Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-06 / 207. szám
KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2010. SZEPTEMBER 6., HÉTFŐ GYÁSZHÍR „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó feleségem, édesanyánk, nagymamánk, testverünk, rokonunk VARGA TIBORNÉ Gömöri Rozália 2010. augusztus 26-án, 67 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. szeptember 9-én, 14 órakor lesz a Szentcsalád Plébánián. Kérjük, hogy csak egy szál virággal búcsúzzanak Tőle! A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYÁSZHÍR 1 GYÁSZHÍR „Nem múlnak ők el, akik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek, ők itt maradnak bennünk csöndesen még...." (Juhász Gyula) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS ANTAL JÁNOS újságíró, a Petőfi Népe nyugdíjasa 2010. augusztus 30-án, életének 86. évében csendesen elhunyt. Temetése 2010. szeptember 10-én, 12 órakor lesz a kecskeméti református temetőben. A gyászoló család. Táviratcím: özv. Kiss Antalné 6000 Kecskemét, Irinyi u. 36. 3/10. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagyanyánk, dédikénk FODOR SÁNDORNÉ Kenderes Ilona kecskeméti lakos, életének 91. évében elhunyt. Temetése 2010. szeptember 9-én^ 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Gyászoló család. gyászhír köszönet „Elmentem, mert mennem kellett, de a szívetek mélyén örökké veletek leszek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BENE ANDRÁSNÉ Dani Irén kecskeméti lakos, 86 éves korában elhunyt. Búcsúztatása szeptember 9-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik KUSÁK JÓZSEFET utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. EMLEKEZES „Úgy fekszik Ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt, néma szobra. Nem kelti fel se könny, se szó, se vegyszer, hol volt, hol nem volt a világon egyszer." KOVÁCS LÁSZLÓ halálának 1. évfordulójára. Feleséged és fiaid. EMLÉKEZÉS „Számunkra Te soha nem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." FEKETE IMRE halálának 2. évfordulójára. Y Gyermekei és testvérei. I A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APROH INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 06-20/77-37-304--------------------------------------------------------------------------1106425BÉRLEMÉNY KM ÉT, Izsáki út 1000 m2-es üzlethelyiség, a Tesco közelében egyben, vagy megosztva kedvező áron kiadó, vagy eladó. Érd.: 06-20/9- 577-358-------------------------------------------------------------------------------»1104413* ALBÉRLETET KERES KECSKEMÉTEN kiadó albérletet keresek ügyfeleim részére! Tel.: 76/480-009------------------------------------------------------------------------------■1105498_________JÁRMŰ_________ AU TÓJÁT megvennénk 15 évesig. 06-30/557- 9103-------------------------------------------»— ------------------------*U06703S Utánfutó, német gyártmányú, 4 q-ig teherbíró, 7 hónapos műszakival, tk-vel eladó. 76/479-889-----------------------------------------------------------------------------*1105698* GÉP EK TERRA kisgépet keresek. 06-30/734-22-19------------;-----------------------------------------------------------------*1096945TO MPÁN 2 db 8 hónapos üszőborjú és 1 db 6 hónapos bikaborjú eladó. Ár: megegyezés szerint 06-70/277-7928-------------------------------------------------------------------------------*1106900ÁLLÁST KÍNÁL A KOCH'S Torma Kft kiskunfélegyházi munkahelyre kereskedelmi asszisztenst keres. Kommunikációképes német tudás feltétel. További angolnyelv-ismeret előnyt jelent. Fényképes szakmai önéletrajzokat a job@hu.kochs.cc címre várunk.---------■— ------------------------------------------------------------*1106613* A B0LVÁRY Biztonsági Kft. biztonsági őr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ 008112008 Tel.: 06-30/925-8127-------------------------------------------------------------------------------*1101992A GREENPEACE támogató toborzókat keres Kecskemét és környékére. Kedvező fizetés, lendületes, fiatalos csapat. 06-20/559-6288, www.greenpeace.hu/toborzok---------—----------------------------------------------------------------*1103458A KOCH'S Torma Kft kiskunféle^házi telephelyére fakorláttal és targonca jogosítvánnyal rendelkező raktárost keres. Jelentkezéseket a 76/559- 400-as telefonszámra várunk 8-16 óráig---------------------------------------------------------------------------—*1106896* A KOCH'S Torma Kft. kiskunfélegyházi telephelyére gyakorlattal rendelkező kertész-gondnokot keres. Jelentkezéseket a 76/559-400-as telefonszámra várunk 8-16 óráig.----------------------;------------------------------------------------------*1106645A MELÓ-DIÁK Iskolaszövetkezet várja félévhalasztó, félévismétlő, és minden más sok szabadidővel rendelkező nappali tagozatos diák jelentkezését változatos, tanév közben végezhető munkákra, kecskeméti és tiszakécskei munkahelyekre. Érdeklődni és jelentkezni hétköznap 9-16 óráig a 76/412-255 telefonszámon, vaf a kecskemet@melodiak.hu mail címen lehet.-----------------------------------------------------------------------------*1106368A TRENKWALDER Kft. keres elektromos karbantartókat - villanyszerelő vagy műszaki végzettséggel -, karbantartói tapasztalattal, 2 vagy több műszakos munkarendbe és gyártás- tervezőt - német vagy angol nyelvtudással. Jelentkezés: hujobkecskemet@trenkwakter.com vagy a +36-76/504-735/105 mellék. Magánmunkaközvetítő ny.sz.: 29388/2000-0100------------------------------------------------------------------------------»1106717AK ÁR 0% önrésszel külföldre! Fiatalos munka- vállalókat keresünk a betanított munkától a felsőfokú végzettségig. Jövedelmek havi 160 E HUF-tól 1,3 M HUF-ig. www.kulfoldimunkavallalas.hu Érd.: 06- 30/8161-461 H-P 8-16 Nyilv. sz.: 00468/2009-------------------------------------------------------------------------------*1101287ALKALMI fizikai munka! 06-30/9527-458-------------------------------------------------------------------------------»1106789* ÁLLÁ SAJÁNLATTAL: BIZTONSÁGI ŐR TANFOLYAM INDUL SZEPT. 11- ÉN KECSKEMÉTEN ÉS BAJÁN. TANFOLYAM KÖLTSÉGE: 24.000 FT. 06-20/424-1859------------------------ >1104356AM ERIKAI képviseletet ellátó cég keres katonatelepi irodájába titkárnőt, asszisztenst. Elvárások: nagyfokú, önálló munkavégzési képesség, min. angol középfokú nyelvtudás, számítógép ismerete. Önéletrajzát az info@hungeclipse.hu címre várjuk.------------------------------------------------------------------------------*1106550AU SZTRIAI, németországi munkalehetőségek széles választéka! Szakmunkák, segédmunkák! 06-30/456-4170, 06-30/875-4048-------------------------------------------------------------------------------*1106634AZT a pedagógust keressük, aki hetedikes kislányunk minden hétköznapi délutáni tanítását vállalni tudja. 06-20/3444-333-----------------— -------------------------------—,-----------------*1106932BIZ TONSÁGI őr tanfolyamok indulnak OKJ-s Kecskemét Kalocsa, Baja, Kiskunhalas, Solt, Kiskőrös, Soltvadkert, Kiskunfélegyháza, Lajosmizse, Szabadszállás, Kunszentmiklós városokban. Pryor Security System Kft. Állás lehetőség! www.pryor.hu Felnőttoktatási nytsz.: 00809-2009 Tel.: 06-70/633-76-38----------------- *1104491DIP L0MÁS kollégákat keresünk vezető és tanácsadói pozícióra Kecskemét vonzáskörzetéből. Előny: értékesítési területen szerzett tapasztalat. Fényképes önéletrajzot várunk: kecskémet. tgr@gmail.com-ra.-------------------------------------------------------------------------------*1106414EBÉD házhozszállító cég keres saját autóval rendelkező, fiatal, dolgozni akaró kollégát területi képviselő pozícióba Kecskemétre. Jelentkezés: szeged.szallitas@gmail.com----------------------------------------------------------------------------->1106827EL EKTRONIKAI cég keres 2 műszakos munkarendbe tapasztalattal rendelkező kézi forrasztásra munkatársakat. Feltételek: forrasztási gyakorlat, jó kézügyesség, rugalmasság. Előny hullámforrasztási tapasztalat. 8:00-16:00-ig +36-30/629-53-17 —--------------------------------------------------------------------------*1106830JÓ L szakképzett gépszerelő géplakatosokat keresünk kméti munkahelyre. 06-20/329- 2020-------------------------------------------------------------------------------*1106054KECSKEMÉTI konyhánkra szakácsot keresünk délutáni munkarendben. Önéletrajzokat várunk a jolfozokl@freemail.hu e-mail címre.-------------------------------------------------------------------------------»1106498* GYÁRTÓ cég minőségügyi mérnököt keres. Elvárások: felsőfokú műszaki végzettség, tárgyalóképes angol nyelvtudás írásban és szóban, ISO/TS 16949 követelményrendszer ismerete. Autóipari tapasztalat és német/francia nyelvismeret előnyt Jelent. Jelentkezés: önéletrajzzal az ecserikft@gmail.com címen.-------------------------------------------------------------------------------*1106602KECSKEMÉTI munkára villanyszerelőt és segédmunkást felveszek. 06-20/537-9675-------------------- *1106734KE CSKEMÉTI székhelyű kft 4 órás titkárnőt keres. Középfokú végzettség és jogosítvány szükséges. Önéletrajzokat szept. 10-ig a cteamkft@gmail.com e-mail címre várjuk.-------;---------------------------------------------------------------------*1106756KMÉT I varrónőt keresek, család részére. (Máriavárosi előny). Érdeklődni lehet: 06- 20/9289-349-------------------------------------------------------------------------------*1106629* LÖRINCZ Gumiabroncs Kft. keres 1 fő autószerelő vagy karosszérialakatos végzettségű dolgozót főállás betöltésére. Fizetés megegyezés szerint Érdeklődni: 06-30/9421-236-os telefonszámon.------------------------------------------------------------------------------»1106642* MEZŐGAZDASÁGI gépszerelőt - kereskedelmi ismeretekkel és gyakorlattal - keres a Nagytraktor Kft. Izsák, fiatal munkavállaló személyében. Jelentkezni az üzletben leadott, saját kezűleg írt önéletrajzzal. -------------------------------------------------------------------------------»1106608* MEZŐGAZDASÁGI gyakorlattal rendelkező traktorost felveszek. Kecskemét-Talfája. 06- 30/219-7019-------------------------------------------------------------------------------*1106702MOZGÓBOLTRA kereskedelmi végzettséggel gépkocsivezetőt felveszünk, jó kereseti lehetőséggel: alapbér + jutalék. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal Baranyi Kft., Ladánybene, Rákóczi út 18. info@baranyipekseg.hu-------------------------------------------------------------------------------*1106366MUNKAVÁLLALÁS külföldön! Luxushajókra, szálloda- és vendéglátóiparba, valamint betanított munkákra keresünk munkavállalókat A jelentkezőknek az elhelyezkedéshez, intenzív nyelvi és szakmai felkészítést biztosítunk. Uniós jövedelmekkel építsd a jövödet! www.hajopincer.hu 06-30/708-2424------------------------------------------------------------------------------*1105652NÉM ET tulajdonú, stabilan fejlődő vállalkozás keres magyarországi területére értékesítési munkatársat. Feladatai csapatunkban: magyarországi értékesítési terület ellátása, vevő- keresés- és ellátás, együttműködés a belső értékesítési kollégákkal. Elvárások Önnel szemben: értékesítési végzettség műszaki ismeretekkel, vagy műszaki végzettség értékesítési ismerettel és gyakorlattal, "B" kategóriás jogosítvány, jó felhasználói szintű számítógépes ismeretek, kommunikációs szintű angol vagy német nyelvismeret, előnyben részesített lakóhely: Kecskemét vagy környéke. Az Ön készségei: magas együttműködési készség, vevőorientált vállalkozói szellemiség, műszaki érzék, nyitott és magabiztos fellépés. Amit kínálunk: versenyképes fizetés, céges autó használata, egy szakmailag megalapozott betanulás az anyavállalatnál, megfelelő mennyiségű értékesítési és katalógus anyag. Egy kis vevői kör már van - naponta növekvő potenciállal. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, küldje Önéletrajzát és ajánlólevelét 2010.09.27-éig a Petőfi Népe szerkesztőségébe (Kecskemét, Széchenyi krt. 29.), az alábbi jeligére: „Magyarország".-.......— -.............-........... «1106904* P9 1-es speciális hőálló acél hegesztésben jártas, AWI hegesztőket keresünk németországi munkavégzésre, kiemelt bérezéssel. Érd.: 06-70/933-4112,06-70/5111400,06-56/510-930 .1106883. SUCHE mit deutsche Muttersprache Babysitter für 2x4 Stunden die Woche(hauptsächlich Vormittags), auf mein 1 jährigen Sohn aufzupassen. Tel.: +36- 20/224-4602----------- -----------------------------------------------—------------*1106904SZ EMÉLYGÉPKOCSIVAL rendelkező munkavállalót keresünk Kecskemétről. 06-20/219- 8392 ——---------------------------------------------------—------------*1085323a Vill anyszerelőt és lakatost felveszek! 06- 30/98-59-077-----------------------------<-------------------------------------------- *1106670ÁL LÁST KERES FÉMFORGÁCSOLÓ szakmával marós, ill. esztergályos munkát keresek. 06-20/293-7728---------;-------------------------------------------------------------------*110681429 ÉVES nő közgazdász/pénzügy/vállalati pénzügyek, mérlegképes könyvelő végzettséggel állást keres. 06-30/322-2137---------------------.---------------------------------------------------------»1100118* AD ÁSVÉTEL ELÖL- és felültöltős mosógépek: 22-32 E Ft, sima és kombi hűtőgépek: 16-39 E Ft, képcsöves TV-k 37-72 cm-ig: 9-29 E Ft-ig, laptop, Bio.lámpa, kamera, Hi-Fi, DVD stb. Továbbá műszaki cikkek vétele-zálogosrtása. Kecskemét, Szabadság tér 3. 06-70/389-5748-------------------------------------------------------------------------------*1106850TŰZIFA akció 09.10-ig. 06-30/8555-260-------------------------------------------------------------------------------*1106906ÁLLAT MAGYARSZÜRKE heréit borjak: 06-30/457- 5055-------------------------------------------------------------------------------*1106512MALACOK eladók. 06-20/310-8471-------------------------------------------------------------------------------*1106811NAGYSÚLYÚ hízót folyamatosan, készpénzért vásárolok. T.: 06-30/5508-287 —-----------------------------—-------------------------------------*1041941a Tacs kó kiskutyák eladók. 06-30/629-74- 31-------------------------------------------------------------------------------*11068756 ÉS 4 q-s vmarha, B+G Zsuk. 06-30/373-04- 70-------------------------------------------------------------------------------*1106860HIRDETMÉNY A DÉMÁSZ Prímavill Hálózatszerelő Ipari Kft. értesíti a lakosságot, hogy: Kecskemét, Alsószéktó, Daimler Lakópark területén közép- feszültségű földkábelt, tr. állomást, kisfeszültségű földkábelt és közvilágítást a DÉMÁSZ Partner Kft. a kivitelezés ütemének megfelelően 2010. szeptember 6. napján feszültség alá helyezi! A fenti időponttól a létesítmény érintése, megközelítése: Tilos és Életveszélyes!-------------------------------------------------------------------------------»1106867* ________OKTATÁS________ EL ADÓ, boltvezető, pénztáros, étkezdés, pincér, szakács képzések Kecskeméten, FMK: 00825-2009. T.: 06-70/316-23-23------------------------------------------------------------------------------*1106745* EL ADÓ, boltvezető, vendéglátós képzések Baján. FMK: 00825-2009. T.: 06-20/513-57-73-------*4--------------------------------------------------------------------*1106745KE RESKEDŐ-BOLTVEZETŐ, ruházati, ill. élelmiszer eladó OKJ-s képzések indulnak szeptember 25-én Kecskeméten 89.000 Ft-tól. 06- 30/367-9217, www.2007kapos.hu Kérje ingyenes tájékoztatónkat!-------------------------------------------------------------------------------*1106719KÉZ-LÁBÁPOLÓ, műkörömépítő OKJ-s képzés indul szeptember 25-én Kecskeméten és Baján. Csiszológéppel 149.000 Ft Kéije ingyenes tájékoztatónkat! 06-30/2882-092 www.2007kapos.hu-------------------------------------------------------------------------------*1106719RENDSZERGAZDA képzés távoktatásban most indul a Mátrix Oktatási Központban. Tel.: 06-70/424-2330 Gyógyszertári asszisztens és gyógyszerkiadó szakasszisztens képzés indul szeptemberben Kecskeméten. További információ: 06-70/424-2330. Értékesítőket keresünk oktatási területre jutalékos rendszerben. Jelentkezni: 06-20/9335-910 számon, illetve matrix.ertekesites@gmail.com címen lehet. SZOLGÁLTATÁS KŐMŰVESMUNKÁT vállalunk. 06-30/3949- 857 ............................. ...........*1106476PÉ NZTÁRGÉP BÉRLET ^«9^ Már ^ ^ 1390 Ft+áfa/hó A feltételekről érdeklődjön kollégáinknál. P.O.G. Pénztárgéptechnika Kecskemét, Mária krt. 27. T.: 76/482-380, 76/475302 www.pog.hu MASSZÁZS mindenkinek! 06-20/4629-269-------------------------------------------------------------------■---------->1104517MASSZÁ ZS, teljes test, hát. Telefon: 06- 30/455-0986-------------------------------------------------------------------------------*1106643VIVIEN ismét szeretettel vápa régi és új vendégeit. Tel.: 06-20/226-0823-------------------------------------------------------------------------------*1106371TÁRSKERESÉS A CSINI csaj partnert keres 06-20/280-9067------------------------------------------------------------------------------*1106928A CUKI lány partnert keres. 06-30/695-6735-------------------------------------------------------------------------------»1106928A SEXY új nő partnert keres 06-20/2913-643------------------------------------------------------------------------------*1106928ADR I 21 partnert keres. 06-70/665-1546------------------------------------------------------------------------------*1106837ÁGI 40-es partnert keres. 06-70/233-6430----------------------------------------;--------------------------------------*1106837AR ANYOS Andi partnert keres 06-70/307- 8553-----------------------------------------------------------------------------*1106780AR ÁNYOSAN telt, szép 38-as szép környezetben partnert keres. 06-30/281-4225------------------------------------------------------------------------------*1106864BÁ JOS Virág társat keres. 06-30/634-0503-------------—-----------------------------------------------------------* 1106742BO MBÁZÓ Lola partnert keres 06-20/9816- 649-------------------------------------------------------------------------------*1106416CSINOS, formás 40-es partnert keres. 06- 30/395-22-68-------------------------------------------------------------------------------*1084300DUNDI Zsuzsi partnert keres 06-20/567- 5975-------------------------------------------------------------------------------*1106799FINOM, ápolt, intelligens, kellemes, szép, csinos, kedves, mosolygós, sexy, vonzó lány ápolt intelligens, disztingyált viselkedésű, tehetős, szimpatikus szabadidőpartnert keres szép környezetben. 06-20/355-5471-------------------------------------------------------------------------------*1106882* IGÉNYES nő partnert keres. 06-30/2754-314-------------------------------------------------------------------------------*1106659* MASSZŐR Erika társat keres. 06- 30/7202301-------------------------------------------------------------------------------*1106481* MASSZŐRNŐ társat keres. 06-70/212-3284------------------------------------------------------------------------------»1082934* SIK ERES társközvetítés! 06-20/462-8214----------------------<■-------------------------------------------------------»1106778* SZ ŐKE Lia partnert keres. 06-30/5780-384-------------------------------------------------------------------------------* 1106618* SZÖSZI partnert keres! 06-70/252-14-39-------------------------------------------------------------------------------»1101961* 40-ES hölgy társat keres: 06-30/913-0839.---------------- *108030050-ES nő partnert keres. 06-20/237-8960-------------------------------------------------------------------------------*1095542VÁLLALKOZÁS Kiskunhalason frekventált helyen jól bejáratott élelmiszer diszkont bolt teljes berendezéssel átadó. 06-30/9353-971 .1106744. VEGYES 9 Cserépkályha, kandalló: 06-20/465-9265-------------------------------------------------------------------------------*1105204KOMPLETT gázfűtés fóliába eladó Kkfházán XI. kér. 432.-------------------------------------------------------------------------------*1106815* VAS, színesfémhulladék felvásárlás. Házhoz megyünk érte. 06-70/540-6525------------------------------------------------------------------------------*1106644* GA RÁZS 24 M!-ES garázs (üzlethelyiség) eladó. 06- 30/680-4948-------------------------------------------------------------------------------*1106655TEMETKEZÉS /3|\Városgazdasági Kft. tSfíJm&ÍU Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 06-30/65-56-321 Ingyen hívható zöldszám: s 06-80/630-027 £ MEZŐGAZDASÁG 9 Körbálás kölesszalma eladó. 06-20/9381- 312-------------------------------------------------------------------------------»1106764* Franciska és Judit Kft. szeptember 6-án a léalma felvásárlást megkezdi. Felvásárlás: H-P: 14-17 óra között. 100 q feletti tételért házhoz megyünk. Kamionos tétel esetén előzetes bejelentés szükséges. Várjuk a termelők jelentkezését. Kecskemét és környéke, ill. Gerő major: Molnár István 06-30/2956-577 Sükösd és környéke: % Vida András 06-30/299-1633 I KÖRBÁLÁS lucerna, zab, köles szalma eladó. 06-20/227-0044-------------------------------------------------------------------------------»1106724* KÖRTE eladó 06-30-9557-101------------------------:---------------------------------:--------------------*1106563* Ta karmány dinnye eladó. Irányár: 10 Ft/kg. Érd.: 06-30/278-1302 MINŐSÉGI lucerna Fülöpházán eladó. 06- 30/288-9024 — -------------------------------------------------------------------*1106930MŰ TRÁGYA, am-nitrát, kálisó 3xl5-s, 00-10- 24-s, 8-24-24 POWER eladó! 06-30/82-20- 151 NÉRÓ gyökerest vennék. Érdeklődni: 06- 30/9557-101-------------------------------------------------------------------------------*1105728NYERS csöves, édes-erős füszer-és étkezési paprika , kis és nagy tételben Mélykúton eladó. 06-30/ 983- 8507-------------------------;----------------------------------------------------*1105714SZ ŐLŐTELEPÍTŐK, figyelem! Gyökeres bor és csemege szőlővessző igényét megrendelheti az Alföld legrégebbi és legnagyobb Szőlőiskolájából. Érdeklődni: 06-30/300-7733, 06- 30/330-6869 — -------------------------------------------------------------------*1106865TÁPKOCKÁS eperpalánta. Érdeklődni: 06- 70/946-6847------------------------------------------------------------------------------*1106812TRITIKÁLÉ vetőmag és takarmány eladó. 06- 20/227-0044-------------------------------------------------------------------------------»1106724* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kit Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő-kiadóigazgató: Király Ernő Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba Hirdetésvezető: Tóthné Nagy Erzsébet Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax 76/486-539 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.290 R; negyedévre: 6.870 Ft; félévre: 13.740 Ft: egy évre: 27.480 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft ), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.