Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-13 / 264. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2010. NOVEMBER 13., SZOMBAT Jövő hétfőtől újra a régi helyén működik a buszállomás Visszatér a Csermák térre a tá­volsági autóbusz-állomás. Hét­főn üzemkezdettől használja a Bács Volán Zrt. a jelentős mér­tékben megújult területet. A tár­saság reményei szerint a kultu­ráltabb kiszolgálásban részesül­hetnek az utazók és az állomá­son ismét elérhetővé válnak az ügyfélszolgálati tevékenységek, mint például az információs szolgálat, az elővételi pénztár, csomagmegőrző, fűtött utasváró. Az állomás induló és érkező kocsiállásai az átépítés során je­lentősen átrendeződnek, a meg­állók számozása is megváltozik, a járatok nem a korábban meg­szokott helyekről indulnak, ezért a rendszeres utazóknak új­ra kell tanulniuk a rendszert. A visszatérés miatt a járatok már nem terelőutakon közlekednek, ezért a városban eddig használt ideiglenes megállóhelyek - Hű­tőház, Kórház, Déri-kert - meg­szűnnek és a korábbi menetrend szerinti rend áll vissza. ■ K. T. Utolsó simítások HIRDETÉS KÖZLEMÉNY László Adél Induló mezőgazdasági vállalkozó, a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatás jogcímre (EMVA 6.122.01.01) pályázatot nyújtott be és ennek keretében 2010.06.25-én induló mezőgazdasági vállalkozásához 40.000 Euró támogatást nyert. A vállalkozás fő tevékenysége az állattenyésztés. Célja a támogatás felhasználásával egy hosszú távon nyereséges mezőgazdasági vállalkozás megalapozása, mely hozzájárul Csávoly község fejlődéséhez, adóbevételének növekedéséhez és népesség megtartásához. 1156600 Baja környéki vállalat, kereskedelemben jártas ügyintézőt keres: Feladatok: Közreműködés a vállalat agrárkereskedelmi tevékenységében • szerződések ellenőrzése, nyilvántartásba vétele • rendelések, teljesítések rögzítése, szervezése kereskedelmi bizonylatok adminisztrációja • folyamatos kapcsolattartás a beszállítókkal és a vevőkkel bonyolítói feladatok ellátása (vasút, közút, hajó, vám stb.). Elvárások: minimum középfokú végzettség • áruforgalmi területen szerzett szakmai gyakorlat német-angol nyelv legalább társalgási szintű ismerete • magas szintű számítógépes ismeret • dinamikus, megbízható személyiség • csapatszellem • munkabírás, terhelhetőség Előny: mezőgazdasági főiskolai vagy technikusi végzettség • mezőgazdasági termények és input anyagok kereskedelmében szerzett gyakorlat. Amit kínálunk: kedvező jövedelem < betanulási periódus • jó hangulatú munkahely • hosszú távú és kiszámítható jövő, stabil vállalati háttérrel • modern és kényelmes munkakörnyezet. „ Szakmai fényképes önéletrajzát £ és motivációs levelét, a fizetési igény p megjelölésével juttassa el elmünkre. Jelentkezni lehet: lnfofpduni-hortzont.hu BAJA, BÁCSKA Gyűjtéssel is ünnepeltek Szent Mártont ünnepelték és jó­indulatát, segítőkészségét követ­ve gyűjtöttek az iszaplavina ál- dozatainak megsegítésére a csü­törtök esti összejövetelen. A Tóth Kálmán téren remek időben és hangulatban, ám botrányosan rossz hangosítás mellett tartot­ták meg a több száz érdeklődőt, vásárolgatót - felvételünkön - vonzó rendezvényt. Keresztes Jó­zseftől, a Szent László ÁMK igaz­gatójától megtudtuk: az adako­zók 120 ezer forintot dobtak a gyűjtőkbe. Este a színházterem­ben tartották meg a bajai színitársulatok jótékonysági gá­laműsorát, ahol 250 ezer forint adomány jött össze. ■ Mutat és szűr a kukamatrica baja A válság hatására nőtt a tartozók aránya Ellenőrzik az adato­kat. Kubatovics Tamás- Ennek mi az értelme? - fordult hozzánk kérdésé­vel egy olvasónk, aki sze­rint nem igazán érthető a Felső-Bácskai Hulladék­gazdálkodási Kft. gyakor­lata, amit tavaly honosított meg a társaság. Matricát küld ügyfeleinek, hogy azt ragasszák fel a kiürítendő szemétgyűjtőkre. Csak­hogy a korábban befize­tett számla nem feltétle­nül jelenti azt, hogy az ügyfél a jövőben is fizetni fog.- Közel 50 ezer ügyfe­Néma, de sokat mond lünk kukáját ürítjük ki hetente. Sajnos, gyak­ran előfordul, hogy az ingatlanok tulajdonos- változásait nem jelen­tik be nálunk, pedig a mi szolgáltatásunk esétén is ez lenne a megfelelő eljárás - mondja a matricás rendszer bevezetésé­nek hátteréről Agatics Roland, a társaság ügy­vezető igazgatója. Hoz­záteszi: az aktív, fizető ügyfeleknek küldik ki az igazoló matricát, amit a gyűjtőre kell ra­gasztani. így a szállító- járművek dolgozói lát­ják, hogy hol lehet va­lami változás, ekkor az ügyfélszolgálat levelet küld az érintett ingatlan címére. Lénye­gében az adatbázis frissítését szolgálja a matrica, ami 150 fo­rintos költséget jelent. A cégvezető tapasztalata sze­rint egyébként az általuk ellátott területen, a megye déli és nyuga­ti részén az emberek hozzászok­tak a kialakult rendhez és értik, elfogadják azt. Ezt bizonyítja, hogy a 90 napon túli tartozással rendelkezők aránya mindössze 5 százalékra tehető, ennél két százalékkal volt rosszabb az arány a gazdasági válság kezde­tén. Az ilyen elmaradások ese­tén is igyekeznek az ügyfelekkel egyezségre jutni, ugyanis a jogi lehetőségként kínálkozó behaj­tás költségei újabb extra terhet jelentenének az adósoknak. Bányais siker született az egri fesztiválon A szüret jegyében zajló nemzet­közi versenyt rendeztek Eger­ben a szüreti étkek, hagyomá­nyok, szokások jegyében. Erre a gasztronómiai fesztiválra meg­hívták a bajai Bányai Júlia-szak- képző iskolát is. Szakácsok és cukrászok egyaránt számot ad­hattak tudásukról, 11 csapat versenyzett. Ercsi Katalin, Mol­nár Tünde, Fehér Richárd és Tóth Attila végzős hallgatóknak négy kategóriában kellett bizo­nyítaniuk. Felkészülésüket Göldner Tiborné mestercuk­rász, Várnai Zsolt szakoktató, valamint a térség szüreti hagyo­mányait bemutató prezentáció­ban segédkező Mészáros Attila informatikus segítette. A kör­nyéken élő nemzetiségek vise­letével illusztrálták pavilonjuk­ban Baja térségének sokszínű­ségét, ételeikhez pedig a borvi­dék italait illesztették. A bányaisok arany fokozatú minősítéssel és két különdíjjal térhettek haza. Menüjük: fű­szeres sajtgolyók, sajtos szilvás szűzérmék hidegen, diós-man­dulás csörögefánk, bajai ha­lászlé, rosé boros pácú mustos vajon pirított szűzérme gyü­mölcsös szőlőlevél batyuban, valamint egy borkirálynő sze­let. ■ Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda BÁCSKA Csütörtök Péntek Szombat BAJA BAJA Szerkesztő: kubatovics tamás Baja, Péter-Pál utca 7/A Telefon: 79/426-371 Két tagot cseréltek baja Átvették a hölgyek a Szent Rókus Kórház fel­ügyelő tanácsában a vá­rost megillető helyeket. Korábban a kilencfős tes­tületben dr. Gergely László és Búcsú Lajos képviselte az önkormányzatot, ám er­ről - néhány hét eltéréssel - mindketten lemondtak. Helyükre dr. Zöld Lászlóné és Szabó Hajnalka kerül az intézmény működését felügyelő testületben. Bácsalmásról indult a művész Budapest Egy bácskai származású művész jubi­leumi kiállítását rendezik meg Budapesten. Boromisza Tibor festőmű­vész Bácsalmáson szüle­tett 1880-ban és 50 éve halt még Szentendrén. :E kettős jubileum alkalfná- ból kezdeményezte a' Bács­almáshoz Kötődőek Baráti Köre a tárlatot. Fővédnök a köztársasági elnök fele­sége dr. Schmitt Pálné Makray Katalin, aki a tu­lajdonukban lévő Boromisza képet is fel­ajánlotta a kiállításra. A tárlat kedden 17 órakor nyílik a III. kerületi San Marco utca 81. szám alatti, azonos nevű galériában és december 2-áig látogatha­tó. A kiállítást megnyitja: Török Katalin művészeti író, a kiállítás kurátora, közreműködik az Óbudai Kamarakórus, vezényel: Erdős Ákos. További hírek a BAON.hll hírportálon KECEL, KISKŐRÖS ÉS SOLTVADKERT KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Teret adunk Neked! EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA 1870 óta a felsőoktatásban VAN TAPASZTALATUNK! ALAPSZAKOK Gazdálkodás és menedzsment Tanító Informatikus könyvtáros Építőmérnök Óvodapedagógus Nemzetközi tanulmányok Környezetmérnök Andragógia 15 FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS NYÍLT NAPOK 2010. NOUEMBER 16. 2010. DECEMBER 15. * 2011. JANUÁR 19. HELVSZÍN: Eötvös József Főiskola Baja. Bajcsy-Zsiiinszky út 14. Nagyelőadó -11 óra 28 SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Információ: www.ejf.hu ANYAKÖNYVI HÍREK születtek: Szántosi Botond Sza­bolcs (anyja neve: Szántosi Valé­ria) Dávod, Kodány Bianka (Da­ra Ágnes) Bátmonostor,Német Noémi (Sztolyka Anikó) Mély­kút, Méhész Henrik (Feldmann Mónika) Rém, Paluska Ákos (Mácsai Dóra) Kiskőrös, Bella Daniella (Lipcsei Zita) Baja, Ma­jor Mira (Márton Szilvia) Baja, Csatai Kornél (Marusa Mira) Ba­ja, Berta Botond (Molnár Gabri­ella) Baja. MEGHALTAK: Laki Istvánná (Ditelján Juliánná) 85 éves nagybaracskai, Hepp Istvánné (Paritya Mária) 75 éves csávolyi, Kotek István 89 éves nagyba- racskai, Turbucz Sándorné (Csontos Margit) 77 éves vaskú­ti, Meszli Jakab 75 éves bajai, Nagy József 75 éves bajai, Forgó János 77 éves csávolyi, Pintér Ágnes 42 éves bajai, Tinusz Gyula Kálmánné (Dúsa Rozália) 84 éves bajai, Bársony Sándorné (Péter-Szabó Ida) 82 éves bajai, Juhász József 83 éves katymári, Tüske Józsefné (Föglein Hona) 87 éves bácsalmási, Berta Józsefné (Pigniczki Piroska) 85 éves bajai, Salamon János 67 éves madarasi, Glásenhardt Jánosné (Kirsch Anna) 82 éves bajai, Vinkó Lajosné (Gilyán Magdolna Juliánná) 81 éves ba­jai lakos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom