Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-16 / 242. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. OKTÓBER 16., SZOMBAT SPORT ... Ed dig jó a KTE csapatának mérlege a Honvéd vendégeként Nem lehetnek rossz emlékei Tbmiszlav Szivicsnek, a KTE- Ereco régi-új vezetőedzőjének a Bozsik-stadionról. A közelmúlt­ban kétszer járt ott élvonalbeli lab­darúgó-mérkőzésen a hírős váro­si együttessel: a 2008-2009-es, és a 2009-2010-es bajnoki évadban. Először 2-2-es döntetlent játszott gárdája (a KTE mindkét gólját Csordás lőtte), másodszor pedig Szavics 70. percben szerzett találatával 1-O-ra nyert a Buda­pest Honvéd vendégeként.- Szombaton indulunk megver­ni a Honvédőt - mondta csütörtö­ki székfoglalójában a kecskeméti­ek mestere, aki várhatóan a kö­vetkező kezdőt küldi pályára a ma 17 órakor kezdődő meccsen: Ribánszki - Némedi, Gyagya, Ba­logh B., Mohi - Szavics, Ebala, Csukics - Bori, Tököli, Foxi. ■ Kormos kezdene, de a csere utáni gólokat sem bánná A tabella alapján simának tűnő mérkőzés vár a kilenc forduló után harmadik pozícióban ta­nyázó Bajai LSE Kalo-MÉH csa­patára. A másodosztály Nyugati csoportjában a 11. helyen áll a ma fél 3-tól a Vasvári utcában vendégszereplő, három mérkő­zés óta nyeretlen Barcs. Kormos László, a hazaiak csa­tára a Budaörs ellen hazai pályán duplázott, a múlt hétvégén pedig a Honvéd otthonában mesterhár­mast lőtt, mindkét alkalommal a kispadról beállva volt eredmé­nyes. Tegnap arról is kérdeztük, hogy kezd-e a Barcs ellen?- Szerintem igen. Az edző dol­ga a döntés, de a múlt héten hár­mat rúgtam, játszani szeretnék. Igaz, ha valaki garantálná, hogy beállva mindig jön a gól, akkor semmi bajom a kispaddal - vá­laszolta Kormos. Majd így foly­tatta: régebben is sokszor előfor­dult, hogy csereként tudtam se­gíteni a csapatomnak. Egy idő után már a védők is fáradtabbak, ezért a kapu előtti dinamizmus jobban érvényesülhet. Felké­szültünk a Barcs ellen, hazai mérkőzésen nem lehet más a cé­lunk, csak a győzedelem. ■ K. T. Szombat KÉZILABDA NB VB Kelet, nők: Tápiószele - Kiskunhalas NKSE, 11 órakor. NB VB Nyugat, férfiak: Kalocsai KC - Százhalombatta, 18 órakor. NB II. Dél-Kelet, férfiak: Kiskun­félegyházi HTK - Békéscsaba DKSE, 16 órakor. Kiskunhalasi UKSC - Békéscsabai BDSK, 17 órakor. Kiskunmajsa SE - Ma­kói KC, 18 órakor. NB II, Dél-Kelet, nők: Maros­mente - Soltvadkerti TE, 17-kor. NB II Kelet, férfiak: Mizse KC - Füzesabony, 18 órakor. KOSÁRLABDA NB 1, férfiak: Falco-SZOVA - T. 0. M. Controil-Kecskemét SE, 18 órakor. NB I/B Keleti csoport, férfiak: Bajai Bácska - Budapest Hon­véd, 16 órakor. LABDARÚGÁS Monicomp Liga, NB I: Budapest Honvéd - KTE-Ereco, Bozsik­Itthon sokkal jobb nyerni kézilabda Még adós a hazai szurkolóknak a Kecskemét SE Egy hete Pécsett begyűj­tötte a szezon első győzel­mét a KSE férfigárdája az NB I-es bajnokságban. Itt­hon azonban még nem láthatta nyerni kedvence­it a hazai közönség. Borbély Károly Szabó Péter (labdával) kezdi visszanyerni az erejét. A Pécs elleni mérkőzésen a KSE egyik legjobbja volt.- A nézőtéren egyetlen szurko­lónkat sem érdekli, hogy milyen szép gólokat lőttünk az edzése­ken a meccset megelőző napok­ban. Olyan ez, mint a színház: le­hetnek remek próbák a fellépés előtt, ha a premiert elszúrod, ak­kor kifütyül a közönség - célzott a PLER elleni hazai, 28-28-as döntetlenre végződött találkozó­ra Szabó Péter, a KSE átlövője. - Nagyon bántott bennünket, hogy a találkozó végén hárompontos előnyt engedtünk ki a kezünk­ből, és nem sikerült győzelem­mel bemutatkoznunk az első ha­zai meccsünkön - tette hozzá § « Szabó, aki egy hete Pécsett nyolc “ gólt szerzett, csapata egyik leg- | jobbja volt a 34-28-ra megnyert mérkőzésen. A hetedik bajnoki­ján sikerült végre két pontot sze­reznie a hírős városi gárdának.- Már nagyon szerettük vol­na megérezni a győzelem ízét. Úgy látom, sokat lendített a társaságon a pécsi siker. És jót tett nekem is. Remélem, most már elindulok felfelé. Mert még mindig sok a lemaradá­som a többiekkel szemben, de egyre inkább kezdem vissza­nyerni az erőm - vélekedett a vádli trombózison átesett játé­kos, majd rátért a Messzi Ist­ván Sportcsarnokban holnap, 18 órakor kezdődő Fradi elleni találkozóra: - Idegenben meg­van az első győzelmünk, de a hazai előtt még nincs. Pedig itthon sokkal jobb nyerni, örö­met okozni a szurkolóinknak. Mert az kevés számukra, ha azt látják, hogy mindent meg­tettünk, küzdöttünk, de a vége az lett, hogy elbuktunk. A Fra­di, játékosállományát nézve jobb nálunk, de láttunk már olyant, hogy az esélyesebb csa­pat elhasalt az esélytelenebb otthonában. Nem félünk, nem adjuk könnyen a bőrünket. Ne­kimegyünk a zöld-fehéreknek, és remélem, hogy ebből a leg­jobb sül majd ki. Az eddig veretlen Kazincbarcika érkezik röplabda A kecskeméti szakmai igazgató nehéz meccsre számít Ami a leglényegesebb: minden rendben a Kalo MÉH-Kecske- mét SE férfi extraligás röplab­dacsapatánál. Ezt Karagics Má­tyás, a gárda szakmai igazgató­ja mondta a tegnap délutáni edzés előtt, majd rátért a Mes­szi István Sportcsarnokban ma 17 órakor kezdődő Kazincbar­cika elleni meccsre: - Felké­szültünk alaposan az ellenfél­ből, ismerjük a játékukat. Erő­sen szerváinak, keményen blokkolnak, hasonlóan, mint a Kaposvár. Fizikailag remek csapat. Erényük és egyben hát­rányuk is, hogy meglehetősen magasak. Ha a sáncaikat ki tudjuk kerülni, és mezőnyben megmozgatjuk őket, akkor van esélyünk ellenük. Nem lesz könnyű nyerni, de itthon min­denképp győzelmet várok a srácoktól. A Kazincbarcika a bajnok­ságban eddig veretlen. Győz­tek a MAFC, a Veszprém, és a Szeged ellen. A dunaújvárosi felkészülési tornán viszont 3:0- ra kikaptak a Kecskeméttől, ami akár jó előjel is lehet a ha­zaiaknak.- Abból a mérkőzésből nem szabad kiindulnunk. Akkor még játszott a feladó Tóth I Gá­borunk. Illetve a két ászuk, Toronyai Miklós és Szalai Sza­bolcs épphogy megérkezett hozzájuk Romániából, a profi ligából, mert megszűnt a csa­patuk. Még mindketten bizony­talanok voltak, hogy kint lesz új együttesük, vagy sem. Nem edzettek rendesen, csak azt kö­vetően igazoltak le Barcikára, és álltak be a sorba, amikor el­dőlt, hogy Romániában nincs folytatás - intett óvatosságra Karagics, akitől megtudtuk, hogy a feladó Tóth I Gábor ke­ze még mindig gipszben van. Míg druszája, az ütő Tóth I Gá­bor novemberben elkezdheti az edzéseket. Nála nagy sze­rencse, hogy nem kellett meg- műteni a vállát. ■ B. K. HÉTVÉGI SPORTMŰSOR stadion, 17 órakor. NB II, Nyugati csoport: Bajai LSE-Kalo MÉH - Barcsi SC, 14.30 órakor. Winner Sport NB III, Alföld-cso­port: Tököl - KTE II, 14.30-kor. Poli Farbe megyei I. osztály: Solt- Híd SC, Kiskunhals - Bajai LSE II, mindkettő 14.30 órakor. Megyei II. osztály, Észak: Bugac- Csólyospálos, Kiskunfélegyhá­zi Vasutas - Pálmonostora, Vá­rosföld - Nyárlőrinc, Harkakö- töny - Tabdi, mind 14.30-kor. Híd-Konzol megye II., Dél: Katy- már - Bácsborsód, Kunfehértó - Nemesnádudvar, Szeremle - Felsőszentiván, Császártöltés - Mélykút, 14.30 -kor. Globál Plasztik megye III. Dél: Madaras - Gara, Dávod - Kelebia, mindkettő 14.30 órakor. Globál-Plasztik megye III. Észak: Dunavecse - Tass, Fülöpháza - Kunbaracs, mindkettő 14.30-kor. Globál-Plasztik megye III. Kelet: Vadkert FC - Orgovány, Bocsa - Tázlár, Fülöpjakab - Kiskun­majsa, Szánk - Kecel Senior, mindegyik 14.30 órakor. Globál-Plasztik megye III. Nyu­gat: Miske - Ordas, 14.30 óra­kor. Dunaszentbenedek - Úszód, 16.30 órakor. RÖGBI NB I, Keleti csoport: Kecskemé­ti ARC II - Budapesti Exiles, Széktói Stadion, 4-es pálya, 11 órakor RÖPLABDA Extraliga, férfiak: Kalo MÉH- Kecskemét SE - Vegyész RC Ka­zincbarcika, Messzi István Sportcsarnok, 17 órakor. NB I, nők: Palota Böllhoff - Ka­locsai SE, 11 órakor. VÍZILABDA OB I/B, férfiak: KSI - HVSE Kecskemét, Budapest, Széchy Tamás Uszoda, 11 órakor. Gyerekbajnoki forduló: KeSI - FTC, 9.30 órakor. Pécs - KeSI, 12.30 órakor. OSC - Kiskunfél­egyháza, 13.30 órakor. Kecske­mét, fedett uszoda. Vasárnap KÉZILABDA NB I, férfiak: Kecskemét SE - FTC Sporek, Messzi István Sportcsarnok, 18 órakor. NB I/B Kelet, nők: Kecskeméti NKSE - Eszterházy KFSC Eger, Árpádv. Sportcsarnok, ló-kor. NB II Dél-Kelet, nők: Bácsbokodi NKSE - Szeghalom, 17 órakor. NB II, Dél-Nyugat, férfiak: Pécsi II. - Kiskőrös KSK, 11 órakor. KOSÁRLABDA NB I, nők: Szolnoki NKK - Bajai NKK, 18 órakor. NB I/B Keleti csoport, férfiak: Kecskeméti Főiskola - Ceglédi KE, GAMF-csarnok, 17 órakor. Amatőr női NB I, Keleti csoport: Nyíregyháza - Bajai NKK II, 11 órakor. Debreceni SC-SI - Bajai NKK II, 16 órakor. LABDARÚGÁS Poli Farbe megyei I. osztály: Akasztó - Kiskunfélegyházi HTK, Kunszállás - Ladánybene, Bácsalmás - Soltvadkert, Kalo­csa - Harta, Kiskőrös - Kerek­egyháza, Izsák - Tompa, mind­egyik 14.30 órakor. Megyei II. osztály, Észak: Jakabszállás - Tiszakécske, Kecskeméti LC - Helvécia, Laki­telek - Lajosmizse, Kecel - Tiszaalpár, mind 14.30 órakor. Híd-Konzol megye II. Dél: Érsekcsanád - Szakmár, Csá- voly - Dusnok, Hajós - Baja- szentistván, Bácsbokod - Sü- kösd, mindegyik 14.30 órakor. Globál-Plasztik megye III. Dél: Jánoshalma - Nagybaracska- Csátalja, Borota-Kunbaja - Borotai SE, mindkettő 14.30 óra­kor. A Tataháza szabadnapos. Globál-Plasztik megye III. Észak: Ballószög - Tiszaug, Soltszent- imre - Helvéciái Váll., Kunadacs 15 Ungvári Miklós harmadik helyen Rotterdamban cselgáncs A óó kg-os Ung­vári Miklós bronzérmet nyert tegnap az olimpiai kva­lifikációs cselgáncs Világku­pa-sorozatba tartozó rotter­dami Grand Prix nyitónap­ján. Ma Ungvári Attilát (73), Taraba Sándort (73), Csok- nyai Lászlót (81) és Nagy- solymosi Sándort (81) szólít­ják tatamira a holland kikö­tővárosban, ahol 43 ország 293 résztvevője verseng. Jakab János a legjobb tizenhat között asztalitenisz Jakab János szetthátrányból fordítva 4:3- ra nyert a hongkongi Tang Peng ellen, ezzel bejutott a 16 közé a Budaörsön zajló I. JOOLA Magyar Nemzetközi Bajnokságán. Az egyesben utolsó magyarként állva ma­radt Jakab a mai nyolcad- döntőben a cseh Dmitrij Prokopcowal találkozik. Az első szabadedzésen Talma huszonegyedik motorkerékpár A pontver­senyben hetedik Talmácsi Gábor a 21. helyen végzett a pénteki első szabadedzésen a Moto2 géposztályban a gyorsaságimotoros-világbaj- nokság Ausztrál Nagydíján. A heves esőzések miatt a gyakorlás körülbelül két órá­val később kezdődött. Világbajnok csatlakozik vasárnap a soproniakhoz kosárlabda Vasárnap érke­zik Sopronba, hétfőn pedig edzésbe is áll az MKB- Euroleasing csapatánál Angel McCoughtry, a nem­rég Csehországban világbaj­nokságot nyert amerikai női válogatott kosarasa. Az új szerzemény jövő szombaton, Cegléden mutatkozhat be az MKB-Euroleasingben. Csak a Balatonfüred tudott otthon nyerni kézilabda A férfi NB Les bajnokság tegnapi játéknap­jának eredményei: Orosháza - Mezőkövesd 24-25, Duna- ferr - PLER 37-40, Balaton­füred - Uniqa-Pécs 29-22.- Hetényegyháza, Ágasegyháza- Miklósi GYFE, Apostag - Sza­badszállás, Fülöpszállás - Bal- lószögi Váll., mind 14.30 -kor. Globál-Plasztik megye III. Kelet: Kiskunhalasi Sp.- Kötöny SC, Csengőd - Jászszentlászló, mind 14.30 órakor. Globál-Plasztik megye HL Nyugat: Dunaegyháza - Dunapataj, Homokmégy - Géderlak, Foktő - Bátya, Újtelek - Fájsz, Öreg-csertő- Kisszállás, mind 14.30 -kor. RÖGBI Nemzeti Akadémia 1. forduló, Széktói Stadion, 4-es pálya, 10 órától. Regionális válogatottak mérkőzései 13 órától VÍZILABDA Országos serdülő bajnokság: KeSI - Hódmezővásárhely, Kecs­kemét, fedett uszoda, 10 órakor. A gyerekcsapatok 11.15-kor a HVSE ifjúsági gárdája 12.30-kor mérkőzik a kecskeméti fedett uszodában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom