Petőfi Népe, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-02 / 254. szám

Arabok magyar gyógykezelesében utazott a csaló: kamu volt az egész Nem mindennapi módon verte át áldozatait egy csaló: elhitette velük, hogy cége arabok ma­gyarországi gyógykezelését szervezi, a bizniszből 8-10 száza­lék részesedést ígért a neki mil­liós összegeket kölcsönadó sze­mélyeknek. A férfi arab ismerő­seivel még egy üzleti találkozót is eljátszott, hogy azt a látszatot keltse: ő valóban tárgyal katari diplomatákkal, orvosokkal. A budapesti illetőségű csaló el­len a Kecskeméti Városi Ügyész­ség nyújtott be vádiratot. A per azért itt lesz, mert az ügyben egy kecskeméti férfi tett feljelentést, miután nem látott viszont egy fillért sem a vádlottnak átadott 8,5 millió forintból. Rajta kívül a csaló még három hiszékeny be­fektetőnek okozott 1-3 millió fo­rintos kárt. ■ A katari diplomaták, orvosok szerepét, arab ismerősei játszották el. A férfi a becsapottaknak azt állította: a Katarba és Szaúd- Arábiába történő utazásokra, a tárgyalópartnereknek vitt aján­dékokra, a tolmács kifizetésére kell a pénz. A hitelezőknek a „jó üzletért” cserébe részesedést ígért, és közjegyző előtt szerző­dést is kötött velük. Ezekben azt rögzítették, hogy a sértettek a pénzt például szaúd-arábiai mozgássérültek illetve katari páciensek posztraumás és stroke Utáni magyarországi re­habilitációjának megszervezé­sére adják a vádlottnak. Aki azonban a vád szerint soha nem járt az arab országokban ebből a célból, és soha nem is foga­dott tárgyalópartnereket, orvo­sokat. Jó ideig sikeresen leplezte a csalást. Hamis együttműködési és szolgáltatási szerződéseket készített, mely szerint sikeres megbeszéléseket folytatott a ka­tari vagy jordániai egészség- ügyi minisztériummal, egész­ségügyi központokkal. A legha­tásosabb húzása talán az volt, hogy 2009 nyarán megrende­zett egy kamu üzleti találkozót, ahol a katari diplomaták, orvo­sok szerepét az általa felkért arab ismerősei játszották el. A csaló két becsapottnak teljesen, egynek részben megtérítette a kárát, a kecskeméti sértettnek viszont nem adott vissza pénzt. ■ Hraskó István 2 MEGYEI KORKÉP PETŐFI NÉPE - 2010. NOVEMBER 2., KEDD Felszentelték 3 ravatalozót Tegnap délután az egyházak papjai felszentelték a lajosmizsei temető teljesen felújított ravatalozóját, amely a mo­dern sírkerti építészet esztétikus alkotása. Összesen 38 millió forintot költött rá a fenntartó önkormányzat a temetkezési szolgáltatásokból szár­mazó bevételből. A sírkert szépítése, felújítása folytatódik, új kerítést húznak és kolumbáriumot építenek. Répacukrozták a borokat bács-kiskun Egy kiskőrösi cég a minősítést mulasztotta el Répacukorból származott a bor alkoholtartalmának 80 százaléka egy soltvad- kerti pincészet 260 hek­toliteres hordós bortételé­ben - közölte a Vidékfej­lesztési Minisztérium (VM) a honlapján. Agromonitor.hu Az élelmiszerbiztonsági jogsér­téseket felsoroló listából kiderül, hogy a Bács-Kiskun Megyei Me­zőgazdasági Szakigazgatási Hi­vatal (MgSzH) ellenőrei október- beh másik két bortermelőt is ha­misításon értek. Minősítés nélkül forgalmazta a kiskőrösi Flottvin Kft. a „Flan­cos” száraz, és a „Cimbalmos” félédes vörösborát - állapította meg ellenőrzésekor a hatóság. A kiskőrösi pince „Hordó Gyön­gye” száraz fehér, és „Pince Kin­cse” félédes fehér bora az enge­délyezettnél magasabb kén-dio­xidot tartalmazott, valamint il­lat- és ízhibát hordozott. Az MgSzH szerint a pincekönyv ve­zetése sem felelt meg jogsza­bályban előírtaknak, a borkész­let és a származási bizonyítvá­nyokkal igazolt készlet nem egyezett. Ezeken kívül a borok palackozáskor nem a tételszám­nak megfelelően jelöltek. A fel­tárt szabálytalanságok miatt a pincét 30 napra ideiglenesen be­zárta a hatóság. Ugyanez lett a büntetése a kis­kőrösi Vinorál-Family Kft.-nek és kiskőrösi székhelyű, de telep­helyét Soltvadkerten üzemelte­tő Pohankovics László pincésze­tének. Előbbi ötliteres műanyag kannába töl töt túszára/ fehér bo­rában a tényleges alkoholtarta­lom 26 százaléka - azaz 2,44 tér­foga tszázalék -, utóbbinál pedig 260 hektó hordós^ forgalomba nem került bor alkoholtartalmá­nak 80 százaléka - azaz - 6,26 térfogatszázalék - volt répacu­kor eredetű. Újabb 150 milliós hitelt vesznek fel Kiskunfélegyháza Az önkormányzat fizetőképességének megőrzése a cél A kiskunfélegyházi képviselő- testület egyhangúan úgy dön­tött, hogy a város újabb 150 millió forint kötvény-megelőle- gező hitelt vegyen fel. Erre az önkormányzat fizetőképessé­gének fenntartása érdekében van szükség. Mint arról koráb­ban beszámoltunk, augusztus­ban a képviselők már megsza­vaztak 120 millió forint éven belüli lejáratú hitelt, hogy az iskolakezdés biztonságos le­gyen és a közüzemi tartozáso­kat az önkormányzat ki tudja fizetni. Időközben a szállítóktól visszaérkeztek a fizetési határ­idők módosítására vonatkozó megállapodások. Mivel azon­ban a kötvény megemelésével kapcsolatban végleges döntés későbbre várható, így a város­nak most újra pénzre van szüksége. A tervek szerint a kötvény megemelésével ezt a megelőlegező hitelt haladékta­lanul visszafizeti az önkor­mányzat. ■ H. I. Túrázva hódították meg Dél-Amerikát Kecskemét Kertész Zoltán tart élménybeszámolót a Kecskeméti Világjáró Klub összejövetelén ma 18 órától, a Természet Házában (Kecs­kemét, Liszt Ferenc u. 19.). Tobago, Guyana és Venezu­ela legmagasabb pontjainak meghódításáról szól a fény­képbemutatóval egybekötött előadás. (P. Zs.) Játékokért szép verseket hallhatnak kunszentmiklós József Atti­la első önálló kötetéből nyújt át válogatást a költő rajongóinak Tóth Péter kunszentmiklósi tanár, versmondó november 5-én, este fél 7-től a Varga Domo­kos ÁMK-ban. A verselő színház bevételét az In Memóriám Warga Tanárnő jubileumi szavalóverseny díjazására adja az előadó. Az est szervezői egyúttal a devecseri gyerekeknek is szeretnének ajándékokat küldeni, ezért arra kérik a vendégeket, hozzanak egy- egy játékot is. (M. J.) Segített a szemtanú, rács mögött a betörő baja Őrizetbe került egy 28 éves garai férfi. Azzal gya­núsítják, hogy vasárnap haj­nalban a lakatot lefeszítve tört be egy bajai számítás- technikai üzletbe és onnan több laptopot vett magához. A helyszínről menekülő tet­test meglátó szemtanú ségít- ségével a bajai járőrök rövid időn belül elfogták lakásán a gyanúsítottat. (M. Gy.) A tolvaj a BMW gumiját is kivágta kecskémét A Liszt Ferenc utcában parkoló, BMW X6 típusú gépkocsi bal hátsó üvegét törte be valaki, és ellopott belőle egy táskát, benne iratokkal, bankkár­tyákkal és 400 ezer forint készpénzzel. Az ismeret­len elkövető a gépkocsi bal első gumiabroncsát is ki­vágta. A rongálással oko­zott kár további 200 ezer forint. (M. Gy.) További hírek a BA0N.hu hírportálon HIRDETÉS A jelöltekre Interneten is lehet szavazni, a primadij.hu internetes honlapon, a www.voszbkm.hu honlapon és több internetes honlapon is, valamint a vosz.bacs@gmail.com e-mail címen. A szavazatok beküldhetők postán is a me­gyei VOSZ-íroda címére (6000 Kecskemét, Csányl János krt. 12. D/201.), és leadhatók személyesen is ugyanitt Kecskeméten, a Cifrapalota mellett, a Csányi János krt 12. szám alatti irodaház bejáratánál lévő gyűjtőládába helyezve. Ubrizsyné Érsek Éva a Kodály Iskola nyugalmazott tanára Iskoláit az 1950-ben elinduló énekes szakember megismerje. 1997-ben fa­iskolában kezdte, majd 1969-2007 dály Intézetért Díjat kapott, 2006- között 38 teljes tanévet tanított ének- ban a Kórusok Országos Tanácsának történelem szakos tanárként egykori karnagyi díját vehette át. 2007-ben ő iskolájában. 1975-ben megszervezte kapta a Kodály Zoltán-díjat. 3-4. osztályos tanulókból a Kicsinyek kórusát, amelynek napjainkban is vezetője. Legfőbb feladatának azt tar­totta, hogy a kisgyerekekkel megsze­rettesse az éneket, örömet jelentsen nekik az együtt muzsikálás. Kiskóru- sával mindig a legmagasabb, arany minősítést kapták, több alkalommal elnyerték az „Év kórusa” címet is. Évente bemutatóórák sokaságával já­rult hozzá ahhoz, hogy a Kodály- módszert mind több hazai és külföldi SZAVAZÓSZELVENY Ubrizsyné Érsek Éva a Kodály Iskola nyugalmazott tanára MAGYAR OKTATÁS ES KÖZNEVELÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom