Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-20 / 295. szám

5 PETŐFI NÉPE - 2010. DECEMBER 20., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP Jótékony muzsikaszó A kecskeméti Szent Család-plébánia elázott alagsorának felújítására gyűltek az adományok szombat este, a plébánia templo­mában tartott adventi jótékonysági hangversenyen. A Kecskeméti Fesztiválkórus és vendégei - a Scherzo vegyes kar, a Kodály Iskola klarinét­együttese és az Evangélikus Gyermekek Harang-Kórusa - osztották meg karácsony zenéit és énekeit a közönséggel. Megtelt a templom, sokan ado­mányoztak jó szívvel a kármentesítés érdekében. Megszorítás, elbocsátás kiskunhalas A spórolás jegyében intézményt is átadnának Kalocsán élő betlehemmel kürtölik világgá a nagy hírt Holnaptól a kalocsai Szenthá­romság téren óriási élő betlehem várja az érdeklődőket. A több mint 30 négyzetméter alapterü­letű betlehemet, mely a főszé­kesegyház déli toronyszerkeze­tének faanyagából készült, az a Vörös Márta mérnöknő tervezte, aki az érseki palota és a székes- egyház rekonstrukciós munká­latait is vezeti. A családokat igazi szereplők­kel, szamárral, kiscsacsival, kecskékkel és bárányokkal vár­ják keddtől. A betlehem délután öt órától látogatható, Bábel Ba­lázs érsek ugyanis ünnepélyes keretek között akkor áldja meg. Néhány napja írta alá Betle­hem és Kalocsa város polgár- mestere a két település közötti testvérvárosi megállapodást. E történelmi tény jelentőségét hangsúlyozva döntött úgy Kalo­csa városvezetése, hogy decem­ber 21-én az óriási betlehemmel a magyarországi, valamint a nemzetközi sajtó figyelme mel­lett kívánja tudtára adni a világ­nak, hogy a magyarság és a Szentföld szoros történeti-vallá­si kötődése a modern korban va­lamennyiünk számára a re­ményt hordozza és közvetíti. A köszöntőket követően, fél hat előtt 10 perccel Pásztorjáték kezdődik a Kalocsai Fegyház és Börtön Kamarakórusának, vala­mint a Kalocsai Klubszínpad színjátszóinak szereplésével. A Szentháromság téren ingyenteá­val, forralt borral és bejglivel kedveskednek majd a járókelők­nek. Jn ■ Szűcs Brigitta Z. Megváltozott a könyvtár nyitva tartása Kiskunfélegyházán a Petőfi Sán­dor Városi Könyvtár eddig szer­dán és csütörtökön 13 órakor nyitott ki, ám ez sok olyan diák­nak okozott gondot, aki az isko­la után egyből a bibliotékába ment volna leckét megoldani, internetezni, vagy egyszerűen csak a busz indulását megvárni, így ezen a két napon a nyitást előrehozták 12 órára. Kedden és pénteken viszont egy órával ha­marabb, már 17 órakor bezár a könyvtár a jövőben. ■ H. I. Olykor fájdalmasnak ígérkező racionalizálás fogja jellemezni Halas 2011-es költségvetését, de a működési célú hitel- felvétel így s§m kerülhető el. Zsámbóki Dóra A város gazdasági életében for­dulatra van szükség - áll abban az előterjesztésben, mely a leg­utóbbi képviselő-testületi ülésen került a városvezetők asztalára. A koncepció - ahogy az várható volt - komoly vitát váltott ki. Máté Lajos képviselő a Fidesz -KDNP-frakció részéről kifogá­solta, hogy a városnak polgár- mestert adó Jövőnk Halas Egye­sület (JHE) a választások előtt azt ígérte: megszüntetik a kom­munális adót. A mostani koncep­cióban viszont az olvasható, hogy a kommunális adó eltörlé­sének legkorábbi ideje 2013-ra tehető. Nagy Péter alpolgármester el­mondta: valóban az adónem megszüntetésével kívánták kez­deni a munkát, de látva a város anyagi helyzetét, most nem te­hetik meg, hogy eltörlik a kom­munális adót. Az alpolgármes­ter szerint a 2011 - 12-es megszo­rításokra éppen azért van szük­ség, hogy két év múlva hozzá le­hessen nyúlni például a kommu­nális adóhoz. Több ellenzéki képviselő is ki­fogásolta azt a tervezetet, mely szerint a városban emelnék a parkolási díjakat, és zónákat ala­kítanának ki a nagyobb bevétel reményében. Hozzászólásában Máté Lajos képviselő elmondta: álláspontjuk szerint ingyenessé kellene tenni a városban a par­kolást. A felvetésre szintén Nagy Péter alpolgármester reagált, aki szerint ha eltörölnénk a fizetős rendszert, akkor megbénulna a belváros, mert sokan hetekre a parkolókban hagynák az autóju­kat. A koncepció alapján az önkor­mányzati közalkalmazottak és köztisztviselők bérbefagyasztá­sára lehet számítani. A bead­ványból kiderül: létszámfejlesz­tés kizárólag a fenntartóval, vagyis az önkormányzattal egyeztetve valósulhat meg. Az előterjesztés tartalmazza az intézményrendszer szerkeze­tére vonatkozó átalakítási irá­nyokat is. Eszerint a szakmai és működési szempontok figyelem- bevételével közös gazdasági szervezetbe kívánják egyesíteni az oktatási intézmények gazdál­kodását. Minden egységnél felül fogják vizsgálni a működést nem veszélyeztető létszámleépítés kérdését, tehát akár elbocsátá­sokra is számítani lehet. A dolo­gi költségek csökkentése érde­kében felmerül a központosított beszerzés lehetősége. A koncep­ció kitér a kollégiumi ellátás mű­ködtetésének megyei kézbe tör­ténő átadására is. Az előterjesz­tésben ugyan név szerint nem szerepel, de információink sze­rint a Bernáth Lajos Kollégium működtetését adná át a város a megyének. Hunyadi Péter fide- szes képviselő az ötlet kapcsán elmondta: ideálisnak tartaná, ha a városvezetők a Bibó István Gimnázium és a II. Rákóczi Fe­renc Szakközépiskola működte­tésének átadását is megvizsgál­nák. A felvetésre reagálva Váradi Krisztián elmondta: sem a Bibót, sem a II. Rákóczit nem adnák át, hiszen akkor könnyen meges­hetne, hogy a megye a Bibót a Szilády Áron Gimnáziumhoz, míg a Rákóczit a Várihoz integ­rálná, tehát önálló formában megszüntetné ezt a két intéz­ményt. A várható likviditási problé­mák kiküszöbölése érdekében a város meg kívánja hosszabbítani folyószámlahiteiének szerződé­sét Az előterjesztés szerint a mű­ködési hiány fedezésére külső for­rások bevonása indokolt, vagyis 2011-ben a megszorító intézkedé­sek mellett is hitelfelvételre lesz szüksége Kiskunhalasnak. A költségvetési koncepciót vé­gül módosítás nélkül fogadta el a képviselő-testület. A költségve­tés konkrét tervezete jövő év ele­jén kerül a városvezetők elé. Füzetbe került a legelső kecskeméti olimpikon Elkészült a Sporttörténeti Füze­tek legelső kiadványa, ünnepé­lyes bemutatóját pénteken tar­tották a megyeszékhelyi Kada Elek Közgazdasági Szakközépis­kolában. Azért ott, mert a kiad­ványban szereplő Bóbis Gyula anno az intézmény jogelődjében, a Felsőkereskedelmi Iskola nö­vendékeként érettségizett. A Kecskeméti Olimpiai Bará­tok Bóbis Gyula Köre látta ven­dégül a helyi sportbarátokat és a füzet szerzőjét, Heltai Nándort. Az 1984-ben, Londonban olim­pikonná avatott magyar birkózó családja, köztük lánya, Bóbis Il­dikó olimpiai ezüstérmes vívó is jelen volt és beszélt a kiváló sportemberről, „a reneszánsz emberről”. Mint kiderült: Bóbis a vasút­nál dolgozott, feleségével öt gyer­meket nevelt, egy fizetésből. Az ötvenes években ez önmagában is komoly erőfeszítést kívánt. A sport sem szorult háttérbe, Bóbis 28 alkalommal lett ma­gyar bajnok, ebből 23-szor egyé­niben. A sportnagyság életpályája be­mutatását vállaló Heltai Nándor nem kis feladatra vállalkozott, ugyanis Bóbis nem írt önéletraj­zot, ritkán adott interjút, sosem kereste a média nyújtotta dics­fényt - mutatott rá Bodóczky László, a baráti kör elnöke. A szerző segítségére volt a Bóbis család, az olimpikon barátai, a korabeli sajtó tudósításai. Lesz folytatás. A kecskeméti olimpiabarátok célul tűzték, hogy feltárják, megismertetik a széles közönséggel a kecskemé­ti sporttörténetet. Füzetsorozat­ban mutatják be a különböző sportágakban kiváló eredmé­nyeket elért helyi sportolók, edzők munkásságát, valamint a kecskeméti sportegyesületek történetét. ■ Emléktábla Móra emlékére Kiskunfélegyházán, a Móra Fe­renc Közművelődési Egyesület kezdeményezésére emléktáblá­val jelölték meg az Ótemplom­ban Móra Ferenc első, 1888-as közszereplésének színhelyét. Az avatást tegnap délelőtt tartották. ■ H.I. MUNKÁT KERES? A Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. termékei értékesítésére hirdetésszervezőt keres Kalocsa és környékére! • Szeretne kötetlen munkaidőben dolgozni? • Szeretne teljesítményarányosan versenyképes jövedelmet szerezni? FELTÉTEL: - legalább középfokú végzettség- kiváló kommunikációs készség- vállalkozói igazolvány Fényképes önéletrajzát a következő e-mail címre kérjük küldeni: nagye@petofinepe.hu Jelentkezési határidő: 2010. december 30. Kecskemét egyik vezető vállalata keres FELSŐVEZETŐI ASSZISZTENS munkatársat, azonnali munkakezdéssel. Főbb feladatok: Napi ügyek intézése, nyilvántartása, ügyiratok kezelése. A terület kommunikációjának szervezése; prezentációk, tárgyalások előkészítése; kommunikációs eszközök, berendezések üzemeltetése. Szervezési feladatok ellátása (látogatások, tárgyalások, üzleti utak). Fordítás, tolmácsolás. Kapcsolattartás a vezetőkkel, a munkatársakkal, más szervezeti egységekkel. Naprakész információáramlás biztosítása a vezérigazgató és beosztottjai között. Projekt feladatok előkészítése, felügyelete. Elvárások: Felsőfokú végzettség. Felsőfokú angol és német (tárgyalóképes) nyelvtudás. PC felhasználói szintű ismerete. „B" kategóriás jogosítvány. Talpraesett, empatikus, alkalmazkodó személyiség, aki képes a prioritások felállítására, pontos, precíz, megbízható. Hasonló munkakörben szerzett tapasztalat. Amit kínálunk: Előrelépési lehetőség. Versenyképes fizetés. Szolgálati autó, telefon. Egyéb juttatások. Jelentkezés: A fényképes, angol és magyar nyelven írott szakmai önéletrajzot és a motivációs levelet a kiadóba, „Kiváló angol" jeligére várjuk. 1159925 HIRDETÉS Kecskemét egyik vezető vállalata keres VEZETŐI TITKÁRNŐT, azonnali munkakezdéssel. A leendő munkatárs feladatai: • Napi szintű adminisztráció bonyolítása a titkárságon, beérkező és kimenő posta kezelése, telefonos kapcsolattartás, folyó ügyek intézése. • A management által rábízott egyedi adminisztratív feladatok végrehajtása. • Megbeszélések, értekezletek, tanácskozások szervezése, előkészítése. • Hivatalos látogatók fogadása, vendéglátás. • Irodaszer rendelés, nyilvántartás. Jelentkezővel szembeni elvárásaink: • Minimum középiskolai végzettség. • Angolnyelv-tudás. • Felhasználói szintű számítógép ismeret (Word, Excel, Internet, levelező-rendszerek). • Precíz, megbízható, lelkiismeretes munkavégzés. • Jó kommunikációs készség írásban és szóban. Előnyt jelent: • Más nyelv ismerete. • Hasonló munkakörben szerzett tapasztalat. Jelentkezés: A fényképpel ellátott önéletrajzát és motivációs levelét „Titkárnő” jeligére a kiadóba várjuk. 1|5M26

Next

/
Oldalképek
Tartalom