Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-11 / 288. szám

4 BAJA PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 11., SZOMBAT Saját konyhára is termelnek a városi földeken Bácsalmáson a városatyák elfo­gadták az önkormányzat tulaj­donában lévő termőföldek öt év­re szóló hasznosítási elképzelé­seit. A földprogram idén kezdő­dött el 6,8 hektáron a Bácsalmá­si Önkormányzati Közszolgálta­tási Közhasznú Nonprofit Kft. közreműködésével. Fő feladat az önkormányzati konyhák ellátása alapvető zöld­ségnövényekkel, de emellett fog­lalkoznak magtermesztéssel és piaci árutermeléssel is. Jövőre szeretnék elkezdeni a szociális alapú termőföldhasználatot is, a rászorulók a rendkívüli segély egy részét konyhai nyersanya­gok formájában kapnák meg. A jelenlegi területhez még több mint negyven hektár szántót kappa a gazdálkodó szervezet, amit zömmel bérmunkában mű- veltetne meg, hiszen saját gép­parkja nincs. A koncepcióban ilyen beruházási elképzelések és raktárhely kialakítások is sze­repelnek. ■ Juhász Jenő Adventi műsor Több százan gyűltek össze a Magyarországi Németek ÁMK-jának programjára, melyen az intézmény diákjai és a legnagyobb óvodások - felvételünkön - léptek, illetve ültek színpadra, álltak közönség elé. A hagyományos rendezvény sora a hétvégén is folytatódik. Ma délután 2-től a Szentháromság téren betlehemes játék, majd bábműsor és karácsonyi dalok várnak a nézőkre. A színházteremben 17 órakor kezdődik a XX. Kará­csonyt várva... jótékonysági gálakoncert. A szigeti Szabadidő Házban ugyanekkor kezdődik a bunyevác zenei, gasztronómiai néphagyományok felele­venítése a Bunjevacka „zlatna grana” Kulturális Egyesülettel és a Cabar zenekarral. Vasárnap 17 órakor Dóczi Ákos baptista lelkész adventi gondolata­it ismerheti meg a gyertyagyújtásra érkezők Baja főterén. Emléktábla a bajai vasútállomá­son a Bácskából 1950. június 23- tól 1953 tavaszáig munkatáborok­ba elhurcoltaknak emléket állító táblát avattak. Az eseményen min­den korosztály tisztelgett az áldoza­tok előtt. HIRDETÉS 6500, Baja, Batthyány u. 18. SZEMVIZSGÁLAT Időpont kérése: 79/321-448 Csatorna partján, pártján baja Európai pénzekből tervezhetik az újjáélesztést Megteremtenék a pezsdü- lés alapjait a víz mentén. Kubatovics Tamás Része a készülő Duna Stratégiá­nak, ezért is bíznak a Ferenc- csatorna 45 kilométeres szaka­szának rekontrsukciójában a ha­tár mindkét oldalán. Erősíti a hi­vatalos szervek, önkormányza­tok, civil szerveződése remény­kedését, hogy a tervezésre közel egy év alatt 850 ezer eurót költ­hetnek el, aminek döntő része az országhatáron átnyúló kezde­ményezéseket támogató Európai Uniós forrás. A Ferenc-csatorna Bajától Bezdánig tartó szakaszá­nak újjáélesztésén tovább törhe­tik a fejüket a vizes szakembe­rek, akik közül mintegy ötvenen vettek részt a napokban a Deák Ferenc-zsilipnél tartott fórumon.- Mindig jó volt a kapcsolat a vízgazdálkodás területén, az együttműködést szolgálja ez a projekt is - hangsúlyozta kö­szöntőjében dr. Kiing István, a A ferenc-csatorna történeti helyszínrajza ■■■■■■■■■■ Térképen így néz ki vízügyért felelős helyettes állam­titkár. Előzetesen Illés Zoltán ál­lamtitkárt, valamint Bányai Gá­bor megyei közgyűlési elnököt és Zsigó Róbert polgármestert is az eseményre várták, ám főváro­si elfoglaltságuk miatt végül mindhárman távol maradtak. Telkes Róbert, bajai vízügyi igazgató kiemelte: vállalták, hogy az igazgatóság keretet ad az erőfeszítéseknek, egységbe szervezi azokat és rendbe teszi a térség számára fontos csatornát. Most a műszaki megközelítés a fontos, a későbbiekben nyílhat meg a lehetőség a társadalmi Szerveztek és a vállalkozások számára a gyönyörű környezet­ben megújuló csatorna mentén. Micskei János, a szerbiai partner Vode Vojvodine nevében felidéz­te, hogy több éves folyamat so­rán diákból egyenrangú féllé vál­tak a közös programok során. Milan Njegomlr, a Vode Vojvodine mérnöke a szakmai elkötelezettség mellett más kö­tődésről is beszámolt, ugyanis vízparti hétvégi ház gazdájaként mondott köszönetét a csatorna magas vízállásáért. . Alkalmi szerveződések, bará­ti társaságok, civil szervezetek, egyesületek az utóbbi 10-15 év­ben többször igyekeztek kisebb- nagyobb vízitúráikkal ráirányí­tani a figyelmet a csatorna rom­ló állapotára, az újjáélesztés szükségességére. Bácskát gazdagította A dunát És a tiszát mindmá­ig egyetlen vízfolyás köti ösz- sze, a Ferenocsatorna, ami 1801-re épült meg és jelentős szerepet játszott a Bácska fel­virágzásában, gazdasági fejlő désében. A csatorna történeté­ben fontos változás volt, ami­kor 1875-re Türr István tervei alapján a Pandúr szigeten át új medret ástak, megépítették a Deák Ferenc-zsilipeL A Du­na bajai szakasza lett a csa­torna kiinduló pontja, a vá­rostól délre pedig új nyomvo­nalat kotortak, illetve a régi folyóágak átvágásával hozták létre a 45 kilométeres sza­kaszt. Az első világháború után kialakultak szerint jelen­leg negyede tartozik Szerbiá­hoz, a társadalmi, politikai körülmények miatt a csator­nán megszűnt a hajózás, sok helyen még csónakokkal sem járható. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE * Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKŐRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA--------------------------------------,-----­BA JA Szerkesztő: KUBATOVICS TAMÁS Baja, Péter-Pál utca 7/A Telefon: 79/426-371 Könyvben az öregdiákok baja A III. Béla Gimnázi­umban végzett osztályok tablóit, csoportfotóit tar­talmazó könyvet mutat­nak be ma 16 órától az is­kolában. Több tucat isko­la nevéhez kötődik a Tab­lók könyve sorozat egy- egy darabja, 2002 óta születtek hasonló kiad­ványok a kiadó gondozá­sában. Az 1869-től napja­inkig terjedő időszakot bemutató kötetet a bemu­tatón alkalmi bélyegzőle­nyomattal adják át a vá­sárlóknak. (K. T.) Jótékonykodása zeneiskolásokkal madaras Ma 15 órai kez­dettel jótékonysági hang­versenyt rendeznek a Pe­tőfi Sándor Művelődési Házban. A műsorban fel­lépnek a zeneiskola hang­szeres tanszakainak a nö­vendékei és a Madarasi Gyermek- és Ifjúsági Fú­vószenekar. (J. J.) Új elnöke van az alapítványnak BÁCSALMÁS A legutóbbi zárt képviselő-testületi ülésen a városatyák há­rom új tagot jelöltek a Bácsalmás Városért Közalapítvány kuratóriu­mába. így a testület tag­jai: ifj. Aradi István, Bédity Tamás, dr. Párczen Zoltán és Tettinger Attila, elnöke: Mancz Ferenc. (J. J.) További hírek a BA0N.hu hírportálon ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETTEK. 2010. DECEMBER 2. ÉS DECEMBER 8. KÖZÖTT ANYAKÖNYVE­zettek: Balázs Noel Krisztián (anyja neve: Benke Andrea) Bácsbokod, Gyulavári TaTnara (Kohl Krisztina) Nemesnádud­var, Goldring Nóra (Goldring Eri­ka) Baja, Radics Réka (Hepp Mó­nika) Sükösd, Balogh Boglárka (Takács Rózsa) Sükösd, Ruff Erik (Ruff Anita) Sükösd, Gyöngyösi Flórián (Beretka Renáta) Máté- telke, Ternyák Veronika Bettina (Albert Bettina) Bácsszent- györgy, Horváth Hanna (Komá­romi Edit) Bácsszentgyörgy. házasságkötés 2010. decem­ber 4-én nem volt. MEGHALTAK, 2010. DECEMBER 2. ÉS DECEMBER 8. KÖZÖTT ANYAKÖNY­vezettek: Kriskó Tamás 56 éves nagybaracskai,Robár Mihályné (szül.: Túri Rozália), 77 éves dávodi, Benkovics István 70 éves dávodi, Dienes Gyuláné (Kis Zsó­fia) 88 éves bajai, Chrien Mátyásné (Ollmann Teréz) 77 éves bajai, Ágh Jánosné (Witt- man Mária) 67 éves bajai, Ku- rucz Józsefné (Kurucz Ilona) 87 éves bajai, Wilhelm József Tibor 84 éves bajai, Török János 80 éves bajai, Trszkity János Sándor 77 éves bajai, Tripolszky András- né (Végeli Mária) 86 éves bács- bokodi, Tie Jánosné (Papp Viktó- • ria) 77 éves madarasi, Rogács Já­nos 64 éves bajai, Bischof József­né (Schmid Mária) 89 éves bajai, Marusa István 70 éves sükösdi, Geiger Mihályné (Major Katalin) 87 éves bajai, Kemény Károlyné (Dudái Judit) 54 éves bajai, Tóth Kálmán 50 éves bajai, Balogh Józsefné (Kremm Mária) 65 éves bajai, Dömény János 83 éves dávodi, Baráth Zsigmond 80 éves bajai lakos. Baráti díjat is szült a vállalkozói elismerés interjú Bajáról nem könnyű az érvényesülés, de nem lehetetlen Az Év vállalkozója díjban részesí­tette Palik Verát, a FORINT-Soft Kft. ügyvezető igazgatóját a Vál­lalkozók és Munkáltatók Orszá­gos Szövetsége (VOSZ). Múlt pén­teken, a vállalkozók napján vette át Demján Sándortól, a VOSZ el­nökétől az elismerést, amit 68-an kaptak meg.- Egy hete tart az ünneplés? - kérdeztük a díjazott üzletasz- szonyt.- Igen, hiszen volt Baján egy ta­lálkozó ügyfeleinkkel és baráta­inkkal, de a fővárosban is össze­jöttünk egy társasággal. Ez újabb elismerést is jelentett számomra, hiszen az egyik partner ügyvédi iroda jóvoltából Igásló-díjban ré­Palik Vera nem lett pedagógus szesültem. Ez természetesen vicc volt, de jól esett.- Mi a sikeres vállalkozó három legfontosabb tulajdonsága?- A szakszerűség, a kitartás és a jogszabályok pontos ismerete, a változások naprakész követése. De más fontos tényezőt Is említe­nék, ez pedig az, hogy ki kell ala­kítani a megfelelő bánásmódot az ügyfelekkel. Meg kell tanulni az alázatosságot és a szerénységet, annál inkább, minél sikeresebb az ember. Több mint kétezer könyvelőiroda használja prog­ramjainkat. Legutóbb a törvényi változást követő 36 órán belül el­készült a szükséges frissítés.- Hogyan lehet Bajáról orszá­gos elismerést kivívni?- Ügyfeleink többsége Debre­cen, Nyíregyháza környékén, il­letve a fővárosban dolgozik. Nem könnyű Budapesten vidékiként érvényesülni, ezért mi mindig rendelkeztünk ott telephellyel. Vállalkozó vagyok 27 éve, koráb­bi kapcsolatokból alakultak ki meghatározó szakmai barátsá­gok. így lehettem a VOSZ, majd az Adókamara alapító tagja. Utób­bi szervezet 20 évét éppen Baján ünnepeltük ezen az őszön.- Gondolom, nem vállalkozó akart lenni kislányként...- Pedagógus akartam lenni, de nem mehetett egyetemre két ma­szek gyereke. Édesanyám szalon varrónő volt, édesapám a Deli cég üzemvezetője. A frontról hazatér­ve a cég megbízásból Kárpátaljá­ra került. Gyerekként hallhattunk az üzletről, a ruszinok, zsidók, magyarok békés egymás mellett éléséből, a kézfogással megpecsé­telt üzletekről. Édesapám mindig azt mondta: az orrodnál egy mé­terrel tovább kell látnod!

Next

/
Oldalképek
Tartalom