Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-13 / 264. szám
14 PETŐFI NEPE PETŐFI NEPE - 2010. NOVEMBER 13., SZOMBAT Amit az iskolában nem tanítanak: diákjogok közoktatás Diákjogi szakértő segített a tanulóknak jogaik megismerésében Városi Diákparlamentet tartottak Halason, ahol a diákok - többek közt - az őket megillető jogokról is hallhattak. Jásper András diákjogi és közoktatási szakértő azokra a mindennap felmerülő kérdésekre adott választ a több tucat jelenlévőnek, melyek sok esetben a komoly szakmai tapasztalattal rendelkező pedagógusokat is kihívások elé állítják. Az előadás előtt beszélgettünk a szakemberrel, aki elmondta: vannak hiányosságok Magyarországon a diákjogok gyakorlatba való átültetését illetően.- Bár a diákszervezetek húsz éve mondják, hogy a pedagógusképzés kötelező elemévé kell tenni a diákok jogairól szóló oktatást, de az iskolajog alapjai nincsenek benne a hazai tanárképzés tananyagában. Ilyen módon nem is lehet elvárni, hogy az egyetemről kikerülő pedagógusok tisztában legyenek ezekkel az alap dolgokkal - nyilatkozta Jásper. A családi pótlék folyósítását is érintő igazolatlan órák elszaporodásáról Jásper András úgy gondolja: a tanárok sokszor félreértelmezik a szabályozást.- Igazolatlan órának az számít, ha egy gyerek 45 percen keresztül nem jelenik meg a tanteremben. Tehát azért, ha valaki elkésik, vagy otthon hagyja a felszerelését, esetleg nem csinálja meg a házi feladatát nem lehet igazolatlan órát adni - tudtuk meg a szakembertől. Az eluralkodni látszó iskolai erőszakról Jásper András elmondta: bár a jog ennek a folyamatnak az utolsó állomása csupán, fontosnak tartja a megelőzést, melyben akár az igazságszolgáltatás elemeire is lehetne támaszkodni.- Sok esetben, ha a diákok tisztában lennének tetteik esetleges jogi követkéz- a ményeivel, akkor kétszer is f meggondolnák, hogy mit | tesznek. A felvilágosításra, | megelőzésre kellene he- < lyezni a hangsúlyt - véli. ■ Zsámbóki Dóra Jásper András diákjogi szakértő szerint vannak hiányosságok a hazai diákjogi szabályozásban 2010. november 25-én megjelenik fi Néüe legújabb szakácskönyve! Szép és hasznos ajándék! A könyv személyesen is átvehető, de kérésre akár házhoz is visszük. MEGRENDELHETI: l*A< VÁLLALKOZÁS MÉLYKÚT központjában üzlethelység eladó. 60 m2 + 18,5 m2 raktár. Érdeklődni lehet: 06- 30/216-3311 VEGYES ÁLLAGÁTÓL függően hegesztőgépeket, dinamókat, ponthegesztőket, trafókat, villanymotorokat veszek. 1:06/20/3930-115------------------------------------------*1114705* 8 C0-hegesztö, asztali fúrógép, lánchegesztő, állatmérleg, hajtóművek, villanymotorok eladók. 06-30/740-4890-----------------------------------------------------------------------■ 1114649* 8 Cs erépkályha, kandalló: 06-20/465-9265--------------------------------------------—----------------------•1105304* OR OSZ és cseh daraszenek szállítása kedvező áron, kamionos tételben. 06-70/382-11-54, 06-30/257-81-75 —-------------------------------------------------------------------*1114643* RÉGI karos kávégépeket veszek. T.: 06/20/534-5158 Tűzifa AKCIÓ! Kisfái Fatelep. Tölgy-bükk hasítva 2200,-Ft/q, akác hasítva 2400,-Ft/q, Akác kugli 2300,-F^q, Akác 10-15 cm 2100,-/Ft/q. Ingyenes kiszállítás Kmét. környékén 10 q felett. 06- 20/339-2505 .m4841. VOLT német márkát veszek! 06-70/930-8147------------------------------------------------------------------------‘1113821* __________GARÁZS__________ GA RÁZS eladó Kecskemét, Pákozdi csata u. térségében. Érd.: 06-20/925-6809-----------------------------------------------------------------------*1114401* KM ÉT, Batthyány u. Árpád Garázs Szövetkezetben 14 m!-es garázs eladó. Telefon: 06- 20/9576-706 TESEK KMÉT Vacsihegyi, 110 garázsos garázstelepen teljes mértékben alápincézett, külön víz és villanyórával ellátott, 16 m2-es garázs eladó. 06- 30/362-1977-----------------------------------------------------------------------*1114828* 6X 3 m-es szétszedhető új Lindab garázs, kiszállítva, szerelve eladó. 06-30/983-4372-----------------------------------------------------------------------*1113837* ME ZŐGAZDASÁG 8 Akác csemete, őszi telepítésre eladó. 06- 30/259-22-89--------------------------------------------------------------------—*1114379* AK ÁC gyérítést veszek. 06-30/231-4772-----------------------------------------------------------------------*1112801* AK ÁC, nemesnyár csemete Kecskeméten eladó. 06-30/218-7949-----------------------------------------------------------------------*4113840* AK ÁC tisztítást veszek. 06-30/231-4772-----------------------------------------------------------------------*1112801* 8 Ár pa tisztított 46 q egy tételben eladó. 06- 30/9589-024-----------------------------------------------------------------------*1114447* BI ANKA és Aletta sima szölővesszö származásival eladó. T.: 06/20/5030-829----------------------------------------------------------------------->1114577* 8 Csemegeszőlő oltvány eladó. 06-30/60- 30-340------------------------------------------------------------------------* 1114821* 9 Cukorrépa eladó. 06-30/28-29-161-------------------------------■-----------------------■---------------*1114533* DU NAGYÖNGYE gyökeres vessző eladó, származásival is. T.: 06-20/348-3090------------------------------------------------------------------------*1114391* 8 Extra méretű piros Gladiolus hagyma 3000 db és háztáji fejőgép eladó. 06-30/748-4841-----------------------------------------------------------------------*1114806* Fé mzárolt másodfokú vetőmag eladó! őszi árpa: Petra, Botond, Rezi. Őszi búza: GK Petur. Érd.: BKR Semen Vetőmag Kft., Kiskunhalas, Majsai út 18. 06- 30/326-3782,77/421-353 .1113í,4. 8 Fű és lucerna tárolóból! 06-30/282-6364--------------------------------------------------------;--------------*1114804* ba sal A bosal cégcsoport Kecskemét- kadafalvai vonóhorog gyártó üzemébe keres TAPASZTALATTAL rendelkező munkatársat az alábbi munkakörbe: HEGESZTŐ (CO) Feladatok: •vonóhorog szerkezetek hegesztése hegesztőrobottal és kézi hegesztéssel Elvárásaink: • Hegesztő vagy lakatos szakmunkás vagy egyenértékű OKJ végzettség ■ Min. 2 év gyakorlat (melyet a felvétel során egy próbahegesztéssel tesztelünk) • 3 műszak vállalása Jelentkezni lehet: Tapasztalattal rendelkező jelentkezőket várunk. 2010.11.15.-ig Telefonon naponta 8:00-17:00-ig : 76 501 662 vagy 76 501 663 e-mailben: iob.hunaarv@eur.bosal.com „56262 Előfizetőink rendkívül vezményes áron 1490 Ft-ért megvásárolhatják. m előfizetőinknek 4990 Ft. • telefonon: az ingyenes 80/480-756-os számon (hétfőtől-csütörtökig: 07.30-16.00 óra között, pénteken: 07.30-14.00 óra között) • e-mailben: terjesztes@petofinepe.hu • személyesen: a Petőfi Népe kézbesítőjénél vagy a kiadóban (kiadó címe; 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Szabadság tér 6.) ©WpiiNépeQ, GYÖKERES csemege szőlővessző eladó (SZŰZI, ÉVA). Érd.: 06-20/392-8823------------------------------------------------------------------------*1114522* KELEBIÁN szántóföld eladó a tompái vasútállomáshoz közel, 1,5 ha. 36 ak. 15000 Ft/ak. 77/454-431------—-----------------------------------------------------------*1114809* KI VÁLÓ cseresznye, meggy oltvány eladó. 06- 30/903-7132------------------------------------------------------------------------*1114725* 8 Kö rbálás szalma eladó. 06-20/9381-312------------------------------------------------------------------------*1114494* 8 Kukorica eladó. 06-70/227-5630 Kukoricafelvásárlás készpénzért! Mulüker Kft. Városföld, 76/474- 451 LUCERNASZÉNA, nagykocka és körbálás szalma eladó 06-70/378-14-60-----------------------------------------------------------------------*1114569* 8 Szárított kukorica Szentkirályon eladó. 06- 30/6646-145------------------------------------------------------------------------• 1113178* 8 Származásival Cserszegi, teltfürtü Kékfrankos, Aletta, Bianca sima vessző és gyökeres Aletta, Bianca eladó. Érdeklődni: 06- 20/2342-165-----------------------------------------------------------------------*1114223* TR ITIKÁLÉ vetésre is alkalmas eladó. 06-30- 361-5339-------------------------------------------------------------------—*1114784* s UT-1. Desierre vetőburgonya eladó. 06- 30/342-5880--------------------------------- *1114783* VEGYES széna 3000 Ft/db és hízók eladók Akasztón. I: 06-20/9472-162 —-------------------------------------------------------------------*1114439* 2 ÉVES gyök. Pannónia szőlővessző 900 db eladó. 06-78-480-810------------------------------------------------------------------------*1114645' 8 2 éves gyökeres szőlővessző eladó (Odüsz- szeusz, Pannónia, Pölöskei). 06-20/9-720- 479 —--------------------------------------------------------------------*1114500* 8 25 db körbálás lucerna és 10 db körbálás zabszalma eladó. Érdeklődni: 06-70/540- 0033 8 310 db körbálás széna, 125-ös eladó. 06- 20/385-40-77 HIRDESSEN ÁLLÁST KÍNÁL?4r ^ ALLAS1^ KERES? Apróhirdetését telefonon is feladhatja I© 76/518-2501 Petőfi Népe Átadták az Év Dolgozója kitüntetéseket Az Alföld Zrt. dolgozói a közelmúltban tartották szokásos fehérasztalos termelési tanácskozásukat, ahol Tóthné Kőszegi Éva vezérigazgató beszámolt a munkatársaknak a társaság elmúlt évi munkájáról, eredményeiről, terveiről. Amint az elhangzott, a jelenlegi gazdasági körülmények költségtakarékos gazdálkodásra, a tartalékok feltárására, új vásárlásösztönző eszközök alkalmazására késztetik a társaságot. Bár a kereslet eltolódott a kisebb értékű áruk irányába és csökkent a vásárlói kosár értéke, a tapasztalatok azt mutatják, hogy gazdag, minőségi áruválasztékkal, jól szervezett akciókkal, reklámokkal fel lehet kelteni a vásárlók érdeklődését és jó forgalmú napokat lehet elérni. Az Alföld üzletpolitikájában továbbra is nagy jelentőséggel bír a márkaépítés. A társaság olyan átalakításokat tervez - és részben már meg is valósított - amelyek a márkák hangsúlyosai)!) megjelenítését, márka shopok kialakítását szolgálják. A cél, hogy a megújulás eredményeként a vevők ezután is az Alföldet válasszák, szívesen vásároljanak itt, minden korosztály előzéSzínvonalas munkájának elismeréseként az ünnepségen Év Dolgozója kitüntetésben részesült Bene Katalin (eladó - sport-játék osztály), Miskiné Földhád Erzsébet (igazgatás - tablóellenőr) és Schuller Józsefné (eladó - konfekció osztály) Az Alföld Zrt. ezúton is gratulál dolgozóinak, és további sok sikert kíván munkájukhoz. kény kiszolgálásával valóban a családok áruháza legyen. Az eddig felhalmozott anyagi, szellemi és nem utolsó sorban az emberi értékek alapot adnak arra, hogy az Alföld jövője is sikeres legyen. Ezzel a háttérrel az Alföld Aruház kollektívája, vezetői szakemberei révén a jövőben is megállja a helyét és fel tudja venni a versenyt a konkurenciával. A ŐSZI AJÁNLATUNK FÄiäll ____ + VPN + Fanny 9 Előfizetési szándékát jelezheti 3470 Ft/hó helyett csak 3025 Ft/hó a Petőfi Népe kézbesítőinél, vagy e-mailben, terjesztes@pet0finepe.hu Akciónk csak a Petőfi Népét teljes áron előfizetők részére vonatkozik! Bővebb információért hívja ingyenes zöldszámunkat: 06-80/480-756