Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-05 / 181. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2010. AUGUSZTUS 5., CSÜTÖRTÖK KALOCSA ÉS KISKŐRÖS Egy gerezd fokhagyma kerüljön az ételekbe! Kapuba akasztott fűszerpapri­kák és díszesen fonott fokhagy­mafüzérek várják a hétvégén a II. bátyai fokhagymafesztiválra és gasztronómiai versenyre ér­kezőket a helyi sporttelepen. A szombati rendezvény alap­kövének a főzőversenyt tekin­tik, ahol népi, tájjellegű bográ­csos, tárcsás ételek vagy ahogy a szervezők mondják, bármi bárhogyan elkészíthető és be­nevezhető, amiben legalább egy gerezd fokhagyma van. A szakácsokat és a köréjük seregletteket a helyi Rozmaring népdalkor, a Danubia Ifjúsági Fúvószenekar és a horvát nem­zetiségű Vodenica tánccsoport szórakoztatja majd. Bátyán ezen a hétvégén a hosszú combú lányok helyett a fokhagymák mutatják meg bá­jaikat és utaznak a szépségki­rálynő címért. A versenyen egyedi kötéssel, fonással és más izgalmas figurákkal indulhat­nak a hagymák patrónusai. Az esti jó hangulatot Haran­gozó Teri táncdalénekesnő ala­pozza meg, őt pedig Majsai Gá­bor, a magyar Tom lones követi majd a színpadon. De a gyerekek sem marad­nak élmény nélkül a fesztivál ideje alatt, hisz lesz ingyenes ugrálóvár, pónilovaglás és arc­festés is. ■ Fokhagyma és paprika jól megfér Kampánycsend a főtereken Kalocsa A három frekventált közterületen tilos lesz a politika Kalocsa legifjabb köztere a színház mögött A közterület-haszná­lat engedélyezésével kapcsolatos eljárás szabályairól szóló rendeletet a legutóbbi rendkívüli testületi 1 ülésen, heves viták f kíséretében módosí- I tóttá a testület. A Szentháromság * téren és a Szent Ist­ván király út sétálóut­cái szakaszán eddig is helyi ren­delet tiltotta a mutatványos tevé­kenységet, a választási kampányt szolgáló önálló hirdetőberende­zés kihelyezését, illet­ve a politikai vagy vá­lasztási kampány, vagy kampányjellegű rendezvény megtar­tását. Most mindezt a polgármester indítványában ki kívánta terjeszteni a város szívé­ben található Negyvennyolcasok terére is.- Tulajdonképpen a téma hó­napok óta foglalkoztat. Mindez annak köszönhető, hogy május­ban különféle masírozásokat akartak tartani egyes szerveze­tek a sétálóutca és a dísztér körül. Az előterjesztés végső soron azért készült, hogy se gárdafelvonu­lást, se más, oda nem illő rendez­vényt ne tarthasson senki a dísz­tereinken. Vannak olyan terek és parkolók, ahol elférnek ezek a rendezvények. Találja meg min­denki a helyét! - vetette fel az elő­terjesztés hátterét Török Gusztáv Andor polgármester. A rendkívüli ülésen parázs vi­tát váltott ki, hogy a polgármester kijelentette: a jövőben ő fogja el- döntenti, hogy mi számít kam­pánynak, avagy kampányjellegű rendezvénynek.- Mentsük meg a teret, rend­ben - szólalt fel Hargitai László képviselő. - Azt viszont ne hagy­juk figyelmen kívül, hogy a Ma­gyar Köztársaság egyik törvénye rendelkezik arról, hogy mi számít pél­dául politikai ren­dezvénynek. Nem kell ehhez egy külön ember, aki eseten­ként értelmezi. Túri Tibor képviselő is hangot adott kételyeinek arra keresvén választ, hogy a polgármester mi­lyen információk birtokában dönt majd az engedélyezésről. Török Gusztáv Andor erre azt A törvény nem ad lehetőséget a személyes minősítésre A GYÜLEKEZÉSI jogról SZÓIÓ 1989. évi III. törvény rögzíti, hogy milyen rendezvények tartoznak