behúzta az első két etapot. S amikor már a vendégek elhitték, hogy nyer­hetnek, főnixmadárhoz hason­lóan önnön hamvaiból kelt új életre a Kecskemét is. Rapi ütött, mint a gép, Csala megbízhatóan játszott, Tóth I. Gábor remekül mozgatta a jól ütő középjátéko­sokat: Somodit és Dorcsákot. A bravúros egyenlítést követő­en a mindent eldöntő ötödik szettben gyorsan kétpontos madót tavaly nyáron a Ferenc­város is csábította, de ő maradt kedvenc klubjánál, ahol tizenhat bajnokin háromszor kapott sze­repet a kezdőben. „Számomra a KTE többet jelent, mint egy egyesület, a klub a má­sodik otthonom” - nyilatkozta a kecskemetite.hu honlapon Csor­dás, aki az említett portálon azt is előnyt szerzett a Vegyész, és egé­szen 8; 10-ig őrizte is. Ám ekkor Tóth I. Gábor került nyitóhelyre, s ha nem erőből akarja megoldani az utolsó szer­váját, már ő befejezhette volna a meccset. Hálóba ütött, de a kö­vetkező labdamenetet és a mécs­esét megnyerte a Kalo-MÉH Kecskemét SE.- Ha kikapunk 3:0-ra, akkor is azt mondanám, hogy jól játszot­tunk. így viszont nemcsak a jó játéknak, hanem a győzelemnek is nagyon örülök - mondta bol­dogan Karagics Mátyás. kifejtette, hogy szeretne új kihí­vások elé nézni, többet játszani.- Vannak ajánlataim itthonról és külföldről is. Jó érzés, hogy har­minchárom évesen még több klubnál bíznak bennem. Azt a döntést kell meghoznom, ami a családom szempontjából a leg­jobb - mondta lapunknak Csor­dás, aki tegnaptól ingyen igazol­KSE-Kazincbarcika 3:2 (-22, -27, 20,18, 11) Kecskemét, 200 néző. Vezette: Mocsik, Adler. Kecskemét: Tóth L, Rapi, Somodi, Farkas, Csala, Dor­csák. Csere: Szabó T. (liberó), Szappanos, Bokor. Szakmai igazgató: Karagics Mátyás. A mérkőzés alakulása: I. játsz­ma: 8:4, 15:10, 17:17, 22:22. IV. játszma: 8:6, 14:9, 19:14. V. játszma: 0:2, 6:8, 10:10, 14:10. Kitűnt: Tóth L, Rapi, Dorcsák, illetve Lehoczky L, Lehoczky G. ható, és aki ígéretet kapott a kecs­keméti vezetőktől, hogy hamaro­san megkapja a járandóságát A KTE-vel kapcsolatos hír, hogy Preklet Csaba, az olasz Serie B- ben szereplő Reggina játékosa 2011. június 30-áig - kölcsönben - Kecskeméten folytatja pályafu­tását. A jobbhátvéd játékjogát in­gyen kapta meg a KTE. ■ B. K. Csordás Csaba szerződést bontott labdarúgás A csatárnak hazai és külföldi ajánlatai is vannak HÉTVÉGI SPORTMŰSOR Győzni szeretne a Baja a rivális BSE csarnokában Győzelem botladozva a Cegléd ellen, majd vereség jó teljesít­ménnyel és emelt fővel Pécsen. Ezt a két arcát mutatta az idei bajnokikon a Bajai NKK. A kosa­ras hölgyek ma este a BSE ven­dégeként lépnek pályára. Szep- siék ősszel 14 ponttal verték mostani vetélytársukat Baján.- Nyernünk kell, hogy megva­lósítsuk tervünket, azaz a nyolc közé kerüljünk! Ennek megfele­lő munkát végeztek a lányok a héten, a meghatározó játékosok valamennyien egészségesek. Re­mélem, a pécsi forma és hozzá­állás jellemzi majd a csapatot, s győzelemmel térünk haza - mondta Peresztegi Nagy Ákos, a Baja vezetőedzője. ■ K. T. Szombat ASZTALITENISZ Extraliga, férfimérkőzés: Fél­egyházi ASI-Lombard AC, Kis­kunfélegyháza, Kossuth u. 35., 11.00 órakor., KOSÁRLABDA NB I-es férfimérkőzés: Atomerő­mű SE-T.O.M. Controll Kecske­mét SE, Paks, 18 órakor. NB I-es női mérkőzés: BSE FCSM -Bajai NKK, Budapest, 18 óra­kor. Amatőr női NB I-es mérkőzés, Keleti csoport: Miskolc-Kecske- méti KC, Miskolc, 17 órakor. OSC-Bajai NKK II., Budapest, 18 órakor. LABDARÚGÁS Felkészülési mérkőzés: KTE- KTE II., Széktói Stadion, 10 óra­kor. Borsodi terembajnokság, Sze­ged, Újszegedi Sportcsarnok: A csoport: KITE-Szeged, Vasas, Pá­pa. B csoport: Kecskeméti TE, FTC, Szolnok. KTE-Szolnok 15.18 órakor, FTC-KTE, 17.55 órakor. Döntő: az A csoport és a B csoport győztese, 18.30 órakor. Megyei teremkupa döntő (1., II. osztály), Kecskemét, Messzi Ist­ván Sportcsarnok: A csoport: Solt, Lakitelek, Kunszállás, Jakabszállás. B csoport: Kiskő­rös, Városföld, Izsák, Bácsbokod. A