Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-31 / 304. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 31., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY 3 Az új évet köszöntik baja Tétlenkedéssel senki sem vádolhatja a FuTeam SE megszállottjait. Az ama­tőr futók vasárnap 10 órától egy könnyed futással kezdik az új esztendőt. A Petőfi-szi- geten az ifjúsági tábortól in­dulnak, és jelszavuk: amennyi jólesik. (K. T.) Ifjúsági fúvósok újévi koncertje Solt A Solti Ifjúsági Fúvós- zenekar újévi koncertjére várják az érdeklődőket va­sárnap 15 órakor a Vécsey Károly Művelődési Házba. A polgármesteri köszöntőt követően Csaba Sára énekel, fellép Fehér Norbert és tánc­csoportja. A belépés díjta­lan. (szbz) Leltár miatt zárva az okmányiroda Kalocsa Ma az okmányiro­dában leltár miatt szünetel az ügyfélfogadás. Az iroda legközelebb január 3-án lesz nyitva, (szbz) Embercsempészt vettek őrizetbe gara A Hercegszántói Ha­tárrendészeti Kirendeltség járőrei szerdán Garán igazol­tattak egy személygépkocsit, melyet egy 25 éves lengyel férfi vezetett. A kocsiban ülő nyolc szíriai állampolgár - három felnőtt és öt gyerek - nem rendelkezett érvényes okmányokkal. Meghallgatá­sukkor elmondták, hogy ille­gálisan léptek országunk te­rületére, majd a lengyel férfi segítségével utaztak volna tovább. A lengyel ellen em­bercsempészés bűntett gya­núja miatt indult eljárás, és őrizetbe vették, a szíriai csa­lád pedig kiutasítást előké­szítő őrizetbe került. Száz akácfát vágtak ki és vittek el LAjosMizsE A város külterü­letéről vágtak ki és vittek el ismeretlen tolvajok száz da­rab akácfát. A lopást a tulaj­donos a napokban vette ész­re, a kár 600 ezer forint. További hírek a B ON.IlU hírportálon Ezüstérmes a dusnoki ács euroskills 2oio Siker a szakmunkás-Európa-bajnokságon A bronzérmes építőiparos csapat: Hoffer Dávid művezető, Rezes Sándor kőműves, Száraz Ádám burkoló, Bol- vári István ács, Oross Antal bádogos Ezüstérmet szerzett a dusnoki Bolvári István a lisszaboni szakmunkás- Európa-bajnokságon. Szűcs Brigitta Z. Az ácsmester Baján végezte ta­nulmányait, majd a Leonardo- program keretében előbb Né­metországba, majd a franciaor­szági „Les Compagnons Du Devoir” szakképző intézménybe került tanulni és dolgozni. Bolvári István szeptemberben már az ács-Európa-bajnokságon is megmutatta magát. A meghí­vottak versenyéről aranyérem­mel jött haza. Az EuroSkillsen Magyarország tizenöt szakmá­ban, köztük az építőipari szak­macsoportban nevezett be ver­senyzőket. A csoport tagja volt Rezes Sándor kőműves, Bolvári István ács, Száraz Ádám hideg­burkoló, Oross Antal bádogos és Hoffer Dávid művezető. Ők az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége által áprilisban a Construma kiállítás keretében megrendezett válogatóverseny győzteseként szereztek jogot a versenyen való részvételre. A most második alkalommal megrendezett EuroSkills baj­nokság a szakmai kiválóságok bemutatása mellett egyúttal a szakmai ismereteknek az euró­pai gazdasági növekedésben ját­szott fontos szerepét kívánja hangsúlyozni. Az ezüstérmes ács, Bolvári István Aláírásokat gyűjtöttek a buszmegállóért akasztó A Kunság Volán jogosnak tartotta az emberek kérését Újabb buszmegállóval gazdago­dik Akasztó. Az igény először a helyi mozgáskorlátozott-csoport gyűlésén merült fel, majd a helyi­ek egy része még az ősszel alá­írásgyűjtéssel kezdeményezte az új megálló létrehozását.- Eddig Akasztón csak a Falu­ház előtt és a Csengődi úton álltak meg a helyközi járatok. Ez azok­nak az újfalui részen lakó kisgyer­mekes családoknak és nyugdíja­soknak több kilométeres sétát je­lentett, akik vásárolni járnak Kis­kőrösre vagy Soltra, és csomagok­kal megpakolva érkeznek haza ­tudtuk meg Suhajda Antaltól. A település polgármestere azt is el­mondta: a Kunság Volán novem­berben helyszíni bejárást tartott, majd elfogadta a kérvényezést, melyet mintegy kétszázan aláír­tak. Az új Szent István utcán lévő buszmegálló kialakítását az ön­kormányzatönerőből finanszíroz­ta. Mindez anyagköltséggel és a munkadíjakkal együtt úgy egy­millió forintba kerül. A buszöblök kialakítása már megtörtént, az ígéret szerint a jó idő beálltával később buszváró fülkék is lesz­nek majd az óvoda előtt. ■ szbz Újévi koszonto Pulyka melle, malac körme liba lába, csőre - Mit kívánjak mindnyájunknak az új esztendőre? Tiszta ötös bizonyítványt, tiszta nyakat, mancsot nyárra labdát, fürdőruhát, télre jó bakancsot. Tavaszra sok rigófüttyöt, hóvirág harangját, őszre fehér új kenyeret, diót, szőlőt, almát. A fiúknak pléh harisnyát, ördögbőr nadrágot, a lányoknak tűt és cérnát, ha mégis kivásott. Hétköznapra erőt, munkát, ünnepre parádét, kéményfüstben disznósonkát, zsebbe csokoládét. Trombitázó, harsonázó, gurgulázó gégét, vedd az éneket a szádba, ne ceruza végét. Teljék be a kívánságunk, mint vízzel a teknő, mint negyvennyolc kecske lába százkilencvenkettő. Tervezik már a 325 lóerős Mercedest A Deluxe Magazin szerint két év múlva debütál az új, Kecske­méten készülő Mercedes A osztály sportos AMG-változata 325 lóerős teljesítménnyel. Új fejlesztésű, kétliteres turbómo­torból hoznak ki ekkora erőt. A blokk jelenleg is készül az új AMG-főnök Óla Kallenius irá­nyításával. Összkerékhajtást is kap a legsportosabb A osztály. Nem csak teljesítményben, ár­ban is az Audi RS3, a Volkswa­gen Golf R és a BMW 1 M ellen­fele lesz az AMG-féle kompakt. Éjszakai Forgatag Tegnap tartotta évzáró rendezvényét az éjféli sportbajnokság-egyesület, valamint a Spartacus Sportkör és Közösségi Tér, Kecskeméten. Az Éjszakai Forgatagon ezúttal a pingpong kapott főszerepet. De nem a versengésen volt a hangsúly, hanem az ügyességen. Gyerekek, szülők, nagyszülők együtt játszhattak, próbára tehették magukat ellenkező kezes játékban, kétpattanóban, fejelősben, kétasztalos pingpongozásban. Helyben járók: kaptak pénzt meg nem is Közösségi házat szeretnének lé­tesíteni az apostagi fiatalok. A volt postaépületet újítanák fel. Az építkezéshez korábban 52 millió forint pályázati pénzt nyert az Apostagi Ifjúsági Alapítvány. A központi támogatást azonban csak utólag kapják meg. Ugyan­ilyen cipőben jár a Ladik Ifjúsá­gi Egyesület is, számukra 20,5 millió forintot ítélt meg egy pá­lyázatot kiíró hatóság. A kérdés most az, mire mennek vele. Ők egy kétszintes, cseretáborozta­tásra, mintegy húsz személy el­szállásolására alkalmas épületet álmodnak. Vélhetően nem is jut­nak tovább, mert egyelőre nincs módjuk megelőlegezni az építke­zés árát. ■ M. J. A színpadra a neten is visszatapsolliatók a régi darabok Kunszentmiklós küldi majd a jó ivóvizet Apajra A Kalocsai Színház megújult honlapján új, különleges szolgál­tatások is elérhetővé váltak. - Lemaradt egy darabról? Nem kapott már jegyet? Vagy három év múltán is kíváncsi Bendegúz- ra? - sorjázza a kérdéseket a Visszataps névre keresztelt me­nüpont, melynek segítségével az érdeklődők visszatapsolhatnak egy, az előző évadok valamelyi­kében játszott színdarabot a ka­locsai teátrum színpadára. Az Indul a bakterház, A miniszter félrelép, a Páratlan páros és az Anconai szerelmesek című da­rabra lehet január végéig szavaz­ni. A legtöbb szavazatot kapott darabot tavasszal játssza majd újra a színház. ■ szbz Kétszázezer forintért vásárolt Apaj Bácsvíz-részvényt, ezzel a Pest megyei község is résztulaj­donosa a teljesen önkormányza­ti tulajdonban lévő részvénytár­saságnak. Jövő januártól teljesen átveszi a Bácsvíz náluk a szolgál­tatást - nem ismeretlenül, hi­szen az utóbbi négy évben a Bács-Klskun megyei vizesek üzemeltetik a községi vízmüvet. Az apajiak befektetése elősegíti az ivóvíz minőségét javító prog­ramban való eredményes rész­vételüket. A távvezeték építésé­nek központi támogatására a pá­lyázatot ez év végén beadták. A kunszentmiklósi Gudmon-foki kutakból kapják majd a kitűnő minőségű ivóvizet. ■ M. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom