Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-13 / 213. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. SZEPTEMBER 13., HÉTFŐ 5 MEGYEI KÖRKÉP Most még megúszta felfüggesztettel a tini bicajtolvaj Bilincsbe vert, megszeppent- nek tűnő fiút állítottak pénteken bíróság elé Kecskeméten. Márk alig múlt 14 éves, de már rendszeresen munkát ad a rendőröknek. „Voltak-e korábban ilyen ügyei?” - kérdezte dr. Kökény Tímea bírónő a fiatalkorú vádlottól. „Voltak, persze. De csak ilyen biciklilopások” - felelte Márk olyan hangsúllyal, mint ha magától értetődő, teljesen természetes dolog lenne a tolvajlás. A kecskeméti fiú kedden suli helyett a Nyíri úti kórházba ment, ahol egy 35 ezer forint értékű mountain bike-ot akart elkötni. Megrántotta a kormányt, a zár el is szakadt, ám a biztonsági őrök elkapták. A bírósági tárgyaláson kiderült: egy szakértői vélemény szerint „hosszú távon berendezkedett” az ilyen típusú bűncselekményekre, és tartani kell attól, hogy a lopásokkal a jövőben sem hagy fel. „Nem volt kedvem bemenni” - mondta Márk, mikor a bíró azt tudakolta tőle, miért nem volt iskolában a bűncselekmény napján. A fiú egyébként notórius sulikerülő, tavaly több mint 250 igazolatlan órát gyűjtött össze. A pedagógus-szakvélemény szerint a tárgyaláson megilletődöttnek tűnő fiú kezelhetetlen. Iskolatársait állandóan cukkolta, verekedéseket szított. Ha figyelmeztették, kiabált és padokat borogatott. Pedig nem lehet azt mondani, hogy nagyon rossz tanuló, több tantárgyból is jól teljesített korábban. A tárgyaláson jelen lévő édesanyja azonban nem tudja megfogni - amit azzal indokolt, hogy hat gyereket nevel, és albérletről albérletre járnak.- Milyen lesz a jövője, ha ezen az úton halad tovább? Alig múlt 14 éves, és bilincsben ül a bíróság előtt - mondta dr. Kökény Tímea a vádlottnak, aki egy tétova „nem tudom”-mal reagált. Majd kicsit később ezt annyival toldotta meg: megbánta, amit tett, és járni fog iskolába. A bíróság végül lopás kísérletéért két év próbára bocsátásra ítélte a fiút, de a bíró hozzátette: „ez az első és utolsó esélye”. Ha a fiatal tolvaj a két év alatt újabb bűncselekményt követ el, akkor a mostaniért is kiszabnak rá büntetést. ■ Hraskó István Általában én vagyok a főgenyó popeye Családi segítséget kapott: Ganxsta Zolee kislányáról mintázta a Világtündért Westerncsizma, fekete bőrdzseki, fekete sapka, mely alól jól látszanak a nagy ezüst karikafülbevalók. Mintha Ganxsta Zolee nem a Popeye első olvasópróbájára jött volna szombat délelőtt, hanem színpadi jelenése lenne a főgonosz kalózkapitány szerepében a kecskeméti színházban. Rákász Judit- Gyerekdarabban szerepelsz, és a dalszövegeket is te írtad. A szülőknek minden okuk megvan az aggodalomra? - kérdeztük Ganxstától, akinek első színpadi szerepe lesz a Popeye.- Aggodalomra semmi ok, megnyugtatok mindenkit! Igyekeztem úgy megírni a dalok szövegét, hogy ne hasson károsan a gyerekekre... Szerintem jól sikerült. Eddig azt gondoltam, hogy csak magamnak vagyok képes írni, mert azt tudom megírni, ami az én habitusomból jön. Most viszont olyanokat kellett összehoznom, hogy a Világtündér dala! Azt én hogy? De rájöttem, hogy a kislányomról kell megmintáznom a Világtündért. Ő pont olyan: kis aranyos, de tud nagyon kemény is lenni.- Zoénak tetszik az eredmény?- Imádja! Rajta teszteltük a zenét. Igaz, hogy még csak 3 éves, de odavan érte. Ha be akarom tenni az én zenéimet, mondjuk, a Motörheadet, mindig rám szól, hogy ne azt tegyem be, hanem Pierrot zenéjét. Pircsi fogós zenéket írt: elkapja az embert, aztán viszi magával. Nagyon profi.- Milyen karaktert alakítasz?- Blútó kapitány leszek, ami nem meglepő, hiszen ő a darabban a főgonosz. Idióta is meg rossz is, tehát pont rám van szabva. Egyébként filmben is csak ilyen szerepeket kaptam: általában én vagyok a főgenyó. Vagy a hóhér. Ha szinkronizálni hívnak, akkor már tudom, hogy valami motorosbanda-tag lehet a figurám.- Miközben a lelked legmé- A nagy, vastag, tetovált alkarok! Nagyon szerettem gyerekkoromban. Nekem a Popeye a 20-as, 30-as évek időszaka Rejtő Jenő-s figurákkal: csíkos pólós tengerészekkel, kikötői verekedőkkel, bicskásokkal. Blútót is ebben a világban képzelem el. A Popeye - zenés hajózás szerzők: Darvasi László, Pierrot, Ganxsta Zolee. szereplők: Popeye - Kiss Zoltán, Olive - Trokán Nóra, Hangemburg Blú - Ganxsta Zolee, Ferencz Bálint, Kapitány és Donnervetter bácsi - Kiss Jenő, Kéttonna Manyika - Jablonkay Mária, Rabló Jenő - Pál Attila, Tengerész Jack - Fazakas Géza. rendező: Réczei Tamás. A kecskeméti Katona József Színház és a Thália Színház közös produkciója. bemutató: október 21-én.- így kerültél a darabba? A karakter húzott az előadásba?- Nem, először a zene megírására kért fel Cseke Péter. Azon elgondolkoztam, mert punkze- nekaromnak írtam ugyan há- romakkordos zenéket, de az nem való ide. Én nem vagyok zeneszerző. Szövegeket tudok írni. Pierrot meg nagyon jó zenéket, úgyhogy végül megegyeztünk, hogy ketten dolgozunk. Réczei Tamásnak jutott eszébe, hogy mivel filmekben játszottam már, és most egyébként is a kecske- s méti színháznak dolgozom, ak- | kor szerepeljek is. Én meg öröm- g mel vállaltam. | &- És neked mi jutott eszedbe £ Popeye történetéről? A dalok szövege nem lesz káros a gyerekekre - ígéri Ganxsta Zolee Jó hangulatú volt a Popeye első olvasópróbája lyén motoszkál a vágy, hogy egyszer te legyél a bonviván?- Egyáltalán nem vágyom rá. Nagyon meg vagyok elégedve ezekkel a szerepekkel! Kifejezetten megtisztelő, hogy Réczei Tamásnak, a darab rendezőjének én jutottam eszébe Blútóról. Hagyományosan futással emlékeztek a mindennapok hőseire tűzoltók Teljes védőfelszerelésben, sisakban teljesítette a maratoni távot egy kaposvári tűzoltó „A mindennapok hősei” - ez volt azoknak a sportolóknak a pólójára írva, akik részt vettek a már hagyományos tűzoltók emlékfutásán. A 2001. szeptember 11-ei New York-i World Trade Center elleni terrortámadás tűzoltó áldozataira minden évben futással emlékeznek tűzoltók, rendőrök, katonák és természetesen civil futók is Kecskemét és Kiskunfélegyháza között. A mostani eseményen nemcsak a megyéből, de az ország többi részéből, sőt a Vajdaságból is jöttek sportolók, akik így akartak tisztelegni az áldozatok előtt. Kecskeméten, a megyeháza előtt dr. Ferenczi István főjegyző Nemcsak a megyéből, hanem az egész országból, sőt a Vajdaságból is jöttek, hogy futhassanak köszöntötte az emlékfutás résztvevőit, majd Paul Gilmer, az amerikai nagykövetség jogtanácsosa is szólt a futókhoz. Kilenc óra után néhány perccel elindultak, hogy 42 kilométer megtétele után Kiskunfélegyházára érkezzenek. Útközben kunszállási, fülöpjakabi és félegyházi fiatalok is csatlakoztak hozzájuk. így több mint ötszázan mondhatták el, hogy részesei voltak az emlékfutásnak. Közülük 35-en végigfutották a távot, köztük Varga Gábor egy kaposvári tűzoltó, aki teljes védőfelszerelésben, sisakkal a fején tudta le a maratoni távot Igaz, ő „civilben” ultramaratoni futó. Teljesítményükért valamennyien érmet vehettek át. ■ Sz. T.