csoportmérkőzések 8 órától 14 óráig tartanak. A csoportok 1-2. helyezettjei a négyes döntőben körmeccseket játszanak a végső győzelemért. A csoportok 3. he­lyezettjei az 5. helyért, míg a 4. helyezettek a 7. helyért mérkőz­nek. A négyes döntő 16 órakor kezdődik. Megyei teremkupa döntő (III. osztály), Kiskőrös: A csoport: Borota, Kunadacs, Hetényegy­háza, Gara. B csoport: Kunbaja, Kunbaracs, Orgovány, Tázlár. A csoportmérkőzések 9 órától 15 óráig tartanak. A csoportok 1 -2. helyezettjei a négyes döntőben körmeccseket játszanak a végső győzelemért. A csoportok 3. he­lyezettjei az 5. helyért, míg a 4. helyezettek a 7. helyért mérkőz­nek. A négyes döntő 16 órakor kezdődik. RÖPLABDA NB Il-es női mérkőzés: Nyírsuli -Röpke SE Kecskemét, Nyíregy­háza, 11 órakor. VÍZILABDA OB I-es női mérkőzés: Kecske­méti NVSE-Csempevarázs-Hé- raklész 1. utánpótlás-válogatott, Kecskemét, fedett uszoda, 16 órakor (9-től 11.30 óráig a női utánpótlás-válogatott edzése). OB Il-es férfimérkőzés, Szentes: KeSi Szenior-Csongrád, 10 óra­kor. Szegedi VTK-KeSi Szenior 13 órakor. Vasárnap ASZTALITENISZ Extraliga, női mérkőzések: Ka­nizsa Sörgyár - Soltvadkerti TE Akker Plus, Nagykanizsa, Erzsébet tér 9., 11.00 órakor. Budapest SE-Univer-KTE, Bu­dapest XII., Szamos u. 2/C, 11.00 órakor. RÖPLABDA NB I-es női mérkőzés: Kalocsai SE-Agria RC Eger, Kalocsa, Kertvárosi Iskola tornacsarnoka, 16 órakor. VÍZILABDA OB I-es női mérkőzés: Héraklész I. utánpótlás-válogatott-Kecske­méti NVSE-Csempevarázs, Kecs­kemét, fedett uszoda, 16.30 óra­kor (9-től 11.30 óráig az utánpót­lás-válogatott edzése). Minden mérkőzését megnyerte az Univer-KTE asztalitenisz Esélyeshez méltón, magabiztosan, 10:0- ra nyert hazai pályán az Univer-KTE női csapata az Egri ÁFÉSZ ellen az Extrali­ga tegnapi fordulójában. A kecskeméti győztesek: Ko­vács Adrienn 3, Tóth Edina 3, Ciurcui Melinda 3 és a Madarász Dóra-Kovács Ad- rienn-páros. Huszár Európa-bajnoki bronzérmet szerzett gyorskorcsolya Huszár Eri­ka bronzérmet nyert 1500 méteren a rövidpályás gyors- korcsolyázók Európa-bajnok- ságán, a hollandiai Heeren- veenben. Huszár a döntőben jól rajtolt, néhány körön ke­resztül vezetett is, majd visz- szacsúszott, de az utolsó for­dulókban feljött a harmadik pozícióba. Arn Gréta spanyol ellen kezd az első fordulóban tenisz A viadal egyetlen ma­gyar indulója, Arn Gréta a 26. helyen kiemelt spanyol Maria Jose Marünez Sanchez ellen lép majd pá­lyára a hétfőn kezdődő mel- bourne-i ausztrál nyílt te­niszbajnokság első forduló­jában, a 64 közé jutásért. A két játékos korábban még soha nem találkozott egy­mással WTA-tornán. A szurkolóknál Szalai ötödik a rangsorban labdarúgás Az ötödik he­lyen, vagyis a középmezőny­ben szerepel Szalai Ádám, a Mainz magyar válogatott csa­tára abban a rangsorban, melyet a szurkolók állítottak fel szavazataikkal péntek délutánig a Marca honlapján azt követően, hogy a sportna­pilap közölte a Real Madrid jórészt befutott sztárlabdarú­gókból álló kívánságlistáját. Kostelic nyert, és növelte előnyét összetettben sí A horvát Ivica Kostelic nyerte a férfi alpesisízők Világkupa-sorozatának pénteki kombinációs verse­nyét a svájci Wengenben, ezzel növelte előnyét az összetettben. Hatgólos vereség Izlandtól a vb nyitófordulójában A magyar férfi kézilabda-váloga­tott 32-2ó-ra (14-11 (kikapott az esélyesebb izlandi csapattól a svédországi olimpiai kvalifiká­ciós világbajnokság pénteki nyi­tófordulójában. Az ideges kezdés után előbb pörgött fel az északi együttes, aztán fokozatosan el­húzott. 12-6-os állást követően még felzárkóztak a magyarok, a második félidőben viszont már egyértelműen jobb volt az izlan­di gárda. A mieink gólszerzői: Mocsai 5/3, Lékai 4, Gulyás 4, Ilyés 2, Gál 2, Harsányi 2/1, Törő 2, Nagy 2, Zubai 2, Iváncsik G. 1 A magyarok ma 16:30-kor a norvég együttessel találkoz­nak. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom