Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-19 / 244. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. OKTÓBER 19., KEDD SPORT 15 Három siker után kikapott a Baja, Ceglédet vert a főiskola csapata Nem bírt a fiatal Bajai Bácska NB 1/B-s férfikosárlabda-csapata a jól felkészült Honvéddal. A fizikálisán erősebb vendégek kintről sokkal jobb dobószázalékot teljesítettek. A 30. percben felzárkózott öt pontra a Baja, de nem tudta megfordítani a mérkőzést. A hazaiak rutintalansága és gyengébb dobóformája döntött a fővárosiak mellett. BAJAI BÁCSKA-BP. HONVÉD 79-97 (19-25,21-24,19-15,20-33) Baja, vezette: Reisz, Vadász. Baja: Vadas 3, Ágfalvi 21/3, Nagy D. 9, Mándity 27/3, Szabó Á. 2. Csere: Koller 15/9, Rácz, Elmer 2, Szálas. Hosszú István, bajai vezetőedző: - Természetesen, ha valaki azt mondja, hogy az első négy mérkőzésből hármat nyer a csapatunk, akkor azzal biztosan kiegyeztünk volna. Megyünk tovább és készülünk a következő ellenfelekre. Ugyanebben az osztályban győzött a Cegléd ellen a Kecskeméti Főiskola együttese, amely hazai környezetben fogadta a Ceglédet, A kecskeméti fiatalok az első három negyedet szoros csatában elvesztették és nyolcpontos hátrányba kerültek. Ám a záróetapban feljavultak Pon- góék és kilencpontos győzelmet arattak. KECSKEMÉTI FŐISKOLACEGLÉDI KE 75-66 (18-20,17-21,14-16, 26-9) Kecskemét, GAMF-csarnok, vezette: Balogh L., Borgula. A kecskeméti pontszerzők: Pongó I. M. 16/9, Laklits 16/3, Mészáros M. 15, Pongó II. M. 10, Szabó T. 9, Gruda 2, Tóth V. 1. Pongó Martin termelte a pontokat Szoros meccsen maradt alul a HVSE Kecskemét A fővárosban kapott ki a Kecskemét OB I/B-s vízilabdacsapata. KSI-HVSE KECSKEMÉT 12-9 (0-1, 4-1, 3-2, 5-5) Budapest, v.: Horváth I., Tordai. HVSE: Csuta - Bácsi, Bajáki 1, lenei 2, Heródek 3, Muth 1, Berente. Csere: Bogdán, Deutsch 1, Kovács D. 1, Dőri, Varga B. Edző: Wolf Péter. A pontveszteség nélküli csoportelső ellen lenei megúszás góljával még vezetett a HVSE, de a második negyedtől a KSI átvette az irányítást és a vendégek felzárkózási kísérleteit újabb gólokkal hiúsította meg. Az utolsó negyedben lenei, Muth és Heródek három gólja csak a szépítésre volt elég. ■ Nem vissza-, hanem hazajött labdarúgás Tomiszlav Szivics egységes csapatban gondolkozik KTE-Ereco játékosai. Tisztázták és lezárták a múltat, csak a mostani feladatokra koncentrálnak. Újra egy célért, Tomiszlav Szivics és Tomiszlav Szivics, a kecskeméti edzőlegenda 2-1- es kispesti győzelemmel tért vissza a KTE-Ereco kispadjára. Gratuláltunk a sikerhez, ő közben telefonokat, slusszkulcsokat tett az asztalra. Rajtmár István- Gyorsan jött a felkérés, még nem sikerült ésszerűen csoportosítania a telefonokat és az indítókulcsokat... - jegyeztük meg a beszélgetés elején.- jelenleg három telefon, három autó, viszont csak egy nő, a feleségem az életem része. Kétségtelen, hogy nem sokat gondolkodtam a felkérésen, életem legszebb emlékei Kecskeméthez, a KTE-hez kötnek.- Visszajött, vagy hazajött Kecskemétre?- Erre a kérdésre egyértelmű a válaszom: hazajöttem a városba és a lila-fehér csapathoz. Sok barátom él itt, s ha a barátok segítséget kérnek, akkor én megpróbálok segíteni.- A Honvéd ellen győzelemre vezette a lilákat, s már ez segítség a nehéz helyzetben lévő csapatnak. Hogy sikerült pár nap alatt csodát tennie?- Nem történt csoda. Mivel figyelemmel kísértem a csapat körüli eseményeket, sejtettem, hogy hol a legnagyobb hiba. A keret erős, nagyon erős, sokkal többre érdemes a jelenlegi helyezésnél. A Honvéd elleni mérkőzés előtt, napi tizenöt órát töltöttem a játékosokkal. A mérkőzés előtt bezárkóztunk egy szállodába, s egyenként mindenkivel hosszasan elbeszélgettem.- Azt mondja ezek a beszélgetések vezettek eredményre?- Ez pusztán pszichológia. Megpróbáltam elfogadtatni, megértetni mindenkivel, hogy mit várok el tőle, milyen játék vezethet eredményre a jövőben. Filozófiám lényege a támadófut- ballban, a kevés érintéssel felépített támadófutballban rejlik. A KTE-ben olyan játékosok vannak, akik meg tudják valósítani.- Legutóbb megvalósították az elképzeléseit, ráadásul az a Tököli Attila, aki fordulók óta képtelen a kapuba találni, most két gólt lőtt. Hogy sikerült felráznia a támadót?- Péntek este Attilával is elbeszélgettem. Próbáltam levenni a válláról a terhet, mert az utóbbi időben mindenki csak tőle várta a gólokat. Felajánlottam, pihenhet egy kicsit, ha úgy érzi, hogy ez segít. Tudatosítottam vele, hogy bízom benne, az egyik legjobb, ha nem a legjobb magyar csatárnak tartom. Két éve szerettem volna, ha leigazoljuk Paksról, akkor ez nem sikerült.- Mi a helyzet a többi játékossal? Kik maradnak, kiket szeretne leigazolni?- Nem beszélünk mostanság semmilyen jelentős változásról. Nálam mindenki tiszta lappal indul, múlt csütörtökön úgy léptem be a kecskeméti öltözőbe, mint, aki először jár itt. Nem akarok foglalkozni a múlttal. Egységes csapatra van szükség!- Nem maradt önben tüske egy éve, a távozásakor?- Maradt, de a rosszat elfelejtem, a szép megmarad örökre.- A szurkolók nagyon várták, időnként követelték a visszatérését, ám a hírek szerint a játékosok közül nem mindenki örült annak, hogy ismét ön lesz az edző...- Ezzel nem foglalkozom. Az edző feladata az, hogy a legjobban teljesítő játékosokból a lehető legjobb csapatot küldje pályára és győzelemre játsszon. Aki valamilyen okból nem áll be a sorba, az nem kerül be a csapatba sem. Mindent elkövetek azért, hogy a legtöbbet hozzam ki a játékosokból. Például, akik szerintem tudásukhoz képest lemaradásban vannak, azoknak külön edzést tartok. Megadom az esélyt, hogy utolérjék önmagukat és a többieket is.- Szombaton az éllovas Videotont fogadják. A papírforma vendégsikert prognosztizál.- Szerintem a Videoton a legerősebb magyar együttes, de nem foglalkozom a papírformával. Győzelemre készülünk, és győzelemre számítok. Nagyon készülök a visszavágásra, bennem még élénken él a 3-6 emléke... - mondta Tomiszlav Szivics. Varga Tamás a mezőny leggyorsabb lapátosa evezés Varga Tamásé volt a legjobb időeredmény a csepeli Duna-szakaszon, 6 km-en megrendezett, őszi hosszútávú versenyen, amelyen mintegy 20 klub sportolói vettek részt. Varga (Démász Bajai VSC) a könnyűsúlyú egypárok között győzött, s az egész mezőnyből ő teljesítette a leggyorsabban a távot. Megtalálta új,edzőjét a Szolnoki MÁV is labdarúgás Simon Antal lett az NB I-ben 15. helyen álló Szolnoki MÁV FC új vezetőedzője. A 45 éves szakember számára nem ismeretlen az egyesület, ugyanis 2004 tavaszától egy éven át irányította az akkor NB Il-es együttest. Eltávozott a legendás amerikai súlylökő atlétika Nyolcvankét éves korában elhunyt James Fuchs, a súlylökés mai technikájának megalapozója, korábbi világcsúcstartó. Sorozatos sérülései miatt a korábbinál folyamatosabb mozdulatsort talált ki, amelyből később kialakult 180 fokos fordulattal végrehajtott hagyományos lökés. Pengésen szerepeltek a spanyol válogatón vívás Négynapos edzőtáborozás lezárásaként a magyar kardválogatott tagjai részt vettek a spanyol kar- dozók hétvégi válogatóversenyén, s a férfiaknál Szilágyi Áron, a nőknél pedig Nagy Orsolya győzött. Távozik Manchesterből az angol fenegyerek angol foci Egyöntetű értesülések szerint távozni akar a Manchester United-től Wayne Rooney, aki elsősorban magánéleti botrányai miatt kiesett a klub szakvezetője, Sir Alex Fer-guson kegyeiből. A heti 150 ezer fontot (50 millió forint) kereső játékos közölte a klubbal, hogy nem kívánja meghosszabbítani 18 hó-nap múlva lejáró szerződését. Egyre jobban belelendül a kiskunhalasi együttes Háromszáz ütés Briggsre ökölvívás Műtét vár Klicsko legutóbbi ellenfelére A sereghajtó Tápiószele otthonában lépett pályára a Kiskunhalasi NKSE, a női kézilabda NB I/B keleti csoportjában. A találkozón magabiztosan, 7 góllal győztek a halasi lányok. A meccs végére alaposan elfáradtak a hazaiak: az utolsó 10 percet 9-3-ra hozta a KNKSE, így vált magabiztossá a halasi siker. A találkozón Kurgyis Nikolett 10 gólt dobott, de Barna Éva, Karsai Dóra és Virág Erika is alaposan kitömte a hazaiak hálóját. EURO-NOVEX TÁPIÓSZELE SE- KISKUNHALASI NKSE 25-32 (15-17) A KNKSE gólszerzői: Kurgyis Nikolett 10, Barna Éva 7, Karsai Dóra 7, Virág Erika 6, Karsai Roberta 1, Juhász Dóra 1. A másik NB 1/B-s megyebeli női csapat, a Kecskeméti NKSE hazai környezetben kapott ki 27- 25 (13-9)-re a vendég Egertől. Ugyanebben az osztályban a Kalocsai KC férfiegyüttese szintén hazai környezetben 27-19-re maradt alul a Százhalombattával szemben. NB Il-es eredmények, férfiak: Kiskunhalas-Békéscsabai BDSK 22-27, Kiskunfélegyhá- za-Békéscsabai DKSE 39-28, Kiskunmajsa-Martfű 29-30, Pécs-Kiskőrös 25-26 (a Kőrös vezet), Mizse KC-Füzesabony 34-29. Nők: Bácsbokod-Szeghalom 33-26, (a Bácsbokod második a táblázaton) Marosmenti NKS-Soltvadkert 35-22. ■ Műtét vár Shannon Briggsre, aki szombaton pontozással alulmaradt Vitalij Klicskóval szemben a Boksz Világtanács (WBC) profi nehézsúlyú világbajnoki címéért kiírt hamburgi összecsapáson. A csata után kórházba szállított, 38 esztendős amerikainak - akit ukrán ellenfele 300- szor talált el - a bicepszét kell megoperálni, emellett több helyen eltört az arccsontja a szeme körül, és beszakadt a dobhártyája is. Az idősebbik Klics- ko-fivér, aki két vereség mellett profiként 41. győzelmét aratta, a pontozóknál 120-107,120-107 és 120-105 arányban győzött. Briggs a hivatásosok között a 6. vereségét szenvedte el. ■ Itt még viszonylag jó állapotban van a kihívó Briggs (balra)