Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-08 / 235. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2010. OKTÓBER 8., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Otthonukban már együtt van a Török család Kitették a szűrüket? Kiskunfélegyháza Az édesapa fuvarozta az egynapos babát ► Folytatás az 1. oldalról A kamionok és a daru is megjelent tegnap délelőtt, hogy felpakolja a csöveket, de a munkások nem engedték be őket a gyárba. A dolgozók elmaradt hathavi bérüket követelik. Ménes István vezérigazgató is Félegyházára utazott Budapestről. A tulajdonosok kérését tolmácsolta: engedjék meg a rakodását, ellenkező esetben erkölcsileg és anyagilag is veszteség éri a céget. Ez azonban nem hatotta meg a munkásokat, de még az sem, amikor a vezér azt kérdezte tőlük, hogyan tudnak majd azoknak a munkatársaiknak a szemébe nézni, akik nem sztrájkolnak. A sztrájkolok úgy vélik, ez az egyetlen lehetőségük, hogy a pénzükhöz jussanak. A német cég hajlandóságot is mutat arra, hogy rendezze a dolgozók bérét. A munkások szombaton délelőtt Félegyházán, a Szent lános téren demonstrációt is tartanak, és petíciót akarnak átadni Kapus Krisztián polgármesternek. Se ki, se be Választás után másfél héttel alakulnak Baján lövő csütörtökön tartja alakuló ülését a bajai képviselő-testület. Az ilyenkor szokásos teendők közé tartozik az eskütétel és a megbízólevelek átadása, a polgármesteri illetmény meghatározása, valamint az alpolgármester megválasztása és döntés a járandóságáról. A hivatalos városházi munkát követően fogadással zárja az ünnepi eseményt az új testület. ■ K. T. Egy nappal a szülés után hazaküldték a kismamát. Török Annamária a kiskunfélegyházi kórházban az utolsó szülő nő volt. A probléma másnap kezdődött, amikor a szülést vezető orvos - és az ügyeletes is - azt mondta a kismamának, hogy hazamehet.- Nagyon meglepődtünk férjemmel együtt, és kértük, hogy Kalocsa lehet Betlehem első testvérvárosa. Ezt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelentette be, aki azt is elmondta, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy az érseki székhely testvérvárosi kapcsolatot kössön a bibliai vámentővel vigyenek át a babával Kecskemétre. Erre azonban nem került sor, az édesapa fuvarozta őket a család autójával. Megkérdeztük Kovács Józsefet. A kiskunfélegyházi kórház főigazgatója elmondta: csak Magyarországon „divat” az, hogy több napig is kórházban vannak a kismamák, egy nap után már haza lehet őket engedni. Hozzátette még, hogy beszélt Svébis Mihállyal, a kecskeméti kórház főigazgatójával, és elmondta nerossal. Ennek érdekében a kalocsai térség országgyűlési képviselője már meg is tette a szükséges diplomáciai lépéseket. Kalocsa eddig négy testvérvárosi kapcsolatot kötött. A legfrissebb megállapodás idén nyáron, ki, hogy átküldenék egy nemrég szült kismamát. Mentőt is hívtak, de a család nem várta meg annak megérkezését, elmentek. Török Roland, Zorán édesapja nem így emlékszik.- Nekünk azt mondta a szülést vezető orvos - majd később az ügyeletes is -, hogy nincs a babával probléma, menjünk haza. Amikor ezen felháborodtam, akkor azt közölték, lehet, hogy lesz mentő, és azzal átmehet a feleségem és a kisbabánk Kecskemétre. De azt is mondták, hogy a a szerbiai Kólával köttetett. Ezt megelőzően pedig a németországi Kirchheim unter Teck mellett a romániai Székely- keresztúr és a spanyolországi Totana településsel lépett testvérvárosi kapcsolatba. mentőautó nem biztos, hogy steril, mert a költözködés miatt sok beteget szállítanak vele. Azt senki sem mondta, hogy várjunk, mert külön mentő viszi a családomat. Ezért döntöttem úgy, hogy saját kocsimmal viszem inkább a kecskeméti kórházba a feleségemet és gyermekünket. Információnk szerint a kecskeméti kórházban 96 órára tartják bent a kismamákat gyermekükkel együtt. Török anyuka és kisfia, Zorán vasárnap délután mehetett haza. Betlehemben áll a világ egyik legrégebben működő temploma, melyet a legenda szerint Jézus születésének helyén emeltek. A létrejövő kapcsolat nagyon sokat jelenthet az 1000 éves érseki város számára. ■ szbz Szentirmay Tamás Betlehem és Kalocsa testvérek lesznek kapcsolat Az első diplomáciai lépéseket már meg is tették Kétszázmilliós készárut nem engednek ki a sztrájkolok Benne lesznek a tévében kecskémét A Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola csapata bekerült a TV2-n hétvégenként futó ügyességi csapatjátékába, a Nagy vagy! műsorba. A diákokból és szülőkből összeállt csapat már javában készül az elődöntő sportos, ügyességi feladataira. A csapat sikeres felkészülését Keserű Szilvia és Kovács Anikó testnevelők segítik. (M. A.) Jelképes áron lehet könyvet vásárolni lakitelek Vasárnap 14-től 17 óráig könyves vasárnapot tartanak a községi könyvtárban. Ez idő alatt jelképes áron (50,100 forintért) lehet könyvet vásárolni. A használati díjat elengedik a késedelmes olvasóknak, ha ezen a napon visszaviszik a régen kikölcsönzött könyveket. Lehetőséget biztosítanak internethasználatra is. Test-Lélek-Szellem, avagy Az egészséges családért címmel könyvkiállítást is láthatnak az érdeklődők. (Sz. T.) Faluszépítők kitüntetése és családi szórakozások SZALKSZENTMÁRTON MŰvészi faragású hirdetőtáblával ajándékozza meg a községet a helyi környezetvédő egyesület szombaton, 13 órakor az orvosi rendelő előtti téren. Ezután díjakat adnak át a faluszépítésben élen járóknak a művelődési központban. A további' programokat a családok szórakoztatására szánja az egyesület: kulturális és gasztronómiai előadásokra, kóstolókra várják a falubelieket. (M. J.) Hárommilliót vittek el az álvillanyórások kecskémét Egy 80 éves nénit loptak meg trükkös tolvajok. A két férfi villanyóraleolvasónak adta ki magát, így jutottak be a lakásba. A szokásos módszerrel elterelték a koros hölgy figyelmét, majd ellopták 3 millió 70 ezer forintját. További hírek a BflON.hu hírportálon Két napig a legjobbat a legjobb áron a FormaZonában! nyílt hétvége Ingyenesen próbálhatod ki az új óratípusokat, és jelentős kedvezménnyel válthatsz bérletet ló hírünk van: szombat és vasárnap nyílt hétvégét tart a kecskeméti FormaZona Sportközpont. Ha kedved van egy kis mozgáshoz, vagy egyszerűen csak kiváncsi vagy a fitnesz világának legújabb vívmányaira, akkor mindenképpen ott a helyed! A nyílt hétvége keretében holnap 8-tól 20-ig, vasárnap 14-től 20 óráig a sportközpont legtöbb szolgáltatása ingyenesen elérhető. Számos meglepetés is vár rád, kezdve a kedvezményes bérletakciótól az ingyenes wellnessig. bérletakció: aki ezen a két napon vált bérletet, garantáltan jól jár, a részletekről azonban kizárólag a recepción adnak tájékoztatást szombaton. Ízelítő az új órákból. Zumba, a latin őrület: vérpezsdítő, minden testrészt megmozgató, forró latin ritmusokkal, világtáncokkal tarkított fitnesz. válasz kiderül a helyszínen, ahol nem csak megismerheted, de ki is próbálhatod teljesen ingyenesen az új óratípusokat! Csábulj el a latin őrületekben, a brazil harc- művészetben, vagy légy részese az amerikai hadsereg speciális fizikai felkészítő anyagából összeállított köredzésnek! KÜLÖNLEGES PROGRAMOK: Biotech erőfelmérő verseny, Metabolic Typing táplálkozási és életmód-tanácsadó előadás. squash: e hétvégén egyet fizet, kettőt kap akciót kínálnak a squashpálya bérlésére. wellness: aki pedig egy kis feltöltődésre, relaxálásra vágyik, a wellnessben a helye, mely 16 és 20 óra között ingyenes lesz. Hétvégén ezekből az órákból csemegézhetsz Csoportos órák, ingyenesen: SzuperBody Hot-lron Új csoportos órák, melyeket kipróbálhatsz: Ingyenesen látogatható bemutató táncórák gyerekeknek, fiatalokPopsizona Zumba Fitball BootCamp nak: Pilates Capoeira - Fitness Fusion dance Zsírégető box TRX-tréning Energy Kid's Spinning Latin aerobik Hastánc Ha felkeltettük érdeklődésed, és egész hétvégén jól akarod érezni magad, új élményeket szeretnél szerezni, akkor a FormaZonában a helyed. Ha eljössz, garantáljuk, hogy olyan újdonságokkal találkozhatsz, amelyek meghatározók lehetnek számodra az őszi fitnesz- szezonban. ▲ t Kecskemét, Izsáki út 4. Tel.: 76/325-251 bővebb információk: www.formazona.hu Kecskemétre is megérkezett a Zumba, Capoeira-Fitness, TRX, BootCamp és Latin aerobik! S hogy melyik milyen órát takar? A új óratípusok: a FormaZona mindig lépést tart a legújabb fitneszújdonságokkal, melyek lázba hozzák az egész világot. így