Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-09 / 236. szám

4 BAJA PETŐFI NÉPE - 2010. OKTÓBER 9., SZOMBAT Fát ültetnek és sétálnak az életért Az Összefogás a mellrák ellen, séta az életért program kereté­ben kedden délután 2 órakor gyülekeznek a bajai lányok, asz- szonyok a Közösségi Ház előtt a Sugovica Daganatos Klub tagjai­val, majd a Déri-kertbe vonulnak. Itt fél 3-kor dr. Zöld Lászlóné, az Egészséges Baja Városért Közala­pítvány képviseletében szól a megelőzés, a rendszeres szűrő- vizsgálatokon való részvétel fon­tosságáról. Ezután közösen elül­tetnek egy újabb, az életet jelké­pező fát, majd együtt sétálnak a Szentháromság téren keresztül át a Sugovica-hídon a Petőfi-szi- getíg. ■ Rab Rita Felvonulnak a falu utcáin a szántóiak Hercegszántón ma tartják a szü­reti mulatságot a Lovasegyesület szervezésében. A zenés, lovas ko­csis felvonulás 13 órakor indul a főtérről, ahová visszatér a menet. Itt megvendégelik a résztvevő­ket, akik ezt énekkel, tánccal vi­szonozzák. A bál 19 órakor kez­dődik a vendéglőben. ■ T. G. Színjátszó diákoké a szombat este Két egyfelvonásos darabot lát­hatnak a bajaiak diákszínját­szók előadásában a hétvégén. A belvárosi Közösségi Házban ma délután 6 órakor kezdődik Gilbert le Mouel: Isten a metrón című darabja a szegedi .Piarista Gimnázium Mester Tanodájá­nak előadásában, majd Színházi csendélet címmel a bajai a’la cARTe Theatrum Csoport elő­adása látható. ■ R. R. Nem pihennek a kártyások mostanában A környékbeli ultiversenyeket továbbra is jellemzi, hogy a ven­dégként érkező versenyzők sike­rével ér véget egy-egy összecsa­pás. Bácsbokodon a 9. és a 10. fordulóban egyaránt 21 zsugás ült asztalhoz. A sorrend: 1. Virágh László (Kiskunmajsa) 11,2. Koch Sebes­tyén (Nemesnádudvar) 11, 3. Vélin Marin (Hercegszántó) 10 pont. Majd: 1. Vélin Marin (Her­cegszántó) 11,2. Pirisi János (Ka­locsa) 10, 3. Fajszi János (Bácsal­más) 10 pont. Hercegszántón csi- kériai siker született. Itt 1. Vízin Antal (Csikéria) 11, 2. Gorjánác István (Hercegszántó) 11,3. Fara­gó István (Bácsbokod) 10 ponttal. Mátételkén 18-an ültek asztalhoz, és itt is Vízin Antal (Csikéria) 15 ponttal volt a legeredményesebb. Mögötte Péter József (Nemesnád­udvar) 15 és Durszt Antal (Ne­mesnádudvar) 14 ponttal volt a sorrend. Nemesnádudvaron is ha­sonlóan zárult a Szent Mihály-na- pi ultiverseny, melyre 28-an ne­veztek. A végeredmény: 1. Faragó István (Bácsbokod) 11,2. Pirisi Já­nos (Kalocsa) 11,3. Csillag Sándor (Hercegszántó) 11 pont. ■ T. G. Neve lett a helynek Noha már több tárlatnak is otthont adott, a tíz alkotó szövetségéből létrejött Caffart Képzőművészeti Egyesület kiállításával lett az Eötvös József Főiskola Bajcsy-Zsilinszky úti épületének aulája hivatalosan Eötvös Galéria. A rangos művészeti csoport munkáját bemutató kiállítást Szemadám György, Munkácsy-díjas festőművész nyitotta meg, és a jövő hét végéig látogatható. Gond, ha nincs, és ha van baja Nagy az eltérés a városi lakások színvonala között A fűtést hiányolja a bérlő, a bérbe adó pedig a hig­gadtságot. Kubatovics Tamás Németh Istvánná szerint sokan letagadtatj ák magukat, amikor beszélni szeretne velük. Bajai hi­vatalokban, cégeknél házon kí­vüli lesz az illetékes, ha ő kere­si. Nem érti, miért van ez így, ő nem szokott kiabálni és jelenetet rendezni. Igaz, mindezt csak második látogatásakor tudta szerkesztőségünkben elmonda­ni, első alkalommal sírásba ful­ladt a panaszkodása.- Májusban költöztünk be a Szabadság utcai lakásba, amit a szociális bizottságtól kaptunk. Öt gyereket neveltem fel albérlet­ben, 30 év után most jutottunk bérlakáshoz, mind betegek va­gyunk, a 35 éves fiam és a férjem is, rokkantnyugdíjat és járadékot kapunk. Kétszobás a lakásunk, de sok a gond vele. Meg fogunk fagyni, nincs fűtésünk, pedig megígérték a gáz bevezetését - sorolja egy szuszra az asszony. Mutatja a bérleti szerződést, melyben az 54 négyzetméteres lakás használati értékét 29 szá­zalékban állapították meg, ehhez igazodva a havi bér­leti díj alig haladja meg a 10 ezer forin­tot. Előzőleg egy má­sik lakást ajánlottak nekik, ám annak ál­lapota nem volt szá­mukra megfelelő. Ezt elfogadták, de megoldatlan a fűtés. Pedig a várostól ígéretet ka­pott, hogy bevezetik a gázt.- Némethné - vágja rá Mátrai Antal, a Bajai Kommunális és Szolgáltató Nonprofit Kft. ügy­vezető igazgatója, amikor még csak csak annyit tud, hogy egy panaszos bérlő ügyében keres­sük. Júniusban tőle kapott leve­let a hölgy, amiben az állt: egy hét múlva helyszíni bejárást tar­tanak a tervezővel. Egy hónap­pal később pedig arról biztosí­tották, hogy tervezik a gázfűtést, szeptember végére befejeződnek a kivitelezési munkák, és két hé­ten belül az azt követő javítások­kal is végeznek.- Több száz bérlakás kezelését bízta a cégre a tulaj­donos önkormány­zat. Vannak piaci alapon kiadható la­kások, és a szociá­lis bizottság által ki­utalt szociális bérla­kások fenntartása is hozzánk tartozik. Utóbbiakra egyébként nagyon sokan jelent­keznek, és a bizottság által felál­lított sorrend alapján kínálhat­juk fel a szabaddá váló lakáso­kat. Sajnos a két kategória kö­zött nagy minőségi különbségek vannak. A szociális lakások olya­nok, amilyenként megkaptuk őket, illetve amilyen állapotban a bérlők hagyják őket - mondja Mátrai Antal. Hozzáteszi: van néhány ügyfelünk, akik elég hangosan igyekeznek vélt vagy valós igazuknak érvényt szerez­ni. Érthető, hogy három évtized lakótelep után több dolgot is kri­tizál a hölgy, aki elfogadta azt a lakást, amit egy olyanért kapott cserébe, amibe nem költözött be. Valóban megígérték a gáz beve­zetését, de az első, konvektoros fűtési változatot nem fogadta el, az újabb, a központi fűtéses terv pedig engedélyezés alatt áll. Nem tudni, hogy a jövő héten vagy később, október közepe után készül-e el a lakás fűtése. Ennek pontos költségeiről nem beszél az igazgató. Mint mondja: valószínűleg ők is hi­báztak ebben az ügyben, de hig­gadtan jobban végig lehet gon­dolni a megoldandó feladatokat. Némethné figyelmét néhány napja levélben hívta fel a cég egy piaci alapú bérlakásra. Ar­ra viszont licitálni kell, és többhavi díj a kaució. Benyújtot­ta pályázatát. Pedig úgy látja, nem lesz rá pénze. ■ Előzőleg egy másik lakást ajánlottak ne­kik, ám annak állapota nem volt megfelelő. WKKJMSMM Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda BÁCSKA Csütörtök Péntek Szombat BAJA — BAJA Szerkesztő: KUBATOVICS TAMÁS Baja, Péter-Pál utca 7/A Telefon 79/426-371 A zene napja lesz a mai baja Ma délutántól hajnalig tart a IX. Idill Jazz & Blues Napok elnevezésű rendez­vény. Élőzenés hajókirándu­lás indul 14 órától, majd este 6-tól a Duna Hotel biztosít he­lyet a fellépőknek és a zene­barátoknak, akik több formá­ció fellépésére és örömzené­lésre is számíthatnak az in­gyenes rendezvényen. (K. T.) Idősek napja: műsor és vacsora bácsborsőd A megszokott módon köszöntik a község nyugdíjas korú polgárait szombaton. Az est hangulatát Nádas György humorista és Márió, a harmonikás alapoz­za meg. Ezt követően vacso­rával várják az ünnepeiteket, az esti zenét pedig Csúcs Já­nos szolgáltatja. (K. T.) Népzenészek a faluházban tataháza Ma 16 órai kezdet­tel rendezik meg a kilencedik népzenei találkozót, melynek házigazdája a tataházi Danu- bia Citerazenekar és Népdal­kor. Résztvevő együttesek: Dunatáj Népdalkor és citera­zenekar (Baja), Kisszállási asszonykórus, Rezeda Citera­zenekar és Asszonykórus (Ta­taháza), Mélykúti Asszonykó­rus, Szederinda Citerazene­kar (Mélykút), Vadvirág Nép­táncegyüttes (Mélykút), Zsanai Népdalkor és a tatahá­zi Danubia Citerazenekar és Népdalkor. A műsor megte­kintése díjtalan. (J. J.) További hírek a BAON.hll hírportálon KECEL, KISKŐRÖS ÉS SOLTVADKERT KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE ANYAKON7VI HÍREK születtek 2010. szeptember 30. és október 6. között anya- könyvezettek: Bartos Lilla (édesanyja neve: Hajdú Csilla) Baja, Faludi Lénárd Ádám (Kádas-Tar Mónika) Baja, Dietrich Levente (Berger Bar­bara) Baja, Dorcsák Alex Dominik (Cs. Kovács Kitti) Érsekcsanád, Povázson Máté (Tóth Mária Tünde) Felső- szentiván, Vaistanac Dusán (Kovács Helga) Dávod, Berg­mann Richárd (Metzinger Ma­riann) Nemesnádudvar, Lő­rinc Alex (Molnár Katinka) Dávod, Schultz Antal Arnold (Suba Anett) Bácsborsőd, Mikó Dominik (Pázmány And­rea Ilona) Nagybaracska, Bebtó Milán (Tóth Eszter) Ba­ja, Vass Bianka (Parittya Ani­kó) Baja. házasságkötés 2010. októ­ber 2-án nem volt. meghaltak, 2010. szeptem bér 30. és október 6. között anyakönyvezettek: Tamás Pál 60 éves sükösdi, Kemény Gáborné (szül.: Szűcs Mária) 62 éves bajai, Nagy Jenő Lász­ló 60 éves bajai, Právics Ist­ván 72 éves bajai, Recskó Jó­zsef 77 éves bajai, Rácz Pé- terné (Zemankó Terézia) 63 éves csávolyi, Klippel György 66 éves dunafalvai, Máté Istvánná (Huber Ágota) 82 éves váskúti, Tóth András Györgyné (Görbe Julianna) 68 éves bajai, Csatai András 86 éves bajai, Kiss Mátyás 77 éves garai, Bolvári Vincéné (Kernya Gizella) 87 éves bajai lakos. Méltóságteljes megemlékezés A bajai Civil Házban tartották meg az aradi vértanúk napján a városi emlék­műsort. A Sugovica ÁMK diákjai (felvételünkön) méltóságteljes, magas színvonalú műsorral tisztelegtek a hősök emléke előtt. Zsigó Róbert - aki megválasztása óta első alkalommal mondott beszédet rendezvényen - az aradi vértanúk példájára és az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom