Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-20 / 295. szám

12 PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 20., HÉTFŐ KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYASZHIR GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szerettünk BARCSIK JANOS életének 46. évében szíve megszűnt dobogni. Utolsó útjára 2010. december 23-án, 10.45 órakor római katolikus szertartás szerint kísérjük a kecskeméti Köztemetó'ben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapánk, bátyám, nagypapánk, sógorunk, apósom MÓCZÓ LÁSZLÓ Kecskemét, Rávágy tér 4. szám alatti lakos 2010. december 12-én, 71 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2010. december 23-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHIR GYASZHIR „Annyira akartam élni, betegséget legyőzni, búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOROS TIBORNÉ Pancza Éva 54 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. december 23-án, 13 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IVÁNYI KAROLY fodrász kiskunfélegyházi lakos, életének 93. évében elhunyt. Temetése 2010. december 21-én (kedden), délelőtt 10.00 órakor lesz a kiskufélegyházi Alsó­temetőben. A gyászoló család. TEMETKEZÉS ^Városgazdasági Kft, Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (köztemető főbejáratán belül) Tel: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 06-30/65-56-321 Ingyen hívható zöldszám: 8 06-80/630-027 S A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APRÓHtMaBIETÉSEK INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 06-20/77-37-304------------------------------------------------------—*1116164* * Madarason családi ház eladó. Gáz van. 06- 30/499-78-60------------------------------------------------------—'1117629­JÁRMŰ HASZNÁLT Suzuki alkatrészek adásvétele. Tel.: 06-30/943-99-22, www.sly-car.hu---------------------------------------------------------"mow PEUGEOT 307 6 éves 1.6 100 LE benzines, metál bordó, friss műszakival, vonóhorog, aut. klíma, el. ablak, téli-nyári gumigarnitúra 8 db alufelnivel eladó. Ár: 1.250.000 Ft Tel.: 06- 20/987-0-294-------- ,,----------------------------------------*1117595* UT ÁNWTÓ! V0NÓH0R0G KÉSZÍTÉS! Érdeklődni lehet a 06-30/2181-483-as telefonseéflion. *---------------------------------------------------------*1116828* GÉPEK Új MTZ traktorok teljes típusvá­lasztéka Magyarországon a leg­kedvezőbb áron! ("0" revízióval, garanciával, műszaki vizsgával, igény esetén házhozszállítással). Kedvező finanszírozás, kiemelt használtgép beszámítás. Több da­rab vásárlása esetén kedvez­mény! Érd.: 06-30/8618-977, 06- 30/400-1414 -I,™­ÁLLÁST KÍNÁL A KOCH’S Torma Kft. kiskunfélegyházi munka­helyre kommunikációképes németnyelv-tu- dással rendelkező beszerzési asszisztenst ke­res. Fényképes szakmai önéletrajzokat a job@hu.kochs.cc címre várunk.---------------------------------------------------------*1117650* A SZÍJÁRTÓ Bt. kerekegyházi telephelyére azonnali belépéssel felvesz C és E kategóriás jogosítvánnyal, KKSZ engedéllyel, gyakorlattal rendelkező fiatal férfi gépjárművezetőt Jelent­kezni munkaidőben: 7-16 óra között az aláb­bi telefonszámon 06-30/9859-665---------------------------------------------------------*1117483* AUTÓFINANSZÍROZÓI és pénzügyi tanácsadói munkakörre várjuk pályázatát amennyiben vállalkozóként akar és tud gondoskodni jövő­jéről! lizingtanacsado@gmail.com----------:----------------------------------------------*1117625* A Rega-Metall Fémfeldolgozó Kft. táborfalvai telephelyére keres: minőségügyi területre technikust vagy mérnököt Németnyelv-tudás előny! Jelentkezni lehet: Spengler Edina e-mail: edina.spenaler@reaa-metal.com tel.: 29/582-324 1159740 DUNÁNTÚLI munkára betanított munkatársa­kat keresünk. Jó kereseti lehetőség. Utazás, szállás, fizetés,előleg biztosííótt. Tesztírás, adatrögzítés dec. vége. Munkakezdés: 01.03. Érd.: (20) 593-4888, (20) 593-4989--------------:------------------------------------------»1117666­E­LEARNING tananyag készítéséhez keresek rajzolni tudó személyt. Elvárás: saját számító­gép, otthoni internet kapcsolat. További infor­mációk és jelentkezés: www.jokor.hu---------------------------------------------------------*1117393­EU-BAN történő munkavégzésre keresünk so­főrt furgonra. Nemzetközi áruszállításban ta­pasztalat szükséges! Tel.: 06-70/466-3161---------------------------------------------------------*1117536­FÉRR- női munka! Azonnali kezdéssel! Tel.: 06-20/44-34-484 (ügyfélszolgálat)------------- *1116372* GÉ PKOCSIVEZETŐKET keresünk nemzetközi fu­varozásra, nyerges kamionra! 06-30/9531- 459--------------------------------------------------------->1117124* KM ÉT belvárosban fodrászüzletbe műkörmöst v. kozmetikust keresek. 06-30/612-6710----------------------------------:----------'-----------*1117322­KM ÉTI és környéki villanyszerelőt és segéd­munkást felveszünk. 06-30/494-7443---------------------------------------------------------*1117385­KOCH’S Torma Kft. kiskunfélegyházi telephe­lyére gyakorlattal és targoncajogosítvánnyal rendelkező raktárost keres. Jelentkezéseket a 76/559-400-as telefonszámra várunk 8-16 LAJ0SMIZSÉN keresünk személyszállítási munkakörbe munkatársat. Buszvezetői jogo­sítvány előny. 06-20/4001-424-------------------------------------------------------*1117296* ME GBÍZHATÓ, gyakorlattal rendelkező ételfu­tárt felveszünk. 06-20/329-7912---------------------------------------------------------*1117215­ME LLÉKÁLLÁS 30-300 E-ig! 06-30/268-6682---------------------------------------------------------*1072071* NEMZETKÖZI tapasztalattal rendelkező fuvarszervezőt keresünk német nyelv­tudással. Tel.: 06-70/466-3161 Email: szabo@bitointertrans.hu---------------------------------------------------------*1117353­1 FÓ lakatos szakmunkást keresünk kecske­méti munkahelyre. 06-20/3857-657---------------------------------------------------------*1117470* ÁLLÁST KERES NEHÉZ- és könnyügép-kezelői vizsgával mun­kát keresek. 06-30/430-81-82---------------------------------------------------------*1117280­_______ADÁSVÉTEL_______ BÜ KK tűzifa, helybe szállítva Nyárlőrincről ol­csón eladó méterben és kuglizva. 06-30/9- 859-679---------------------------------------------------------*1117574* ELÖL- és felültöltős mosógépek: 22-32 E Ft, sima és kombi hűtőgépek: 16-39 E Ft, kép­csöves TV-k 37-72 cm-ig: 9-29 E Ft-ig, laptop, Bio.lámpa, kamera, Hi-Fi, DVD stb. Továbbá műszaki cikkek vétele-záíogosítása. Kecske­mét, Szabadság tér 3.06-70/389-5748 —------------------------------------------------------*1117641* Ha jat vásárolnék 40 cm-től. 06- 20/261-0413 *1117379* SZÁRAZ akác tűzifa Kecskeméten, az AGROKER udvarból. 2300 Ft/q. Házhoz szállí­tással. 06-30/2207-041---------------------------------------------------------*1117604* SZÉP földlabdás fenyők! 06-20/540-9285 '--------------------------------------------------------*1114072* ■ Termelőtől kiváló minőségű házi őrlésű csemege paprika eladó. Ár: megegyezés sze­rint. 06-30/2822-430---------------------------------------------------------*1117621* 8 Új Totya kazán olcsón eladó. 06-30/9635- 296---------------------------------------------------------*1116048* ÁLLAT ■ Anyakoca vágásra eladó. 06-70/546-4635 —-------------------------- *1117620* HÍ ZÓK és anyakoca eladó. 06-20/319-8966--------------------------------------------------------*1117435* LA J0SMIZSÉN rajzos németjuhász kiskutyák eladók! T.: 06-30/828-67-22---------------------------------------------------------*1117423­8 Mt. bikaborjú eladó. 06-70/546-4635---------------------------------------------------------*1117620­8 Német juhász jellegű szuka, 10 hónapos, oltási könyvvel elvihető. Érdeklődni: 06- 20/208-6898---------------------------:-----------------------------*1116820­SZ ILVESZTERRE malacok eladók. 6 E Ft. 06- 20/491-4800---------------------------------------------------------»1117638­■ Tojótyúk eladó. 06-20/4587-187--------------------:-----------------------------------*1117485­OK TATÁS KERESKEDŐ-BOLTVEZETŐ, ruházati, ill. élelmi­szer eladó OKJ-s képzések indulnak Kecske­méten 89.000 Ft-tól. 06-30/367-9217, www.2007kapos.hu Kérje ingyenes tájékozta­tónkat!------*-----------------------------------—-----------41114858­MŰ KÖRÖMÉPfrÖ, kéz-lábápoló, OKJ-s képzés indul Kecskeméten és Baján. Csiszológéppel, anyagokkal 149.000 Ft. Kérje ingyenes tájé­koztatónkat! 06-30/288-2092, www.2007kapos.hu —--------------------------------■--------------------*1114858* SZ OLGÁLTATÁS GYÓGY-, talp, -hátmasszázs. 06-70/508- 7061---------------------------------------------------------»1117232­MASSZÁZS mindenkinek! 06-20/4629-269---------------------------------------------------------*1115217­TÁRSKERESÉS ÁGI 40-es partnert keres. 06-70/233-6430-------------------:-------------------------------------*1117602* AL KALMI társat keresek. 06-20/238-4530---------------------------------------------------------* 1112477* AMAZOL Társközvetítő Iroda. 06-70/575- 7800---------------------------------------------------------»1117532* ANGYALKA ismerkedne! 06-20/2477-491---------------------------------------------------------»1114660* AZ ENIKŐ partnert keres. 06-70/212-3284--------------------------------------------------------*1116008­AZ EXTRÉM nő partnert keres 06-20/9816- 649.---------------------------------------------------------*1117310* B0MBANÖ társat keres. 06-30/281-4225---------------------------------------------------------*1117329* CSINOS, formás 40-es partnert keres. 06- 30/395-22-68------------------------------------- *1084300* DUNDI Zsuzsi partnert keres 06-20/567- 5975- ......*1117569­Dú skeblű, nőiesen telt lány part­nert keres körtől függetlenül. 06- 30/617-6506_______________w IG ÉNYES nő partnert keres. 06-30/2754-314 ..-............- .......... »1117468* ÉR ETT, tapasztalt, szőke, dorom­bolás nő partnert keres. 06- 20/398-3681 .m7637. MASSZŐR Erika társat keres. 06- 30/7202301 — ----------------------------------------:---------*1117591* SZ ÉP, csinos, ápolt, kedves, mosolygós, fi­nom, intelligens lány keres ápolt, intelligens, dlsztingvált viselkedésű, szimpatikus, kizáró­lag tehetős szabadidőpartnert szép, kellemes környezetbe. 06-20/355-5471-------------------------------HÍ------:----------------*1117531­40 ÉVES Lara partnert keres 06-20/278- 7546--------------------------------------------7----------»1117613* 40-ES hölgy társat keres. 06-30/945-1720---------------------------------------------------------»1112829* UTAZÁS SZILVESZTERRE szállás Egerben! 06-30/357- 9855---------------------------------------------------------*1102041­VÁLLALKOZÁS RÖVIDÁRU üzlet árukészlettel, berendezéssel, esetleg bérleti joggal együtt eladó. Ár: meg­egyezés szerint. Érd. 06-70/391-9947----------------------------------------.----------------*1117506* ME ZŐGAZDASÁG 8 Étkezési burgonya eladó. 06-20/9579-116---------------------------------------------------------*1117446* 8 Körbálás széna és feketefenyő eladó. 06- 70/3366-151---------------------------------------------------------*1117429* MŰTRÁGYA, am-nitrát, kálisó 3xl5-s, 0-10- 21-s 8-24-24 POWER eladó! T.: 30/82-20- 151---------------------------------------------------------*1116463* 8 Őrölt paprika eladó. 06-30/5194-709---------------------------------------------------------*1117639* 8 500-600 l-es tejhütők és fejőgépek el­adók. 06-20/296-7972 HIRDESSEN | ÁLLÁST KÍNÁL?; ÁLLÁS KERES? ? *r Apróhirdetését telefonon is feladhatja I© 76/518-2501 Petőfi Népe Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő-kiadóigazgató: Király Ernő Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba Hirdetésvezető: Tóthné Nagy Erzsébet Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270, 80/480-756. Telefax: 76/486-539 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-maikím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.450 R: negyedévre: 7.350 Ft; félévre: 14.700 Ft; egy évre: 29.400 FI Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor »kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. megajándékozzuk Ont és párját is egyszeri 500 Ft értékű vásárlási utalvánnyal Az ajánlásokat várjuk e-mailben: terjesztes@petofinepe.hu Postán: 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29. Ajánló neve Petőfi Népe Ajánlott neve Címe: ............ Új előfizetőnek számít, aki min. 3 hónapja nem előfizetője lapunknak. Ajánlatunk régi és új előfizetőinknek egyaránt szól. Akciónk 2010. december 18,-december 31-éig érvényes. szám (JWőüJSépeQ, Mi megadjuk az esélyt Önnek, hogy ajánlatunk segítségével pénzt takarítson meg! KERESSE A PÁRJÁT ES

Next

/
Oldalképek
Tartalom