Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-27 / 300. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 27., HÉTFŐ FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE Az építők kezébe tettek a város felújításra váró becses műemlékeit A közbeszerzési eljárás késése miatt fél évet csúszott Nagykő­rös főtere átépítésének megkez­dése. A kivitelezők december kö­zepén kapták meg a konkrét munkaterületeket, igy elsőként három jelentős épületet a refor­mátus, a római katolikus temp­lomokat valamint a Ceglédi úton álló tímárházat. A felekezeti templomokat az egyházak és az önkormányzat költségén újítják fel, a városközponti terek átépí­tését pedig döntően 730 millió forintos uniós támogatásból fi­nanszírozzák. A tervek szerint a 441. számú főút és a Szolnoki út, valamint a Kossuth Lajos ut­ca kereszteződését körforgalom­má építik át. Az új csomópontból minden irányba kerékpárút ve­zet majd, tágas zöldterületeket alakítanak ki, és modernizálják a környék csatornahálózatát is. A jelenleg közlekedési terület­ként funkcionáló Deák teret gya­logosan látogatható rendezvény- térré alakítják át. Ezért az autó­sok, kiszorulnak onnan. Sorra kerül a Széchenyi tér rekonst­rukciója is. Ott egyebek között teraszokkal, kis parkokkal egé­szítik ki a tradicionális küllemű üzletsort, a közelben ötven in­gyenes parkolóhelyet alakítanak ki. ■ Mindenki akarja a koripályát csak az időjárás nem A szabadszállási Nőszirmok klub decemberben megszerezte a he­lyi önkormányzat és egy telek tu­lajdonosának hozzájárulását a Rozsnyai térre tervezett korcso­lyapályához. Baracsi Péterné az egylet vezetője már a múlt télen is próbálkozott a koripálya létre­hozásával, támogatókat is talált, például Szőke Péter - korábban települési képviselő - tiszteletdí­ját ajánlotta fel. Az enyhe időjárás miatt akkor elhalasztották a pá­lya építését. lövő januártól viszont szeret­nék végre megajándékozni a fia­talokat a körülbelül 200 négyzet- méteres sportlétesítménnyel. Az időjáráson múlik, sikerül-e ter­vük, egyelőre úgy néz ki, az idei tél sem akar kedvezni korcsolyáz­ni vágyó gyerekeknek. ■ Ünnepi ajándék A Kiskunság Néptáncegyüttes és Néptánciskola 2005 óta Kunszentmiklós kulturális életének meghatározó tényezőjévé fejlődött. Ve­zető táncosai több korcsoportban több településen tanítják a fiatalokat a nép művészetére. Minden rangos városi eseményen jelen vannak műsora­inkkal. Karácsony előestéjén a VDÁMK alapfokú művészeti iskolájával közösen szép ünnepi előadással ajándékozták meg a szentmiklósiakat. Vagonba kapaszkodva jöttek közbiztonság Majdnem megfagyott a lopott pokrócban Újabban Afrikából mene­kült migránsok is veszé­lyeztetik a közbiztonságot Kunszentmiklóson. Miklay Jenő Az ősszel kétszer fogtak el a vá­rosban a fekete földrészről szár­mazó, az országhatárt illegáli­san átlépő személyeket: egy ma­rokkói és egy tunéziai állampol­gárt - tájékoztatta decemberben a városi képviselő-testületet Bóbis Attila százados a helyi rendőrkapitányság munkatársa. Számítani lehet arra, hogy a hí­vatlan személyek megjelenése nem az utolsó eset, ugyanis a határsértők gyakran a Szent- miklóst érintő Kelebia-Buda- pest vasútvonalon próbálnak bejutni az ország belsejébe. A nemrégen elfogott, húszévesnél fiatalabb afrikaiak tehervagon­ra, személyvonatra felkapasz­kodva utaztak odáig, meglehető­sen viszontagságos körülmé­nyek közt. A marokkói fiatal egy valahonnan lopott pokrócba csa­varta magát, a kihűlés jelei lát­szottak rajta. Nem tudni mire készültek, de vélhetően bűncse­lekményekre, ugyanis semmi irat és készpénz nem volt náluk, csak az a ruhájuk volt egyetlen értékük, amiben Afrikából elin­dultak. Valamiből élniük kell, ezért a rendőrök okkal feltétele­zik, hogy általában mind a ru­hát, mind az élelmet lopással szerzik meg a vándorok. A Szentmiklóson felbukkant ha­társértőket Kiskunhalasra szál­lították. Elfogták a rendőrök azt négy fős helyi bandát is, akik az utób­bi hetekben több felháborító bűncselekményt követtek el. La­kásokba, melléképületekbe tör­tek be, ők vitték el a sportcsar­nok és a Virágh kúria ereszcsa­tornáit is. Közülük ketten előze­tes letartóztatásban vannak. Au­gusztus óta a rendőrség intézke­dik a 20 ezer forint alatti érték­ben elkövetett lopások ügyében is. A szentmiklósi kapitányság azóta többször alkalmazta ez a jogát. Legutóbb egy átutazót fog­tak el egy üveg boltból lopott whiskyvel és egy tubus fogkrém­mel. Másnap már megkapta büntetését a helyi bíróságon. Gála az iskoláért A lajosmizsei Fekete István Általános Iskola hagyomá­nyos jótékonysági gálája mindig megmozgatja a várost, erősíti az iskola és a családok kapcsolatát. Legutóbb, karácsony előtt a felső tagozat 17 osztálya, pedagógusai, és a szülői szervezet, a Líra Zeneiskola és a Főnix Táncstúdió oktatóinak összefogásával adtak két napon át nagyszerű mű­sort a művelődési házban. A rendezvény bevételének nagy részével az is­kola udvarának szépítését, felújítását segítik. Grillázsguni mennyei édessége laiosmízse/luxembourg Két és fél ezren akartak dobogóra jutni Rimóczi László lajosmizsei cukrász ismét megszolgálta becenevét: Gril- lázsguru bronzérmet szerzett Mennyei grillázsával a luxembourgi Expogast világbajnokságon. Igen szép eredménynek tekinthe­tő ez, főleg ha tudjuk, hogy a szaká­csok és cukrászok eme négyéven­kénti nagy seregszemléjén legutóbb 53 országból közel két és fél ezren al­kották a mezőnyt. Rimóczi mester felhasználta a ha­gyományos égetett cukortorta re­ceptjét, mandulával, kókusszal, szezámmaggal és mákkal alkotta meg diabetikus grillázsát. A nem­zetközi versenyt követően, a tá- pióbicskei Kárpát-medencei gril- lázsversenyen aranyéremmel jutal­mazták a mennyei édességet ■ M. J. A mester és nemzetközi díjas készítménye Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA |ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA FELSŐ-KISKUNSÁG ÉS DÉL-PEST MEGYE Szerkesztő: MIKLAY JENŐ Telelőn: 76/518-234 Vásárral kezdődik az újesztendő lajosmizse Az újesztendőben az első országos állat- és kira­kodóvásárt január 2-án ren­dezik a településen. A gazda­sági állatok felhajtását nem korlátozza a hatóság. Egyelőre nem változtattak a hulladékszállítás díjain kunszentmiklós Egyelőre nem változnak a szilárd hul­ladék szállításának díjai. A városi képviselő-testület de­cember közepén azért nem módosította az erről szóló rendeletét, mert a szolgáltató egyfelől határidőn túl közölte áremelési javaslatát, más­részt a szenátus szerint a díj­emelések nincsenek kellően megindokolva. Decemberben bezárták, januárban kinyitják nagykörös Várhatóan január közepétől megnyitják a de­cemberben megszüntetett Kecskeméti úti élelmiszerbol­tot. Az üzlethelyiség új bérlő­je a korábbi áruválasztékot akarja biztosítani. Szilveszterkor emlékeznek a költőre dunavecse A Petőfi Baráti Társaság hagyományosan de­cember 31-én hívja meg em­lékező estre Petőfi tisztelőit. A rendezvény 18 órakor kez­dődik a múzeumban, majd a költő szobránál gyertyákat gyújtanak. Ha szortírozzák, házhoz mennek érte fülöpháza Január 1-étől el­szállítják a háztartásokból az újra hasznosítható hulladéko­kat. A szolgáltatás feltétele az, hogy a papírt, fémet, műanya­got külön-külön kell zsákolni. Óraszám van, de a szakorvos kevés kunszentmiklós Összesen he­ti hetven órában dolgozhat­nak az egészségügyi központ szakorvosai, de mivel nem kapnak minden szakterületre orvost, a kapacitást nem tud­ják kihasználni - hangzott el a városi képviselő-testület legutóbbi tanácskozásán. Je­lenleg az ideggyógyász és ne­urológus szakrendelés bizto­sítása probléma, de már tár­gyalnak orvosokkal. Hasonló a gond a gyógytorna eseté­ben is, e területen szintén ke­resi a megoldást az intézmény. További hírek a BAON.hli hírportálon

Next

/
Oldalképek
Tartalom