Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-06 / 283. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 6., HÉTFŐ SPORT 15 A KSE elvesztette veretlenségét a férfi röplabda- Extraligában Szívics jövője még kérdéses labdarúgás A KTE vezetőedzőjét kicsit idegesítik a pletykák Négy játszmában kikapott a Ka­zincbarcika vendégeként a Kecs­kemét a férfi röplabda-Extraliga tegnapi mérkőzésén, ezzel el­vesztette veretlenségét. VEGYÉSZ RC-KAZINCBARCIKA- KALO MÉH KECSKEMÉT SE 3:1 (23, -21, 23,19) Kazinbarcika, 300 néző. Ve­zette: Bodrogi, Csizmarik. Kecskemét: Farkas R, Somodi, Hatvány Zs., Csala, Dorcsák, Rapi. Csere: Szabó T. (liberó), Bo­kor G., Tóth I. G., Szilágyi. Szak­mai igazgató: Karagics Mátyás 1:1 állt az-eredményjelzőn, amikor következett a lélektani­lag oly fontos harmadik szett. 21:17-es kecskeméti vezetésnél kevesen gondolták a barcikai csarnokban, hogy nem a vendé­gek kerülnek közelebb a győze­lemhez. Majd a rengeteget hibá­zó hírős városi alakulat fokoza­tosan hozta fel ellenfelét olyany- nyira, hogy a végén a hazaiak örülhettek. A negyedik játszma első technikai szüneténél még a KSE-nél volt az előny (6:8), de ezt követően nem tudtak mit kezdeni a Vegyész támadásaival a kecskemétiek, és máris 14:8-ra alakult az állás. Innentől pedig az előnyét megtartva a végső győzelemig menetelt a borsodi alakulat. ■ Fontos két pontot szerzett a Minszket legyőző Szeged A Pick Szeged fontos két pontot begyűjtve 37-34-re legyőzte a vendég fehérorosz Dinamo Minszket a férfi kézilabda Bajno­kok Ligája C csoportjának 7. for­dulójában. A Tisza-pártiak szlo­váklégiósa, Frantisek Sulc 17 gólt szerzett. A BL B csoportjában sze­replő, és már biztosan nyolcad- döntős Veszprém férfiegyüttese a német Hamburg vendégeként 27-26-os vereséget szenvedett. ■ Tomiszlav Szivics (középen) a kecskeméti lilák saljával a nyakában. Még nem tudni, hogy a sikeredző tavasszal melyik kispadon ül. A KTE-Ereco a legjobb nyolc közé jutott a Liga­kupában. A negyeddöntő­ben a Debrecen lesz az el­lenfele. Kérdés, hogy ak­kor is Tomiszlav Szivics ül-e a kecskeméti kispa­don. Borbély Károly A Tóth Z. - Koszó, Gyagya, Ba­logh B., Mohi (Farkas I., 66. perc) - Ebala, Szavics - Alempijevics, Litsingi (Csordás, a szünetben), Foxi (Patvaros, 63.) - Tököli (Dos- so, a szünetben) összeállítású KTE-Ereco labdarúgócsapata a hétvégén megnyerte az év utol­só tétmeccsét. A hírős városi li­lák a Ligakupa A csoportjának utolsó fordulójában 2-0-ra ver­ték a Budapest Honvédőt. Alem­pijevics a 27., Dosso az 56. perc­ben talált kapuba a Bozsik- stadion műfüves pályáján. A kecskeméti lilák hatalmas előny­nyel végeztek az élen csoport­jukban a Szolnoki MÁV és a Honvéd előtt. A folytatásban, a legjobb nyolc között a Debrecen­nel játsszák a negyeddöntőt. Az első meccs február 19-én, a visz- szavágó március 9-én lesz. Nagy kérdés, hogy ki ül majd akkor a KTE-Ereco kispadján. De úgy is kérdezhetnénk, hogy me­lyik gárdát vezényli Tomiszlav Szivics. Kecskeméten ugyanis egyre több helyen hallani, hogy a KTE-t 2008-ban története so­rán először NB 1-be vezető, majd a mostani bajnokságban a gár­dát a sírból kihúzó szakember nem marad. Megy Debrecenbe.- Egy kicsit már kezd idegesí­teni ez a pletyka, amit főleg azóta hallok, mióta köztudott lett, hogy Herczeg András, a DVSC jelenlegi klubmenedzsere veszi át a Löki utánpótlásának irányítását. Debreceni részről engem senki nem keresett, sen­ki nem hívott, és én sem hívtam senkit - Szögezte le Szivics, aki a szerb U 19-es válogatott irányí­tójaként októberben január 1- jéig kapott engedélyt a szerb labdarúgó-szövetségtől, hogy le­üljön a kecskeméti kispadra. Akkor kilenc forduló ment le a honi NB I-es bajnokságból, a kecskeméti együttes a 14. he­lyen tányázott a tizenhat csapa­tos tabellán. Azaz a kiesés szé­lén állt. Tomiszlav Szivics a 10. fordulóban, a Honvéd elleni ide­genbeli találkozón debütált is­mét a kecskeméti csapat vezető­edzőjeként. A KTE régi-új mes­tere rögvest győzelemmel indí­tott, együttese 2-1-re nyert a Bozsik-stadionban. A folytatás is igen szépre sikeredett, csak a győri pályán és a Széktóiban, a Videoton ellen kapott ki csapa­ta. A többi meccsen megszerez­te a három pontot a Szivics- legénység, és a 9. helyen várhat­ja a tavaszi folytatást.- Jelenleg nem sokat tudok mondani a jövőmmel kapcsolat­ban. Még sem a szerb szövetség­gel, sem a KTE tulajdonosaival nem tárgyaltam a hogyan to- vábbról. A héten lesz egy megbe­szélésem a KTE többségi tulaj­donosával, Rózsa Pállal, remé­lem, hogy utána tisztábban lá­tok - tette hozzá Tomiszlav Szivics. Babos Tímea nyerte a kemény pályás tornát tenisz Babos Tímea nyerte meg a 25 ezer dollár összdí­jazású bendigói kemény pá­lyás női tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben három játszmában legyőzte (3:6, 6:3, 7:5) a bolgár Elica Kosz- továt. A 17 esztendős ma­gyar tehetség párosban is nyert Bendigóban, mint ahogy a korábbi hetekben Wellingtonban és Traral- gonban is. Krajcsák pályafutása legjobbját nyújtotta fallabda Krajcsák Márk a második fordulóban szomba­ton 3-0-s vereséget szenve­dett a világranglistán 14. maláj Azlan Iskandartól a Szaúd-Arábiában zajló fal­labda-világbajnokságon. így a magyar bajnok a 17. he­lyen végzett, amely pályafu­tása legjobb teljesítménye. Troicki győzött, a szerbeké a trófea tenisz Viktor Troicki három sima játszmában győzött (6:2, 6:2,6:3) vasárnap az utolsó egyes mérkőzésen Michaed Llodra ellen a Davis Kupa belgrádi döntőjében, s ezzel a szerbek 3-2-re megnyerték a párharcot A szerb férfi te­niszválogatott először hódítot­ta el a trófeát, és örömükben - ahogy azt ígérték - kopasz­ra vágatták a hajukat. Totóeredmények - 48. hét 1. Frankfurt-Mainz 2-1 1 2. Freiburg-Hamburg 1-0 1 3. Mönchengladbach-Hannover 1-2 2 4. VfB Stuttgart-Hoffenheim 1-1 X 5. Wolfsburg-Bremen 0-0 X 6. Schalke-Bayern München 2-0 1 7. Leverkusen-1. FC Köln 3-2 1 8. Nürnberg-Dortmund 0-2 2 9. Chievo-Roma 2-2 X 10. Milan-Brescia 3-0 1 11. Fiorentina-Cagliari 1-0 1 12.Lecce-Genoa 1-3 2 13. Sampdoria-Bari 3-0 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Catania-Juventus Lapzártánk után. Magyar diadal az „őrült távon” TRiATLON Szőnyi Ferenc korán kelt, aranyra lelt Szőnyi Ferenc nyerte meg vasár­nap a Mexikóban rendezett ultratriatlon-világbajnokságot, melyen több mint 4500 km-t kel­lett teljesíteniük a résztvevők­nek. A csapat tájékoztatása sze­rint a Monterrey-ben lebonyolí­tott, hússzoros vb-n - melyet a világ leginkább embert próbáló sportversenyének tartanak - az indulókra 76 km úszás, 3600 km kérékpár és 884 km futás várt. Ez a táv megfelel annak, mint ha valaki hosszában átúszna egy Balaton nagyságú tavat, Rszak- Norvégiából kerékpárral eljutna Budapestre, majd onnan elfutna Bukarestbe. Ez az olimpiai tri- atlonversenyek több mint 88- szorosa, az utolsó versenyszáma pedig a hagyományos maratoni futás hússzorosa. Az erőpróbán hárman kép­viselték Magyarországot. Szőnyi mellett - aki tavaly tíz­szeres távon, világcsúccsal nyert - Vőneki Antal a tízsze­res Ironman-távon negyedik lett, ezzel összetettben 140 ponttal ő lett az idei Világkupa­győztes. Rokob József hetedik lett a Deca Ironman tízszeres távján. Szőnyinek a tavalyi tízszeres mexikói versenyével ellentétben nem naponta kellett egy-egy Ironman-etapot teljesítenie (3,8- 18042 km felosztásban), hanem Szőnyi Ferenc kezében a nemzeti­színű lobogóval ért célba a résztvevők maguk osztották be, hogy mikor és mennyit al­szanak. így történhetett meg, hogy Szőnyi az éllovas német Uwe Schiwont a futótáv 230 km- e környékén megelőzte, a ma­gyar versenyző ugyanis riválisá­nak alvásit kihasználva a 6 fo­kos mexikói éjszakában már haj­nali fél négykor elindult futni, majd mire a német felkelt, már jelentős előnnyel vezetett előtte. Végül a magyar triatlonos közel 20 nap, pontosabban 481 óra 51 perc alatt teljesítette a távot, és közép-európai idő szerint 17 óra 54 perckor a nemzetiszínű lobo­góval a kezében szakította át a célszalagot. Komáromban - Szőnyi lak­helyén - a vb alatt különböző tömegsportrendezvényeket szerveztek, ahol a rajongók in­gyenesen úszhattak a város uszodájában, kerékpározhat­tak vagy éppen futhattak ne­ves sportolók és edzők vezeté­sével. A kezdeményezéshez hét komáromi iskola is csatla­kozott. ■ HIRDETÉS Az E.ON Energiaszolgáltató Kft. Közleménye Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy az E.ON Energiaszolgáltató Kft. villamosenergia egyetemes szolgáltatási üzletszabályzata megváltozik. Az üzletszabályzat módosítására főként az egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 116/2010 (IV. 15.) Korm. rendeletben foglaltak miatt került sor. A főbb változások az alábbiak: • idényfogyasztó fogalma • szerződésszegés részletes szabályai az E.ON Energiaszolgáltató Kft. részéről • egyetemes szolgáltatási árszabások pontosítása, új árszabás:„H" tarifa • leolvasás, leolvasási időszak szabályainak kiegészítése • elektronikus számlához kapcsolódó információk • fizetési késedelem jogkövetkezményei • a számla elleni kifogás halasztó hatálya • fogyasztás felhagyása esetén mérőállás rögzítése, felhasználási hely ellenőrzése • kézbesítés szabályai tartozás miatti kikapcsolás esetén • szociálisan rászoruló fogyasztók által az előre fizetős mérő feltöltésekor tartozásra levonható összegek • ügyfélszolgálati irodák címe, nyitva tartási rendje • új számlaminták A villamosenergia egyetemes szolgáltatói üzletszabályzat teljes szövegét megtalálja honlapunkon a www.eon.hu oldalon, az Áram információk / Lakosság /Szerződések, törvények menüpontban. Tájékoztatjuk, hogy társaságunkkal kötött egyetemes szolgáltatási szerződését - a szokásos módon - a VET 62. §-a szerint 30 napos felmondási idővel felmondhatja. www.eon.hu Goti

Next

/
Oldalképek
Tartalom