Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-11 / 212. szám

Előzzük meg a bajt! Sok mozgással de odafigyelésseí Mindannyian tudjuk, hogy a mozgás, a sport milyen fontos szerepet játszik egészségünk megőrzésében. Sokszor elhatározzuk, hogy ezentúl többet fogunk mozogni, sportolni, ám „szent és szigorú elhatározásunknak” hamar útját állhatja egy kisebb baleset. Adott esetben elég egy rossz mozdulat és máris izomhúzódás, rándulás a követ­kezmény. ELŐBB BEMELEGÍTENI, UTÁNA LAZÍTANI A balesetek egy részét megelőzhetnénk, ha sportolás előtt kellően bemelegíte­nénk. Ezt elősegítheti például a Star Balm masszázsolajjal, vagy balzsammal végzett alapos bedörzsölés. Jelentősen csök­kenthető így a sérülések veszélye. Legalább ennyire fontos az edzés utáni megfelelő lazítás is - minden esetben leve­zetéssel (nyújtással, könnyed átmozgatás- sal) kell befejezni a sportolást. RENDSZERESEN ÉS LAZÁN Másik fontos szempont a rendszeresség. A nem megerőltető, rendszeres mozgás sokkal egészségesebb, mint a ritka, de akkor végkimerülésig tartó erőfeszítés. Az utóbbi ugyanis kellő felkészülés hi­ányában sérüléseket okozhat. S ahelyett, hogy felüdülést jelentene, teljesen kifá­rasztja a szervezetet. A túlterhelés következtében megsérül­hetnek az izmok és izomfájdalom jelent­kezhet. Sok esetben az ízületeinket is meg-, il­letve túlterheljük, pedig minél idősebbek vagyunk, annál fontosabb az ízületek rendszeres mozgatása. Ám ennek nem kell feltétlenül fájdalommal együtt járnia. TEENDŐK SÉRÜLÉSEK ESETÉN Elsődleges és rendkívül fontos teendő a sérült testrészt nyugalomba helyezése, a duzzanat azonnali hűtése (jegelés, boro­gatás). A ficam helyretétele mindig az orvos feladata! Szintén orvosi ellátás szükséges ízületi, vagy ínszalagszakadáskor is. Kisebb sérülések (izomhúzódás, rán­dulás) esetén a jól bevált háziszerek - árnika, vagy feketenadálytő kenőcsök, bedörzsölök, izomlazító krémek, masz- százsolajak - alkalmazásával enyhíthe- tők a panaszok. Melyik nő ne szeretné, hogy szép, sima és formás lábai legyenek? Sajnos nincs mindenki megáldva feszes és szilárd kötőszövettel. Leggyakrabban éppen a nők szenvednek cellulitisztől, piros erecskéktől, megduz­zadt lábaktól és visszértől. Sokszor a gének a hibásak, ám az életmód is sokat ront a helyzeten. Lábaink naponta nehéz munkát végeznek. A vénák 7000 liter vért pumpálnak vissza a szívhez, szemben a gravitációval. Eközben a vénabillentyűk kinyílnak és becsukódnak, hogy meg­akadályozzák a vér vissza­Magasabban legyen a lába, mint a szíve! Ha problémája van a visszereivel, fogadja meg az alábbiakat: ■ Nagyon igaz a régi bölcsesség: jobb futni, mint állni, és jobb feküd­ni, mint ülni. ■ Ne tegye keresztbe a lábait, mert ezzel elszorítja a vénákat! ■ Ne hordjon szoros zoknit vagy harisnyát! ■ Lehetőség szerint mondjon le a túl ma­gas sarkú cipőkről! ■ Gyalogoljon mezítláb, amilyen gyakran csak teheti! ■ Igyon naponta legalább 2 liter vizet vagy cukrozatlan teát! ■ Fürdés után zuhanyozza le a lábát: felülről lefelé, hideg vízzel! ■ Tegye fel a lábát magasra, ami­lyen gyakran csak tudja. Az ágyban is magasabban legyenek a lábai, mint a szíve! I UO /.Ulxl IIL írint 'f' Lába

Next

/
Oldalképek
Tartalom