Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-18 / 294. szám

PETŐFI NEPE - 2010. DECEMBER 18., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP Tartalékosokat toboroz a sereg jakabszállás A tartalékosok szövetségének a jövőben még nagyobb szerep jut Üj kecskeméti tűzoltó- parancsnokot neveztek ki Miután Jakabszállás polgármes­tere, Szabó Mihály tartalékos százados - a tartalékos szövet­ség egyik alapító tagja - köszön­tötte a megjelénteket, a MATASZ Bács-Kiskun megyei elnöke vet­te át a szót. Szabó János nyugál­lományú ezredes sikeres tevé­kenységeik közül kiemelte az if­júság körében végzett honvédel­mi nevelőmunkát, a középisko­lai csapatok felkészítését a kü­lönböző honvédelmi vetélkedők­re, és kitért a szervezet alapos tagtoborzó munkájára is, amire a kormány jelenlegi tervei sze­rint komoly szükség lesz a követ­kező években. Erről viszont rész­letekbe menően dr. Czuprák Ot­tó, a MATASZ országos elnöke tájékoztatta a jelenlévőket. Mint kiderült: a honvédelmi minisztérium már január 1-jétől létrehozza az önkéntes védelmi tartalékot, egy évvel később pe­dig az önkéntes műveleti tartalé­kot. Mindezek felállításában szá­mítanak a Magyar Tartalékosok Szövetségének támogató, tobor- zómunkájára, és a honvédségtől az elmúlt években távozott csak­nem 14 ezer, már kiképzett ka­tonára is. 2014-ig minimum nyolcezer főre szeretnék feltornázni a most csekély létszámú tartalékos állományt- A honvédelmi kormányzat javaslatát a parlament elfogad­ta, és megkezdődött a védelmi tartalékosok kiválogatása, felké­szítése. Lényegesen szélesedik a honvédelmi tevékenységhez kapcsolódók köre a jövőben az­zal, hogy az önkéntes védelmi tartalékosokat a foglalkozás és az iskolázottság széles skálájá­ból kívánjuk sorainkban tudni. Ez többek között azt is jelenti, hogy számos, felsőoktatásban tanuló hallgatót szeretnénk megnyerni az önkéntes művele­ti tartalékosi szolgálatnak. En­nek az alapjait az elmúlt évek­ben leraktuk a honvédelmi is­meretek oktatásával. Azok a hallgatók, akik sikeresen elsajá­títják az ismereteket, az adott fél­évben három kreditpontot kap­nak. Ugyanakkor meg kell je­gyezni, hogy a munkáltatói kom­penzációs rendszerről napjaink­ban folyik az egyeztetés az ille­tékes minisztériumokkal. Ter­mészetesen szeretnénk azt is el­érni, hogy azok az állampolgá­rok, akik vállalnák az önkéntes Kinek mi lesz a dolga a jövőben a tartalékosok között? az önkéntes védelmi tartalé­kosokat elsősorban klasszi­kus területvédelmi feladatok­ra, katasztrófavédelemre, az állami és honvédségi kritikus infrastruktúra védelmére, il­letve a honvédség valamennyi objektumának őrzésére készí­tik fel. Fizetségük pedig mini­mum havi bruttó 90 ezer fo­rint lesz. Lényeges még, hogy feladataikat a katonai pa­rancsnokok alárendeltségé­ben, és egyenruhában látják majd el. Az önkéntes művele­ti tartalékosi beosztásokat el­sősorban a leszerelő hivatá­sos és szerződéses katonák egy részének megnyerésével töltenék fel. Ők meghatáro­zott honvédségi beosztásokat látnak majd el, de szerepük lenne a békerendszer hiány­pótlásában is. Ezek a művele­ti tartalékosok szerződéshez kötötten vállalhatnak majd szolgálatot 2012-től. Mind­ezek mellett a jövőben vala­mennyi leszerelt, szerződéses és hivatásos katonát számí­tásba veszik, és ha a helyzet úgy kívánja meg, akkor szá­mítanak szolgálataikra. tartalékosi szolgálatot, a köz- szolgálati munkavállalás során előnyt élvezzenek - részletezte dr. Czuprák Ottó a Honvédelmi Minisztérium terveit A tartalékosok szövetsége te­hát nagy feladat előtt áll. Pláne hogy - mint azt a szövetség or­szágos elnöke elmondta - az el­ső három hónap vízválasztó szerepet tölt majd be azok éle­tében, akik a civil életből érkez­nek, és sosem volt részük kato­nai kiképzésben. - Minden bi­zonnyal sokan kiesnek majd a rostán, mert nem bírják ezt az életformát, a fegyelmet. De aki marad, azzal hosszú távon szá­mol a kormány - tette hozzá Czuprák Ottó, aki még azt is el­mondta a megjelenteknek, hogy mind a védelmi, mind a műveleti tartalékosok 18 éves kortól jelentkezhetnek az ön­kéntes szolgálatra. Az alkalma­zott önkéntes védelmi tartalé­kosok jelentős része már telje­sített katonai szolgálatot, ám nem elhanyagolható azoknak a száma sem, akiket az alapoktól szükséges lesz majd felkészíte­Dr. Czuprák Ottó ni. Lényegében egy olyan, bár­mikor mozgósítható állományt akar a honvédség létrehozni 2014-ig, amelyik a korábbinál lényegesen jobban biztosítja az állampolgárok, az ország védel­mét. Ezzel egyben a NATO-elvá- rásoknak is jobban megfelel a rendszer, amelynek eddig ke­vésbé tettünk eleget... Növelik az önkéntes tar­talékosok létszámát a honvédségben. 2014-ig minimum nyolcezer főre szeretné feltornázni a most csekély létszámú tartalékos állományt a minisztérium - erről is sokat beszélgetett a Ma­gyar Tartalékosok Szövet­sége (MATASZ) jakab- szállási évzáró, évértéke­lő gyűlésén. Szűcs Brigitta Z. A kecskeméti közgyűlés csütör­töki ülésén döntött Fekete De­zső tűzoltó alezredes kinevezé­séről, így december 17-étől ő lát­ja el a városi parancsnokság ve­zetését. A posztra kiírt pályá­zatra egyedül ő nyújtott be pá­lyázatot, kinevezése határozat­lan időre szól. Elődjét, Faragó Edét október 28-án egészség- ügyi okok miatt mentette fel a közgyűlés. ■ G. Z. A lakossági kérések alapján döntöttek A kiskunhalasi önkormányzat műszaki osztályára több mint harminc kérés és javaslat érke­zett az elmúlt hónapokban a vá­ros forgalmi rendjével kapcso­latban. A szakemberek véleményezé­se után ezekből kilenc olyan öt­let került a képviselők elé, amely komolyabb pénzügyi be­ruházást nem igényel, így a kö­zeljövőben könnyen végrehajt­ható. A városvezetők elfogadták a módosító csomagot, mely ja­nuár közepén lép életbe. ■ Egységesen elsőbbséget kapnak a kerékpárosok­kal szemben az autósok. A döntés értelmében 50-ről 70-re emelkedik a sebességha­tárt a Dong-ér völgyi út teljes szakaszán, és megszűnik az egyirányúsítás a Bokréta utca Kossuth és Vasút utca közötti ré­szén, valamint a Bálvány utcá­ban. A Szénás utcán és a Kötönyi úton megszűnik a 40 kilomé- ter/órás sebességkorlátozás, a Tinódi utca mindkét felén, illet­ve az Árpád utca egy-egy szaka­szán pedig megállási tilalom lép érvénybe. A város belterületén egysége­sen elsőbbséget kapnak a kerék­párúton haladó biciklisekkel szemben az autósok, és beveszik a Gimnázium és Kossuth utca kereszteződéséből a felesleges­sé vált kötelező haladási irányt jelző táblát is. A bírósággal szembeni parko­lóból január közepétől mindkét irányba ki lehet majd hajtani. ■ Zs. D. „Diótörő nap” lesz a kalocsai Városi Színházban Mesés színházi családi napra várja ma a kalocsai teátrum az óvodásokat és az iskolásokat. Négy előadással debütál a Diótö­rő című klasszikus mesejáték­adaptációja. Szabó Árpád direk­tor elmondta, hogy a karácsony estéjén életre kelő báburól szóló darab ugyan főként a gyermek közönséget célozza meg, azért a felnőttek sem unatkoznak majd a balettjáték átdolgozott, de Csaj­kovszkij zenéjével előadott verzi­óján. A darabot délelőtt tizenegy, il­letve délután egy, három és öt órakor játssza a színház. Erre az előadásra a színház bérletesei ingyenbelépőt válthatnak gyer­mek ismerőseiknek. ■ szbz Orgonakoncert Égbe szárnyalás a zene útján - ilyen különleges kalandra Invitálta Leányfalusi Vilmos, a nem­zetközi hírű és rangú orgonaművész a Dózsa György gazdasági és műszaki középiskola diákjait a kalocsai fő­székesegyházba csütörtökön. A 4700 síppal rendelkező monumentális orgonán a művész karácsonyi dalokból álló improvizációjával tette különlegessé az ünnepi töltekezést a templomot betöltő tizenévesek számára. Képgaléria: BA0N.hu A második távmunkaház Nagykőrösön épül fel Magyar Távmunka Szövetség Nagykőrösön bejelentette a mi­nap: indítják a településen is az országos távmunkaház progra­mot. Ez azt jelenti, hogy segítenek lét­rehozni a 30 mun­kahely kiszolgálásá­ra alkalmas infra­struktúrát, vagyis a távmun­kaházat. Ennek a foglalkoztatási szisztémának a lényege az, hogy például a települési önkormány­zat önállóan vagy kistérségi ösz- szefogással tető alá visz egy olyan épületet, melynek helyiségeit cé­geknek adják ki internet segítsé­gével elvégezhető munkákra. A távmunkás alkalmazottak a teljes munkaidő nagyobb részé­ben helyben végezhetik feladata­ikat. A tapasztalatok szerint egy­re több cég telepít vidékre bizo­nyos részmunkákat, például ad­minisztrációt, adat- feldolgozást, telefo­nos piackutatást. A munkahelyre való bejárás kiküszöbölé­sével állítólag jelentős költséget takarítanak meg. Egyébként az országban az első, harmincsze­mélyes távmunkaházat Örkény­ben alapították, a nagykőrösi lesz a sorban a második. Á távmunka infrastrukturális fejlesztése prog­ramban több szervezettel együtt részt vesz az Álláskeresők Egye­sületeinek Bács-Kiskun Megyei Szövetsége is. ■ M. I. ■ Egyre több cég telepít vidékre részmunkákat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom