Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-19 / 193. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Wfii, immmammmm PETŐFI NÉPE - 2010. AUGUSZTUS 19., CSÜTÖRTÖK Elüldözte a bűnözőket, mégis megszűnt a program Atkacsata a kocsiban allergénvadászok Rejtőzködő paraziták klímában, üléshuzatban ► Folytatás az 1. oldalról A program 2007 februárjában állt le, abban az évben alakult a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesülete. Elnökét, Balogh József országgyűlési képviselőt kérdeztük. - Ahogy 2001-ben, most is arra lenne szükség, hogy a Belügyminisztérium szorgalmazza a program elindítását - mondja a fülöpházi honatya. - Az nem járja, hogy sok településen nincs körzeti megbízott. Az sem lenne hátrány, ha az önkéntes polgárőröknek az éjszakai járőrözés után járna egy szabadnap.- Nem hiszem, hogy a munkáltatók ezt kitörő örömmel fogadnák, hisz a munkástól termelő tevékenységet várnak el; amit önként vállal, az a saját gondja - kommentálja a felvetést Duzmath György nyugalmazott tűzoltó, a Ballószögi Polgárőr Egyesület elnöke. - A tanyás területeket most is rendszeresen járják a polgárőrök, ahol szervezett az egyesület. A tanyasiak szeretik látni a járőröket, mert növeli biztonság- érzetüket. Tolvajt viszont nehéz „Polgárőrség” felirattal fogni. Nagy Balázs izsáki tanyájáról több ízben hajtottak már el jószágot. Állatai nem lettek meg, ám ennél is jobban bántja, hogy legutóbb két héttel a lopás bejelentése után jelent meg nála rendőr.- A rendőrség személyi kapacitása véges, a késedelem oka lehet élet elleni bűncselekmény, melynek felderítése elsőbbséget élvez - reagál Mihályné Bornemisza Eleonóra megyei rendőrfőkapitánysági szóvivő. - A rendőrség rendszeresen ellenőrzi a külterületeket a többi érintett szolgálattal, felügyelőséggel közösen szervezett akciók alkalmával. Járőreink a tanya- és kerttulajdonosok információira hagyatkozva, célzottan lépnek fel a bűnelkövetőkkel szemben. Nem eseti alkalommal, heteken keresztül ellenőrzik a külterületeket. Tanyán elkövetett bűncselekmények a kecskeméti rendőrkapitányság illetékességi területén 2000 550 2001 701 2002 557 2003 492 2004 410 2005 387 2006. első fél év 63 2007-2009 nincs adat 2010. első fél év 190 FORRÁS: ORFK Két kecskeméti fiatalember újszerű dologba kezdett: atkák és gombaspórák után nyomoznak személyautókban, buszokban. Mérnek, tesztelnek, kiértékelnek. Mindezzel az asztmás, allergiás gyerekek és felnőttek életét szeretnék megkönnyíteni. Magyarvári Annamária- Nem is gondolnánk, mennyi mikroszkopikus méretű parazita lakik az autóinkban, pedig ezek a hívatlan vendégek számtalan kellemetlen tünetet, allergiás panaszt okozhatnak. Főleg hogy ma már szinte a fél életünket az autóinkban töltjük - mondja Kalán Pál termográfus, akiben a dr. House-sorozat kapcsán merült fel a gondolat, hogy vajon az autók klímaberendezései, pollenszűrői, kárpitjai milyen allergizáló élősködőket rejt- | hetnek. A kíváncsiságot tett követte: | először orvosokkal, szakembe- J rekkel konzultált a témáról, I majd vásárolt egy speciális levegőbiológiai mérőműszert, mellyel mérhető az autók, buszok levegőjének szennyezettsége, valamint az üléshuzat fertőzöttsége.- Ez a precíziós műszer beszívja az autóklímából kijövő levegőt, és annak mikroszkopikus tartalmát egy Petri-csészébe gyűjti. Az így nyert anyagmintát az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) egyik laboratóriumába küldjük, ahol kitenyésztik, majd elemzik azt. Gáspár Zsolt több mint egy tucat autó és busz levegőbiológiai mérését végezte el szerdán Kecskeméten Ilyen jellegű, gépjárművekre is kiterjedő levegőbiológiai mérést mi végzünk először Magyarországon - foglalja össze a lényeget Kalán Pál. Kecskeméten szerdán taxik és autóbuszok sora várta, hogy átessen a speciális levegőbioló- giai és autókárpit-tesztelésen. A mintavételt a helyszínen figyelemmel kísérte Szax Anita biológus is, aki elmondta: a vizsgálatok eredményéből várhatóan sok érdekes dologra lehet majd következtetni. A laboratóriumi tenyésztés 1-2 hetet vesz igénybe.- Ezzel az új szolgáltatással a légúti betegségben, allergiás tünetekben szenvedőknek szeretnénk segíteni, illetve mindazoknak a gépjármű-tulajdonosoknak, akik egészségesebb környezetben szeretnének tartózkodni. Lakossági fórum szombaton lakossági fórum és tesztelés lesz. Aki érdeklődik a téma iránt, illetve szeretné kocsiját beméretni, az a 76/497-498-as telefonszámon érdeklődhet a lehetőségekről és időpontokról. Az allergén források felkutatása és az eredmények elemzése után személyre szabott tanácsadást kínálunk a gépjárművek tulajdonosainak - tudtuk meg a termográfus szakembertől. Gereblyével támadt rá a szomszédjára Kecskemét A sértett a célzott dobálás következtében könnyebben megsérült Kecskeméten, a Közép utcában lakó két férfi között a vita nem mai keletű. Mint ahogy az a városi ügyészség vádiratából kiderül: a problémák forrása egy vízvezeték, mely a vádlott, egy 55 éves férfi ingatlanján keresztül húzódik egészen a sértett szomszéd házáig. Ezt a vízvezetéket időről időre önkényesen elzárta a vádlott, vízhiányt okozva kiszolgáltatott szomszédjának. A barátságtalan lépés miatt a két férfi sokszor szóváltásba keveredett, aztán 2009 júniusában már nemcsak szavak, hanem féltéglák és vaslemezek is repkedtek a kerítés fölött. A víz nélkül maradt fél ugyanis kérdőre vonta szomszédját, aki a fent említett eszközök áthajításával válaszolt. A sértett a célzott dobálás következtében könnyebben sérült, a téglák „csak” a karján találták el. Idén márciusban aztán ugyancsak a víz elzárása miatt vitatkozott össze a két szomszéd. A vádlott ekkor az utcán, egy gereblyével támadt haragosára, és a kerti eszközzel kétszer közepes erővel a menekülő férfi hátára ütött, ugyancsak 8 napon belül gyógyuló sérülést okozva. Ekkor a bántalmazott fél már a hatóságokhoz fordult. Az ügyészség a verekedő szomszédot súlyos testi sértés kísérletével, könnyű testi sértéssel és - a nyílt utcán elkövetett gereblyés akció miatt - garázdasággal vádolja. A pert a városi bíróság fogja tárgyalni. ■ Hraskó István Orgonahangverseny a főszékesegyházban Kalocsa Ma este 7 órakor a kalocsai főszékesegyházban Szent István-napi orgonahangverseny lesz. Az est vendégművésze Virág András Gábor zeneszerző, a budapesti Szent István-bazilika idén kinevezett orgonaművésze. A rendezvényre a belépés díjtalan, (szbz) A pátriárkával találkozik az érsek KALOCSA / BUDAPEST A jeru- zsálemi latin pátriárkával, Fouad Twallal találkozik Bábel Balázs, kalocsa-kecske- méti érsek a hétvégén. A pátriárka a Szent István-napi ünnepi szentmisére érkezik a fővárosba, amit a Szent István-bazilika előtti téren rendeznek majd pénteken. Bábel Balázs a misét követő hétvégén tesz látogatást a nunciatúrán. (szbz) Lovasprogram a Szelidi-tónál dunapataj Pénteken rendezik meg a II. Betavéd Kupát a Szelidi-tónál. A 9 órakor kezdődő rendezvény a nagy pályán fogatok és pónifogatok versenyével indul. Eközben a kis pályán a kisebb korosztályok hátasversenyét is megnézhetik az érdeklődők. Délután a géderlaki néptánccsoport szórakoztatja a közönséget, este 8-kor fellép a, New Generation, rockzenekar, este 10-kor pedig tűzijátékkal zárul a kupa. (szbz) A belvárosban lopták meg kiskunhalas Hétfőn kora délután egy 81 éves férfit loptak meg a belvárosban.- A Hősök terén egy nő elterelte a bácsi figyelmét, és táskájából elemelte a tárcáját, majd elmenekült - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A tárcában 30 ezer forint és a bácsi iratai voltak. A rendőrök munkáját segítheti, hogy az esetnek több szemtanúja is volt. (zsd) További hírek a BA0N.hu hírportálon A Duna-Tisza köze családi napilapja Az Ön szépség- és divattanácsadója Én vagyok! Kedvezményes hirdetési lehetőség csütörtökönként a Petőfi Népében A Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. új, kedvezményes hirdetési lehetőséget kinél kozmetikusok, fodrászok, szépségápolással foglalkozó szakemberek; divatáru üzletek, felső- és alsóruházat, kiegészítők forgalmazói részére a Petőfi Népe csütörtökönként megjelenő tematikus összeállításában. Keresse hirdetési tanácsadóinkat! Természetes, egészséges bőrápolás bara natura A problémás, ekcémás bőrre is megoldást kínálnak Bőrproblémája van, ekcémás vagy száraz a bőre? Előnyben részesíti a természetes, vegyszer- mentes kozmetikumokat, vagy egyszerűen csak szereti a szépet, a kézzel készített ajándéktárgyakat? Ha bármelyik kérdésre is igen a válasz, akkor a Bara Natúréban megtalálja számítását. A szaküzlet fő profilja a különleges szappanok, melyek sokszínűségét mutatja, hogy a só-, a kecsketejes és az iszapszappanon át a pálmaolajjal vagy kókuszolajjal készült növényi alapanyagú tömbszappanokig teljes a kép. A Bara Natura termékskálája ettől azonban sokkal szélesebb és színesebb. A természetes bőrápolás, a vegyszer- és adalékmentes, gyógynövényes termékek jegyében különböző krémeket, tusfürdőket, testápolókat, folyékony szappanokat, arckrémeket kínálnak. Az üzlet palettáját a kézzel készített ajándéktárgyak teszik teljessé.- Életem meghatározó célja az egészséges életmód, beleértve ebbe a bőrápolást is, hiszen a bőrünkön keresztül rengeteg méreganyag jut a szervezetünkbe, így évek óta keresem és kutatom a különböző egészséges bőrápolási termékeket. Ennek tükrében kis üzletem kínálatát kizárólag természetes alapanyagú, bio- és natúrkozmetikuk gazdagítják, melyek a gyermekek és felnőttek Ajándékozáshoz is remek ötleteket kaphatunk. számára egyaránt az ideális test- és bőrápolás lehetőségét nyújtják - árulta el Hézső Barbara tulajdonos. - Vásárlóim azért szeretnek betérni hozzám, mert bőrproblémáikra megfelelő kozmetikumot tudok ajánlani. Sokan keresik az ekcémás bőrre alkalmazható - holttengeri és kecsketejes - krémeket, szappanokat, melyek a tapasztalatok alapján megszüntetik a betegséget - tette hozzá. A népszerű Biola kozmetikumok, a fluormentes fogkrémek, az alumíniummentes dezodorok, masszázsolajok mellett több újdonság is érkezett az üzletbe. Már kaphatók az ásványi sminkek, melyek nem tartalmaznak kőolaj- származékokat. A Logona kozmetikumok közül kiemelhetjük a lávaföldi iszaptusfürdőt, a Faith in Nature termékcsalád samponjait. Hamarosan érkeznek a kézzel festett kerámiákból a konyhai kiegészítők után a fürdőszobaiak, az Anima szappanok és fürdőgolyók, az izsáki Thermál Kft. teljes termékpalettája, valamint a hennaalapú hajfestékek! ▲ BARA NATURA Kecskemét, Deák Ferenc tér 6. Alföld Áruház külső üzletsor (árkádok alatt) • 70/361-54-72 Nyitva: H-P 9-18, Szó 9-13 www. baranatura. eoldal. h u