a politikai rendez­vények körébe, és melyek nem tartoznak e tön'ény ha­tálya alá, így ezek vonatkozá­sában a polgármesternek nincs lehetősége személyes minősítésre - egészítette ki nyilatkozatát Hargitai László. ■ A masírozás- nak rendelettel kívánják elejét venni. Egy rendelettel kí­vánja elejét venni a város szívében a masírozásoknak Török Gusztáv Andor, Kalocsa polgármestere. Az ellenzék szerint furcsa, hogy ez az ügy épp az ön- kormányzati vá­lasztások előtt ke­rül elő. Szűcs Brigitta Z. felelte, hogy amikor valaki enge­délyt kér, azt is meg kell majd in­dokolnia, hogy mire kéri azt. Ezen információk birtokában pe­dig már eldönthető, hogy politikai töltetű lesz-e a rendezvénye, vagy sem. A város első embere kérdé­sünkre, hogy volt-e már példa a méltatlan használatra, nemmel válaszolt, a módosítás fontossá­gáról azonban bővebben is beszá­molt a Petőfi Népének.- Ez a döntés azért született, mert meg szeretnénk kímélni a politikai csatározásoktól az ér­sekség és a főszékesegyház előtt lévő főterünket, az érseki szob­rokkal díszített sétálóutcánkat, és az első független magyar kor­mány szoborcsoportjának kör­nyékét. Úgy gondolom, hogy jól döntött a testület, amikor megsza­vazta e rendeletet. Ezeken a hely­színeken méltánytalan lenne a kiszámíthatatlan stílusú politikai kampány. Ugyanakkor a szerep­lők részéről, persze, elvárható lenne, hogy megértsék: az nekik sem lenne jó, ha ezt a három dísz­teret másra használnák, mint amire való - nyilatkozta Török Gusztáv Andor. Hargitai László megkeresé­sünkre reagálva elmondta: úgy véli, ez a rendeletmódosítás a he­lyi polgárok alkotmányos jogát korlátozza azzal, hogy a pártok és különféle szervezetek részére a politikai rendezvények megtar­tásának lehetőségét egész évben megtiltja a város három kiemelt fekvésű közterületén, és alapta­lanul szűkíti a törvényben rögzí­tett kampánylehetőségek helyszí­neit választások idején. - A tör­vénysértő helyzet feloldásának egyik lehetősége, hogy egy újabb módosító javaslat alapján a jog­sértő rendeletrészt megváltoztat­ják, vagy ennek elmaradása ese­tén törvényességi felügyeleti el­járás keretében a rendeletrész ha­tályon kívül helyezését kell kez­deményezni. A jogszabálysértő rendeletrésznek a jogállami nor­máknak megfelelő módosítása feltehetően a megújult összetéte­lű és szemléletű képviselő-testü­letre vár majd októberben - tette hozzá a képviselő. A módosítást végül a testület 11 igen, 2 nem szavazattal 3 tar­tózkodás mellett megszavazta. Il­letve a rendelethez azt is hozzá­fűzte, hogy a városi önkormány­zatvagy intézményei által rende­zett ünnepségek nem tekinten­dők politikai és választási rendez­vénynek. HÍRSÁV Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KALOCSA ÉS KISKŐRÖS Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE KALOCSA ÉS KISKŐRÖS Szerkesztő: SZŰCS BRIGITTA Z. Kiskőrös, Árpád utca 2. Telefon: 78/513-644 Ingyenebéd a gyerekeknek kiskörös Százhúsz rászo­ruló gyermek étkeztetését tudta megoldani ezen a nyáron a kiskőrösi önkor­mányzat egy pályázati tá­mogatásnak köszönhető­en, a Humán Szolgáltató Központon keresztül. A térítés nélküli ebédet a hátrányos helyzetben élő családok gyermekei kap­ják a szünidő alatt. A rendszeres gyermekvé­delmi támogatásban ré­szesülő családok annyi ebédet vihetnek haza, ahány gyermek van a családban. Háromnapos motorosőrület szakmár Motorrad moto­rostalálkozó lesz holnap­tól vasárnapig Szakmá- ron. Az érdeklődőket há­zias ételekkel, ügyességi játékokkal és koncertek­kel várják. A háromnapos rendezvényen többek közt fellép a Black Rose, a Streamer, a Semmi Ext­ra és - egyetlen női csa­patként szórakoztatja a közönséget - az Old Hillers. A belépés ingye­nes. Két hét szünet a művelődési házban soltvadkert Két hétig, augusztus 2. és 15. között zárva lesz a vadkerti mű­velődési ház és a könyv­tár. A mozi a szabadságo­lás ideje alatt is zavarta­lanul működik. További hírek a BAON.hll hírportálon Font Sándor: „A könyvtárak egyetemek” soLTszENTiMRE Nem csak könyvek várják a frissen avatott tékába betérőket Nincs orvos, az osztályt törölték a szabályzatból Közel kétmillió forintból meg­újult a soltszentimrei könyvtár. Az 1951-ben 212 kötetes állo­mánnyal létrehozott helyi bibli­otéka a Katona József Könyvtár Bács-Kiskun Megyei Könyvtár­ellátási Szolgáltatás részeként, a Kiskőrösi Többcélú Kistérsé­gi Társulás és a település ön- kormányzatának támogatásá­val működik. A napokban át­adott „könyvország” nem csak új bútorokkal gazdagodott, a 21. századot követő multimédi­ás eszközökkel is bővítette szol­gáltatásainak körét. „A könyv hideg, de hűséges barát” - idézte beszédében Vic­tor Hugo szavait Nagy István. A település polgármestere el­A avatóünnepség apró táncosai azonnal birtokukba vették a könyvtárat mondta, hogy a sokrétű és kor- lyamatosan frissülő könyvállo- szerű szolgáltatások mellett fo- mánnyal várja látogatóit a kö­zösségi házban működő, a me­gyei könyvtár mozgókönyvtári szolgáltatásához 2007-ben csatlakozott felújított bibilio- téka, amely immár információs bázisként is szolgálja az itt élő­ket. Az avatóünnepségen Ram- háb Mária, a megyei könyvtár igazgatója is méltatta a kezde­ményezést, és biztatta a nagy számban megjelent helyieket a közösségi tér látogatására. Font Sándor országgyűlési képviselő beszédében hangsú­lyozta, hogy a kistelepülésen lévő könyvtárak léte nélkülöz­hetetlen, hiszen a könyvtárak olyan egyetemek, ahová min­denki járhat. ■ szbz Több mint egy éve nem működik a kalocsai kórházban a csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály, a városvezetés mégis csak a minap törölte a kórház Szervezeti és Mű­ködési Szabályzatából (SZMSZ). Az előterjesztésben a kórház struktúramódosításánál szere­pelt a gyermekosztályon lévő szakrendelés megszüntetése. A grémium tagjai azt is megvitat­ták, hogy van-e olyan jogi megol­dás, mely lehetőséget nyújt arra, hogy a gyerekosztály az SZMSZ- ben maradjon, mivel ők bíznak abban, hogy mégis jön gyermek- orvos a városba, és akkor sikerül feléleszteni az osztályt A kérdést Deák Zoltán képvise­lő, a kórház főigazgatója zárta rö­vidre. - Az SZMSZ-nek mindig a valós helyzetet kell mutatnia: nincs engedély, tehát jelenleg nincs gyerekosztály - mondta a főigazgató. Majd a testület 11 igen, 3 nem szavazattal 2 tartóz­kodás mellett határozatában tö­rölte a gyermekgyógyászati osz­tályt, illetve most került ki az SZMSZ-ből a vizitdíjjal kapcsola­tos pont is. Tavaly májusban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat orvoshiány miatt füg­gesztette fel az osztály működését fél évre. A kórház a moratórium lejártáig nem tudott gyermekor­vost hozni az osztályra, így an­nak működési engedélyét az ÁNTSZ visszavonta. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom