Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-08 / 235. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. OKTÓBER 8., PÉNTEK 13 HIRDETÉS Kulka János Kecskeméten A Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban hétfőn, 19 órakor kezdődik Kulka János „Akarod vagy nem” című lemez- bemutató koncertje. A színész tizenhat év után jelentkezett új önálló lemezzel, a dalok utánozhatatlan stílusában szólalnak meg. Az „Akarod vagy nem” című korongon nagyrészt olyan dalok kaptak helyet, amelyeket eddig magyarul még nem lehetett hallani. A lemezbemutató koncertre jegyek elővételben még válthatók a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ jegyirodájában, vagy a Malom központ információs pultjánál. ▲ Az Állatok Világnapja alkalmából a Kecskeméti Vadaskert és a Menhely Alapítvány egész napos programot szervez 2010. október 10-én, vasárnap 10 órától 16 óráig. A vadaskertben játékos családi vetélkedők, ingyenes arcfestés, tanácsadás egzotikus állatok tartásáról, közös fotózás az oroszlánnal, sikertelen fotózás esetén látványetetés. 15 órától a Menhely Alapítvány ebrendészeti telepén találkozhatnak Cseke Péterrel, a Katona József Színház igazgatójával, Réczei Tamással a színház művészeti igazgatójával és Ganxta Zolee énekessel. 12-től 13 óráig a Vadaskertből 13-tól 14 óráig pedig az alapítvány területéről a Gong rádió kívánságműsorral kedveskedik a kilátogatóknak. Minden állatbarátot szeretettel várunk! A rendezvény támogatói: Gong rádió, Kecskeméti Televízió, Szmöre fotó és a Lapi film. Új termékek az eredeti ár feléért angol piac Gyermek- és multimédiás játékok, műszaki cikkek, háztartási gépek Asztali DVD-lejátszó 3400, babakocsi 7000 forintért... és még sorolhatnánk, mi és mennyiért kapható az új Angol Piac szaküzletben. A belváros frekventált pontján kialakított, kétszintes üzletben új, angol minőségi termékek kaphatók csábítóan jó áron, szinte az ereded ár feléért.- Az országos Angol Piac-hálózathoz kapcsolódóan a kecskeméti vásárlóközönséggel is szeretnénk megismertetni angol, márkás termékből álló kínálatunkat, melyet sokszínűsége mellett már csak az árak teszik még vonzóbbá. A termékek mindegyike új, alacsony áraik annak köszönhetőek, hogy vagy csomagolássérültek, vagy .1? - Petőfi Népe visszáruból származnak. így valamennyi kifogástalan állapotú, garanciát adunk rá.- részletezte Nagy Viktor tulajdonos. Az üzletbe belépve azonnal szembetűnik a termékkínálat bősége. A gyerekjátékoktól a háztartási kisgépeken át a műszaki cikkekig kedvünkre válogathatunk. Érdemes is körbenézni, hiszen hihetetlen jó áron juthatunk a mindennapi életben is hasznos termékekhez. Egy kis ízelítő az új termékek közül: multimédiás fotel játékokhoz 7800 Ft, webkamera 3500 Ft, Hello Kitty roller 5000 Ft, diktafon pendrive-val 6000 Ft, hordozható rádió 4000 Ft, CD-s rádió 3000 Ft, digitális fotókeret 8200 Ft, kenyérpirító Nagy Viktor üzlettulajdonos mutatta be a kínálatot 2500 Ft, elektromos sütő 12000 Ft. Mindez csak egy metszete a kínálatnak, hiszen emellett vasalótól, X-Box-tól, PS2-től a távirányítós autókon és dinoszauruszokon át a mikrohullámú sütőig sok minden kapható. Az új termékek mellett használt, de jó minőségű termékek is helyet kaptak az üzletben.- Az áruk minősége szinte kifogástalan, edddig nem érkezett panasz rájuk. A műszaki termékekre négy hónap garanciát nyújtunk, melyből az első hónap teljes pénz-visszafizetési garanciát takar. A játékokra pedig egy hónapos garanciát adunk. Mindazok figyelmébe ajánlom üzletem kínálatát, akik minőségi, megbízható termékeket szeretnének vásárolni alacsony áron. S ha nem kecskemétiek, vagy nincs idejük személyesen felkeresni az üzletet, akkor sem maradnak le semmiről, hiszen webáruházunkban a nap bármely órájában megrendelhetik a termékeket ugyanolyan kedvező áron - tette hozzá végezetül Nagy Viktor. ▲ ANGOL PIAC Kecskemét, Hornyik J. krt. 7. (Görög-udvartól néhány lépésre, a Bence Shop mellett.) Nyitva: H-P10-18, Szó 9-12 webáruház: www.store24.hu/angolpiackecsk Nagy esély a kisvállalkozásoknak! LÁTNOK és különleges gyógyító képességgel megáldott RAMONA jósnő. Kártyát nyit és látja az Ön múltját, jelenét és jövőjét. Eltávolítja az átkot. Segítséget nyújt a rászorultaknak különböző betegségek gyógyításában, csodálatos gyógyerejével. Gyógyítja az epilepsziát, alkoholizmust, impotenciát, és összehozza a szerelmeseket. Felvirágoztatja ; vállalkozását. Hívják bizalommal: 06-70/591-7405 Kecskemét forgalmas helyén (Széchenyi krt. 29.) bútorozott iroda- helyiség kiadó Az iroda alapterülete 92,52 m2, mely áll egy nagy, egylégterű irodából (73,58 m2), o egy kis irodából (5,12 m2), ^> női (5,33 m2) és férfi (5,29 m2) mellékhelyiségből és o takarítószeres helyiségből (3,20 m2). Érdeklődni lehet: Husztáné Horváth Lilla 76/518-247 (munkaidőben) Egy színpadon a sztárok október 25. Zenei csemege nem csak dixielandkedvelőknek Malek Andrea, Illényi Katica, Deseő Csaba és Balogh Kálmán vendég- szereplésével fergeteges koncertre készül Kecskeméten a Molnár Dixieland Band. Hazánk legrégebben fennálló, 47 éves szegedi dzsesszegyüttese október 25-én, 19 órára, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban várja vendégeit, akik garantáltan különleges zenei élményre számíthatnak. A program első részében a Molnár Dixieland Band szórakoztatja a nézőket. Az országszerte ismert vidám csapat stílusáról talán csak any- nyit, hogy a dzsessz- . wh örömzene változatát nyomatják, mely jókedvre derít minden hallgatót. S mindez csak a kezdet A következő blokkokban ismert házai sztárok színesítik az estet. Illényi Katica a dzsesszhegedű hazai megalapítójával, Deseő Csabával együtt hegedül. Katicát hallhatjuk majd együtt játszani egykori konzervatóriu- mi társával, Malek Andreával, aki nyolc hónapos terhesen is mindenkit elbűvöl hangjával. Valódi csemegének ígérkezik Balogh Kálmán cimbalomvirtuóz is, bár a cimbalom nem dzsessz- hangszer, de tökéletesen beilleszthető az est programjába, sőt igazi kuriózumként teszi teljessé a koncertet. Kálmán közös produkcióban is látható majd az énekesnőkkel, így elmondhatjuk: a közel kétórás koncert nem mindennapi élménnyel ajándékozza meg a hallgatókat. ▲ NE KÉSLEKEDJENEK, VÁLTSÁK MEG ELŐRE A JEGYEKET a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ jegyirodájában, vagy a Malom központ információs pultjánál! Bővebb információ: 06-30/40-88-211. Köszönjük a támogatásukat A bevételből tanulóinkat segítjük étkezési hozzájárulással. Támogatjuk a táboroztatást, versenyeztetést, felzárkóztató és tehetséggondozó szakkörök működését. Előre is köszönjük további szíves támogatásukat. Adószámunk: 19047496-1-03 „A Lakótelepi Gyermekekért” __Alá pítvány kuratórium a 1153001 AP RÓl| ffiSl v , h: ■ Ütések TÁRSKERESÉS VEGYES KELLEMES nő partnert keres. 06-20/488-1370--------*----------------------------*1107622* KE RESI párját egy 35-40 éves sportos nőt, hasonló kvalitású férfi. 06-30/814-2905------------------=-------------------*1110429* MA SSZŐR Erika társat keres. 06-30/720-2301----------------------------------*1111112* SZ ÖSZI partnert keres! 06-70/252-14-39---—-------------------------------* 1101961* 40 ÉVES Lara partnert keres 06-20/278-7546-----;-------------------------------*1111354* 40-ES hölgy társat keres: 06-30/913-0839.-------------------------------------*1080300* 40-ES nő partnert keres. 06-70/5218-710-------------------------------------*1070171* 50-ES nő partnert keres. 06-20/237-8960-----------------------------------*1110096* 65 ÉVES, 165/70, fiatalos höl© kizárólag tartós kapcsolatot keres. 06-20/244-1120 VÁLLALKOZÁS CSEREPKALYHA, kandalló olcsón 06-30/300- 5089 FRISS YIRA-8-24-24, MAP-12-52 eladó! I: 06- 30/82-20-151-------------------------------------*1111196* KÖ RBÁLÁS fűszéna, muharszéna és «alma eladó. 06-30/2347-346 <(©)> KNORR-BREMSE Kecskemét, Vágó u.-Lehel u. sarkán földszinti felújított klímás, 24 m2-es üzlethelyiség sürgősen, áron alul eladó. Ár: 7,5 M Ft. 06- 70/427-5983 9 Cserépkályha, kandalló: 06-20/465-9265 —-----------------------------------*1105204* TŰZIFA hasítva: tölgy 2000 Ft/q, akác 2200 Ft/q, Kecskeméten 20 q felett házhoz szállítva. 06-30/976-98-88----------------------------------*1111636* 9 9 0x120 hőszigetelt ablakok, vízmelegítő, Tornádó elektromos kerékpár, kéménybekötéses ÓNIX konvektorok eladók. 06-20/512-1294-------------------------------------*1110892* GA RÁZS 9 Juhar u.-i garázs kiadó. 06-20/9457-322-------------------------------------*1110179* 6X3 m-es szétszedhető új Lindab garázs kiszállítva, szerelve eladó. 06-30/983-4372-------------------------------------*1110269* _____MEZŐGAZDASÁG_____ a Akáccsemete eladó. 8-15 Ft/db. 06- 30/259-2289-------------------------------------*1111278* 9 Cabernet Sauvignon gyökeres vesszőt vennék! 06-20/41-49-456-------------------------------------*1111579* LE ALMA FELVÁSÁRLÁS a Franciska és Judit Kft. telepein: hétfőtől-péntekig 14-17 óra között. Kamionos tétel esetén előzetes bejelentés szerint, kamionra rakva áfás ár: 30 Ft. Őstermelői ár: 28 Ft. Fizetés: 8 napon belül. Kecskemét és környéke, ill. Gerő major br. 25 Ft: Molnár István 06-30/2956-577 Sükösd és környéke: § Vida András: 06-30/299-1633 = 9 Muhar-, lucerna-, fűszéna eladó. 06- 70/33-66-151-----------------------------------*1110896* TRITIKÁLÉ eladó. 06-20/310-8471-----------------------------------*1111299* 9 V öröshagyma étkezési és apró valamint étkezési és vetőburgonya eladó. 06-30/254- 0969-----------------------------------*1111608* 9 20 hl saválló tartály eladó. 06-30/848- 3483-----------------------------------*1111656* A Knorr-Bremse vállalatcsoport haszongépjárművek fékrendszereinek gyártásával, fejlesztésével és értékesítésével foglalkozó kecskeméti vállalata munkatársat keres az alábbi pozícióba: beszerző (indirect materials) Feladatok: Beszerzési megállapodások, szerződések előkészítése. Közvetlen kapcsolattartás a kijelölt beszállítókkal. Ártárgyalás, keretszerződések létrehozásának kezdeményezése. Beszerzési források elemzése, szállítók racionalizálása. Elvárások: Műszaki vagy gazdasági diploma Ipari környezetben szerzett 2-5 év beszerzési tapasztalat Szerzó'déskötési és tárgyalási gyakorlat Tárgyalóképes angol nyelvtudás (a német nyelv ismerete előnyt jelent) Vállalatirányítási rendszerismeret Kiváló kapcsolatteremtő- és tárgyalókészség Érdeklődése esetén kérjük, küldje el önéletrajzát a munkakör feltüntetésével a vállalat címére /e-mail címére, vagy személyesen leadhatja a vállalat portaszolgálatán. Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Emberi Erőforrások Főosztály 6000 Kecskemét, Szegedi űt 49. Tel: 76/511-121 www.ioinus.hu _________job.kect@knorr-bremse.com 1153341 Ja kabszállás Község Önkormányzata pályázatot hirdet területi védőnői feladatok határozatlan idejű ellátására. Jelentkezési feltételek: szakirányú végzettség büntetlen előélet Benyújtandó: Szakmai önéletrajz, Védőnői diploma másolata, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. Bér a kjt. szerint. Szolgálati lakás biztosított. Érdeklődni: Szabó Mihály polgármesterné a76/581-800, 06-20/541-42-45-ös telefonszámokon s